29. Lángoló táj
callie 2008.02.01. 23:27
Apró láng villant, s a szantálillanó vége meggyulladt. Blaise laza mozdulattal zsebrevágta a pálcáját, s fürgén vette a lépcsőfokokat a Mágikus irattárba. A lépcsőn egy emelettel alatta vakító szőke fej villant a lépcsőfordulóban. Blaise lágy füstcsíkot hagyva maga után megszaporázta lépteit.
- Hé Draco! Várj egy pillanatot! – kiáltotta le a korláton áthajolva Blaise, s loholva beérta a férfit.
- Ne tarts fel Blaise, sietek! – türelmetlenkedett Draco megtorpanva.
- Csapattesteket küldött Voldemort szét tudsz róla? – szívta meg az illanóját Blaise.
- AZ Odú felé is? – kapott észhez Draco rémülten.
- Igen, varázsjelenséget tapasztaltak… - kezdett köhögésbe a füsttől Blaise.
- A pálca! – csapott a homlokára Draco, s megszaporázta a lépteit. – Bemérték igaz? Rájöttek, hogy Ginny-nél pálca van? Rohannom kell! – nyomta Blaise kezébe a papírokat Draco.
- Hé Draco! Várj! . kiáltott utána Blaise. – Mielőtt lelépsz azzal a vörös bombázóval, külföldre, hogy többet se lássunk, azért tudd, Pansyval már egy éve szakítottunk, gondolom ez tudod mit jelent! – kiáltotta a visszhangos lépcsőházban Blaise. Draco a megállt a lépcsőfordulóban, s felnézett a férfira.
- Mi? – tágult ki a szeme ledöbbenten.
- Arról beszélek, hogy Pansy tőled vár gyereket! – könyökölt a korlátra Blaise, s megszívta az illanóját. Draco egy ideig szétnyílt ajkakkal Blaise-re meredt, majd megrázva magát továbbrohant a lépcsőn. Blaise a szája közé kapva az illanót, Draco irataival a karján folytatta az útját felfelé.
Draco lobogó talárral száguldott az égen a seprűjén az Odú felé. Már messziről látszott a füst. Draco a végsőkig hajszolta a sebességet, szívébe jeges félelem markolt. Haját szanszét fújta a szemébe hasító szél. Egy Vronszkij-műbukásszerű gyors fékezéssel ért talajt. Elhajította a seprűt, s a kormos, füstös, szanaszét dobált fadarabok között keresgélte a nőt. Rémülten vette észre a földön fekvő vörös hajú tépett ruhájú boszorkányt. Odarohant és leborult a nő mellé.
- Oh, ne ne ne! – rázta a fejét tiltakozón Draco, szemével a nő testét fürkészve. Erőtlenül lebbentek a pillák.
- Draco! – hagyta el a halk suttogás a hangját.
- Ha nem miattam a pálca miatt igaz? Megtalálták nálad? Hányan voltak a mocskok? – emelte meg a földről Ginny fejét Draco.
- Tűzvirág! – formálta a szót Ginny.
- Hol van? – nézett körbe Draco a kislányt keresve.
- A régi seprűtárolóban, a kosárban -zihálta Ginny. Majd eleredt a könnye, de még Dracóra nézett. – Vigyázz rá! Helyettem is! – szorította meg a férfi kezét.
- Mindjárt, mindjárt elviszlek innen, gyere! – rebegte Draco idegesen. Ginny elengedte a kezét.
- Ne engedd, hogy így lásson a lányunk – hunyta le a szemét Ginny. Draco rémülten rázta meg. A pattogó tűz forróságot kavart a légbe. Draconak eleredtek a könnyei. Nem volt szíve e földön hagyni a nőt, de Tűzvirág valószínűleg már kisírta a lelkét is a seprűtárolóban, ha még ott van. Draco végigrohant a kerten, a hátsó tárolóhelyiségbe. Teljes csend volt.
- Tűzvirág? – kérdezte lágy hangon Draco, nehogy megijessze a kislányt. – Merre vagy? – Draco a ruhásszekrény mögé kukucskált ahol szalmakosár állt. Draco leemelte a tetejét, s Tűzvirág az lajába n kuporgott csendben pityegve.
- Apa? – kérdezte vékony kis hangján. Draco az ölébe kapta a kislányt.
- Sss! -simogatta lánya vörös haját Draco. – Elmegyünk innen.
- Anya? – törölgette az arcát a kislány.
- Ő már nem jön velünk – simogatta meg lánya maszatos arcát Draco, s öles léptekkel visszarohant a seprűjéhez, s felpattant rá. A talárját a lánya fejére húzta ,hogy ne kapjon huzatot a feje, s a kislány a mellkasához bújva aludt el. Draco szemét még csípte a füst, ahogy visszanézett a lángokban álló Odúra. Szemét elsötétítette a harag és a düh. S elhatározta, hogy bármi áron is, de bosszút áll ezért.
|