Az étkezőben a koloniál-faragású sötét tónusú szekrényből válogatta a Malfoy-címeres gondosan vasalt szövetszalvétákat. Ezüstös hímzésű kígyófutotta szélűeket gyűjtött, s a damasztabroszra pakolta át. A sötétzöld függönyt félrehajtva az illanózó férfi közeledett. Pansy mosolyogva lökte fel magát a sarkáról, s a férfi elé sietett.

-   Blaise! – nyújtotta a karját a férfihoz. Blaise a kezébe vette a vékony női kezet, s megdörzsölgette a hideg ujjakat a tenyere között.

-   Vége igazam van? – mosolygott rá elnézően Blaise.

-   Nem megy ez nekem – felelte szomorkásan Pansy, s futólag Blaise-nek dőlt, majd elhúzódott. – Sajnálom – lépett vissza a szalvéták rendezéséhez Pansy.

-   Rá se ránts Cicus! – szippantott a szantálillanóból Blaise. Végigmérte a nőt, a krinolinos szoknyája legaljáig. – Új divat, hm? – sandított fel a nőre.

-   Hiszen tudod  - csukta be a szekrényajtókat Pansy.

-   Hogy ne tudnám! Voldemort jelmondata: A háború rövid lesz, de a szoknyák hosszúak!

-   Így van – biccentett Pansy. – A Reggeli Próféta vagy két hete tett közzé a szabályokat.

-   Nem gondoltam, hogy a nők be is fogják tartani – ingatta a fejét Blaise, miközben kihúzta az étkezőasztal egyik székét, s egyik lábát a másikon átvetve elhelyezkedett.

-   Voldemort követeléseit be kell tartani akár tetszik akár nem. A szoknyák takarják a bokát! Voldemort egy kivillanó bokát sem akar látni – kezdte áthajtani az étkezéshez a szalvétákat Pansy, s leült Blaise-el szemközt az asztalhoz.

-   De attól, a melled kivillanhat? – röhögött Blaise a füstöt az asztalra fújva.

-   Dehogy! – hessegette el a füstöt az asztal felől Pansy. – Voldemort meglehetősen konzervatív szabályokat állított fel. Természetesen illik rá ez a stílus, szigorítás, visszafogott öltözködésre kötelezés. Engem nem zavar.

-   Engem, viszont annál inkább – emelte a szájához az illanót Blaise, miközben a füstön át Pansy alakját mustrálta. – Gondold el, sokkal több mindent kell a fantáziámmal kiszínezni.

-   De óvatosan azzal a fantáziával, tudod hogy megy ez! Csalódni fogsz, ha saját szemeddel láthatod! – dorgálta meg Pansy játékosan.

-   Igen elképzelhető! Voldemort ellenem és a vágyaim ellen dolgozik! – panaszkodott Blaise, majd felvihogott.

-   Nem is tudom Blaise! Szerintem jót tesz a fegyelem és a rendszabályozás. A háborúban túl nagy volt a szabadság, az erkölcstelenség. Fegyelmet és rendet kell teremteni. Voldemort pedig felismerte ezt, s meg is kezdte a maga intézkedéseit az ügyben – mondta gondterhelt arccal Pansy.

-   Igen igaz – bólintott elkomorodva Blaise. – Te Pansy még nem is láttad azt, amit én! Amit a legyőzöttekkel művelnek. Néhányan. Kell a szigor. Jó, hogy végre Voldemort lépett az ügyben. Bár az intézkedései enyhén szólva is drasztikusak. Vége a nadrágviselésnek hölgyeim. Habár te Pansy igazán sosem viseltél nadrágot – bökött futólag a nő felé illanót tartó kezével Blaise.

-   Úgy tudom tilos a tömeges gyülekezés is igaz?  - emelte a férfira a szemöldökét Pansy.

-   Öt ember Voldemortnak már tömeg. Vagyis egy család sem vonulhat együtt az utcákon. Paranoiás nagyon. Állandóan attól tart, hogy valami rendbontás történik. Ezek az intézkedések… - Blaise a fejét rázta. Mélyet szippantott az illanóból, majd az ablakhoz lépve elnyomta a hamuzóban. – Draco? – fordult vissza a nőhöz. Pansy sokáig nem felelt. Körbejárva az asztalt a szalvétákat eligazgatta a terítékhez.

-   Nem tudom, nem beszéltünk – mondta végül futólag.

-   Nem beszéltetek, vagy nem találkoztatok? – tette keresztbe a karját Blaise, s vallató szemekkel Pansyra nézett. A nő kerülte a pillantását.

-   Ne beszéljünk most erről! – mosolygott kényszeredetten Pansy, s futólag felnézett a várakozó szemekbe.

-   A barátotok vagyok nem? – lépett Blaise is az asztalhoz, s segített a szalvétákat rendezgetni.

-   Jaj Blaise! – Pansy felsóhajtott s fáradtan a szekrénynek támaszkodott. A lakkozott fa erezetén futtatta ujjait.

-   Láttad mostanában a férjed vagy sem? – tárta szét a karját Blaise.

-   Nem, nem láttam – bökte ki Pansy mérgesen.

-   Összekaptatok? – tette helyére az utolsó szalvétát is Blaise.

-   Nem, Blaise nem összekaptunk, hanem véglegesen szakítottunk – sepergette zavartan a szoknyáját Pansy, hogy ne kelljen a férfira néznie.

-   Ezt úgysem hiszem el. Civakodás? Rendben. Egymást fúrjuk beszélgetések? Ok. Megvonjuk egymástól a házaséletet? Belefér. De hogy végleg szakítsatok? Pansy ezek nem ti vagytok – nevetett Blaise könnyedén.

-   ÉN sem azt mondom, hogy mi vagyunk, de ez történt! – csattant Pansy.

-   Ugratsz Cicus! – ütötte el Blaise.

-   Ah, veled nem lehet komolyan beszélni! – legyintett Pansy, s megemelve a szoknyáját elindult a konyhába. Blaise követte a nőt, s a gyöngyszürke ruha uszályát taposva igyekezett Pansy elé kerülni, hogy szembenézhessen vele.

-   Pansy nem mondod komolyan, hogy el akartok válni? – kérdezte elhűlve Blaise.

-   Mondom nem láttam és nem beszéltünk – torpant meg Pansy, ahogy Blaise eléállt. S kirántotta a szoknyáját Blaise talpa alól.

-   Öh, izé bocs – vigyorodott el Blaise, s távolabb lépett, mielőtt leszaggatja Pansyról a szoknyát. – Szóval mi van Dracóval?

-   Miért nem őt kérded? – tiltakozott Pansy.

-   Elcsábítottam a feleségét! A pálcáját nyomná le a torkomon – simogatta meg a nyakát Blaise vigyorogva.

-   Tényleg fogalmam sincs hol van és mit csinál! Teljesen külön lakosztályrészben lakunk, teljesen külön szárnyon. Külön bejárattal. Nem tudom, hogy a kastélyban tartózkodik-e vagy sem, nem beszélünk, nem keressük egymást.

-   És Damian?  - húzta fel a szemöldökét Blaise.

-   Nem említette, hogy benézett volna hozzá az apja. Mellesleg Draco már az apaságát is megkérdőjelezte – forgatta a szemét Pansy.

-   Zagyválóátok – bólogatott a szája sarkát harapdálva Blaise, s komoly gondolkodó arcot vágott. – Tuti, hogy az van a háttérben!

-   Nagyon vicces vagy! – tolta el a férfit Pansy, s benyitott a konyhába. A házimanók egyetlen lendülettel vetették magukat a földre, s hajlott háttal meredtek a ház úrnőjére. Pansy végignézett az ételeken, s biccentett nekik, hogy tálalhatnak. – Maradsz?

-   Nem zavarom a családi ebédet! – tiltakozott Blaise, s visszament az étkezőbe.

-   Nem családi ebéd…

-   Csak kisebb összejövetel mi? – mérte végig az ebédlőasztalt Blaise. – Tényleg megyek. Pansym! – simította át a nő sápadt arcát. – Meg sem gondoltam, hogy már ennyire súlyos gondokkal küzdötök.

-   Hát én sem – sütötte le a szemét Pansy. – Így alakult. Ezt dobta a gömb – rántotta meg a vállát Pansy, s ellépett, mielőtt elsírja magát.

-   Ezért jobbak a barátok látod? Azok örökké megmaradnak. Hozzám bármikor jöhetsz Pansy! Itt van két jó erős váll, amin kipityeregheted magad – mosolygott Blaise a két vállára mutatva, majd puhán megveregette Pansy derekát.

-   Kösz, Blaise – szipogta Pansy.

-   Nah fel a fejjel Cicus! Aztán meglátod visszatér majd az az elkóborolt kandúr! ÉN visszajönnék! – kacsintott Blaise, s kalapját a fejébe nyomva ruganyos léptekkel elsietett. Pansy kézfejébe törölve a szemét a dübörgő lépcső felé nézett. Damian szaladt lefelé.

-   Szia te nagyfiú! – simította át Damian szőke haját. – Mostál kezet?

-   Igen anya – ült az étkezőasztalhoz a kisfiú. Pansy még előkóstolt minden fogást, s elégedetten bólintott a házimanónak, majd a többi érkezőt várva rendezgette szoknyája redőit. Draco ma sem fog jönni. Pansy sóhajtva visszamosolygott az étkezőasztal mellett ülő fiára.