Az utolsó napok olyan gyorsan illantak el, akár a legfinomabb esszencia édesanyja bájitalkészletéből. Izgatottan készítették össze Draco iskolai ládáit, a feszes bőrszíjak feszültek az utazóládán, az ezüstözött kalitkában békésen aludt Draco új borostyánszín fülesbaglya.  A ládákat feltetették a füstöt eregető piros Roxfort Expressre. Narcissa szeme sarkához minduntalan hozzáérintette Malfoy-címeres mézillatú finom csipke-zsebkendőjét, miközben Lucius Malfoyba karolt. A családok  búcsúzkodtak csemetéiktől. Draco és szorongatta anyja kezét, újból és újból a puha talárhoz simult ,hogy belélegezze anyja illatát, amitől most meg kell válnia.

-         Szállj fel most már fiam! – húzta el Narcissától Lucius a fiát.

-         A beosztás után írj levelet! – suttogta neki Narcissa, s  könnybe lábadó szemmel követte fia lépteit, ahogy fellépett a vonatra. Csak egy könnyed utazóláda volt nála, amiben az első talárja volt, amit a vonaton vesz majd át.  Draco még visszafordult egy utolsót inteni szüleinek, aztán nekivágott a peronon, hogy fülkét válasszon. Unokanővére már az ablaknál trécselt egy vékony, egészen sötétbarna szemű, ében hajú lánnyal. A lány épp ekkor adta át a pálcáját Millicentnek:

-         Ébenfa és egyszarvúszőr.  Nyolc és fél hüvelyk – követte tekintetével a pálcáját a lány.

-         Nagyon rövid – méregette Millicent.

-         De annál rugalmasabb – mutatta be a lány. – Akár a rugó! – felnézett a belépő szőke fiúra.

-         Szia Milli! – biccentett Draco unokanővérének.

-         Családtag – kommentálta Millicent Draco belépését.

-         Látom már szereztél utitársat – fordult a lány felé Draco, s ahogy másodjára is megnézte, ráismert a lányra, aki az Abszolúton éppen az első pálcapróbáját kapta el. – Már láttuk egymást – lépett a lányhoz.

-         Az unokaöcsém: Draco Malfoy – mutatta be a fiút a lánynak Millicent. – Az utitársnőm pedig szintén elsőéves. Pansy Parkinson – mosolygott Millicent a lányra. Pansy szemlesütve fogott kezet a magas szőke fiúval, s gyorsan vissza is húzódott az ablak mellé Millicenttel szembe. – Valóban láttuk már egymást – villant a lány szeme futólag Dracóra.

-         Azt mondtad ébenfa? – Draco kivette Pansy pálcáját unokanővére kezéből és könnyedén átpergette az ujjai között. – Nagyon kézreálló – ismerte be Draco, a kicsi  könnyen forgatható pálcát méregetve. – Olyan a színe mint a hajadnak – nézett fel Pansyra Draco, s Pansy bubifrizurájához emelte a pálcát, majd visszaadta a lány tenyerébe.

-         Nem akartam teljesen üres kupét keresni, ráadásul már nem is találtam volna – mentegetődzött Millicent, de Draco legyintett.

-         Malfoy! Megjöttünk! – robogott be az ajtón hatalmas vásári perecet a szájába tömködve Crak, s a nyomában Monstro. Draco röviden kezet fogott a fiúkkal, s visszaült Millicent mellé. Millicent ismét bemutatatta új társnőjüket a két fiúnak, s nekilátott a pálcaelemzésének.

-         Alig várom, hogy a Roxfortba érjünk – sóhajtozott Millicent.

-         Én is – szuszogta Monstro. – Állítólag fenséges a beosztás utáni lakoma – legeltette mohón a szemét a folyosó peronján a büféskocsi után ácsingózva.

-         A beosztás nem is érdekel? – nézett rájuk oldalt Pansy.

-         AZ miatt fölösleges izgulnunk – vágta keresztbe a karját Draco. – Mind a Mardekárba kerülünk. Te is – bólintott a lány felé. Pansy felhúzta az orrát.

-         Mert eminens hollóhátas inkább lennél? – nevetett fel Draco. – Parkinson. Régi név. Benne van a Varázslók származástanában – adott fejbólintással nyomatékot a szavainak Draco. Pansy összehúzta a szemét.

-         A Természetes nemesség – mosolygott Millicent. – Mindenkinek megvan – legyintett, s zsebre dugta a saját pálcáját is. Néhány felsőbb éves haladt el a kupé előtt, s a kinyíló fülkeajtón egy nyurga kócos hajú fiú zuhant be.  Egyenesen a lányok lába elé.  Szemében pajkos nevetés bújkált, s még visszakiáltott.

-         Kösz az infót fiúk! Tali a Roxiban! – heherészett, s mielőtt fellökte volna magát még egyszer áttúrta amúgy is borzas haját.

-         Frankón ledöbbentetek látom – vigyorgott körbe a kupétársaságon. – Mindig is ilyen szép lábak elé akartam esni – kuncogott a markába, s ujjaival megsimogatta Pansy lakkozott cipőorrát, majd a fiúk felé fordult. – Amennyiben megengeditek, hogy a kupétársaságba csatlakozzam: Blaise Zabini vagyok! – fogott kezet Dracóval, majd hosszas habozás után a morzsás ujjú Crakkal és Monstroval.

-         Örvendünk – szólt Draco, amint a fiú levágta magát mellé.

-         Hajszálon múlt, hogy nem késtem le – vihogott magán a fiú. – Legalább két mérföldet rohantam a vonat után. Mázlim volt, hogy ezek kint illanóztak a vonat hátsó korlátjánál – zihálta Blaise, s a távozó fiúk felé bökött a fejével. – Nem fogjátok kitalálni mit tudtam meg tőlük – csapott rögtön a közepébe. Úgy dőlt belőle a szó, akár üstből a fortyogó bájital, s mindeközben a szája minduntalan mosolyra állt, vétek is lett volna azt a gyönyörű fogsort elrejteni, ami minduntalan kivillant.

-         Mit tudtál meg? – csúszott előrébb az ülésen Millicent, hogy jobban lássa az újonnan érkezőt. Pansy és Draco futó becsmérlő pillantást váltottak, kételkedve, hogy bármi fontos is érkezhetne már az első öt percben a Roxfort Expressről.

-         Itt van… a vonaton… - Blaise közelebb hajolt, mindenkit arra kényszerítve, hogy ők is összedugják vele a fejüket, lehalkította a hangját és csak suttogva ejtette ki a nevet. - …Harry Potter.

-         Nem mondod! – mondta egyszerre Millicent, Crak és Monstro.

-         De úgy bizony, látták felszállni a vonatra, mindenki felismeri, mert van egy sebhelye tudjátok!

-         Vao! – nyögte Millicent.

-         És mi van akkor? – bökte meg cipője orrával a szemközti ülést Draco. – Ő is csak egy diák. Úgy felfújják!

-         Hát hogyne hiszen… - tárta szét a karját Blaise.

-         Semmi sem bizonyított – mondta elutasítóan Pansy is.

-         Mindegy – rántotta meg a vállát Millicent. – Mutasd a pálcád! – tartotta ki a kezét Millicent Blaise pálcájáért.

-         Heh! Mi ez? Ellenőrzés? Csak a megfelelő hosszúságú pálcával bíró egyedek maradhatnak a lányok közelében? – kacagott Blaise, de átnyújtotta a pálcáját Millicentnek miközben Pansyra kacsintott. – Héhé! – állított gyorsan gáncsot a büféskocsinak Blaise, s a néni rémülten kapta fel a fejét a hangos fiúhangra. – Kérünk ám pár dolgot a kocsiról – nevetett Blaise s izgatottan legeltette szemét az édességeken. – Egy-egy csótánycsokrot a lányoknak!

-         Fejenként egy csokibékát! – tette hozzá Pansy.

-         És tíz Bűvös bizserét – biccentett Draco.

-         Legyen öt csomag mindenízű drazsé is – kotyogott közbe Millicent is felpillantva a pálcavizsgálatból.

-         Töklevet is mindenkinek – nyelt egyet Crak és Monstro.

-         Nénike! – hajolt közelebb Blaise. – MH nem lenne véletlen itt a kocsi aljában egy-két üveg Lángnyelvwisky is? Busásan megfizetjük érte!

-         Még mit nem szemtelenje! – húzta fel az orrát a büfésnéni.

-         Persze azt a tanároknak tartogatja mi! Ravasz nőszemély! – nézett rá mindent tudón Blaise, s összedobták a galleonokat, majd Blaise beegyensúlyozta a szerzeményeket a tálcára, amit Pansy és Millicent már lehajtott neki. – Utána robbantós snapszlizunk egyet  - bontotta fel az egyik Minden ízű drazsét és körbekínálta a társaságot.

-         Oké Blaise kérjük a részleteket – nézett rá kérdőn Millicent.

-         Öhm…miről? – nézett körbe Blaise enyhén elpirulva.

-         Hosszúság – várakozott Millicent.

-         Hé lassan a testtel lányok! – túrta át zavartan a haját Blaise. – Ezek azért intim kérdések, nem is ismerjük egymást!

-         A pálca hosszúságát! – bökte meg Pansy nevetve, s Blaise visszaesett Draco és Millicent közé. Blaise hangosan hahotázott.

-         Vagy úgy. Tíz és háromnegyed hüvelyk. De egyébként sem a méret számít – legyintett Blaise, egy marék drazsét tömködve a szájába. Pansy fintorogva gondolt a vegyes ízhatásra, amit Blaise most érezhet a legkülönfélébb ízek keverékéből.

-         Dehogynem számít! – csattant Pansy.

-         Ó igen? – mosolygott sejtelmesen Blaise.

-         Hogy bírod azt a rengeteg ízkeveréket – húzta szorosabban össze a térdeit Pansy.

-         Sokkal jobb így. Tíz között táncsak akad egy, aminek jó is az íze – nevetett Blaise. – A pálcára visszatérve – fordult Millicent felé Blaise. – Rózsafa főnixtollal.

-         Ó! – dőlt hátra Millicent és Pansy egyszerre.

-         Mi az? – lepődött meg Blaise.

-         Minden nő rózsafa pálcára vágyik – húzta el a száját Draco. – Mellesleg tényleg nem elég férfias választás lett – jegyezte meg gonoszkodva Draco.

-         A nőiesség és a szépség szimbolikája – Blaise kivette Millicent kezéből a pálcáját, s az orrához emelte. Belélegezte a lágy rózsaillatot, amit még mindig árasztott a csaknem lilában játszó vörösesfekete kemény pálca. – Még mindig érezni a virág illatát. Olyan akár… - Blaise körbeadta a pálcáját, s tényleg érződött a rózsaillat a pálcából. – Mintha minden pálcaérintésnél egy nőt tartanék a kezemben – a többiek homlokráncolva néztek össze Blaise szövegén. – Ez a pálca rám várt. Láttam már ott a polcon. Kiválasztottuk egymást.

-         Szerelem első látásra – gúnyolódott Pansy.

-         Igen, pontosan ez történt – lelkesedett Blaise. – A zongorákat is rózsafából szokták készíteni – nézett hosszan Pansyra. – A nőiesség kifejezése.

-         Add azt a pálcát! – vette ki Millicent kezéből Blaise pálcáját Draco. Futólag összemérte a sajátjával, de Blaise így is elkapta az eredményt.

-         Az enyém hosszabb – vigyorgott Dracóra.

-         Nem a méret számít, az előbb mondtad – felelte hűvösen Draco, s szeme összevillant Pansyval.

-         A te pálcád milyen? – kérdezett rá Blaise Pansyra nézve.

-         Ében – felelte röviden a lány, s futólag előhúzta a fekete pálcát.

-         A legtöbb mágikus tulajdonsággal rendelkező fák egyike. Jó választás – bólintott Blaise.

-         Remek kis pálcája van – tett hozzá Millicent is bólogatva. Pansy kibontotta a csokibékáját.

-         Ó, már megint Merlin – dobta a kártyát az asztalkára, de a csokibéka fejét leharapta. Draco is felbontotta a sajátját. – Mi az?

-         Morgana – rántotta meg a vállát Draco.

-         Őt szeretem – kérte el Pansy, s az ablakon beszűrődő fényben megcsodálta a boszorkány süvegét.

-         Snapszlizzunk! – húzta elő a két csomag franciakártyát a zsebéből Blaise, s könnyedén szétszórta az ülésen.  Egymás után dobálták a lapokat. Blaise és Millicent kétszer is telibe kapott egy robbantást, s jót nevetve dőltek hátra. Pansy kinézett az ablakon.

-         Közeledünk – nézett a fiúkra türelmetlenül.

-         Oké értettük a célzást! – vágta gyorsan zsebre a paklit Blaise. – Fiúk, hagyjuk a lányokat átöltözni! – lépett ki elsőnek a fülkéből. A fiúk kedvetlenül kikecmeregtek a kupéból, s az üveget pöckölgetve várták, hogy a lányokat leválthassák. Draoc ránézett a mellette álló fiúra.

-         Tényleg itt van a vonaton Potter? – kérdezte halkan.

-         Aha! – hajolt ki az ablakon ismét Blaise. – El is haladtam a kupéjuk előtt.

-         Merre? – járatta szürke szemét Draco a két irányba.

-         Jobbra – biccentett Blaise. Draco intett Craknak és Monstronak, hogy tartsanak vele, s nekiindultak, hogy felleljék Potter fülkéjét. Blaise biccentett, amikor a megfelelő fülkéhez értek. Draco benyitott.

-         Tehát igaz – mérte végig Draco a talárszabászatban már látott fiút. – Mindenki a vonaton rólad beszél. Hogy Harry Potter is ezen a vonaton utazik. TE vagy az? – nézett rá Draco a koromfekete hajú fiúra.

-         Igen – felelte amaz.

-         Crak és Monstro – mutatta be társait a fiúnak Draco. – Én Malfoy vagyok. Draco Malfoy – ejtette ki tisztán és érthetőn a nevét Draco. A vörös képű fiú kuncogni kezdett. Draco mérgesen nézett az őt kinevető fiúra. – Te bizonyára Weasley vagy. Apám sokat mesélt rólatok – Draco visszafordult Harry felé. – Rájössz, majd hogy a varázsvilágban sem mindenki egyforma. Szívesen segítek, ha elfogadod a segítségem – nyújtotta előzékenyen a kezét a fiúnak. De kinyújtott keze üresen maradt. A fiú nem fogadta el a kézfogásra a felkérést. Teljes elutasítás, ami Dracót vérig sértette. Felhúzta az orrát, s sápadtan. Néhány üres szóváltás egymás családjáról, futó verekedés, ami Crak és Monstro kedvére való volt, s otthagyták a borzas hajú  lányt, a vörös képű Weaslye és Potter kupéját.

-         Hát ez nem volt valami szerencsés kezdeményezés – jegyezte meg Crak.

-         Nincs más választásunk. A barátságunkat nem fogadta el, akkor mostantól csak ellenségek lehetünk – szívta a levegőt a fogai között gyűlölködően Draco. – Egy Malfoyt visszautasítani! Ekkora sértést! Készülj Potter mert első ellenséged a Roxfortban máris megszerezted! – suttogta orra elé fenyegetően Draco. Hallgatagon vette át a talárját. Blaise ügyet sem vetett a hirtelen hangulatzuhanásra.

-         Mi a kedvenc kviddicscsapatotok fiúk? – bújtatta át a talárját könnyedé na fején Blaise.

-         Falmouth Falcons – mondta Draco.

-         A játéktechnika vagy a szín miatt? – nevetett Blaise. A Falcons játékosai mind a kemény játék hívei.

-         Talán inkább a szín – biccentett Draco. – A sólyomfej…

-         Nekünk is – felelték bambán Crak és Monstro.

-         Én Dimbourne-i darazsaknak szurkolok. Jópofa lehetett ez a darázscsípéses eset – nevetett Blaise. – És igazán rafinált győzelem. ÉS jókat lehet zümmögni szurkolás közben.

-         Fiúk készen vagytok? – kopogott be az ajtón bosszúsan Pansy a beszélgetésfoszlányokat hallva.

-         Kedvenc kviddicscsapat – rontott rá a kérdéssel Blaise, ahogy kinyitotta a fülke ajtaját.

-         Öhm…hát ööö…HolyHead Harpies – lepődött meg Pansy.

-         Mert csak boszorkányok a csapattagok mi? – dőlt fölényesen a fülkeajtónak Blaise.

-         Nem. Az 1953-as mérkőzés miatt – javította ki Pansy bosszúsan.

-         Ááh! A romantikus lánykérés! – sóhajtott fel nosztalgikusan Millicent.

-         Amikor Rudolf Brand megkérte a fogó kezét? – nevetett tenyerét csapkodva a térdéhez Blaise.

-         És válaszként Gwen Morgan jól fejbenyomta! Ez volt a legjobb rész, igen! – fordult sarkon Pansy kiröppenő fekete térdszoknyájában s dühös léptekkel lépkedett a peronon.

-         A lányok nem értenek a kviddicshez! – morogta az orra alatt Draco a távozó lány után nézve.

-         Egyetértek – tette keresztbe a karját Blaise s ő is a távolodó lányokat figyelte a peronon.

-         Elsősök ide hozzám! – csattant egy öblös hang a peronon. Draco és Blaise undorodva mérték végig a félóriást.

-         Ó jaj, de rémes! – nyögte bambán Crak és Monstro a hátuk mögött. A sötétben Millicent közelebb húzódott unokatestvéréhez, s Pansy is hasonlóan tett. Blaise minduntalan rálépett Pansy cipősarkára.

-         Bocsi – motyogta vigyorgósan a sötétben, s szinte látta a sötétben a dühtől csillogó fekete szemeket, amint rámerednek.

-         Csónakonként négy ember nem több! – rikkantotta el magát a félóriás. Draco, Pansy és Blaise tanácstalanul számolgatták magukat. De mindenképpen hatan voltak csak.

-         Beszállás Igyekezzetek! –sürgették az elsősöket. Blaise beugrott elsőnek egy csónakba, de mire Millicent beszállhatott volna, egy hosszú fekete hajú zöld masnin lány előzte be.

-         Segítenél beszállni? – kérdezte enyhén kényes hangsúllyal a lány. Blaise megrántotta a vállát, s  kezét nyújtotta a lánynak.

-         Szia! Daphné Greengrass vagyok! – mosolygott rá a lány, s elhelyezkedett Blaise mellett a csónakban.

-         Gyertek már! – intett Blaise a parton állóknak. Pansy beharapta az ajkát, de belátta Millicent az unokatestvérével akar majd maradni, így elfogadta ő is Blaise várakozó segítő tenyerét. Beült Blaise mögé a csónakba, s fázósan összehúzta magán a talárt. Egy  magas fiú ugrott be negyediknek Pansy mellé.

-         Helo Nott! Téged kerestelek – nézett hátra Daphné, s a négy parton maradó gyorsan beült a mellettük levő csónakba. A flotta azonnal megindult a Roxfort felé.

-         Lehet elnyel minket a fekete-tó – kezdett a rémtörténetekbe Blaise.

-         Ne fesd az ördögöt a falra! – súgta Daphné a fiúnak.

-         Te is lepaktáltál már az ördöggel? – kuncogott Blaise a lámpás imbolygó fényében.- Egy lány csak úgy lehet boszorkány a mende-monda szerint.

-         Mit jelent az hogy lepaktál az ördöggel? – szólt előre Nott kíváncsian.

-         Olyasmi, amihez még nagyon kisfiú vagy Nott, ha nem tudsz róla – nevetett Blaise.

-         Akkor sem értem – rántotta meg a vállát Nott.

-         Valami olyasmit jelent igaz? – súgta Daphné közelebb bújva Blaisehez.

-         Nagyon olyasmit – vigyorgott Blaise.

-         Ebben a hideg csónakban kell ülnünk. Úgy látszik a Roxfort nem állhat valami jól, ha még elég szekerük sincs, amire felpakolhatnák a diákjaikat ezért kell ezt a kényszerű megoldást alkalmazniuk – jegyezte meg epésen Draco, mire a közeli aranyvérű elsősök felnevettek. A viszontagságos útért az aranyvérű sarjak nem lelkesedtek különösen,s alig várták, hogy beléphessenek a kastélyba. Felhangzott a három hatalmas dübörgés, s a kint álló elsősök a bebocsátásukra vártak.