Dark Hollow

A sötét macskakő fényesre koptatott tetején vidám táncot járt a hold. Magas cipősarkak kopogása visszhangzott a fekete ablakú házak között. Nehéz selyemtalár suhogott minden lépésnél, amitől a levegő fel - felkapta az utcán heverő faleveleket. A léptek hirtelen megtorpantak. Rövid körbekémlelés után hosszú, bordóra lakkozott ujjak fonódtak a rozsdás kilincsre. Az ajtó nyikorogva kinyílt, és szinte kidőlt rajta a jókedv. Hangos nevetés, ének és pohárcsörömpölés töltötte meg egy pillanatra a kihalt utcácskát. A zaj elhalt, a kései vendég belépett a Dark Hollow - ba.

A név alapján egy sötét lyuknak kellett volna elképzelni a kocsmát. Régen az is volt. Most viszont gyertyák és fáklyák fényárában úszott. Az utóbbi időben a fiatalok kedvenc szórakozóhelye lett.

Az ütött - kopott ajtó egy kerek kis előcsarnokba vezetett. A szemközti fal kapubejáratként volt kialakítva, amely tetejét lángoló tűzvonal világította meg. A fény díszes betűk hurkain táncolt.

 - "Tagadd meg atyád és dobd el neved!" - olvasta a vendég már sokadszor a köszöntést, és felszabadultan lépte át a határt. Itt nem kell attól tartania, hogy felfedik kilétét. Magabiztosan lépdelt a padok között, és jókedvvel viszonozta a köszöntéseket.

 - De rég láttunk itt Moriana! - rikkantott a csapos, és máris kitett egy tequilát a pultra.

 - Muszáj volt benéznem, nem venném a szívemre, ha az én hibámból menne tönkre ez a kóceráj! - nevetett a lány.

 - Szerencsére elég jól megy a bolt - kopogott a pulton Sam. - Sok a fiatal, aki a saját kilétét titkolva szórakozik itt. Ezekben az időkben jó megfeledkezni arról, kik is vagyunk igazából. Mint egy nagy álarcosbál - mutatott körbe vigyorogva.

 - Igen, és az álarcok egytől - egyig százfűléfőzetből fonódtak - nevetett Moriana. - De azért meg kell hagyni, a patikáriusnak is jól megy... ennyi százfűléfőzetet, amennyi itt van a vendégek miatt, talán előtte 10 évig sem adott el.

 - Valóban eléggé jól megy a morcos patikáriusnak.

 - Lefogadom, hogy akkor fülig ér a szája, amikor az aranyaidat számolja a kis mérlegébe! Ideje lenne már megtanulnod az elkészítését! - kacagott Moriana - Te, Sam! Van még egy ötletem!

 - Már így is sokat köszönhetek neked! - tett még egy italt a lány elé. - De mint az üzlettársamat, szívesen, és örömmel hallgatlak meg. - Nézett a lány szemébe - Te vagy az ötletgazda, angyalom!

 - Eddig a vendégeknek a saját maguk által hozott hajszálat kellett a főzetbe dobni, ha nem hoztak eleget, vagy elszállt a hatása.

 - Na, és most mindenki az én hajamat iszogassa? Megértem, hogy jóképű vagyok, de ebben nem segíthetek! - röhögött Sam, és végigsimított kopasz fején.

 - Nem, Sam - kacagott a lány. – A muglik készek eladni a hajukat, hogy parókát csináljanak belőle... nem ismerik ugye a hajnövesztő varázsokat... igaz, te sem! – kuncogta. - Különböző képpel ellátott hajakat kellene egy nagy polcon tartani. Egy kis mellékesért az itt vásárolt főzetbe keverhetné, így a kiválasztott alakot vehetné fel - gondolkodott Moriana. - Szerintem megérné.

 - Már megint jó kis pénz áll majd a házhoz, úgy érzem! - vakargatta az állát Sam. - Nem gondoltam volna, hogy így bejön a Dark Hollow, amikor először megkerestél. Főleg, hogy mivel már akkor is mint Moriana jöttél, és még most sincs fogalmam arról, ki a főnököm.

 - Ilyen ez Sam  - paskolta meg a csapos arcát a lány. - Ha helyes pofival, és kerek popsival jön, az ördögnek is eladod magad!

 - Ez már igaz! - nevettek fel. - Na, de most elég az üzlet szépségem, mulatni jöttél, vagy mi - csapott a pultra még egy italt a férfi.

Moriana felhajtotta, és beült az egyik leghangosabb társaságba. Éles szemét a sok ital sem homályosíthatta el annyira, hogy ne lássa, mi folyik az ivóban. Eltelt egy óra, és a hangulat a tetőfokára hágott. Vicces népség gyűlt össze, vidámságukat az este feltüzelte, és a közös éneket meg sem tudta törni az ajtó nyikordulása. Egy fiatal, kipirult arcú lány lépett a helyiségbe. Kissé szégyenlősen körbenézett, majd mikor meglátta a kissé kapatos, mulatozó társaságot, még jobban elvörösödött. A kezeit zavartan tördelve lépett oda a pulthoz.

 - El... elnézést! - szólította meg a csapost. - Én... keresek valakit...  

Messze a mulatozó tömegtől egy kicsi kerek asztalnál, egy feltűnően csinos, olajzöld selyemruhába burkolózott boszorkány ült. Nem volt társasága, teljesen magányosan kortyolgatta száraz fehérborát. A gyertya fénye különös árnyalatot adott élénk vörös tincseinek. Láthatóan senkit sem várt ma este. Jó volt így, távol mindenkitől. Mindenkitől, aki ismeri. Elmélyülten figyelte a nedű és a színek játékát a poharában. A nő hirtelen kapta fel a fejét a bejárat felől érkező zajra, és egyenesen a belépő fiatal lány felé fordította tekintetét.

*

A „Moriana jelmezben" iszogató lány izgatottan várt. Bár a zajtól nem hallotta az ajtó nyikordulását, de néhány pillanat múlva látta a kezét tördelő vendéget idegesen besétálni. Már meg sem lepődött, hogy itt látja. Elvégre mindenki annak az alakját veszi fel, akiét csak akarja. De nehezen tudta elképzelni, hogyan szerezhették meg a hajszálát. Hiszen ő Aurora Carrow, a jövendőbeli Mrs Malfoy. Illetve csak úgy néz ki. Szemével a vékony lány izgága lépteire tapadt, és még egy furcsaságot látott: Ginny Weasleyt. Az is biztos, hogy az ő hajszálát is nehéz lehetett megszerezni, hiszen annyi vörös közül, ki tudja melyik ivadékká válik az ember, ha nem figyel.

Kába gondolataiba felötlött, hogy mi történne, ha különböző Weasleyk hajszálait inná meg valaki véletlen...egy Ginny fejű, Fred lábú, Ron karú szörny Mrs Weasley idomaival. - Már megint elszálltál, kislány! - figyelmeztette magát, és visszatért a terepszemléhez.

De az is furcsa volt Moriana számára, hogy Ginny azóta felszívódott, amióta az első harcok kitörtek még Pansy és Harry között. Mi a csuda folyik itt? - gondolkodott, és próbálta leküzdeni magában a tequilák tompító hatását. - Miért ezeket a testeket választották? Valóban százfűléfőzetes vendégek ők is, vagy nem? - Ezekhez hasonló gondolatok kavarogtak lassú tempóban a lány fejében, amikor "Aurora" leült "Ginny" mellé.

*

Ginny Weasley elégedetten elmosolyodott, ahogy a nála jóval fiatalabb Carrow lány ijedt pillantással ugyan, de helyet foglalt a mellette lévő, meglehetősen kényelmetlennek tűnő ülő alkalmatosságon. Tudta, hogy figyelik őket, és tisztában volt azzal is hogy az lesz a legjobb álca, ha egyszerűen önmaga marad. Úgy sem derítheti ki senki, hogy mi keres itt. Azt meg főleg nem, hogy merre járt eddig. Persze azért nem árt az óvatosság. Ginny már régen nem bízott meg senkiben sem.

 - Szóval, végül mégis csak eljöttél - szólt lassan, csevegően, miközben aranybarna szemeivel barátságosan, bátorítóan nézett  a megszeppent, szép arcú boszorkára.

 - Én... Nem tudom, hogy jó ötlet volt - e... - pillantott körbe újra Aurora, majd mikor az egyik asztalnál lévő férfi vigyorogva rákacsintott, inkább gyorsan újra lehajtotta a fejét, és a padlót kezdte bámulni. - Ha anyáék megtudják... Vagy a Malfoyok! - borzongott meg. - De..., úgy éreztem muszáj olyasvalakitől tanácsot kérnem, aki ugyanabban a helyzetben van, mint én... Hogy tud egy olyan férfi feleségeként élni, akit nem szeret? Hogy éljek Deimos Malfoy mellett? Segítsen nekem! Kérem! - pillantott fel könyörgő tekintettel a másik nőre.

 - Jaj, drágám! - mosolyodott el Ginny - A kettőnk helyzetét azért nem lehet teljesen összehasonlítani. - mondta, és körkörösen mozgatta a borospoharat. – Neville - be akkor sem tudnék beleszeretni, ha bájitalt innék. - sóhajtott - De egy Malfoy! - vett ismét mély lélegzetet - Maga az elegancia, a titokzatosság, és a biztosíték.

 - Biztosíték mire? - pillantott fel Aurora - Arra, hogy el vagyok kötelezve a hatalomnak, és nem menekülhetek. - rebegte - Igaz, nem is mernék ilyet tenni.

 - Biztosíték az életre! - mosolyodott el Ginny - Bizonyára láttad már Luciust és Narcissát együtt - a lány bólintott - A maguk arisztokratikus és kimért formájában mutatkoznak, de Lucius akkor is odavan a feleségéért, még így közel a 70 - hez is. Bár Pansy a vezető, családi ügyekben soha nem mond ellent a férjének. Draco igazi férfi, igazi Malfoy.

 - De Deimos nem olyan, mint ők! - hüppögte a lány

 - De benne is megvan a vér. Az erőé, a hatalomé, és azé a képességé, hogy a Malfoyok mindig boldog házasságban éltek akkor is, ha az előre el volt rendelve. Politikailag.

 - De én nem vagyok Pansy vagy Narcissa! - suttogta Aurora, meglepve magát is bőbeszédűségével.

 - Még szerencse! - kacagott fel Ginny - Deimos felesége leszel, nem a felettese. - a nő előrébb hajolt, és a lány szemébe nézett - Egyrészről ez a kötelességed. Nekem is megvolt. De velem ellentétben, te imádni fogod a férjed, erre a pálcámat teszem! - tette a kezét Aurora remegő kézfejére - Hidd el! Nem véletlen, hogy a Malfoyok kortalanok! - mosolygott hamiskásan a nő - Nem hagyják öregedni a testüket és a lelküket.

 - Hogy tudsz így beszélni az ellenségedről? - kerekedett el a lány szeme.

 - Drágám, én oldalt választottam, nem a szememet vájtam ki. - tartott egy kis szünetet Ginny - Velem ellentétben, te boldog leszel.

Ginny óvatosan elfordította a fejét...Aurora figyelte a lángok csillogását a boszorka selyemfényű haján. Olyan magabiztos, olyan bölcs - gondolta a lány - de a szeme szomorúságot hordoz, földöntúli, soha nem múló, örökké kínzó hiányt és boldogtalanságot.

Ginny kotorászni kezdett táskájában, majd rövid keresgélés után egy illanót halászott elő, és komótosan rágyújtott. Csönd borult rájuk. Nem kínos hallgatás, inkább csak olyan elmélkedésre való hatásszünet. Aurora megpróbálta megemészteni a mondatokat, és önmaga elé meredt.

 - Persze, azért az én helyzetem egy kicsit más - szólalt meg hosszú percek múlva Ginny, miközben kacér mosolyt küldött a szemközti asztalnál ülő férfi felé, aki már percek óta figyelte őket.

 - Először is, én ellentétben veled soha nem voltam elég "aranyvérű" egy Malfoynak. - Aurora pontosan érezte a szavakból áradó gúnyt, de nem szólalt meg, csak türelmesen várt.

 - Igen, készségesen elismerem, hogy a jövendőbeli sógorod, az egyik legvonzóbb varázsló, akit csak ismerek,  és persze a jövendőbelid is rettentően de, azt hiszem téged nem ez érdekel. - húzta fel kérdően a szemöldökét Ginny, és a vizeskék szemekbe fúrta tekintetét.

 - Szóval azt akarod, hogy Harryről meséljek neked? A szerelmünkről? Hogy hogyan éltem túl, hogy egy hülye jóslat miatt elvette a legjobb barátnőmet? Hogy mit éreztem, mikor elvesztettem a lányunkat?

Aurora beleborzongott, megremegett, de félénken bólintott, és felnézett az idősebb boszorkányra. Igen, erre a történetre volt kíváncsi. Ismerni akarta. Most már nem csak maga miatt, hanem mert tudni akarta az okot a Ginny lényéből áradó, részletekben megbúvó alattomosan létező fájdalom okát. 

 - Hát, rendben. Legyen. Elmesélem a történetemet, de nem most - mosolyodott el keserűen a vörös hajó nő. - Tudod, iszonyúan unatkozom otthon, és jól esik a társaság. Holnap este megint találkozhatnánk itt, és akkor megosztanám veled a történetemet. Mit szólsz hozzá? - nézett fel Aurora szemeibe.

 - Ez nagyon veszélyes - sápadt el a lány, majd bólintott. - Rendben, eljövök holnap is.