A Davis család szalonjában fülledt, parfümtől terhes, elhasznált volt a levegő.  A hangzavarban mindenki beszélt valakihez, a terem négy távoli sarkába állított zongora mindegyikén más-más dallamot játszottak. Pansy könnyedén futtatta vékony ujjait a billentyűkön. Mint mindig most is két gyűrű csillogott a gyertyák tompa fényében. Az eljegyzési és a karikagyűrűje. Aranyszegélyes fehér tunikaszerű ruhájához illő aranymintás hajpánttal erősítette fel a haját. A pánt két vége a hátára omlott. Bronzszín arcbőrre igazított festéke a nyári éjszaka fülledtségét idézte. A háta mögött kinyitotta  valaki az ablakot, friss levegőt engedve a terembe. Pansy mélyeket szippantott a nyári éjszaka lágy illatából. Nem emelte fel a tekinteté, hogy megnézze ki állítja a zongorára a kristálypoharát.

- Akár az ókori római nők igazam van hitvesem? A kérdés, hogy a köztársaság, vagy a császárság kora? – rebbent a gúnyos hang, fölötte. Tehát Draco tenyerelt a zongoratetőre, s most szürke szemeivel a billentyűkön fürgén mozgó női ujjakat követi. – Mert az erkölcsök jelentősen eltértek a kettő közt igazam van?

- Mire célzol már megint? – nézett oldalt laposan Pansy Draco élre vasalt fekete nadrágjára.

- Nem voltál otthon az este – kereste meg a házigazda Mrs. Davist a szemével Draco.

-Te sem – jött a metsző válasz.

- Hiányoztam? – kérdezte gúnyosan Draco.

- Miért én hiányoztam neked? – emelte rá sötét szemeit Pansy.

- Az lett volna a szemet gyönyörködtető, ha Blaise is római viseletű talárban libben be – vágott flegma fintort Draco.

- Ez egy nagyon kényelmes nyári viselet, és semmi köze semmihez – állt fel a zongorától Pansy.

- Maradj még! – tartotta vissza Draco a kezénél fogva. – Olyan szépen játszottál! – Pansy hitetlenkedő arckifejezést vágott.

- Így van Pansy játsszon még! – ért mellé a frissítőkkel az idős Mrs. Davis.

- Köszönöm, egy kis szünetet tartanék most – mosolygott vissza Pansy, s elemelt egy limonádét a tálcáról. Az ablakpárkányra húzódott, s a csillagos égre emelte a tekintetét Draco követte, s a kitárt ablaknak dőlt, időnként megbillegtetve, hogy ki-be járjon a levegő. – Nem tetszik, ha bókolsz!

- Ezt azért mondod mert nem igaz! – nevetett Draco. – Valójában szereted.

- Képzelődsz. Miért nem gyújtasz rá, akkor legalább kevésbé fogsz  velem foglalkozni!

- Azt hittem az a bajod, hogy nem foglalkozom veled eleget!

- Az a nem mindegy ,hogy hol és mennyit! Mellesleg hidegen hagy, hogy foglalkozol-e velem vagy sem – nézett el unottan Pansy, s végül maga gyújtott egy szép sodrású hosszú levendulaillanóra. Draco követte Pansy mozdulatait, ahogy lassan szívja a nyugtató illanót, ebben a lágy esésű anyagban a párkányon ülve, az arcát csak oldalról látta, kiegyensúlyozott, hűvös, kissé flegma, akárcsak ő. Harminc évesek. Döbbenet. Elrepült volna az idő? Rutin. Pedig Pansy és ő még most is éppen olyanok, mint régen. Kívülről, csak a belsőben fúló apró háborúik és nézeteltéréseik forradásaival magukban. De ma kivételesen szépnek látta Pansyt. És éppen ez volt nagyon furcsa. Ami annyira mozgatott benne  valamit belülről, olyan nyugtalanságérzetet keltett benne. Pansy a szokásos hűvös modora mellett titkon kivirult. ÉS mi más tehette ezt, ha ne megy szerelmes férfi. S látta, elkapta a futó pillantásokat Blaise és Pansy között. Nem kellett segítő és nem kellett kommentár. Azonnal levonta a maga következtetéseit. S félelmetes az egyezés. Hogy Pansy is akkor lépett, amikor ő. Amikor visszatért másodjára egy nőhöz. Amit eddig soha nem tett meg. Rákérdezhetne, felelősségre vonhatná a feleségét, amiért Blaise-el….egyértelmű, hogy milyen kapcsolatba kezdett. Mégsem teszi. Mégis inkább csak itt áll és gyönyörködik a holdvilágította Pansyban. A feleségében. Draco fejét ingatva vigyorodott el.

- Mit bámulsz?! – förmedt rá Pansy.

- Már azt sem lehet – felelte rá gúnyosan Draco.

- Idegesít. Tőled soha nem lehet tudni, hogy éppen cinikus kritikus éned, vagy a nagyközönségnek szóló udvarias Malfoy-modorod fog előjönni – pöccintette ki az ablakon az illanó hamuját.

- Talán egyik sem. Talán mindkettő. Talán egy harmadik – döntötte a homlokát az ablakkeretnek Draco. Szőke tincsei oldalra hullottak.

- Mrs. Davis megint agyoncitromozta a koktélt – húzta el a száját Pansy ahogy megkósolta az italt.

- Add nekem majd megiszom! – vette ki Pansy kezéből a poharat Draco, s ő folytatta az ital kortyolgatását. – Untatlak? – látta Pansy szalonra vetett futó pillantását.

- Mint mindig  - felelte gonosz mosollyal Pansy.

- Az érzés kölcsönös. Bár te az ágyban vagy a legunalmasabb – bólintott Draco az italt ízlelgetve a szájában. – Blaise is rád fog unni – suttogta magabiztosan Pansy fülébe bizalmasan Draco.

- Engem legalább csak megunni lehet, de téged elviselni lehetetlen – suhant Pansy keze, s csattant a férfi arcán. Draco szájából kifröccsent az ital, elkapta Pansy csuklóját, lecsapott Pansy szájfénytől csillogó ajkaira, s olyan indulattal csókolták egymást…

- Khm….khm Pansy kedvesem Tracey ragaszkodik hozzá, hogy te válassz partnert, hogy megnyisd az első táncot. A fiatalság táncolni szeretne – pironkodott Mrs. Davis a legyezője mögé rejtve pikáns mosolyát, hogy a házaspárt, ilyen intim helyzetben rajtakapta. Draco és Pansy szétváltak, s Pansy hűvös villanással a szalon túlsó végében Daphnéval nevetgélő Blaise-re nézett.

- Azt hiszem már választottam. Megtisztelő a felkérés – mosolygott Pansy, s Dracónak szinte parancsolón nyújtotta a kezét.

- Drágám mindig meglepsz – bókolt Draco hangosan, lefegyverző mosollyal, s Pansyval együtt a társaság udvariasan felnevetett. Pansy nevetős kerek pofijára Draco arccsókot hintett. Pansy leeresztette a pilláit, s Várta, hogy a férfi átkarolja, hogy megnyissák a táncot. A zene felzúgott, s Draco könnyed nyomással indította Pansyt a táncba.

- Igazán nem kell a turbékoló ifjú házaspárt eljátszanunk! Miért kaptál le az ablakban? – sziszegte Pansy Draco fülébe.

- Miért te minek csókoltál vissza? – vágta rá gúnyosan Draco.

- Mivel olyan régen történt közöttünk ilyen ,hirtelen azt hittem nem is te vagy az – felelte kegyetlen mosollyal Pansy. Draco összeszorította a fogsorát, de nem reagált. – Draco untatsz! Beszélj inkább a háborúról.

- A háború érdekel? – húzta fel a szemöldökét Draco. – Jól halad a halálfalók ügye az aurorok , a rend és a maradék ellenállók eltiprása körül, de rosszul más téren.

- Ez mit jelent pontosan? – ráncolta a homlokát Pansy. – Mi ez a másik tér? Tudtommal mással nem állunk harcban!

- Voldemort összekapott az óriások főnökével, valami nagy ügyben – nevetett Draco.

- Nagy ügy? Hát óriások révén másról nem is igen lehet szó – kacagott fel csendesen Pansy is.

- Igen így van. Voldemort szokásához híven minket kizárt a részletek ismertetése alól. Hiszen a döntéseit és a tetteit nem kérdőjelezhetjük meg. El kell fogadni, azt amire ő utasít és ennyi.

- Elképzelhető, hogy az óriások ránk támadnak? – szorult össze Pansy szíve.

- Nincs kizárva, még folynak a tárgyalások természetesen – bólogatott Draco is elkomorulva. – De nem látom bíztatónak a dolgot. Az óriások agresszívak, nehezen lehet velük szót érteni.

- Draco ez nem hangzik bíztatóan! S mindenki ilyen nyugodtan… - Pansy körbenézett a társaságon.

- A nők nagy része nem tudja, nem mindenki ilyen rendes mint én hogy közlöm veled a varázsvilág háborújának eseményeit – mosolygott rá Draco.

- Te és a rendesség! Gondolom azért mondtad ezt is hátha megáll a szívem a rémülettől.

- Rendben el kell ismernem volt egy ilyen titkos tervem is – nevetett fel Draco finom gúnnyal. - De elfelejtettem, hogy te olyan szinten közönyös vagy, hogy érzelmek nélkül túlélsz bármit.

- Így van téged is – vágta rá undokul Pansy.

- Természetesen engem elsősorban – biccentett fanyar ajakrántással Draco.

- Már alig várom, hogy összetaposson egy óriás. Mikor harcoltok velük? – tettetett feltűnő érdeklődést Pansy.

- Hálátlan némber! – sziszegte Draco nevetve. – Remélem zokogva borulsz majd a síromra, s halálod napjáig el sem moccansz a gyászoló fájdalmadba halsz bele – sorolta gúnyosan Draco.

- Álmodozz csak, ehhez nem engem kellett volna feleségül venned. Én egy könnyet se hullatnék érted s Damian sem fog – tette hozzá undokul Pansy.

- Ha közeledik a veszély mindenképpen keresünk nektek helyet – bólintott Draco.

- Ah ennyire ne aggódj értünk Draco. Még a végén meglepődöm a nagy szíveden, eddig azt hittem neked nincs is olyan szerved – kacsintott Pansy gúnyos mosollyal.

- Nincs bizony, mert te összetörted és széttiportad – panaszkodott Draco.

- Azért a háború az óriásokkal elég aggasztóan hangzik – harapta be az ajkát elkomorodva Pansy.

- Ne aggódj az özvegyemként még boldogan elélhetsz évtizedekig – nyugtatta Draco Pansyt.

- Ez nem vicces – csapta a tenyerével Draco vállát Pansy.

- Most ha Blaise miatt nyavalyogsz…  - Draco megkereste tekintetével a férfit. – A riválisom nagy túlélő nem kell félned.

- A riválisodnak tartod? A nyomodba sem ér! – nézett a következő fordulatnál ő is Blaisere, s a dülledt szemek viszonozták a nézést.

- Képletesen értettem, a Malfoyok nagyszerűségének nyomába sem ér ez a mitugrász – emelte fel a fejét Draco flegma fejtartással. – Nem is értem mit vagy úgy oda érte.

- Nem vagyok oda érte, szimplán szerelmes vagyok bele – felelte áradozva Pansy.

- a férjed vagyok, nem esnek jól ezek a szavak – sopánkodott tettetve Draco.

- Nekem sem esik jól, hogy más nőket erőszakolsz és nem engem – nevetett Pansy.

- Erőszakra vágysz drágám? Sajnos nem fog menni! Túlságosan élveznéd

- Élvezném az ágybeli változatosságod, hogy végre teszel is valamit? – emelte meg hidegen a szemöldökét Pansy.  – Igen az lehetséges.

- Velejéig elvetemült vagy Pansym. Már értem miért nem bírok rád nézni sem – sóhajtott fel Draco.

- Én viszont a mai napig ne mértem, hogy hoztad össze Damiant – ingatta a fejét Pansy.

- Igaz, lehet nem is az enyém. Ez a szőkítő bűbáj nagyon megtévesztő rajta – bólogatott Draco. – Miért nem ismered már be, hogy félreléptél.

- Minek ismerném be úgyis tudod. Legalább annyiszor mit te, de talán háromszorosan – számolgatott Pansy.

- Ezért zárdába duglak! – figyelmeztette Draco.

- Az erkölcs mint olyan nem létezik Draco! Menj inkább keresd meg a Whiskyket az asztalnál! – hajolt meg Pansy, s légies léptekkel visszatért a zongorához.