Vadhajtások varázsa
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Aranyszabály a mardekárban
Roxfort hetedév Carrow tanítások
 
Menü
 
Draco/Pansy (nagy11)
 
HP nyomán DM és a...
 
Tom Denem trilógia
 
A Lestrange-ház
 
Mardekár reménysége
 
Új világ fic
 
Roxforti jegyzetek
 
Mardekár pincéje '98 - névsor
 
Smaragdkövek
 
Aranyvérű gardróbok
 
Szavazóüst
Lezárt szavazások
 
Méregfogak marása
Méregfogak marása : 3. A behódolás

3. A behódolás

callie  2007.03.30. 16:05


Éjfekete estélyiben voltam aznap is. Egész idő alatt a tizenkettes jelentésén gondolkodtam. Még itt a tömeg kellős közepén is. Unottan haladtam végig a vörös márványon, szélesen lebbent mindkét oldalra a ruha alsó szegélye, ahogy ráérősen lebbentettem minden lépésnél. Minden lépésnek dallama van. Ahogy a ritmusra suhog az anyag. És én minden szoknyámból elő akartam hozni a kígyóbűvölő lágy hullámzó sípdallamát. Szinte hallottam a lépésemmel suhogó dallamot, pedig csak az anyag selyme suttogta el a titkos vágyaimat. Úgy vonultam, mintha nem is ebben a világban élnék, a szememre fátylat vetett a hajnal emléke, s kábultan adtam meg magam a környezet hívásának.

-         Bella! – Anyám volt, az aranyozott kanapéra intett maga mellé. Az apró asztalra dobtam a szelencémet és máris rágyújtottam egy illanóra. – Mit csinálsz?! – anyám el akarta tüntetni, de nem engedtem.

-         Örülj, hogy elrángattál erre az ostobaságra – emeltem a számhoz z illanót.

-         Bella, nézd meg lányom! Senkinek nincs kiengedve a haja ez nem illendő, így megjelenni! Megmondtam már, a hosszú hajat fel kell tűzni, legalább, ha mégy valahova! – sziszegte anyám a legyezője mögül. Friss lótuszillatú volt a hajam. Alig egy fél órája száradt meg. És egyenesen hullott a derekamra.  Csak a vállamat rántottam meg feleletként és kutatva néztem körbe. – Hol van Rodolphus? A férjed oldalán kellene lenned, nem egyedül kószálnod, mint aki arra vár, hogy valaki magával vigye.

-         Pedig pont arra várok – kacagtam gúnyosan. – Rodolphus? Gondolom valamelyik szajhájával elvonult – legyintettem, s az illanó füstje megcsapta anyámat.

-         Botrányosak vagytok mindketten. Meg sem gondoltam a Lestrange-okról – legyezte magát gyorsabban anyám.

-         Anyám ,sejtelmed nincs mennyi mindent nem tudsz a Lestrange-okról – jegyeztem meg gúnyosan.

-         Ez a házasság! Hogy éltek együtt így? És miért?

-         Anya olyan dolgokba mártod azt a metsző vékony orrodat, ami a legkevésbé sem tartozik rád. Én sem fogom elmondani neked – löktem fel magam a kanapéról és unatkozó járkálásba kezdtem újra.  Hány óra unalom vár rám ma? Legjobb esetben csak három. Rosszabb esetben…több is. Bár anyám nem fogja sokáig tűrni, hogy így járkáljak a szerinte díszes társaság között és akkor Rodolphus nélkül is elmegyünk. Mh. Csak peregne már az idő. Undorodva néztem a sokaságot, az arisztokrácia gőgjét, finomkodását és színészkedését. Már épp a puncsokhoz értem, amikor meghallottam a mellettem elhaladók beszédét.

-         Merlinre! Ott van! – szólt az izgatottan.

-         Meg sem gondoltuk, hogy eljön. Várj erre jön, menjünk gyorsan! – siettette a másik.  Unottan húztam fel a szemöldökömet, ugyan ki miatt volt ez az izgalom? Nevetségesek? Ha maga  Merlin lépne elém az se izgatna. Vagy…Mardekár Malazár! Na az már mindjárt más. Belekortyoltam az alkoholos édeskés puncsba és ahogy elfordultam az asztaltól…megláttam. Megakadtam a mozdulatban. Ott állt, tőlem alig néhány lépésre. Fekete talárban, akárcsak én. Mindkettőnk talárjának megvolt a halvány sötétkékes derengése.  És engem nézett.  Hallottam már róla. Leírásokat is. De személyesen látni, teljesen más élmény volt. Magas, szikár, de nagyon magával ragadó. És félelmetes jelenség. Még egy szót se váltottunk máris a birtokában voltam. Ezzel a pillantással. Hűvösen nézett, mégis ott volt benne minden, a vágy, a parancs az uralkodás felettem. Már most is képes lettem volna a lábai elé vetni magam, úgy, ahogy számtalanszor megtettem. Az egyetlen férfi, aki érdemes erre. Hogy előtte térdeljek. Senki másnak nem tettem volna meg, de neki bármikor. Mert élveztem a tényt, hogy előtte térdelek ,a nagysága előtt, senkit nem tiszteltem é s csodáltam úgy mint azt, akit most láttam ebben a percben először. Nem is tiszteltem mást egész életemben. Zavartan tettem le a puncsospoharat a kezemből. Nem az esetem. Soha nem is volt. Semmitmondóan feketés szemek és barna haj. Alapvetően egyedül a magassága tetszett. De igazán nem a kinézete ragadott meg. Sohasem. Bár egyedien markáns férfi ettől függetlenül még most, amikor legszebb férfikorában állt előttem, szinte bizonyosan mindketten életünk legszebb korszakában, most sem a kinézete miatt mentem vele.  Érdemes elmondanom, hogy ekkor hány éves voltam? Már három éve férjnél, negyed évszázadosan, mélykék tüzes szemekkel, éjfekete hosszú fényes hajjal. És a Blackektől mindenki által irigyelt szép bőrszínnel. Kihívó festékkel, ruhával és viselkedéssel. Ilyen voltam. Utólag visszaemlékezve talán túl szemérmetlen dekoltázzsal, a dísztalárom szorosan feszült a csípőmre, amit soha nem sajnáltam minden lépésnél szélesen oldalra lökni. Ez adta a szoknya ringását, amit annyira szerettem. Amit senki nem tudott utánozni, még ha akarta volna sem. Na persze ki akarta volna, amikor annyira félreérthetően kacér volt ez a járás, annyira provokáló, és botrányos mint én. Nem volt jó hírem már ekkor sem. De a legkevésbé sem izgatott, sőt inkább élveztem, hogy rajtam köszörülik a nyelvüket mindenhol. És nem sajnáltam tőlük a témát, megadtam a történeteket hozzá. Ha ekkor nem találkozom vele, akkor talán még mai napig a Hét pálcába járnék, és akkor talán az is marad a neve. Voldemort egészen bizonyosan mindent tudott már rólam. A találkozásunkat nem véletlenül időzítette. Gondos rákészüléssel. Mintha megállt volna az idő. Elült volna a zaj. És bedugult volna a fülem. Semmit nem hallottam, csak őt láttam. Pedig. Nem más mint Lucius Malfoy mutatott be neki. Az egész bemutatkozáson úgy éreztem mintha a vízben lebegnék tompult érzékszervekkel, pedig kívülről ez nem látszott rajtam. Egyedül az illendőséget túllövő mély pukedli, ami túlságosan mély volt, és túlságosan sokáig tartott. Még nem térdelés volt, de Voldemort fanyar mosollyal lépett hozzám, hogy felhúzzon a földre omolt állapotból. Voldemort a helyzet kínosságát igyekezte megmenteni, azzal, hogy kezemnél fogva húzott fel. Nem akart kompromittálni, holott…egy életre kompromittálódtunk mindketten. Itt ezen az estén. Nem ebben a pillanatban, de azzal, hogy idejekorán együtt hagytuk el az estélyt, azzal egyértelműen. Ettől a perctől azonban engem már semmi nem érdekelt és senki, egyedül ő. Hogy is mondják, leszállt hozzám, hogy felemeljen magához? Nos körülbelül ez történt. Pedig Voldemortnak esze ágában sem volt elbűvölni engem. Az igazság az, hogy nem is volt rá szüksége. Hiszen már réges régen meg voltam. Bűvölve tőle.  Életemben először táncoltam vele itt. Éreztem, ahogy közelebb húz, és a derekamra csúsztatja először azokat a hosszú fehér ujjakat. Szinte megérinteni se mertem. Nem mertem a szemébe nézni, mert attól tartottam, hogy többé nem tudom elvenni a tekintetem. Az emberi test furcsa reakciói igaz? Amire a leginkább vágytam, most attól tartottam. Csak ő beszélt. Nem sokat. Inkább keveset. Alig néhány szót. A fülemnél érkezett a mély búgó sziszegés. A legszebb hang, amit életemben hallottam. Az övé. Nem akart végleg elkábítani, talán ezért nem beszélt annyit. Mert a szavaival egyszerűen bármikor képes volt megfogni. És bizonyára a sablon beszélgetés száraz mondatait kaptam. Igazán fel sem fogtam. Ami bizonyos, hogy a párosunkra mindenki felfigyelt. Méghozzá nem véletlenül. Ritkán jelent meg már akkoriban is. És most egy teljes  órán át velem táncolt, velem ,aki szintén soha nem táncol.  Egyszerűen én bizonyosan nem tudtam elszakadni tőle, és talán ő sem tőlem.  Nyirkosodott a kezem a kezében. Nem volt szoros. Sehol sem a tartása. Ki tudná megmondani mire gondoltunk akkor? Talán semmire. Olyan volt ez mint egy a gondolatok nélküli állapotból. Igazán én sem tudom mire gondoltam. Az érintésére? Vagy a saját kihagyó lélegzetemre? Hiszen levegőt venni se mertem…mh. Az engedélye nélkül? Ez nevetséges. De a tény hogy még a levegővételemmel se akartam megzavarni ezt a különleges pillanatot, aminek fehéredő arcom lett az eredménye. Levegő nélkül pedig előbb utóbb el fogok ájulni az biztos. Az pedig még furcsábban hozná ki magát, ha a karjaiba ájulnék itt mindenki szeme láttára. Ő is erre gondolt? Vagy a saját gondolataimat simogatta az érintésével? Nem tudom, de megállt. Megemelt szemöldökkel néztem fel rá. A máris vörösesnek tűnő szemek résnyire húzódtak és ekkor követtem őt először. Nem értünk egymáshoz. Kissé lemaradva haladtam mögötte. És a sötét éjszakában már csak ketten voltunk. Fel sem fogtam, hogy mit csinálok, követtem, az utolsó mentsváramat. Aki a kárhozat és romlás erdejéből kivezetett, s most gyengéden szorította meg a karomat, és máris éreztem a lökést.

 

 

Alig néhány villanás és könnyedén értünk talajt. Hopponált velem egyenesen a kastélya elé. A vár sötéten tornyosult előttünk. Egymás mellett haladtunk a várkapu felé, egyetlen intésére nyílt meg előttünk a nehéz vasrács a széles kapuzat, s bent voltunk. Megnyaltam a szám. Belegondolva azt sem tudom, hogy történt mindez. Hogy kerültem ide? És kezdtem úgy érezni, hogy álmodom az egészet. Fellobbantak a fáklyák, ahogy végighaladtunk a folyosókon. Hűvös volt. De a vérem most tüzelt igazán. Először. És belélegeztem a nyirkos kőillatú várszagot. A széles csigalépcső külső körén én lépkedtem, ő a belsőn, gyorsan, fürgén vette a lépcsőfokokat, mégis eleganciával és impulzussal. Nem kételkedtem, hogy mit akar. Hogy miért hozott el magával. Hogy most hová igyekszünk. Szavak nélkül is tudtam. És akartam. Holott alig egy órája ha megismertük egymást személyesen. De az előismereteink a másikról már éveket felöleltek. Nem ért hozzám, még itt a saját vára sötét folyosóján sem, ahogy a hálója felé haladtunk. Távolságtartóan léptünk egymás mellett, mégis a tudatosság ereje volt a lábunkban. Már épp felvetődött bennem, hogy ha sokat kószálunk a kastélyban, akkor rágyújtok, de ekkor egyetlen lendítéssel feltárult a toronyszoba ajtaja. Voldemort várakozóan állt meg az ajtóban. Egy futó pillantást vetettem a vöröses szemekre, és felvetett fejjel léptem be oda, ahova csak a kivételesek juthatnak. Ahova nő nem sok léphetett. És most én vagyok az, aki teljes joggal beléphet Voldemort hálószobájába. Hány nő irigyelt és hány nőt undorított ez a tény. De a kíváncsiság mindenkiben ott volt. Mélyen őriztem Voldemort ezen titkát, a hálószoba rejtélyét, senkinek nem adtam ki soha információkat erről a helyről, és Voldemortról. Önmagam öltem volna meg, ha ezt megtettem volna. A legalázatosabban kezeltem azt, ami a legnagyobb jutalom lehetett egy halálfalónőnek, aki én lettem.  És aki egyedül én voltam. Az övé. Egyedül, csakis és kizárólag az övé voltam ettől az estétől. Jutalom volt ez mindennél nagyobb. Amivel ő ajándékozott meg engem. Ő engedett be a legintimebb szférájába. Nem kétlem, hogy azért mert tudta, bennem bízhat egyedül. Így volt ez már akkor. Senkinél nem voltak olyan biztos helyen a titkai mint nálam. Mert számomra csak ő létezett, s más nem.  És nem kétlem, hogy azért, mert akart. Itt, máris, azonnal. Ahogy megláttott és ahogy először megérintett kívánt. Nem volt mire várnunk. Halkan csukódott be az ajtó mögötte. Nem lépett közelebb. Felé fordultam és ránéztem. Résnyire húzott szemek, a tekintet pedig még most sem kutakodó, még most sem szaladgál rajtam éhesen és mohón, pedig már megtehetné. Csak én látom a vágytól izzó szemeket. De nem. Miközben már majd szétvet a vágy, hogy megérintsen ő hűvösen áll az ajtóban. Kattan a zár mögötte. Itt voltam. Nála. A hálójába zártan. Ekkor csukódott rám örökre a cellám ajtaja. Nem olyan mint a későbbi. Nem. Ez a legédesebb börtön. A legvágyottabb rabság. És elégedetten fogadtam a bezártságomat. Mert vele voltam. Beléphettem a misztériumba. Voldemort hálójába.

 

 

 

             

             

Draco & Pansy
 
Szalon
 
Idézet

„Malfoy vihogva visszafeküdt az ülésre- ahol két helyet foglalt el -, és Pansy Parkinson ölébe hajtotta a fejét. Pansy olyan önelégült képpel cirógatta Malfoy szöke haját, mintha a fél világ irigyelné töle ezt a kitüntetö feladatot.” /Rowling: HP6, p. 146./

 
Forradalom/Revolution
 
Így írtok ti
 
D&P novellák
 
Versek
 
D&P szerepjáték
 
Muglivilág soraiból
 
Szombati boszorkány top 10
 
Könyvespolc
 
Malfoy-gyűjtemény
 
Malfoy képtár
 

Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?