Vadhajtások varázsa
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Aranyszabály a mardekárban
Roxfort hetedév Carrow tanítások
 
Menü
 
Draco/Pansy (nagy11)
 
HP nyomán DM és a...
 
Tom Denem trilógia
 
A Lestrange-ház
 
Mardekár reménysége
 
Új világ fic
 
Roxforti jegyzetek
 
Mardekár pincéje '98 - névsor
 
Smaragdkövek
 
Aranyvérű gardróbok
 
Szavazóüst
Lezárt szavazások
 
Méregfogak marása
Méregfogak marása : 21. Virágének

21. Virágének

callie  2007.04.13. 11:22


Ha abban reménykedtem, hogy az első szembesülésem önmagammal az új kinézetemmel az egyetlen erőpróba új életemben, akkor tévedtem.  Nem érzékeltem eddig, hiszen sötétben érkeztünk és egész nap aludtam, de bizony elszoktam a fénytől. Minden erősebb fényre belehasított a szemembe és a fejembe a fájdalom. Ezzel már most este szembesülhettem. Az érkezésünkre ugyanis egy egész lakomát rendezett Voldemort. Egy napi hóban térdepelés után a halálfalók hazatérhettek és dísztalárban érkeztek vissza a várba. Voldemort jól tudta milyen állapotban vagyok valójában. A lakoma előtt néhány órával megterített damasztabroszos asztal állt a toronyszobában. Amint kiléptem a fürdőből kábultan meredtem az asztalra és szinte nekiestem mindennek. Az étkezési kultúrám olyan mélyre süllyedt, hogy az hihetetlen. Voldemort csak Naginit simogatva a karján figyelt. Nem szólt semmit, miközben én habzsoltam össze mindent, amit csak találtam. Nem is rágtam, csak nyeltem. Mohón, mintha pillanatokon belül elvennék tőlem. Szörnyű látvány lehettem, de Voldemorton egy rezzenés sem látszott. Még egy mosoly sem. Nyugodtan ült.

-         Bella! Elég lesz! – szólt rám egy idő után. A szememet rá függesztve folytattam az evést. Képtelen voltam elszakadni az élelemtől, ami végre nem a börtön szörnyű kotyvaléka volt. – Bella! Ki fogsz készülni! Azért hozattam fel, hogy ne a tiszteletetekre rendezett ünnepségen csináld ezt, mindenki szeme láttára. Elég! – egyetlen pálcasuhintás és  eltűntek a szemem elől az ételek.  Mérgesen meredtem rá. Nem volt még pálcám. De a szememmel ölni tudtam volna, hogy megfosztott az ételektől. Nem is alaptalanul. Nem támadtam rá, csak a földre borultam előtte. Percekig voltunk így. Csendben, amikor rájöttem a gyomrom tényleg nincs hozzászokva ehhez, minden visszaköszönt, az egész vacsorám. Lehangoltan jöttem ki a fürdőből. Fájt a gyomrom, rosszul voltam. Még mindig émelyegtem. Voldemort az asztalra fordította a tekintetét. Bájital volt rajta üvegben. Meg sem kérdeztem mi az. Ha méreg lett volna azt is megittam volna. Egy apró tálat nyújtott át. Kompót volt, mohón kaptam rá, de kikapta a kezemből.  Egyesével szúrta a villára, s a számba tette.

-         Látom mértéket az azkabanban sem tanultál – jegyezte meg fanyar mosollyal. Elhúztam a szám.

-         Ez túl édes – fogalmam sem volt, hogy azért érzem így, mert elszoktam az ízektől. Az első próbálkozásomkor nem is figyeltem az ízeket, csak kapkodtam egymás után a falatokat, ahogy a számba fért. Most ahogy lassan kaptam a falatokat volt időm végigízlelni.

-         Bellám ez nem édes- bekapott egy szemet és kóstolgatta. – Egyáltalán nem édes Bella. – felém csúsztatta a gőzölgő bögrét, alig kortyoltam bele ki is köptem. Sokáig köhécseltem. A pohárba megjelent a kristályos tiszta víz, az egyetlen, aminek végre kellemes íze volt számomra. Mohón kortyoltam a semleges italt. – Ez a leves iszonyat sós volt. – Voldemort erősebben préselte pengeélesre a száját, de mást nem reagált. Nem bírtam a fűszereket. Elszoktam az ízüktől. Az alkoholtól egyenesen rosszul lettem. Félelmetes hogy elszoktam mindentől. Az egész élettől. A levegőtől a fénytől, a zamatoktól. Még az alvástól is. Óránként felriadtam, s sokszor sikoltozva tiltakoztam a közeledő dementorok képzetétől. Éjszaka erre riadtam minden órában. Hogy jönnek, hogy elszívják a boldog emlékeimet, hogy kínozzák a lelkem, hogy gyötörjenek. S minden sikoltozásommal őt is felvertem. Hihetetlen türelme volt. Minden szenvedésemet a hűvös nyugalmával fogadta, és rezzenéstelenül. És az ösztöneim felett most ő uralkodott. Ő szabott határt mindennek, mert én képtelen voltam önmagamat irányítani. Egész éjszaka a sarkokban gyertyák égtek, hogy megnyugodjak senki nem közeledik. Féltem a sötéttől, és a fénytől is. A sötéttől, ami az azkabani cellámra emlékeztetett, a fénytől, ami idegenné vált. Félhomályban éltünk hetekig. Miket gondolhatott? Sajnált? Mérgelődött? Dühös volt vagy szomorú? Nem tudom. Olyan nyugodtan tűrte a nyüglődést velem, és olyan hűvös egyértelműséggel kezelte, hogy nem éreztem egy percig sem kínosan magam. És ez lehetett a célja. Nem mutatta ki az érzelmeit, mert nem akarta, hogy én érezzem kellemetlennek a helyzeteket. Mindenre úgy tekintett, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, s ehhez is tartotta magát. Az egész viselkedésén ez érződött. Különös dolog elszokni évekre valamitől. És nem egyik pillanatról a másikra térhetünk vissza  a megszokott korábbi életünkbe. A szemem elszokott mindentől, az olvasástól, a sorok látványától, a kezem az írástól, a satnyaságból az évekig tartó hiányokból ismét vissza kellett építeni mindent. Lassú folyamat volt, hónapokig tartott, de ő végigcsinálta velem.  Szinte közönyösen nézte a próbálkozásaimat, ami csak álarc volt, de jól állt neki. Naginival sziszegett és kedvtelve simogatta a kígyó hűvös bőrét, miközben én próbálkoztam és küzdöttem a legapróbb dolgokkal is. Tehát az első estén.  Egyszerű, ám nagyon elegáns és előkelő ruhát készíttetett nekem. Az a sötétkékes feketés árnyalat volt, amit annyira kedveltünk. És, hogy a kóros fogyásomat eltakarja, egy fátyol lengte körül, ami a földet seperte. Csak sejtette az anyag a mögötte rejlő alakot, de pont ideálisan takart mindent. A hajam kígyómintás fekete hálóba igazgattam, s ahogy leszorította, ezüstkígyó tartotta meg a háló anyagát. Mindenre gondolt. Ahogy a tükörben kettőnkre néztem. Elégedett lehettem. Ma  egészen máshogy néztem ki, mint tegnap, amikor sikoltva néztem a tükörbe. Nem szoktam még meg a tükörképem, de elégedetten megállapítottam, hogy fokokkal jobban érzem magam. És Voldemort, aki szintén hasonló stílusú dísztalárt viselt…tökéletesen illett hozzám. Félelmetesen és ijesztően összeillő páros, de pont ebben a fellépésben arattunk mindketten. És a megjelenésünk tökéletes volt. A karján vezetve indultunk le a toronyból a díszterembe. Erősen megvilágított terem volt és érezte a megtorpanásom. Az okát is ismerte. Egyetlen suhintás és a fáklyák fénye halványult. Nyomban tudták, hogy érkezünk. Ahogy a félhomályban lépdeltünk a bevonulólépcsőn térdre rogytak a halálfalók. Élesen világított az arcunk a halvány fényekben. Suhogott a feketés dísztalárunk értékes anyaga, a várakozást pedig tapintani lehetett. Az emelvényre értünk, ahol már a Lestrange-ok ott álltak. Biccentéssel üdvözöltük egymást, s amint helyet foglaltunk a halálfalók is az asztalokhoz léptek. Halványak maradtak a fények, s a sarokból egy egész középkori zenekar lágy dallama csengett fel. Majd egy lágy tenor hang zengte énekét. Egész este csengtek a dallamok a várban, s virágénekek hangzottak el. Amelyekben egyetlen közös a lótuszvirág motívuma volt. „Csak egy fehér lótusz ragyog, a széles, nagy tavon. Szirmai tiszták, mint a harmatcseppek, körülötte méhraj repked.” Sőt a politikai csengésű, könnyedén és burkoltan eszmére utaló dallamok is megérkeztek: „Pillantásod hűsít, mint az enyhet adó holdfény, nagy örömmel siet mindenki elébed, és a hited kivirágzó, nagy lótuszvirága ad nekik örökre tiszta menedéket. ” És nagyon gyakran visszatért az egészen személyes, rám íródott dal is: „Kék szemed hosszú pilla rejti, vagy néha talán egy könnycsepp, bársonyos arcodon végiggördül gyémánt vagy égi harmat, szép kezed gyakran törli, de látszik a forró könny nyoma így is, mint a sok piros lótusz hullott szirma a tó tiszta tükrén. ” Kábultan ültem a vacsora alatt, ahogy hallgattam a Voldemort kérésére zengett dalokat. A dalokat, amik rólam szóltak, amelyeket nekem énekeltek, s Voldemortnak. Időutazást tettünk a századok között. Már fogalmam sem volt, hogy mely időkben élünk. S Voldemort gondoskodott róla, most, hogy visszanyerte a hatalmát, hogy éljen is vele. Királyi lakoma volt és Voldemort biztosította, hogy úgy is érezzem én vagyok a királynő ezen a lakomán. Az azkabanból szabadultakkal ültünk az emelvényen. Mégis azt éreztem, amit az ültetés is mutatott. A királyi trónus két széke állt a teremben az egyiken Voldemort a másikon én ültem. Voldemort uralma alatt soha máskor nem volt erre példa, hogy az összejöveteleken a két trónus együtt szerepelt volna. Amit akkor nem tett meg. Azt most mindet bepótolta.  Visszahozta a fiatalságunkat. Egy pillanatra fiatalnak és gondtalannak érezhettem magam. Egy nőnek, akinek a tiszteletére lakomát rendeznek, akiről virágénekeket zengnek a várban, s Voldemort elégedetten bólogatott. Hűvös vöröses szemével nézett körbe a termen, a halálfalókon, a zenészeken, a lótuszmotívumos asztalokon. Mindenhonnan én köszöntem vissza. Én, aki vizet ittam és sótlan főtt krumplit ettem a tiszteletemre rendezett vacsorán. Bár az azkabani rabokon volt a hangsúly, valójában mindenki érezte, hogy engem ünneplünk. Az én visszatérésemet képtelen Voldemort csendben megünnepelni. Mert bár nem mutatja, mégis világgá akarja kürtölni az örömét, hogy ismét visszakapott. Bár ő maga egyetlen utalással sem mutatja, de minden tette ezt sugallja. Aki igazán tisztelte és szerette az megértette miért ez a nagy ünnepség. Volt-e valaki ,aki mellette volt akkor, amikor hangosan kacagva örült a kiszabadulásunkon? Amikor a boldogság mámorában úszott, hogy ismét visszatérek hozzá? Talán Nagini tudná –e titkos pillanatokat elárulni nekünk, aki itt bújt most is köztünk a két trónszék között itt tekeredett fel békésen, s időnként kiemelte fejecskéjét az asztal fölé, hogy kikukucskáljon ránk, hogy kedveskedve az ölünkbe hajtsa a fejét, hogy nyevlecskéjével megsimogassa az asztalon nyugvó kézfejünket. Voldemort csak bólintott a sziszegésére. Oldalt nézett rám, s legyintéssel jelezte a zenészeknek, hogy váltsanak. A pókszerű ujjak várakozóan nyúltak felém. Elfogadtam a táncra való felkérést, s a kövezeten már lebbent is a feketés-kékes taláranyagunk. Csak mi táncoltunk. Mi nyitottuk meg a táncot, s kettőnket nézhettek. Belegondolva a legbűnösebbek lehettünk mind között. A legsötétebbek…a legkegyetlenebbek. S mégis mi uralkodtunk, talán éppen ezért. Voldemort,aki számtalan kegyetlen gyilkosságot elkövetett, akire hatástalan az Adava Kedavra, a gyilkos átok, aki sokáig puszta lélekként élt ebben a világban, aki majdnem elpusztult a halálfalói hitetlensége miatt…s én, aki a Hét pálca varázsának kétes  vendége voltam váltakozó férfipartnerekkel, akit az azkabanban is bőven gyaláztak, hiszen a fél minisztérium rajtam töltötte a kedvét, Voldemort szajháján, de azért bármennyire megvetettek is, mégis kiélvezték a helyzetet. Bármikor megtenném újra, azt, amiért börtönbe kerültem. Én nem bűnhődöm, és nem ismerem a bűntudatot. Mert én magát a bűnt sem ismerem. Amit tettem okkal tettem, és bármikor megtenném ismét ha kell. Nem ok nélkül tette egyikünk sem amit tett. Célunk volt vele. És minket csak a cél érdekel és semmi más. Még ha hidegvérűnek és számítónak is hat akkor is. A legsötétebb feketemágusok lettünk. Voldemort maga mellé emelt, kitanított maga mellé. Engem. Egyedül engem. Egy nőt, akit az ágyasává tett. Azt tartják rólam az erkölcstelen és lelkiismeret nélküli züllésbe Voldemort taszított végleg. Oda alacsonyított, ahonnan lejjebb már nincs fokozat. És mennyire tévednek az emberek. Hiszen titokban talán a halálfalók is ezt gondolják rólam. A Halálfalók, akiktől ma már egy világ választ el. Mert én ezeket a fejet hajtó köpönyegforgatókat igazán nem is tartom halálfalóknak. A halálfalók, az igaziak, akik tényleg azok, azok most ott ülnek az emelvényen, azok most egy asztalnál ülnek Voldemorttal. A többség, azonban nem ismer engem. Ahogy az egész varázsvilág sem. Nem Voldemort hozta a romlásomat. Ellenkezőleg, mindig is ő emelt ki a romlásból. Ő hozott ki a céltalanság és egyhangúság világából, ő hozott ki az azkabanból. Engem a varázsvilág tett romlottá és Voldemort erkölcsössé. Senki nem tette értem azt, amit ő tett. Azt hiszik Voldemort mindenki iránt érdektelen? Hogy nincsenek érzései? Hihetetlen tévedésben élnek. A leggazdagabb és a legmélyebb érzései neki vannak. Senki nem tud úgy gyűlölni, és úgy szeretni mint ő. Aki tudja mit tett értem, az sejtheti csak, hogy milyen mély érzései vannak. Többször tette általam a legékesebb bizonyítékokat arra, hogy egyáltalán nem érdektelen a halálfalói iránt. Ahogy irántam sem volt, úgy talán mások iránt sem. De igazán csak az részesülhetett ebben, aki bizonyította a hűségét. Kevesen mondhatták ezt el magukról és épp ezért kevesen ismerték Voldemort ezen oldalát. Nem titkolom nőként kivételezett helyzetben voltam. Egyedüli női halálfalója, aki az ágybeli partnere…igen. Nem véletlen, hogy én voltam az egyetlen, akit semmilyen körülmények között sem hagyott volna magára. Mert én voltam az egyetlen, aki bármit feláldozott volna érte. Kölcsönös volt-e? Messze nem ugyanaz! Nekem semmit nem jelentett az élet. Neki mindent. Én feladtam volna az életemet is érte. S tőle olyan dolgot kaptam cserébe, amit senki más nem. Én voltam az egyetlen, akit bárhonnan kihozott, bármilyen veszélyből, én voltam az egyetlen, akiért személyesen is eljött, ha veszélyben voltam. Különös kapcsolat volt közöttünk. És nem tudnám mi volt erősebb és mi volt hamarabb. Nem a szavak szintjén vallottunk sohasem szerelmet. A tetteink beszéltek az érzéseinkről. Amit a másikért tettünk…

 

 

 

             

             

Draco & Pansy
 
Szalon
 
Idézet

„Malfoy vihogva visszafeküdt az ülésre- ahol két helyet foglalt el -, és Pansy Parkinson ölébe hajtotta a fejét. Pansy olyan önelégült képpel cirógatta Malfoy szöke haját, mintha a fél világ irigyelné töle ezt a kitüntetö feladatot.” /Rowling: HP6, p. 146./

 
Forradalom/Revolution
 
Így írtok ti
 
D&P novellák
 
Versek
 
D&P szerepjáték
 
Muglivilág soraiból
 
Szombati boszorkány top 10
 
Könyvespolc
 
Malfoy-gyűjtemény
 
Malfoy képtár
 

Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?