Grainne könnyedén kopogott apja dolgozószobájának ajtaján.

-         Bújj be! – jött a flegma válasz. Draco a dohányzóasztalnál ült keresztbetett lábakkal és illanót szívott.

-         Anyánál még mindig Voldemort van? – kérdezte Grainne.

-         Persze! Biztos ellesznek egy darabig mit szeretnél csillagom – hívta a lányát magához Draco.

-         A barátnőm elhívott  a napfordulóra magukhoz. Elmehetek? – Grainne a legártatlanabb szemekkel igyekezett apjára nézni.  Igazán nem tisztességes az apja jóhiszeműségét kihasználni, de nem bírt magával. És Blaise-el akart lenni, végre nem csak éjszaka.

-         Mutasd! – Draco átfutotta a sorokat. Persze az ő szeme nem ismerte fel a hamisítványt. A Parkinson örökséget. Grainne is kiválón hamisított, akárcsak az anyja és a nagyapja. Draco hitte, hogy szívélyes meghívást tart a kezében. – Szeretnél elmenni? – szürke szemek kutatva nézték lánya szép arcát. Pansy vonásai. Mégis teljesen más temperamentummal. És a felesége iránti érzéseit a lányára vetítette. Mindent elnézett neki, és mindent engedett. Bármit kért, nem tudta megvonni a lányától.   –De vigyázol magadra megigéred? – simogatta meg lánya szép ében haját.

-         Megígérem – bólintott Grainne és két puszit nyomott apja fenyőillatú arcára. – Köszönöm – mosolygott az apjára az ajtóból. Nehéz szívvel gondolt arra, hogy most átejti alaposan az apját, de csak a cél érdekelte. Deimos jött vele a hintóban, s a vadászkastély előtt tette ki.

-         Nem tetszik nekem az a dolog Grainne – ingatta a fejét Deimos. – Anyát nem lehet átverni.

-         Apa engedett el nem lesz gond – paskolgatta bátyja kezét Grainne. – Két nap múlva otthon vagyok – mosolygott Blaise már az udvar felől sietett a lány elé.

-         Hát megérkezett az én Cicusom! – zárta a karjaiba a lányt. Grainne türelmetlenül követelt csókot tőle. Blaise a lány ajkaira hajolt.

-         Deimos! – lépett a fiúhoz Blaise és kezet fogott vele. – Ne aggódj gondom lesz a húgodra – vihogott rá Blaise.

-         Nem kétlem – biccentett Deimos és megkopogtatta a hintó tetejét. Grainne Blaisebe karolva maradt a kastély előtt.

-         Mi lesz a programunk? – kacsintott a férfira.

-         Ma pihenőnap, az igazi mulatság holnap lesz – nevetett Blaise és behúzta a lányt a kastélyba.

Sirályok röpködtek az égen. Ragyogóan sütött a nap. A parton teljes volt a nyugalom. Grainne a napernyő alatt olvasgatott. Blaise a nyári napi úszását végezte. Figyelte a férfi karcsapásait, majd ismét a szélfútta könyv lapjaira tekintett. Lábujjaival a puha meleg homokban játszadozott. Élvezte a lábujjai közt átszűrődő meleg simogatást. Belekortyolt a hűvös limonádéjába, s közben a férfit nézte. Blaise a vízből integetett neki.

-         Gyere! – kiáltotta a lánynak. – Fenséges a víz!  - Grainne egy ideig bizonytalanul nézegette, de végül levette a kendőjét és a homokban a víz felé közelített.  Blaise megbillent a vízben, ahogy nézte a lány karcsú testét. Gyönyörű formás hosszú combok, egyenesek szépek. Grainne-nek nagyon szép lábai vannak. És a haja, ahogy lengedezett a szélben. Máris kívánta. Gyorsan úszott a lányhoz. –s Grainne még combközépig sem jutott a vízben Blaise máris átölelte. Grainne érezte a hozzá nyomódó kemény testrészt.

-         Blaise! – nézett kérdőn a férfira.

-         Meggondoltam magam, az úszásnál tudok egy sokkal jobb dolgot is – vigyorgott Blaise, s a lány hajába túrt. Sós vizes ujjaira tapadtak a hajszálak. A rózsaszín ajkakat csókolta, GRainne édesen viszonozta a vad tüzes csókot a hullámok csapkodták a testüket.  Fokozatosan ernyedtek el. Grainne hagyta, hogy egy erősebb hullám megbillentse, s Blaise tartotta vissza egy erős láblökéssel siklottak ki a partra. GRainne a nedves homokra ért. Blaise áthempergett vele a puha meleg homoktakaróra.

-         Tele megy a hajam homokkal – jegyezte meg Grainne.

-         Ebben ez a jó – vigyorgott rá Blaise. Meghúzta a lány bikinijének kötőit és a lány már teljesen meztelenül hevert előtte a homokban.  – Grainne! Cicám!  - sutogta és ajkaival a sós mellbimbókra tapadt.  Ujjaival dörzsölte le a homokot a lány combjáról. GRainne belesüppedt a puha homokba és Blaise csípőjére csúsztatta a tenyerét.  Talpát szinte égette a forró homoktakaró, s Blaise felé helyezkedett. Grainne combjait a férfi csípőjéhez szorította, de Blaise még váratta egy kicsit. Ajkaival a lány nyakára vándorolt és sokáig szívta a szép bőrt.

-         Blaise! Blasise! – Grainne türelmetlenül emelte a csípőjét a férfi felé és Blaise megadta, amit kívánt. Grainneből elégedett nyögés szakadt fel.  Sütötte őket a nap. S Blaise ismét megadta a hentergés örömeit. Grainne zihálva feszült a férfinak, s Blaise ismét felé lendült. A forró homokba hol Blaise, hol Grainne süllyedt, de végül Blaise leállította a játékos forgolódást. Növelte az ütemet, s Grainne a homokba markolva sikoltott fel, ugyanabban a pillanatban Blaise egy utolsó mély lökéssel borult a homokos hajzuhatagra. Mind a ketten apró homokszemekkel borított testtel hevertek a homokban. Blaise mellé gördülve pihegett.

-         Blaise! – nevetett Grainne. – Azt mondtad úszunk.

-         Hát majd azt is fogunk -  vihogott Blaise. GRainne már a férfi fülé lendült s magába fogadta. – De cicám! Azt mondtad úszni akarsz – adta meg a mozgást Blaise.

-         Csak úgy mint te – nevetett Grainne. Blaise rászokott erre. Amikor csak kedve támadt letámadta a lányt és azért bármennyire is ő volt a legfelkészültebb szerető mindenhová ő sem hurcolta magával a kis csomagokat. Grainne nem győzte összekeverni magának a bájitalokat. Blaise a vízpartig gördült a lánnyal. A lábukat már nyaldosta a meleg tengervíz.  Blaise lassított, hogy hosszabbra nyújtsa a szeretkezésüket. Grainne Blaise csípőjén tartotta a tenyerét. Szerette így is érezni, Blaise fantasztikus csípőmozgását. Nagyon értett ehhez. Úgy ahogy egy másik férfi sem. Minden mozdulata ingerlő volt és élvezetet adó. Grainne szinte minden lökéstől úgy érezte ez már a csúcsra juttatja. Egyszerűen  mesterien irányította az együttléteket. Mindig minden ott és akkor történt amikor kellett. Élvezet volt vele lenni és soha nem lehetett megunni.  Persze Blaisenek kielégíthetetlen szexuális étvágya volt, de amilyen jól csinálta, mellette minden nő viszonozta ezt a vágyat. Mert Blaise alig vonult vissza a partnere már újra kívánta ezt a felejthetetlen erotikus érzéki élményt, amit Blaise nyújtott.  Mindent tudott, amit csak tudni lehetett és a tudását jól is használta. Grainne minden szeretkezésüket élvezte. Blaise-el mindenütt és mindig élmény volt a szex. És csillapíthatatlan mindkettőjük vágya. Blaise az éjszakáikat elnevezte orgazmus-vadászatnak, mert tulajdonképpen semmi mást nem csináltak, csak újra és újra egymás karjaiban várták a kielégülést minden éjszaka. A minimális alvás mellett. Blaise vágyát nehéz volt eddig egyetlen nőnek kielégíteni, de Grainneben megtalálta ugyanazt a kielégíthetetlen és toporzékoló csillapíthatatlan vágyat, és igényt a szexre, amit önmagában is érzett. GRainne is akarta, mindig és mindenütt, ugyanúgy, ahogy Blaise. Nem volt kérdéses, hogy szexuálisan találtak egymásra. Blaise bele se gondolt, hogy már több mint fél éve egyedül csak Grainne-el volt és mégsem érezte a hiányát, hogy más nőkkel legyen. Egyszerűen élvezte, hogy Grainne-el nyughatatlanul újra és újra akarják egymást. És a kezdeti nehézségek ellenére Grainne ráérzett a szerelem ízére és azóta többet s többet akar belőle. Telhetetlenek voltak mindketten. Blaise-nek el kellett ismerni, hogy a legügyesebb tanítványa van a kezei között. Grainne mindent tudott a szexről, és bámulatosan gyorsan tanulta meg.  Persze Blaise maradt a vezető az ágyban. Messze ő uralkodott Grainne felett, de a lány akarta így. Grainne szerette érezni a nemek különbözőségét és ezt Blaise nagyon furcsállta benne. Grainne szívesen adta át Blaisenek a vezetést mindenben. Persze érthetően Blaise tapasztaltsága és érettsége miatt. Grainne hozzá fiatalnak és nagyon tapasztalatlannak érezte magát, ezért engedett át mindent Blaisenek. Blaise mellett azonban ez messze nem volt érezhető. Aki mindig mindenre figyelt és hízelgett neki. Blaise nagyon figyelmes partner volt az életben is, nem csak az ágyban. Amellett, hogy ő is így gondolta mint Grainne. A vezető a férfi és a nő a vezetett. Bár igazán ezt senki nem érzékelte mellette, főleg a futó kapcsolatok miatt. Blaise alapvetően agglegény volt most is, hogy Grainne sűrű látogatója a birtokainak.  Blaise felhúzta a lányt a homokról és a vízbe húzta.

-         Most már tényleg érdemes úsznunk egyet – nevetett a lányra. Egész testüket homok borította, s a víz mosta le róluk a szemcséket.  Grainne nagyon élezte a meztelen fürdőzést. Otthon erre gondolni sem mert, de Blaise-el csodálatos élmény volt.

-         Holnap is úszunk? – nevetett a férfira, aki már messze úszott tőle.

-         Ajaj! A holnapi lesz a legizgalmasabb – kacagott Blaise. – Szerintem nagyon fog tetszeni neked ez a nyári napfordulós ünnepség majd meglátod.

-         Áruld el mi lesz! – kérte a lány.

-         Nem-nem! – vigyorgott Blaise.  –Majd meglátod. Meglepetés lesz! De roppant jól fogunk szórakozni.

-         Egész nap az ágyban maradunk? – húzta fel a szemöldökét Grainne.

-         De Cicám! Ezt szeretnéd? – úszott hozzá Blaise.

-         Nem. Látni akarom, milyen egy ilyen ünnepség – mondta komolyan Grainne. Lassan bukott le a nap a láthatáron. – Menjünk! Még össze kell kevernem a bájitalt is – úszott a part felé Grainne. Blaise még magához húzta egy röpke csókra.

-         Ne haragudj mindig megfeledkezem – mosolygott rá a tarkóját simogatva Blaise.

-         Mert mindig máshol jár az eszed – nevetet Grainne és élvezte, a férfi meleg karjait, ahogy áradta a köntöst. Blaise egy pillanatig még magához szorította.

-         Cicus! Te veszed el az eszem – csapott a lány fenekére Blaise, s  a szőlősorok között felkergette a lányt a kastélyhoz. Grainne mezítláb sietett fel a vadászkastély udvarán keresztül Blaise fürdőjébe.

-         Nem ér ez az én fürdőm! – dörömbölt Blaise z ajtón.

-         Várj a sorodra! – kacagott GRainne és a szekrényből már elővette a bájitalhoz szükséges hozzávalókat. Gyorsan összedobálta és a kezében rázva kilépett a hálóba. Blaise a teraszon illanózott. Grainne is kilépett hozzá, a nap utolsó sugarai világították be az eget, vörösesre festették a szőlőleveleket. Blaise zsebre vágott kézzel nézte a tájat.

-         Gyönyörű – mosolygott rá Grainne. Blaise tekintetét a szőlősorokon pihenetette.

-         Mh. Igen. Szőlő. Sok munka van ám vele. Olyan mint a nők – kacsintott Grainnere.  –Törődést és kényeztetést igényelnek. De megéri – vigyorgott Blaise.

-         Számító vagy! – nevetett Grainne és mivel letelt az egy perces összerázás, lecsavarta a kupakot és megitta a bájitalt. Blaise a karjai közé húzta a lányt és két oldalán a terasz kőkorlátjának támaszkodott.

-         Ellenkezőleg! A lelkemet is kiadom értük – vigyorgott Blaise. – Nálam önfeláldozóbb lélek nincs a világon – vihogott Blaise. Elégedetten nézte a birtokát.

-         Nagyon szereted igaz? – kérdezte halkan Grainne.

-         A birtok a mindenem – bólintott Blaise. – Ha nem lenne én sem lennék. Szükségünk van egymásra. Ahogy a szőlőknek rám úgy nekem is rájuk.

-         Érezted ezt valaha is egy nő iránt? – fürkészte a tájat Grainne is. Béke volt ezen a vidéken. És az élet szeretete. Blaise birodalma. Csakis az övé. Blaise innen merített erőt. És itt volt igazán önmaga. Szerette a birtokot és ez látszott is rajta. A gondozás, a hosszú gondos válogatás és ízlelgetés. A borkészítés. És hogy nő iránt érzett-e ilyesmit.

-         Igen. Éreztem. Egyszer – Blaise megszédült egypillanatra. De tartotta magát a korláton. Csak a sós illatú hajzuhatagba mormolta. – De talán tévedtem. Az az érzés más volt – Csak magában tette hozzá, hogy másabb, minta mostani. A terasz korlátján nyomta el az illanót.

-         Gyere cicám! Fürdöjünk egy igazit! – s behúzta a teraszról a lányt.