Ginny Weasley unottan álldogált az Abszol úton található gyógynövénybolt előtt, és az odabent vásároló férjét várta. Neville - t mindig is érdekelték a növények, de felesége sosem értette, hogy mi érdekeset talál a "gazokban". Toporogva nézte az utcákon sétáló és vásárolgató embereket, majd halk sikoly hagyta el az ajkát, mikor valaki megragadta a karját, és maga után húzta. Eltartott egy pár pillanatig, mire a nő rádöbbent, hogy ki is ragadta magával.

Egy omladozó  házakkal övezett kis sikátorban találták magukat. A lenge, mégis hűvös tavaszi szellő mámorító virágillat helyett poshadt csatornaszagot és az utca szemetét sodorta feléjük. A környéken csak egy - két láthatóan lecsúszott varázsló és boszorkány téblábolt, akik szakadozott, foszladozó talárjukat fázósan húzták össze magukon. Az egyik nagyokat kortyolt olcsó lőrét tartalmazó flaskájából, míg a másik ütött - kopott, minden valószínűség szerint használhatatlan pálcájáról hangoztatta fennhangon, hogy bizony ő azzal még magát a Sötét Nagyurat is legyőzhetné, ha úgy adódna. Ügyet sem vetettek a vörös nő és a fiatal ezüstszőke hajú fiú, egyébként nagyon is szemet - szúró kettősére.

Falco  udvarias köszöntés helyett azonnal a boszorka hívogatóan rózsasziromszerű ajkaira tapadt. Egy újabb, hirtelen jött támadás, édes borzongást hozó roham, ami ellen nem lehet védekezni, bár lehet, nem is érdemes. Ginny önkéntelenül mozdult és a fiú nyaka köré fonta karjait. Belesimult az erős, szinte fojtó ölelésbe. De valahogy észbe kapott, eltolta magától a fiút, és metsző pillantással fürkészte a nemes vonásokat. Falco arrébb lépett.

 - Mégis mi a francot képzelsz magadról Szöszi? - ripakodott rá a cseppet sem megszeppent varázslóra.

 -  Azt mondta, találjam meg az alkalmat rá, hogy Önnel lehessek. Tudom, hogy nem ez a legromantikusabb helyszín... de itt legalább nem figyel minket senki. Magunk vagyunk, csak ketten - vigyorodott el Falco. - Akarom magát Ginny Weasley! - szólt  néhány másodperc elteltével komolyan fiú, és keze újból közelített a talárja alatt, rövid, sötétlila szoknyát viselő bűbájos lábai felé. A ruha hossza látni engedte a nő formás lábait. Falco nagyot nyelt, ahogy ujja végigfutott rajtuk. Ginny is kívánta Falco minden egyes remegtető érintését és puhán erőszakos csókját, de a fiúval ellentétben Ő pontosan tudta azt is, hogy milyen veszélyekkel járhat akár egyetlen egy közös percük is. Persze Ginny Weasley még most is szerette a veszélyes helyzeteket.

 - Akarsz engem? - vonta fel a szemöldökét a nő, és gúnyosan elmosolyodott. - Kisfiú vagy te még ahhoz! Különben is, ha a férjem észreveszi, hogy eltűntem, keresni fog. Lehet, hogy bárgyúnak néz ki és veszélytelennek, de ez csak a látszat! Menj szépen haza - pofozgatta meg finoman Falco arcát. - Anyuci már biztosan izgul az ő pici fiacskájáért!

 - Nem érdekel a férje és ebben a pillanatban az anyám sem számít - szólt határozottan Falco. Ginny belenézett a perzselő szemekbe, és csodálkozva látta, hogy azokban nincs egy szikrányi félelem, és bizonytalanság sem tükröződik bennük. Komolyan beszél és tényleg nem tágít, amíg meg nem kapja azt, amit akar. Hiába, a Malfoy vér. - Azt úgy sem hiszem el, hogy Maga nem vágyik arra, amire én! Még maga sem tud hazudni, a szeme és az ajkai elárulják, mint minden nőt - ragadta meg a távozni készülő Ginny karját.

 - Akkor nem ismered eléggé a nőket, szőke herceg! Akkor is tudunk szerelmesen nézni és csókolni, ha nem érzünk semmit. Ez csak játék! De nekem most se időm, se kedvem játszani! Eressz - próbálta meg kiszabadítani magát a nő a szorításból.

De a fiú erős karjai nem engedték útjára Ginnyt. A fiú ajkai kutatóan vették birtokba a nő nyakát, elhalmozva apró leheletfinom csókkal a selymes bőrt. Ginny elgyöngülve adta át magát az érintésnek, miközben az agya egyre jobban tiltakozott a különös, félelmetes érzések ellen, melyek ott ébredeztek remegő testében, és alaposan megzavart, felkavart lelkében. Tudta, hogy helytelen amit tesznek, de egyszerűen nem tudott parancsolni a vérének. Élvezte a finom ujjak simítását, és a határozott mozdulatokat.

 - Ginny! - hallott egy kiáltást  - Ginny, erre vagy? - hallotta ismét Neville hangját.

Hirtelen taszította el magától a fiút, aki zihálva az omladozó vakolatú falnak dőlt, és ördögi vigyor terült szét az arcán.

 - Tűnj el - mondta Ginny, mielőtt Neville odaért volna. - Itt vagyok Neville! Ne ordibálj! - lépett ki  Ginny, az Abszolút Úthoz vezető kis ösvényre, ahol a szatyrokkal megrakott férje várt rá. Neville keze feketéllett a ráragadt virágföldtől. - Na, kaptál még Nandragórát? - kérdezte gunyorosan a vörös boszorka a pufók arcú férfitől, miközben gondosan elkerült vele minden szemkontaktust. Nem mintha Neville ezt annyira bánta volna. Megszokta már felesége közönyösségét.

 - Mandragóra, Ginny, Mandragóra - szólt halkan Neville.

 - Ja, igen, persze - válaszolt Ginny szórakozottan. Valahol egész máshol járt. Egész másnál.

 - Na menjünk haza - szólt Neville és elindult kifele a sikátorból. Pár lépés után azonban megfordult, mert nem hallotta Ginny lépéseit.

 - Mi a baj, te nem jössz? - kérdezte

 - Nem nekem még van egy kis elintézni valóm, majd este találkozunk otthon  - szólt Ginny és a következő pillanatban elhoppanált a sikátorból.

Gondolkodnia kellett. Egyedül. Messze Neville-től, messze a nyomasztó körülményektől. Egy parkban ült, és a fák lombjának susogását hallgatta. Nézte a levelek lassú hullámzását, amikor kis pukkanás törte meg a csendet.

 - Hogy kerülsz ide? - nézett fel a szőke fiú csillogó szemeibe.

 - Nem tudom, talán éreztem, hogy itt lesz - suttogta alig hallhatóan, nyugtatóan mély tónussal Falco és lehuppant Ginny mellé.

 - Mi akarsz tőlem Falco? Összezavarsz, és ezt nagyon nem szeretem - szegezte a kérdést a szőke varázslónak komolyan a nő. A fiú érezte, hogy most először láthatja az igazi Ginnyt az örökké játékos, csábító, erotikus kisugárzását használó és kihasználó, büszke nő mögött. Ez a Ginny nagyon is sebezhetőnek tűnt. Figyelte a nő vörös haját, ahogy a kósza szél bele - bele kapott a selymes tincsekbe. Beléjük túrt.

 - Ugyanazt, amit maga is akar, amióta  csak először találkoztunk ott a parkban. - szólt Falco. Ginny a fiúra emelte aranybarna szemét. Percekig várakoztak egymásban keresve a válaszokat. Ginny felállt.

 - Akkor gyere velem!

Falco gyorsan felugrott és csibészes mosollyal Ginny háta mögé állt.

 - Hova megyünk? Bárhova elmegyek veled, de legszívesebben a mennyországba - kacsintott Falco Ginnyre.

 - Sok a beszéd, gyere már - válaszolta a lány.

Nem sokkal később egy mindentől távol eső, poros kis házikó elé hoppanáltak. Mindenhol tavaszi virágok és zöldellő fák színezték a környező hegyoldalakat. Biztonságos távolban ugyan, de egy fúriafűz mellé érkeztek meg. Ginny rálépett a terebélyes fát hatástalanító görcsre. Falcónak ismerős volt a helyszín, bár biztos volt benne, hogy nem járt még itt.

 - Várj Ginny! Ez a hely... a... a Szellemszállás? - kérdezte kicsit csodálkozva megállva a roskatag épület ajtaja előtt.

 - Naná, mégis mit gondoltál, panzióba megyünk? - vigyorodott el a vörös boszorka.

 - Hát igen valami olyasmire gondoltam! - vihogott Falco. Majd követte Ginnyit az emeletre. A szobába érve azonnal a falhoz nyomta Ginnyt és birtokba vette annak ajkait. Mohón csókolták egymást.

 - Várj várj ne siessünk ennyire - lihegte Ginny megszakítva a csókot.

 - Majd a következőt, vagy az azutánit nem sietjük el! - mondta Falco izzó szemekkel, és feltépte Ginny szoknyáját. Keze már a bársonyos bőrt simította végig.

 - Merlinre, olyan ostobának érzem magam, mintha húsz éves lennék! - rebegte Ginny, és Falco fejét fogva, száját a magáéhoz húzta, hogy megcsókolja.

 - Miért, nem annyi vagy? - nevetett fel a fiú, és felkapta a nőt, hogy egy régi ágy felé vigye. Hirtelen az ócska fekvőalkalmatosságra huppantak, amikor az nagy reccsenéssel szakadt le.

E meglehetősen kellemetlen, de annál mulatságosabb intermezzo után, egy pillanatig néma csendben, megszeppenve néztek egymásra, majd mindketten hangosan nevettek fel. Falco arcát Ginny virágillatú hajába fúrva kuncogott, a nő pedig szorosan ölelve a fiú nyakát, kacagott a lehetetlen helyzet komikusságán. Mikor végre lecsillapodtak, Falco feltápászkodott, majd megragadta Ginny kezét, és felhúzta a romok közül. A következő percben a fiú pálcájának egyetlen suhintásával gyönyörű, vöröses - narancsos színekben pompázó, minden kényelmet megadó szobát varázsolt a poros helységből. Az asztalon pezsgő és eper várta őket.

 - Na, így azért jobb egy kicsit - vigyorgott Falco.

 - Úgy látszik nem csak a csábításhoz értesz Kisherceg, hanem a varázsláshoz is - mosolygott Ginny, és kényelmesen végignyúlt a hatalmas franciaágyon.

 - Kételkedtél benne? - vonta fel a szemöldökét Falco, amitől Ginny előtt Draco Malfoy arca villant fel. Az iskolában mennyiszer látta tőle ezt az öntelt arckifejezést. - Mi Malfoyok mindenhez értünk! De főleg a nőkhöz - ült le az ágyra, és kezét a csábító női csípőre simította.

Ginny nem mozdult, bár azonnal magára tudta vonni a kis csábítóját. Vére csak úgy zúgott az ereiben, ahogy az éhes szemekbe nézett. Nem akarta megkönnyíteni Falco dolgát. Hagyta, hogy a fiú lesimogassa róla a ruhákat, és tűrte a puha ujjhegyek érintését.

 - Úgy sem bírod sokáig - mosolyodott el Falco, amikor átlátott a szitán.

 - Gondolod? - mosolyodott el Ginny. - Fogadjunk, hogy előbb fogsz könyörögni nekem, mint én neked - nézett mélyen a fiú szemeibe.

 - Látom, a vörös hajú nők mániája ez a végzet asszonya szerep - nevetett fel Falco. - Na, akkor ez lesz a végzeted, asszonyom - és ráhajolt a nő bársonyos bőrére, hogy csókjaival árassza el. Ginny harcolt az érzései ellen, de nem tudta megállni, hogy ne húzza magához a fiú forró száját. Falco ajkai csók közben mosolyra húzódtak, és elégedetten kóstolgatta tovább a nő édes porcikáit.

 - Nem láttam még nálad gyönyörűbb asszonyt! - sóhajtott fel.

Az időközben szintén ruhátlan Falco óvatosan, és tisztelettel tette magáévá Ginnyt, aki ezen teljesen meglepődött. Arra számított, hogy a kezdeti hevességnek megfelelően a fiú lerohanja. De az a fiú, aki a fia lehetne, igazi asszonyként bánt vele. Belesóhajtott a szoba fullasztó levegőjébe, és hagyta, hogy lélegzete Falcóéval keveredjen. A szenvedély percei lassan, óvatosan peregtek, forrón és kíméletlenül, mégis gyengéden öltve testet ebben a különös találkozásban. Ginny Falco meztelen, férfias mellkasán pihentette fejét, a fiú pedig merengve, elgondolkodva játszadozott a boszorkány napfényű selyem tincseivel. Ujjaival bele - beletúrt az illatozó hajkoronába. - Mi lesz ezek után? - járt mindkettőjük fejében a kínos kérdés.

 - Mennem kell! - ült fel Ginny, és magára vette ruháit. Elmotyogott egy - két Reparot, és öltözéke ismét hibátlan volt.

Falcot is elhagyta humora, nem tudta, mit mondhatna ebben a helyzetben. Talán azt, hogy viszont látásra, vagy akármit, amiből kiderül, hogy ezzel nincs vége. De csak odalépett Ginnyhez, és szenvedélyesen megcsókolta.

 - Remélem tudod, hogy nem csak ennyi volt. Nem végeztünk - nézett komolyan a nőre.

 - Ezt én is tudom. De ne áltasd magad, hogy hosszú életű lesz - húzta végig ujját a fiú arccsontján, majd felöltötte kissé meggyűrődött, sötét talárját. Indulás előtt még egy futó pillantást vettet a fiatal fiú nemes, arisztokratikus vonásira, a jeges, acélszürke szemekre, melyek még most is követték minden mozdulatát.