Olívaolaj színű talár. Karcsú lebbenő szoknyarész. Falco a lépcső aljánál ült. Anyja nem vette észre. A lépcső másik szárnyán sietett le kapkodó lábakkal. Hímzett lapos sarkú cipőben vette fürgén a fokokat. Falco anyja után szaladt. Pansy zsebéből előkapta az illanós szelencéjét, s kihúzta a levendulaillanót. Pálcájával gyújtotta meg. Falco anyja talárjába kapaszkodva bújt a karcsú női testhez.

-         Veled mehetek anya? – nézett fel anyja sötét szemeibe. Pansy a hátrabukó szőke tincseket figyelte. Falco keskeny metszésű szürke szemét ,világos tekintetét. Ujjaival áttúrta  a szőke tincseket.

-         Velem jöhetsz – bólintott, s megszívta az illanót. Eredetileg egyedül akart lenni a parkban, de ha már így alakult, nem akarta visszautasítani a fiát. – Miért nem vagy a testvéreiddel? – figyelte Falcot, ahogy a kavicsokat rugdossa maga előtt, s nézi milyen messzire gurulnak.

-         Most egyedül akartam lenni – felelte kitérően Falco. Pansy felhúzta a szemöldökét. Ajkához emelte az illanót ,s elnézett ahogy beszívta a levendulaillatot. – És te anya?

-         Ki akartam szellőztetni a fejem – mondta szűkszavúan Pansy. Gyors léptű volt ismét. Haja lebbent a menetszélben. Falco fel-felpillantott anyja kecses arcvonásaira, a vékonyra húzott ajkakra. Tökéletesre fésült ében haj. Mint mindig. Pansy kapkodva illanózott. Falco közelebb húzódott anyjához.

-         Valami baj van anya? – nézte kutatva anyja gondolatokba merülő szemeit. Nem mert anyjához érni. Most mégis az oldalához simult.

-         Semmi kincsem – karolta át a fiát Pansy. Karját fia vállán pihentette. Falco anyja kézfejét szorongatva lélegezte be a levendulaillatot a bőrről. Arcát a nőies kelmébe fúrta, érezte a kellemes puhaságát, a keblek formáját. Lehunyta a szemét. Pansy a pad felé húzta a fiát.

-         Gyere üljünk le egy kicsit! – elhúzódott a fiától. Falco. Nem először fordult már ez elő. Falco érettebb volt a testvéreitől. A bátyjától. Bár titkolta, Pansy mégis megsejtette, már pár hónapja elérkezett az idő, Deimossal ellentétben Falco sokkal kevésbé gyerek már. Határvonal. Itt volt. És neki kell meghúzni a határokat. Falco már nem kisfiú. És az érintésbeli korlátokat neki kell meghúznia. Elhúzódott most is a fiától. Falco semmit nem reagált, csak cipőjével a pad kovácsoltvas lábát rugdosta. A fogai összeszorultak az erős szorítástól.

-         Ismét harcra készültök? – kérdezte komolyan hangon Falco. Pansy erőtlenül bólintott.

-         Új tervek, új változatok – mosolygott le fiára.

-         Szeretnék veled menni, a harcokba – nézett tüzes tekintettel anyjára.

-         Még gyerek vagy – intette le Pansy. Falco nézte anyja komoly arcát.

-         Akkor engedd, hogy az öledbe hajtsam a fejem – Pansy kutatva nézte fia arcát. Ravasz. De mennyire. Anyja ellentétes és vegyes érzéseit játssza ki. Ha gyereknek tartja a harcokhoz, akkor miért ne engedné, hogy… - Deimosnak engeded – kapkodta a levegőt Falco. – Nekem nem – Pansy fejét rázva húzta magához a fiát. Falco szomorúan hajtotta le a fejét anyja ölébe. – Jobban szereted őt igaz? – suttogta halkan.

-         Butaság – simította át a szőke tincseket Pansy. Peregtek a szőke fürtök az ujjai között. Káprázatos szőke haj. Falco haja is olyan mint az apjáé, mégis van benne valami, amitől olyan vad, olyan egyedi olyan rombolóan tüzes, olyan mint a frissen nyírt kalász, erőteljes szín, Falco haja mindig kissé kócos volt. De éppen ebben volt valami plusz. – Egyformán szeretlek titeket. – mosolygott Pansy.

-         Neki mégis több mindent megengedsz – rekedtes volt a hangja. Pansy hátán ismét átfutott a hideg. Miért mindig ez az érzés? Mintha nem is egy gyerekkel beszélne…mintha…

-         TE is tudod, hogy miért – Pansy elnyomta az illanót, s kézfejét a szoknyájára tette, hogy elválassza Falco száját a nőies háromszögtől.  Nem ,Falco már ezt sem gyerekkén csinálja.

-         Ha nagykorú leszek téged veszlek feleségül anya – súgta Falco lehelete súrolta anyja kézfejét. Pansy finoman a szájára ütött.

-         Már megint badarságokat fecsegsz – Falco belélegezte anyja szoknyájának illatát ,s anyja kézfejére nyomta a száját, amely mögött…már a szeméremdomb íve rejtőzött.  Ennél közelebb nem kerülhetett hozzá. S ezt is kiharcolta most. Legalább ezt a közelséget. Már ettől is megrészegedve szédült.  Pansy megemelte a fia fejét ,hogy kicsússzon alóla.

-         Holnap hajnalban a dolgozószobámban várlak – a hangja fagyos volt. A vezető hangján beszélt. – Tartózkodj az ilyen megnyilvánulásaidtól Falco. Megértem, hogy nehezen kezeled a változásokat, de ne feledd az anyád vagyok. ÉS a vezetőd!

-         Elviszel a harcokba? – lepődött meg Falco.

-         Bár gyerekesen viselkedsz igen – biccentett szárazon Pansy, s sarkon fordulva lebegő talárral indult a kastély felé. Falco egyik döbbenetből a másikba zuhant. Szinte még szédült anyja közelségétől, s fejbe kólintották anyja szavai. Pansy most döntött. Tehát a fiát már nem gyerekként kezeli. Végérvényesen. Falco az utóbbi időben nem is úgy viselkedik. Nem, testileg sem…fejben sem. És a fölös energiát legalább az eszmének hasznos dologba kösse le. Falco állandó lázongó természetének tökéletes lesz a harc, és a pálcaforgatás.

A közös szalonjukban Grainne a hófehér cicájukkal játszott, Deimos naplót írt. Ahogy Falco belépett ránéztek. Falco zaklatott szürke szemébe, izgatott ajakharapdálása nem kerülte el a figyelmüket.

- Minden rendben bátyus? – nézett fel Grainne. Falco a húgára mosolygott.

- Persze! Kiharcoltam, hogy anyával mehessek a következő ütközetre – mosolygott csibészesen Falco.

- Fuh! Ez nagyon veszélyes! – nyögte Deimos s kiejtette kezéből a pennát. – És nem félsz?

- dehogy is!- ült le ikertestvére mellé Falco. – Már nagyon várom! Anyával harcolhatok együtt. Izgalmas lesz. Veszélyekkel és kalandokkal! – lelkesen csillogott a szeme. Grainne ellökte e gombolyagot, s a macska izgatottan szaladt a zöld pamut után. Falco és Grainne is a macskát figyelte.  Grainne igazi kismacskaként bátyjához dőlt. Falco simogatta a hullámos hosszú ében hajat, amely minduntalan az anyjára emlékeztette. Most is, mintha nem is húga haját simogatná, hanem az anyjáét. Pedig azt nagyon ritkán tehette. Amióta betöltötte a tizenkettőt. Azóta egyenesen tiltólistán volt ez az érintés. Grainne értette bátyja érzéseit. Valahol ő is ugyanezt kapta. Deimos volt az egyedüli kivétel a testvérek között. Aki félős gyerekként még mindig anyjához bújhatott. De Grainne is érzékelte apja gyors testi távolodását és Falco is az anyjáét. Észrevétlenül indultak a hónapok alatt. Igazán fel sem fogták, de mégis érzékelték. Ahogy Grainne-nek hiányzott apja kedveskedő állsimogatása, ahogy régen mindig a fotelja karfájára dőlt, s Draco mint egy hízelkedő kiscicának megsimogatta az állát, úgy Falconak is hiányzott anyja ölelése, ami eddig is ritka volt, most már végleg megszűnt. Szomorúan érzékelték, hogy az évekkel a szüleik és köztük lévő viszony is átalakul. A testi érésükkel távolabb is kerülnek fizikailag a szüleiktől. S Falco viselte közülük a legrosszabbul. Hiányzott neki az anyja. S már önmaga előtt sem tudta bevallani, hogy miért. Vágyott arra ,hogy hozzá bújhasson, hogy odahajtsa a fejét anyja vállára, ölébe, érezze a nyugtató simogatását mint régen. Grainne aki apja macskája volt szinte, mindig apja körül sündörgött,  hozzábújt és kedveskedett neki, most mint egy varázsütésre érzékelte, hogy testileg elzárkóztak egymástól. S hiába maradt meg lelkiekben az eddigi kapocs, hiányzott a régi gyerekkor. Falco pedig mindenki előtt titkolta, hogy a gyerekkori vágyai egészen más jellegű vágyakká alakultak a serdülése során. Egyedül anyja kezdte sejteni, hogy Falco tévútra lépett egy kissé. S minden erőfeszítése Falco helyes irányba terelgetésére irányult. Még emlékeznek az első bizonytalankodásokra. Amikor még Dracoban ott volt a mozdulat, hogy átsimítsa lánya állát, s végül egy suta illanót keresgélő mozdulattá változott, ahogy Pansy is zavartan fogadta Falco szorongató ölelését. Deimossal soha nme voltak ilyen gondjaik. Deimos ki annyira zárkózott volt maga is. Aki inkább lelkiekben igényelte őket s a testi érintés csak valami földi  lenyomata volt a lelkieknek…vele sosem voltak ilyen gondjaik. De az ikrekkel. Nehezen indult az átváltás. Amikor először érezték, hogy a kisgyerekük, már nem is olyan kicsi. Draco gyorsan a közöny és flegma kifejezés mögé rejtőzött, Pansy  a szigorú megkeményedett vonásai mögé, miközben hiányoztak mindkettejüknek a kicsik. Falco Grainne ében fürtjeivel játszott elgondolkodva. Pergette az ujjai közt, figyelte az esését, a selymét, a tenyerét simította át a végével újra és újra. Grainne villanásokban változott az anyjává és vissza. A képzeletében már nem is Grainne ült előtte, hanem az anyja. Aléltan pislogott. Ha belélegezte volna a haj illatát rózsa lett volna ,de csak a színét látta maga előtt. Szemében tűz gyúlt. Áttúrta a szép esésű hajat.

- Falco? – fordult meg Grainne, s bátyjára nézett. Falco szeméből kihunyt a fény.

- elfáradtam – motyogta ,s elengedte az ében hajat.

- Reggel korán kell kelned – mosolygott rá Grainne.

- Az biztos. A harc komoly feladat, nagy felelősséggel jár, anya nem fog kímélni – sóhajtott Falco.

- Ügyes leszel bátyus ebben biztos vagyok – nyomott puszit bátyja arcára Grainne.

- Te hízelkedő kismacska! – nevetett Falco ,s feldobta az útjában levő pamutgombolyagot. Grainne macskaként kapott rá, s a testvérek összenevettek. Falco a saját lakosztályába menekült. Felizgatta magát már csak az ében hajjal. Ami nem is az anyjáé. Még ha az ő hajára is emlékezteti. Remegve lépett a zuhany alá. Anyja szeméremdombjának a látványa lebegett a szeme előtt. Szinte megérinthette volna olyan közel volt. Karcsú, vékony női test. Anyja egészen alacsony termete. Nem látszott rajta az idő. A finom sima bőrön, a szép nőies testen, nem gondolnák, hogy három gyereket hozott világra, s köztük őt is. Látta már ezt a testet meztelenül, nem is olyan régen is. Este. Éjfél után. Anyjáék a zeneteremben voltak.  A kulcslyukon át látta anyja meztelen bőrét, a mellei ívét. A párás remegést, a vágy sóhajait, anyja és apja szeretkezését. A forró magja végigcsorgott a kezén, s a zuhanyvíz hűvösével keveredve csorgott a medence alján a lefolyó felé.