A mardekár vér. Az utolsó cseppjei Voldemort ereiben csörgedeztek. Ezt az átadás után egyre erősebben érzékeltük. Láttam a terveket, amiken gondolkodott. A vár bástyáján ültem, amikor érkezett a fekete hintó. Pansy Malfoy pattant ki belőle. Tüzes lendülettel, temperamentumosan, mint mindig. Voldemort a díszteremben várta. A széles asztalnál ült. Előtte egyetlen üvegcse. Hangosan döngött a kapuzat Pansy Malfoy mögött. Méregették egymást. Hűvösen, hidegen.  Voldemort közelebb csúsztatta a fiolát.

- Mi ez? – Pansy lebbenő fekete bársonytalárjában közelebb lépett.

- Mardekár Malazár vére – sziszegte Voldemort. – Az én vérem. Amely az utolsó Malazár vér. Hihetetlen és felfoghatatlan képességek és varázserő birtoklását ígéri. A kígyók értését, a sötétség erejét. A kérdés, hogy ily módon elfogadja-e a véremet?- Szálegyenesen állt előtte. A szemhéjak résnyire szűkültek.

- Mi a fontosabb Nagyuram? A mardekár vér vagy az aranyvér? Ez a vér magában hordozza azt is, hogy a tiszta vért beszennyezzük.

- Pansy Malfoy. Pontosan ezt a kétséget vártam magától. Mi a fontosabb, a varázserő és tudás, az ősi átöröklött tudás, amit Malazár vére rejt, vagy az aranyvér? Nehéz kérdés. És ezt a kérdést egyszer már megvitattuk. Most újból felteszem magának.  A véremet bízom magára. Tegyen elhatározása és belátása szerint. De ne felejtse a vér erejét! Hogy ez az üvegcse egészen ősi képességeket rejt, amit máshonnan nem lehet megszerezni. Ami kivételessé és erősebbé tehet egy varázslót bárkinél.

- Meggondolom a dolgot, és kivételes helyen őrzöm ezt az ereklyét – süllyesztette talárja mélyére az üveget. Eggyel több kincs a Malfoy-kincstárban. Az üvegcse Voldemort vérével a kinevezési ékszerek mellé a díszes vitrinbe került. S Pansy számtalanszor pillantott erre az üvegre. Nem. Ő képtelen megtenni. Képtelen arra, hogy Deimos vérét Voldemort mardekáros vérével keverje. És akárhogy is, de szennyezze. Ezt a kincset nem ő fogja hasznosítani. De itt van. Itt őrződik a biztonságos Malfoy-kincstárban évtizedekig, évszázadokig…amíg valakinek eszébe nem jut, hogy egyetlen cseppjével is olyan erőssé és hatalmassá válhat, amilyen egykoron maga a Sötét Nagyúr volt. Ez pedig csábító lehet azoknak, akik igazán hatalomra vágynak. Voldemort letétben örökül hagyta a vérét Pansynál, s ezáltal a Malfoyoknál. Annál a családnál, amit érdemesnek tartott arra, hogy keveredjen a vére az ő vérükkel. Vannak varázslók és boszorkányok, akik az életüket is odaadnák egy cseppért ebből a fiolából? Lesznek ilyenek? Lehet, hogy később ezért is harcok dúlnak majd, nem csak az aranyvér eszméért. Voldemort örökségét mások is akarják, a Malfoyok ellenfelei, ellenségek, kapzsi törtetők, és hitetlenek, akiket csak a mohó hatalomvágy hajt, akiket csak a gonoszság érdekel, és az uralkodási vágy? Milyen küzdések zajlanak majd a jövőben ezért a fioláért? És mit indított el ezzel Voldemort, hogy elhelyezte ezt a vérrel teli üveget a Malfoyoknál? Jót vagy rosszat tett? A Malfoyokra átok vagy áldás e vér? A jövő mozgásban van. Nem is láthatjuk előre ezt. Hogy milyen konfliktusokat, milyen harcokat, milyen nézetkülönbségeket okoz majd ez az egyetlen üveg. De nem akármilyen üveg. A legértékesebb vért rejti magába. Amiért talán testvérek, unokatestvérek is képesek lesznek egymást gyilkolni, hogy megszerezzék, hogy birtokolják s hogy magukénak tudják. De ezt mind éreztük, hogy erre az aktusra szükség volt. Arra, hogy Voldemort átadja a vérét az utókornak. Még nem tudjuk mi lesz a története, hogy alakul a sorsa, de ez már nem is a mi feladatunk. Ez már azoké az utódoké, akik nem is ismernek minket. Akiknek a mi nevünk már csak a mágiatörténelem könyvek lapjairól lesz ismerős. Akik csak a mítoszt, a legendát és az elsuttogott történeteket ismerik, akik a mi nagyságunkról csak másodlagos forrásokból értesülhetnek. Amikor már Pansy Malfoy vigyázó keze is lehanyatlik réges-régen, amikor már a Voldemortot ismerők mind elvesznek az idő fogságában, több generációval túllépve a mi időnket, azt az idősíkot, amikor még az aranyvér fontosabb mindennél. Kíváncsi leszek a fátyol mögül láthatjuk-e az ügyünk alakulását, a vér útját, a lehetőséget Voldemort megadta. Biztonságban lesz-e? S méltó vérrel keveredik-e majd egyszer? Szükségből nyúlnak-e majd akkor Voldemort vére után? Kényszerből? Vagy csakis önzőségből? Akiket nem az eszme, de a hatalom érdekel. Mi a hatalomért tettük, amit tettünk? Nem. Mi nem. Mi még az eszméért az ügyünkért a mardekár és aranyvér eszmékért cselekedtünk. Az utókor talán már más miatt törekszik kihasználni a Voldemort vére nyújtotta lehetőségeket. Tiltakoztam. Ragaszkodtam hozzá, hogy Voldemort átkokat mondjon a vérre. Hogy ha méltatlanhoz kerül azt felismerje az illető. De Voldemort nem merte ezt tenni. Féltette a vérét. Ha méltatlan ha nem, az ő vére fog csorogni benne. S akkor talán ő lesz az utolsó a mardekárból. Ha hamis célokra is fordítja, akkor így kellett történnie. Bár láthatnám a jövőt, s bár megjósolnák, hogy mi lesz a sorsa ennek. Most még nyugodtan térhetünk nyugovóra. A Malfoyok erősen tartják kezükben a halálfalók ügyét. Mi még nyugodtan lélegezhetünk, és aludhatunk. Bár én adtam volna meg a Mardekár vér öröklődését…s akkor talán másként lenne most minden. De az élet ezt adta nekünk. S ezeket a lehetőségeket. Mégis végigfut rajtam a hideg, ha a kincstárban őrzött Malazár vérre gondolok. Kétkedés? Inkább nem akarom tudni, hogy változtat meg mindent az a vércsepp…