Pansy fehér virágmintás nappaliruhában ült a lakkozott fekete zongora mellett. A szőke hajú kisfiú a lábát lóbálta, miközben esetlen ujjaival a fehér billentyűkön kotorászott. Pansy ismét eligazgatta hűvös ujjaival a kisfiú kezét.  Az alsó szólamot ő játszotta hozzá. Damian még járatlan ujjakkal ütögette a billentyűket. Pansy türelmesen újra-és újra eligazgatta fia ujjait, kéztartását, majd visszahelyezte a kezét az ölébe, egészen apró gömbölyödő hasa elé. Csendesen teltek a percek. Pansy a szokottnál is kevesebbet beszélt és hallgatagabb lett az utóbbi napokban. Nyugodtan és kiegyensúlyozottan ült, arcán egy rezzenés sem látszott. Damian elnyomott egy ásítást, s ismét a kottára nézett. Kinyílt a zeneterem ajtaja. Pansy a belépőre nézett. Fekete talárban, magasan, szőkén, a karján egy megszeppent vörös hajú közel másfél éves kislány. A házaspár szeme összekapcsolódott. Egyikük sem szólalt meg percekig. Csak nézték egymást várva, hogy kiolvashatják a másik szeméből az elmúlt nap történéseit, élményeit, a mondatokat, amiket nem mondtak ki, a történeteket, amiket elhallgattak, a perceket, amiket valamiért mégsem töltöttek együtt. Draco kereste a nő tekintetében a választ, a bebocsátást, a lánya és a maga részére, a fogadtatást, de Pansy sötét szemei most sem beszéltek neki. Pansy is kutatva kereste Draco szemében az eseményeket, amiket talán sosem fog elárulni neki, hogy most itt van, apaként a lányával, s várja a felesége válaszát, a fel sem tett kérdésre. Hogy ők ketten, beléphetnek-e elfogadja-e őket…?

Pansy leseperte a szoknyáját s felemelkedett a zongoraszékről. Hasán zavartan simított egyet, s tett néhány lépést, hogy megkerülje a zongorát.

-         Szervusz! Hogy hívnak? – nézett a kislányra futó mosollyal az arcán Pansy. A szürke szemek, amik tökéletesen apja másai voltak félénken néztek Pansyra.

-         Tűzvirág – ejtette ki óvatosan a nevét a kislány.

-         Gyere ide! – hívta magához a kislányt Pansy. Draco letette az öléből, s a kislány még bizonytalan léptekkel, de apjára vissza-visszanézve megindult Pansy felé. – Nagyon bátor kislány vagy Tűzvirág – mosolygott le rá Pansy, s Dracónak hátat fordítva, a kislányt kézen fogta, s a zongoraszékhez vezetve felültette rá Damian mellé. – Ő itt Damian, szerintem biztos nagyon szeretne már megismerni, igaz Damian? – mosolygott a fiára Pansy, s visszanézett Dracóra. Pansy felegyenesedett, s ellépett a zongorától. Nézte egymás mellett a két gyereket a zongoránál. Féltestvérek. Pansy megingatta a fejét.

-         Köszönöm – suttogta Draco Pansyhoz lépve, s kezet csókolt a nőnek. – Miért nem mondtad meg az igazat? – kutatott a nő tiszta hatalmas barna szemeiben Draco. – A kicsiről. Hogy tőlem van? – Pansy elfordult.

-         Talán bosszúból. Dacból, makacsságból. Változtatott volna bármin is? – nézett vissza Pansy. – Nem értem miért mondta el Blaise.

-         Blaise helyesen tette amit tett – bólintott Draco. – Hogy elmondta az igazat.

-         Nem akartál tőlem gyereket – felelte elutasítóan Pansy.

-         Fel sem  vetődött ez bennünk – hárította el Draco. – De örülök, hogy mégis.

-         Elutasítottál minket, azért a nőért. Nem akartam, hogy tudd. Mert nem én voltam a lényeges akkor sem neked, hanem az a másik.

-         Ez teljesen más történet Pansy – ingatta a fejét Draco.

-         A feleséged voltam, a fiad minden este várt, s te elfelejtettél minket egyetlen nyári élményért? Mit értünk mi neked Draco? Mit ért neked az amit felépítettünk? Nem az egzisztencia, nem a társadalmi rang, amit kivívtál, hanem csak én és csak Damian. Minden nélkül. Mert egy évig csak a kiváltságaid miatt voltál velünk. Igen felvetődött bennem, hogy akkor van-e értelme várnunk téged, és van-e értelme tudnod, hogy ismét várandós vagyok -  mondta halkan Pansy.

-         Megérdemlem a szemrehányást – túrta át a haját Draco. – És igazán nem tudok ellenvetést, mert tényleg ezt tettem. Nem tudtam volna választani, s ma sem tudnék. S igen terveztem, hogy elmegyünk innen messzire, s mégis képtelen voltam megtenni. Így alakult. Azon a nyáron. Akkor. S ezt hozta. A lányom Malfoy…

-         S ha nem fogadtam volna el, akkor most kisétálnál a lányoddal együtt innen – húzta el a száját Pansy.

-         De sejtettem, hogy ezt nem tennéd egy félig árva gyerekkel, aki semmiről sem tehet – mosolygott Draco.

-         Számító alak vagy, megnyugtat, hogy ez a másfél éves affér nem változtatott meg – biccentett elismerően Pansy.

-         Megdöbbentő, hogy miken megyünk mi keresztül, s ismét itt vagyunk, együtt – vonta magához a feleségét Draco, hitetlenkedve a fejét ingatva. Keze bátortalanul csúszott le, az apró dombocskára, Pansy hasán. A harmadik gyerek. S mindketten a zongoránál beszélgető két gyereket figyelték. A szőke és a vörös hajú testvért.