Az ajtó résein fény szűrődött ki. A hajópadló meg-megmozdult, ahogy súlyos férfiléptek végighaladtak a szoba átellenes sarkába. A szigorú rezzenéstelen férfiarc szemrebbenés nélkül kísérte végig a lassan kiürülő orvossággal teli pohár mozgását. A sápadtfényű vékony ujjak erőtlenül tolták el az üveget.

-         Kíméld magad! – figyelmeztette Piton.

-         Már emlékeztetett! – dohogta száraz tüdővel az ágyban fekvő. Lerúgta magáról a kötött takarókat, s  óvatos mozdulatokkal talpra állt.

-         Mára sok lesz a látogatókból! – mordult Piton, s mellényzsebéből futólag kihúzta a szantálpergament. – Az egyikről mondjon le.

-         Ne is álmodjon róla! – sziszegte Draco dühödten. – Ha már belekényszerített ebbe az egész helyzetbe legalább hagyjon élni! Amíg még tudok! – csattant Draco. Az erős hang kivette az erejét, kifulladva támaszkodott a komódra. Piton rendre intő szóáradatát szapora női kézzel ütött kopogás akadályozta meg.

-         Bejöhet Miss Parkinson! – szólt ki fagyos hangon Piton. Az alacsony nő benyitott, egyikről a másikra kapta a tekintetét. Draco fagyos szürke szemekkel meredt a néhai professzorra.

-         Hagyjon magunkra! – szólt hűvösen.

-         Egyetlen órát kapnak nem többet! – viharzott ki lobogó talárral Piton. – És Miss Parkinson kerülje a frontutcákat!

-         Maga volt aki követett? – döbbent le Pansy.

-         Nem, de a biztonsága a közös érdekünk – mélyesztette szúró pillantását a lányéba. Pansy rubinpirossá vált arccal várta, hogy bezáródjon az ajtó. Draco a komód feletti tükörben kérdő arckifejezéssel várta, hogy megszólaljon.

-         Gyerekünk lesz – suttogta Pansy izgatott ajaknyalogatás közben.

-         Igen tudom – nézett le a komódon heverő illanótárcájára Draco. Pansy zavarodottan nézte a lesütött szempillákat, Draco arckifejezésén semmi nem látszott, babrálva gyújtotta meg a mentaillanót.

-         Piton elmondta? – rökönyödött meg Pansy. – De…de azt ígérte, hogy…majd…én… - Draco kifújva a füstöt felnézett a tükörre. Pansy hebegő ajkait, összevont szemöldökét, a homlokán játszadozó ráncokat figyelte.

-         Te komolyan hiszel nekik? – kérdezte nyugodtan.

-         Ó, hogy… - Pansy érzelmei gyorsan kiültek az arcára, lassan sötétült el a tekintete. – gyűlölöm őket! – préselte ki végül.

-         Helyes! Az érzés kölcsönös – mosolygott rá a tükörben Draco. Hosszú csend állt  be a beszélgetésükben. Nem tudtak mit mondani egymásnak.  Draco megszívta az illanót, majd kieresztette  füstöt. Csendesen figyelte az alkonyi fényben Pansy egyre ellobbanó kedvét. Megfordult, s fenekét a komódnak döntötte. – És…hogy vagy? – rebbent a kérdés a levegőben.

-         Ezt nekem kellene kérdeznem – lehelte Pansy tanácstalanul. – Miért nem tartotta be a szavát?

-         Egyértelműnek kellene lennie Pansy – válaszolta halkan Draco, zsebébe csúsztatta a kezét, s az ablakhoz sétált. Kinézett. Lassan szálltak fel a füstök. Fekete, szürkés, barnás ködgomolyag. Majd zöld, vörös, kék. Ahogy a becsapódás az átok a csattanás, kiáltás egyvelege szűrődött a távolból. A belvárosban dúl a varázslók értelmetlen küzdelme, s ők távol mindentől várakoznak itt. Nem, csak Pansy várakozik. Draco elhúzta a száját. – Tudod. Nekik semmit sem ér az adott szó. A jólneveltségüket elvesztették a sötét jeggyel. Ahogy a becsületüket is. Ahogy minden jó érzést is. Valamint… - Draco megakadt egy pillanatra, de végül kimondta. – nem akarják, hogy a közlésed esetleg mély érzelmi hullámokat indítsanak bennünk. Ezért tudtam meg a kelleténél hamarabb, azt, amit nem így kellett volna megtudnom.

-         Hogy tehette?

-         Jobb így Pansy. Hiba lenne reményeket táplálni, túlságosan belebonyolódni abba, amibe nincs miért.

-         Te is így akartad? Ki mondta el Piton? Tőle akartad hallani? – szegezte neki a kérdést Pansy.

-         Természetesen nem – simította át Pansy arcát Draco, ahogy a lány mellé lépett. – De megértem mit akarnak, s hogy miért teszik.

-         De én nem értem őket! És téged sem! Belenyugszol ebbe az egészbe? Miért nem küzdesz egy kicsit is? Nem hagyhatsz itt minket! – fordította maga felé kétségbeesetten Dracót. Draco szürke szemei sokáig kutatták a lány arcát, végül fáradt sóhajjal ellépett.

-         Pansy! Neked talán van még miért küzdened, de nekem már nincs. Nincs erőm, és nincs energiám sem már értsd meg! És ez már nem csak testi kérdés, sokkal inkább lelki. Fogd fel! Én két- három hónap múlva már a Malfoy-kriptában leszek és nincs törvény, amely ezt megakadályozná. Akármit teszel is, csak idő kérdése, s átlépek a fátyolon.

-         Csak magaddal törődsz és a saját fájdalmaddal! Túlléphetnél már egy kicsit ezen ha másért nem a fiadért igen! – hadarta dühösen Pansy

-         Amit tudok megteszem érte – felelte kitérően Draco.

-         Nem hiszem el, komolyan ennyire nem érdekel a jövő?! – kiáltotta rá Pansy. – Mit tegyek hogy felrázzalak és kihúzzalak ebből a mély pesszimizmusból és világtagadásból?

-         Jusson már el abba a zárt szűk agyadba, hogy nekem nincsen jövőm! – csattant vissza Draco.

-         De van!

-         Nincsen! – nevetett fel hisztérikusan Draco. – Hát nem érted? Komolyan ennyire megtéveszt a felszín? Hogy olyannak látsz mint régen? Nem mondtuk mind elég világosan, hogy mi lesz? – Pansy arcán lassan csorogtak végig a könnyek. – Felfogod végre, hogy belülről emészt az átok? S találgatunk melyik szervem roncsolódik szét észrevétlenül hamarabb mint a többi, amely fizikálisan végre megfoszt ettől a szennyes világtól? Hogy örökösen fájdalmaim vannak, és nem tudom mi okozza? Mit vársz? Hogy megjavulok és együtt élünk míg világ a világ? Figyelmeztettünk mind Pansy. Nem lesz ilyen! Egyedül maradsz a fiammal vagy nélküle. TE választottad! TE egyeztél bele! Nem köteleztünk rá! Választhattál.

-         De igenis köteleztetek rá!

-         Ez merőben túlzás! – tiltakozott Draco. – Pansy! Tudtad, az elejétől, hogy mibe sétálsz bele! És ha mástól nem fogadod el, akkor kimondom én: meg fogok halni! – tagolta lassan Draco. Pansy a fiú ajkaira szorította az ujjait.

-         NE! Ne…ne – rázta a fejét Pansy, de végül a száját szorította a halványvértelen ajkakra.

-         Pansy ez így van! Ezen nem tudunk már változtatni. Most azt hiszed szívtelen kegyetlen vagyok? – emelte fel a fejét Draco, hogy szembenézhessen a könnyben úszó sötét szempárral. – Nem akarom, hogy érzelmileg kötődj hozzám, mert úgy nehezebb lesz igen. És mégis állandóan fájdalmat akarsz nekem okozni. Szemrehányást teszel nekem, hogy nem törődöm az egésszel és nem foglalkozom veletek. Miközben szaggat a lelkem, hogy mit hagyok itt, érted? Hogy lehet épp ésszel kibírni azt, hogy itt hagyom a világot, benne veled és a fiammal? – Draco ellépett, s ismét a komódhoz menekült. – Ha neked fáj, nekem százszorosan! Így, hogy látom, hogy tudom, hogy érezteted velem, hogy mit veszítek. Csendben akartam elhagyni az életet. Erre jöttél, te, hogy felkavard és megbolygasd ezt a tervet, hogy az élet reményeivel kecsegtess, hogy a szépségeit is megmutasd, hogy új terveket és reményeket és célokat ébressz, abban, aki már csak meghalni tud ezen a világon. És fáj a tudat, hogy mindezt itt kell hagynom, ha akarom, ha nem. Fogalmad nincs milyen már a gondolata is annak, hogy tudom, már nem élem meg azt, hogy lássam a fiamat. Én már nem találkozom vele. Csak a tudat él bennem, hogy lesz, akit nem ismerhetek meg, akit nem láthatok és nem érinthetek, és nem követhetem végig azt, ahogy felnő. S ezt nem oszthatom meg veled. Komolyan ennyinek tartotok? Akár egy fazekast? Elkészíti a korsót, eladja s  el is felejti?

-         Hagyd ezt abba! – állította le arcát  törölgetve Pansy.

-         Miért?

-         Bűntudatot ébresztesz bennem.

-         Te is bennem – felelte rá Draco.

-         Hát akkor ezt az egyet már nagyon jól tudjuk csinálni –morogta Pansy.

-         Nekem úgy tűnt mást is – suhant végig a szürke tekintet Pansy testén.   Pansy erőtlenül elmosolyodott.

-         Rendben. És…akarsz tenni is valamit azért, hogy törvényesen is…

-         Ma egész nap ezt próbáltam értésedre adni Pansy. Ne bonyolítsuk meg egymás életét! – vetette közbe gyorsan Draco. – Még jobban, mint amennyire most meg van! Semmi értelme nem lenne! – Pansy összeszorította az ajkait. Nem felelt. A szemét újra elfutotta a könny, s nem is látott, de elrohant a szobából. Draco hiába kiáltott utána.