A szőke hajú kisfiú a kvaffot dobálgatta a napfényes szalonban. A bőrlabda ismét elérte a mennyezetről alácsüngő kristálycsillárt. A kristályok csilingelve törték meg a fényt, s ezerszín játékba kezdtek a falra vetítve árnyékukat. Pansy a csilingelésre felkapta a fejét, s a fiára nézett.

- Damian! Vigyázz azzal a labdával, mondtam, hogy a szabadban játsz vele, ne a kastélyban! – merült ismét a naplójába Pansy, s a tintában megmártotta a smaragdhegyű pennáját.

- Beszélhetnénk négyszemközt? – jött a vártalan mély férfihang Pansy háta mögül. Nem fordult meg, csak feszesebb derékkal ült a támla nélküli széken. Nem emelte meg a fejét, csak fiára nézve biccentett Damiannak, hogy hagyja magukra szüleiket. Draco megvárta, amíg fia kvaffot dobálva elugrál a napszobából, majd lassan megkerülte az íróasztalt, hogy Pansy látóterébe kerüljön.

- Pansy! – szólt a nőre követelőzve Draco, amikor már percek óta csak a napló felé hajló női fejet figyelte.

- A fiadhoz már egy szavad sincs? – csattant Pansy, a szemével izgatottan a sorokat figyelve. Draco elhallgatott. Metsző csend. Ismét a nézeteltérések. Draco áttúrta a haját. – Vagy megint előhozakodsz a kedvenc szövegeddel, hogy Damian nem a te fiad?! – kapta fel a fejét Pansy.

- Teherbe ejtettem egy nőt – mondta ki vontatottan Draco. Pansy arcából kifutott a vér. Kiejtette a kezéből a pennát, s lesápadva meredt a magas szőke férfira.

- Miért…? Miért mondod ezt most el nekem? – hebegte vértelen ajkakkal, kimeresztett szemeivel Dracót követve. A férfi fel-alá járkált a kandalló előtt.

- Valakivel meg kell beszélnem értsd meg! – néett rá könyörgő szürkéskék szemekkel Draco. Pansy felállt, s elfordult, hogyne érzékenyüljön el, ezeket a szemeket látva.

- ÉS éppen velem!? A feleséged vagyok! Miért osztod ezt meg velem, amikor semmi mást már nem vagy hajlandó megosztani velem? – tenyerelt az ablakpárkányra, s vörösödő szemekkel a parkban játszó Damiant kereste. Váratlanul érte a meleg kéz érintése a vállán. – Ne érj hozzám! – húzódott el Draco elől Pansy, s a kanapé felé menekült, s gyorsan leereszkedett a csíkos huzatú rokokkófaragású bútorra.

- Senki nincs akinek elmondhatnám, anélkül, hogy veszélybe nem sodornám magunkat – ült le Pansyval szemközt  karosszékbe Draco. Értette Pansy helyválasztását. Tehát hajlandó beszélni vele, magára erőltetve a jól begyakorolt halálfalóasszony szerepét. Pansy mély levegőket véve szembenézett a férjével, s amikor lenyugtatta háborgó lelkét megszólalt.

- Mégis mit vársz mit tegyek? Fejezzem ki gratulációmat az örömhír hallatán? – emelte meg gúnyosan a szemöldökét Pansy.

- Látom a humorodat megtartottad Pansy – vette elő illanósszelencéjét Draco, s idegesen rágyújtott. Ajkához emelve megszívta az illanót, majd a tenyerét a térdére tette, s figyelte a felszálló gyantaszagú füstöt.

- Tehát Ginny Weasley gyereket vár tőled? – simította át a homlokát remegő ujjakkal Pansy. – Mit akarsz tenni? Itthagysz minket? Ezt akarod most velem megbeszélni? – Pansy a szőnyeg perzsamintáin járatta a tekintetét, s remegő kezén kívül semmi más nem utalt belső felinultságára. Annyira tökéletesen képes volt az önuralomra, hogy az bámulatos. – Fedezzem a titkos lelépésedet itthonról? El akarsz tűnni Ginny Weasley-el a világ szeme elől? Vagy mit akarsz?

- Honnan veszed, hogy ő tárt karokkal vár engem? – nevetett fel szárazon Draco, s mélyet szippantott a fenyőillanóból.

- Nem veszed észre mennyire kínos ez a beszélgetés kettőnk közt Draco? – rázta  fejét értetlenül Pansy. – Hozzám sem szólsz napok óta, erre ezt akarod éppen megbeszélni velem? Hihetetlen mekkora bőr van a képeden! Bár ezt mindig is tudtam – jegyezte meg némi gyűlölködő hangsúllyal Pansy.

- A francba is Pansy! Nem erről van szó, de…de ez mégis csak egy gyerek. Mit tehet ő az egészről?  Hogy megerőszakoltam az anyját! Hogy most háború van, hogy alapvetően semmi érzelem nem köt hozzájuk sem.

- Semmi érzelem? – emelte meg a szemöldökét Pansy hitetlenkedve. Draco elhallgatott, s elfordította a tekintetét.

- Kétségbe vagyok esve. Nem tudom mit tehetnék. Mit csináljak, hogyan tovább!

- És most tőlem várod a megoldást? – nevetett fel iszonyodva Pansy. – Jesszusom Draco! Minek nézel engem? Egy üvegvázának? Még az is felmelegszik a hő hatására! Te jó ég! – Pansy felpattant, s tett néhány indulatos lépést a szoba falikárpitja előtt. Fenekén összekulcsolt ujjaid idegesen tördelte. – Ne mond hogy egyetlen alkalom lett ilyen szerencsétlen következményű! Visszajártál hozzá!

- Jó igen, volt egy pár…hm alkalom – vakarta meg zavartan a tarkóját Draco.

- Mégis minek nézted Ginny Wealeyt? Egy meddő szexforrásodnak? Gondolhattál volna erre! – mérte végig a férfit utálattal Pansy. – Nem beszélve arról, hogy szabályokat rúgtál fel!

- Igen én is tudom – vetette oda foghegyről Draco, s kapkodva szívta meg az illanóját.

- Meg akarja tartani a babát? – kérdezte halk lemondással Pansy a falikárpittól. Nem mert a férfira nézni. Nem akarta látni az arca rezzenéseit és játékait.

- Igen. Nagyon úgy tűnik – ejtette ki rekedten a szavakat Draco.

- Akkor nekünk már igazán nincs mit beszélnünk – simította át a falikárpit szövését Pansy, s szemébe ismét könnyek gyűltek.

- Miért mondod ezt? – kérdezte meglepett hangon Draco.

- Mert velük fogsz maradni – hajtotta le a fejét Pansy, s ellépett a falikárpittól, de Dracónak hátat fordítva.

- Remek tanácsaid vannak, kösz – pöckölgette a hamut az illanójáról Draco. – Honnan veszed ezt?

- Onnan, hogy ellentétben velem, Ginny Weasley megadja neked, amire vágysz!

- Tessék? – dőlt előre értetlenül Draco, s Pansy visszanézett rá.

- Akár nappal és az éjszaka. Ellentétek vagytok. Amikor a hold ragyog ő az erősebb, de az első sugarakkal te kerülsz erőfölénybe. Ahogy a nap elkergeti az éjszaka sötétségét, úgy a hold a nappal világosságát. Különböző az erőtök, máskor vagytok erősek. Máshogyan. A te erőddel ő válik gyengévé, s amikor ő erős, te érzed semminek magad. Ez a titka. Ez az, amiért minduntalan visszamész hozzá. EZ az…ami vonz benne – sorolta elhalóan Pansy, s kinyitotta az ajtót, s a fának döntötte a homlokát.  Draco bambán bámulta a nőt, a feleségét, aki, mindketten tudták a lemondó beszédét mondta el. Talán éppen azért, mert belátta, hogy egy új élet születésével, Draco az izgalmasabb nő mellett fog maradni, s nem mellette, a megszokottnál. S Draco félt beismerni, hogy igen ezek a dolgok vonzzák a vörös hajú, harcias és temperamentumos Ginny Wealeyben. Ezért akarja újból és újból leteperni, magáévá tenni, mert annyira ellentétesek, annyira élvezet vele harcolni, a maguk módján. S ugyanakkor tényleg ezt érezte, minden alkalommal a nő vált egyre erősebbé, s ő gyengébbé. Mert belső kényszere volt ,hogy visszamenjen hozzá. S most…minden megváltozott.

- Mit akarsz mondani? – nyögte ki Draco.

- Azt, hogy őt választod. Mert vele erősebb vagy és dominánsabb mellette. Mert mi túl egyenlőek voltunk, s most megízlelted, milyen az, ha erősebb lehetsz.

- Nem is…tiltakozol? – hebegte Draco. Aki legalább egy kis ragaszkodást, egy kis könyörgést várt volna Pansytól.

- Nincs értelme – mosolygott fáradtan Pansy. – Ez már eldőlt. Draco, ez nem játék már! Egy gyerekről van szó! Ahogy mondtad! Aki semmiről sem tehet. S az a nő most magára van utalva. Pálca nélkül boszorkányként. Úgyis meg fog esni rajtuk a szíved, előbb vagy utóbb, főleg azért, mert a gyerekedről van szó. Nem tőlem. Nem Damian. Hanem valaki, aki talán még érdekel is.

- Pansy, ne beszélj így! – nyomta el az illanót Draco, s a felesége után lépett.

- Így van, és így lesz. Ne gyere utánam, képtelen lennék erővel továbbvinni ezt a beszélgetést! – lépett el az ajtótól Pansy, s elsietett a lakosztálya felé.

- Ne haragudj! – suttogta Draco maga elé. Pansynak akarta mondani, de tudta, csak olaj lenne a tűzre. A nő fájdalmának mécsesére. Ha eddig csupán fasírtban voltak, most már a fasírtjukat is elfogyasztották. Pansy nem beszélt maga mellett. Esze ágában sem volt. Tudta, hogy fölösleges. Az első bevezető beszélgetésmondatból tudta.  Azzal, hogy Dracónak lesz egy másik nőtől gyereke, minden eldőlt. Megértette, talán már abban a pillanatban, hogy nincs értelme Dracónak könyörögni, visszasírni, belé kapaszkodni és magához láncolni, mert aki menni akar, azt úgysem lehet visszatartani, s fölösleges minden védőbeszéd és lebeszélő monológ. S Pansy ezek helyett Ginny Weasley védőbeszédét mondta el. S mellette beszélt, maga ellen. S  Draco kettős érzelmekkel élt magában. Nem értette, miért az érzés, amit Pansy nem mondott ki de érzékeltetett. Hogy valóban Damian és Pansy kevésbé érdekelte, mint Ginny Weasley és a már fejlődésben lévő apró, új élet.