A snidget-szerzésről Draco  továbbra sem tett le és képtelen terveit unokatestvérével Millicent Bulstrode-al is megosztotta, amikor átjöttek hozzájuk a nyár derekán. Szerencsétlenségükre, a beszélgetést meghallották a szülők is, és a Malfoy házaspár közös döntéssel a két gyereket a parkba küldték kertitörpétlenítésre. Draco dacos arccal kapta fel a nagyfejű kertitörpét, amin megakadt a szeme, az egyik bokor alatt. Erősen megpörgette és úgy elhajította, hogy a törpe hatalmas ívben repült a távolba. Millicent  hunyorogva nézett a nap felé, ahogy követte a törpe röptének ívét.

- Ez szép dobás volt Draco! – kiáltotta a tőle néhány méterre álló unokaöccsének Millicent.

- Anyáék szándékosan választották ezt a lehetetlen büntetési feladatot – mondta dölyfösen Draco. – Hogy kerti törpétlenítsem a saját kertünket! Felháborító, alantas munka! – Draco dühösen nyakon csípte a következő áldozatát, Millicent előtt éppen elsomfordált egy hatalmas koponyájú magában motyorászó kertitörpe. – Ott szökik egy! – mutatott oda Draco, mire Millicent a törpe után ugrott s kirántotta a fű közül. Draco megtörölgette a homlokát. – A tűző napon vagyunk – sápítozott tovább Draco.

- A szőkéknek a haját a nap jobban megszívja – méregette unokatestvérét Millicent. – Szerintem most még szőkébb lettél – figyelte Millicent a bosszús fiút.

- A szemem nem bírja ezt az erős fényt, menjünk az árnyékba – dobta el a kertitörpéjét Draco, s lerogyott a terebélyes tölgyfa árnyékába.

- Megkaptad már a levelet a Roxfortból? – kérdezte Millicent.

- Te igen? – kérdezte vissza Draco. Millicent csak a fejét rázta.

- Szeretnék már nagyon egy pálcát – révedezett Millicent.

- Nálam most is itt van a nagynénémé – húzta elő Draco a zsebéből a diófapálcát. Millicent kivette Bellatrix Lestrange pálcáját Draco kezéből, s húsos ujjai között forgatta a szép  sötét erezetes pálcát. Draco szürke szemében ijedtség villant, ahogy Millicent a hajlékonyságpróbát gyakorolta a merev pálcán, s kikapta unokanővére kezéből a felbecsülhetetlen értéket.

- Még eltöröd! Ez merev pálca, nem rugalmas! – Draco lehalkította a hangját. – Ráadásul anyáék nem tudják, hogy elcsentem a széfünkből! – árulta el a titkot Millicentnek. – Próbáltam vele varázslatokat végezni, de nem engedi – ráncolta a homlokát Draco, az engedetlen pálcát vizsgálgatva. – Pedig ha erőszakkal vesszük el akkor engedelmeskedik nekünk nem? – nézett hatalmas tanácstalan szemekkel Millicentre, de a lány nem figyelt rá. – Milli!? – bökte meg a pálca hegyével a lányt Draco.

- Öhm…a lopás nem erőszak – mérlegelte a helyzetet Millicent. – De még csak nem is Bella nénitől loptad el – tárta szét a karját Millicent. A családban legenda volt Bellatrix neve. Az egész rokonság jól ismerte. De róla csak suttogva, és csak Disaudio varázslat alatt beszéltek a felnőttek.  Draco és Millicent sokszor kijátszották ezt, úgy, hogy a sötét bársony és damasztabrosz rejtekében az asztal alatt maradtak, s hallgatták szüleik beszélgetését. Draco többször látta nagynénje ezüst keretes képét anyja szobájában, de Narcissa szeme mindig hidegen elzárkózó lett, ha fia  a nővéréről kérdezgette. Draco már nem merte szüleit a titokzatos rokonról kérdezgetni, aki szörnyű bűn miatt - bár sosem beszélnek erről, de a gyerekek mégis kiszűrték a szavak mögül, hogy - börtönben van. A Lestrange most nem volt jó csengésű név, inkább elhallgatni való rokoni szál, mintsem dicsekvésre érdemes. Egyedül a családi összejöveteleken áradoztak róluk, s a szép nosztalgikus múltról. Draco és Millicent elvesztek a szülők megnyilvánulásai és az ismeretlen rokonok iránti értékítélet különbségei között.

- Már úgy várom, hogy végre a saját pálcám fogjam a kezembe! – tette zsebre nagynénje pálcáját Draco.

- Milli, Draco! Vacsora! – kiáltottak ki a gyerekeknek a kúria teraszáról. Draco lesöpörgette a fűszálakat fehér nadrágjáról, s futva indult a kastély felé.

- Végre! Már elég volt a rabszolga munkából – fújtatott, ahogy a korlátba kapaszkodva vette a kanyart a lépcsőfeljárón. Millicent lihegve próbálta utolérni fürge unokaöccsét. Lucius fagyos szürke villanással reagált, hogy fia befejezte a kertitörpevadászatot a kertben, s most izgatott, kipirosodott s tényleg napszítta szőkébb hajjal ült le anyja mellé a vacsoraasztalhoz, de szavait a Bulstrode családfőhöz intézte.

- Weasley ismét számíthat rá, hogy áthelyezik a Kentaur Hivatalba – férfiasan telt ajkait gúnyos mosolyra húzta.

- Csak nem ismét a mugli találmányok zsenialitásáról áradozott? – nevetett Mrs. Bulstrode.

- Egy bizonyos csodajárgányról beszélt – legyintett Lucius.  – Fogalmam sincs mi lehet a neve…

- Apa, de akkor miért a Kentaur hivatalba teszik? – fordult apja felé Draco.

- Ez a minisztériumban akkor használjuk, ha egy munkatársunk arra számíthat, hogy elbocsátják – magyarázta Lucius Malfoy a fiának. - A Kentaur Hivatal a valóságban semmilyen feladatot nem lát el. Névleges a fennállása. Nincs funkciója, mert a kentaurok sosem fordulnának az emberekhez, főleg nem a minisztériumhoz. Tehát ez azt jelenti, hogy remélem kihajítják már végre azt az ostoba vörös hajú és képű Weasleyt a minisztériumból, mert ilyen ügyefogyottakra sosem értettem miért lenne szükség – tette hozzá bosszúsan Lucius. – Jótékony hatással volt rád a kertitörpétlenítés mint büntetés Draco?

- Mégsem akarok már annyira snidgetet apa – biccentett Draco. – Nem is lehet olyan jó dolog.- A háttérből megszólalt az Augurey éneke, Narcissa megemelve a szoknyáját gyorsan a ketrechez sietett és becsapta az ajtaját, a hangok már nem szűrődtek ki.

- Eső lesz, ma már le kell mondanod a lovaglásról Draco – figyelmeztette Narcissa, könnyed, Malfoy-címeres, csipkeszegélyes zsebkendőjével meglegyintve fia arcát.

- Narcissa! Annyira ötletes gondolat volt tőled ez a házi időjós – lelkendezett Bulstrode. – Lucius tudnál nekünk is szerezni egyet? – Lucius megötörlgette szája szögletét a szövetszalvétájával, s cinkos mosollyal csak ennyit felelt:

- Majd meglátom mit tehetek – de szeme villanásából érezhető volt, hogy a Bulstrodok számíthatnak egy Augurey madárra a közeljövőben. Draco intett Millicentnek, hogy tartson vele az emeletre, de Lucius még utána szólt.

- Gyere csak ide fiam! – Draco engedelmesen apja elé lépett. Lucius szürke hímzett selyemmellénye alól kihúzott egy vörös pecsétes levelet.

- Mi ez? – vette át a borítékot Draco.

- Ma délelőtt érkezett – nyomatékosította Lucius, s Draco a pecsétre futtatta tekintetét, a viaszban díszes R betű nyomata látszott, a címzés smaragzöld dőlt betűkkel: Draco Malfoy úr részére, Malfoy-kúria.

- Óóó… - formázta halványrózsaszín ajkaival Draco, s izgalmában osztozott édesanyja tekintetével. Narcissa és Lucius összemosolyogtak, s figyelték ahogy fiuk kirohan az étkezőből kezében lengetve a Roxfortból érkező levelet.