A nő mélyen aludt a virágmintás paplan alatt. Dracónak ne mvolt szíve felébreszteni. Békésen pihent, s most kisimultak az arcvonásai. Nem láthatta a mindig szikrát szóró barna szemeket, az indulatos vörösbe úszó dühös arcot, ami csak mélyített az orra körüli apró szeplőket. A vastag szálú erős vörös haja szétterült a párnán. Összegömbölyödve feküdt, csak a holdvilág sütötte az arcát, s egészen magzatpózba helyezkedett. Hogy jutott most ez eszébe? Draco tekintete lesiklott a nő még lapos hasára. Tenyerével puhán ért a kis domborulatra. Megsimogatta a nő hasát, mire álmos mocorgás és mormogás volt a felelet. Draco mellkasával hozzásimult a nőhöz, ahogy végigfeküdt mögötte az ágyon. Ginny kábán ébredezett a kutató férfikezek érintésére. Draco lehajolt az apró pisze fülkagylóra, s ajkaival, s leheletével simogatta. Ginny szemei felpattantak, s hátranézett a férfira.

- Vedd le rólam a kezed te mocsok! – próbálta harcias hangsúllyal mondani, de alig jöttek ki a hangok még álmosan forgó nyelvével formálva a szavakat. Draco a szájára tette a nő ajkára tette a mutatóujját.

- Csts! – susogta halkan, s tenyerével felfelé húzta a hálóinget Ginny feszes izmos hosszú combján. Mindkettejüknek kihagyott a légzésük. Ginny egész testében remegett a férfi érintésétől.

- Ne érj hozzám! – zihálta reszkető hangon, de amint szembefordult ,hogy eltaszítsa a férfit, Draco a szájára szorította az ajkait, s mohón, indulatosan, s követelően csókolta. Ginny akaratlanul is elernyedt a csókjától, szédülve próbálta megemelni a szemhéját de képtelen volt rá.  Draco átfordult vele, ujjai hevesen érintették a nedves női szirmokat, s Ginny még fel sem fogta mi történt, már ismét magában érezte a férfi vágyát. Maga sem értette, miért nyílt meg a férfi nyomulása előtt, hiszen ő engedte a férfi derekát a lábai közé furakodni, s most ő kulcsolja át lábaival a férfi derekát, s hagyja, hogy ismét elvesszenek ebben az árokban, kihagyó lélegzettel várja a türelmetlen beteljesülést.  Draco csókjait az arcán, a nyakán, a vállain, s mindenütt. Álmos. Túlságosan álmos. Ez lehet az oka. Kimerült a napok óta tengődő álmatlan éjszakákban. Ezért fogadja ennyire megadóan Draco ostromát most, holott nem lenne szabad, holott tiltakoznia és támadnia kellene a férfit, mégis annyira vágyja minden érintését.  Ahogy a ránehezedő férfi préseli ki belőle a levegőt, s minden lökését egy akaratlan nyögése kíséri. A magas férfi szőke hajából áradó fenyőillat, a lehelete menta szele, amint megcsapja az arcát, a zihálásának hangja a fülében valahogy most egyáltalán nem visszatetsző, és gyomorforgató, amilyennek először érezte, még akkor azon a nyári délutánon, hanem éppen ellenkezőleg. S Draco minduntalan a vörös hosszú hajzuhatagba túrt, megrészegedett a nő látványától, az erős izmos karcsú alakjától, a gyönyörű, hófehér hosszú formás comboktól, amelyek most erőteljesen szorították kisajtolva belőle mindent, az utolsó erőtlen lökéseket is. Lihegve, kimelegedve borult a nő mellkasára, a homlokát a kulcscsontján megtámasztva. Ginny levegő után kapkodva nyalogatta az ajkát, mindketten várták, hogy csillapodjon a testük heves láza, ahogy egymást feltüzelték néhány másodperc alatt. Csak akkor ébredt rá, hogy ujjai a puha esésű szőke vékony tincsekkel játszanak, amikor az első dübörgést meghallva, eszmélve, rémülten elkapta róla a kezét.

- Mi ez? – kapta fejét a nyitott ablak felé Ginny.

- Jaj, tulajdonképpen ez miatt jöttem – köszörülte a torkát Draco, s felkapta a fejét. – Érted jöttem.

- Mi az hogy értem jöttél? – hüledezett Ginny. – Ennek nem dőlök be.

- Pedig ideje lenne – ült fel Draco s gyorsan magára rángatta a ruháját. – Az óriások úgy látszik ide is elértek. Gyere! – rántotta magával a nőt Draco.

- Hálóingben vagyok! Alsónemű nélkül, mert azt is lerángattad rólam! – tiltakozott mérgesen Ginny.

- Az legyen most a legkisebb gondod – vigyorodott el Draco, s a seprűjére ült. – Szállj fel, gyere! – intett a nőnek.

- Nem utazom veled egy seprűn! – tett karba a kezét Ginny felháborodottan. Meztelen talpával érezte a közeledő óriások dübörgését.

- Van seprűd? – vonta fel a szemöldökét Draco.

- Nincs mert elégettétek – dühöngött Ginny.

- Akkor mégis hogy akarsz innen elmenekülni? – lebegett könnyedén pár centivel a talaj felett Draco, keresztbe tett kézzel.

- Nem veled az biztos! – harciaskodott Ginny.

- Ideje lenne már leállnod ezzel a magánháborúddal, amit velem folytatsz. Szállj már fel! – kiáltott rá Draco, egy erőd dübörgést túlharsogva.

- Nem vagyok hajlandó… - kezdett bele Ginny. Draco megragadta a nő karját, s felrántotta a seprűre maga elé.

- Liba! – rázta a fejét Draco.

- Ne sértegess durva fajankó! – sziszegte vissza Ginny, durcás képpel.

- Ha nem lennél ennyire makacs… - sóhajtott Draco.

- Akkor mi lenne! – vágta hozzá nyersen Ginny.

- Hát lehet több galleonotok lenne – nevetett Draco.

- Szemét! – lökte meg Ginny a férfi mellkasát, miközben szélsebesen repültek távol az Odútól. Ginny szemébe csapott a menetszél, a haját Draco arcába csapva. A vadvirágillattól Draco már szédelgett a saprűnyélen.

-Nem vagyok szemét! Annyira nem , hogy semmit sem látok a hajadtól! – próbálta elfújni a vörös tincseket a szájából, a szeme elől és az arcából. – Nem tudnád összefogni?

- Mivel még azt sem voltál hajlandó megvárni, hogy egy alsóneműt magamra húzzak, nem semmi nincs, amivel összefoghatnám a hajam. Vigyázz! – fogta át a férfi kezét rémülten Ginny, ahogy Draco vészesen egy világítótorony felé irányította a seprűt.

- Nem csodálom, hogynem győztetek Harry ellen sosem, ha ilyen fogójuk volt mint te – jegyezte meg epésen Ginny.

- Volt egy-két közös meccsünk is emlékszel? – idézte fel Draco Ginny hajzuhatagán próbálva kikukucskálni.

- Rémlik valami – ráncolta a homlokát Ginny. – Ez a szándékos nekem repülés felidézése?

- Olyasmi – nevetett fel Draco. – Mh, Nagyon durva voltam?

- Miután Csípőcsonttöréssel feküdtem a gyengélkedőn? – kérdezte vissza Ginny.

- ÉN lettem volna? – tette az ártatlan Draco. – Na jó, lehet a csípőtájékod már akkor is érdekelt.

- Te utálatos szemét! – csapkodta Ginny, mire a sperű vészesen imbolyogni kezdett. Ginny felsikkantott. Draco erősebben markolta a seprőnyelet, hogy visszanyerje az egyensúlyukat.

- Ne csinálj többet ilyet! – vett mély levegőt, ahogy sikerült egyenesbe állítani a seprűt.

- Figyelj mi lenne, ha inkább én irányítanám, mivel te öngyilkos módon repülsz – igazgatta minduntalan Draco irányító mozdulatait Ginny, nehogy nekirepüljenek valaminek.

- Nem is tudom, ennyire nem bízom benned – nevetett Draco.

- Mindketten hasonlóan jól repülünk. Mellesleg én egy kviddicscsapat aktív fogója voltam. Csak mond meg épp hová tartunk – javasolta Ginny.

- Londonba – adta be a derekát Draco. – Komolyan fogó voltál? Melyik csapatban? – kérdezte futólag, Ginny haját köpködve a szájából.

- Kettőt találhatsz. A Holyhead Harpiesban – adta meg a választ Ginny kissé zavartan.

- Ahol csak boszorkányok játszanak – biccentett Draco. – Nem lennék a helyükben. Legalábbis a terelők helyében. Oda sosem tesznek boszorkányokat.

- Mert szerinted egy nő nem képes terelni a gurkókat? – háborgott Ginny.

- Nem, hanem mert ahhoz tényleg nagy testi erő kell, amivel azért egy nő annyira nem rendelkezik.

- Ott a Holynál, hát két elég…rátermett nő volt – nevetett fel Ginny. – Olyan mint a te két langaléta testőröd.

- Hát akkor nem lehettek valami szép nők – hunyta be a szemét Draco, ahogy a hajszálak a szemébe csapódtak.

- Nem, annak valóban nem lehetett nevezni őket, de jó terelők voltak – értett egyet Ginny.

- Gondolom a férfiak messze elkerülték őket, mert annyira rondák voltak – felelte száraz humorral Draco. – Talán féltek, hogy őket is megfertőzik.

- Bolondság  -tiltakozott Ginny. Nézte az alatta elterülő fényeket. Már London felett repültek. – Hol szálljak le?

- Mindegy tegyél le minket valahol – próbált látni bármit is Draco. Ahogy tlajt fogtak végre kiseperhette a hajszálakataz arcából. Úgy érezte vörösre csapkodták az arcát a kemény vastagszáló hajtincsek. – Legközelebb nem engedem, hogy elöl ülj!

- Nem lesz legközelebb- igazgatta a hálóingjét zavartan Ginny. Draco észrevette a mozdulatokat.

- Mindjárt kerítünk valami alsóneműt ne nyavalyogj már! – fogta kézen a nőt, s maga után vonszolta a hajnali ébredező kihalt kis utcákon.

- Remélem nem a feleséged ruhatárából – tiltakozott Ginny az erőszakos rángatásra.

- Hogy feltételezel ilyesmit rólam? – ütközött meg Draco a mondaton, s egy pillanatra visszanézett a nőre. – Kilenckor nyitnak a boltok, majd beszerzek neked néhányat.

- Miért jöttél értem vissza? – kérdezte meg halkan Ginny.

- Hülye kérdéseid vannak. Térjünk vissza a kviddicsre, arról legalább veszekedés nélkül is tudunk beszélni – jegyezte meg Draco futólag, kitérve a válasz elől.

- Nem kell tőled semmi – ellenkezett Ginny sértetten.

- Mh, a gyerekem sem? – nézett sandán a nőre Draco, szemtelen villanással a szemében. Ginny keze csattant Draco arcán, s a férfi dühösen a nő ajkára nyomta a sajátját, mellkasát nőhöz szorítva. – Hol akarsz megszállni? – tépték el az ajkukat egymástól.

- Hermione itt van a muglivilágban, Londonban. Gondoltam, hozzá…

- Nem! – vetette ellen azonnal Draco. – Akkor egy hatalmas szénagyűjtő villával a fenekemben távozhatnék tőled minden látogatásomkor.

- Mi az, hogy minden látogatásodkor? Ne gyere a kedvedet tölteni rajtam egyfolytában! Ez sértés! Nem vagyok a kitartott szajhád! – sziszegte Ginny.

- Nekem úgy tűnt egyre kevésbé van ellenedre a nálad tett látogatásom – emlékeztette Draco.

- Nem igaz!- csattant Ginny.

- Egy külvárosi kertes sorház jó lesz? Amilyenben szívszerelmed is élt? – húzta fel a szemöldökét undokul  Draco, s maga után húzta a vonakodó nőt.