Amint beléptek a hatalmas ajtón, egy szigorú tekintetű ellenszenves nő állt az előcsarnokban. Méretre átlagosnak tűnt, a Malfoy-kúriáéval körülbelül azonos nagyságú. A mellettük lépdelő lányok fekete cipői kopogtak a kövezeten. Draco unottan hallgatta a beosztási ceremónia részleteit, az érces, magasan sípoló női hang bezengte a kis termet. Draco, Millicent, Blaise és Pansy is ugyanolyan elutasítóan méregették  McGalagony professzort. Ahogy bezáródott mögötte az ajtó, Blaise és Draco fölényesen összemosolyogtak, s csatlakozott az arckifejezésük utánzatába Crak és Monstro is.

-         Szánalmas, ahogy egyesek idegeskednek – húzta el a száját Draco.

-         Úgyis egyértelmű, hogy hova fogunk kerülni, akár át is aludhatnánk az egész beosztást – ásítozott Blaise. – Lányok tudnátok varázsolni nekem egy kispárnát? – kacsintott Blaise.

-         Hadd nézzem a leendő mardekárosokat – suttogta a falon átlibbenő Véres Báró. Körbelibegett a fiúk körül. A Szürke Hölgy elsuhant a távolban, s a báró megtorpant mozdulataiban. Leeresztette a szemét, majd gyorsan elfordult, s Pansyt vette szemügyre. – Én magam is mardekáros voltam, és milyen remek ház! Nincs szebb klubhelység sehol, majd meglátjátok – McGalagony ismét belépett a kis terembe, s a báró még biccentett feléjük. – Hamarosan találkozunk – s azzal eltűnt a szemük elől. Draco magabiztos léptekkel haladt a nagyteremben.

-         Sejtem kik ámuldoznak – súgta a háta mögül Blaise. – A mugliknak ez hatalmas varázsdolog. Szerintem az otthoni lépcsőfeljárónknál az álüveg sokkal jobb – tette hozzá fitymálón az égboltot figyelve.

-         Milyen az Blaise? – suttogta Daphné.

-         Az egész első ránézésre olyan mintha mozaikdarabokból összeálló üvegfestés lenne.

-         S a valóságban? – bújt közelebb Daphné.

-         A valóságban elvarázsolt drágakövek alkotják a képet, s ha másodjára ránézel megelevenedik a kép – mosolygott Blaise.

-         De megnézném – nézett Blaise dülledő szemeibe Daphné. – Mit ábrázol?

-         Szüretelést, mi mást – vágta közbe flegmán Draco.

-         Igen – vigyorgott rá Blaise előre. – Középkori ruhában, nagy hegyes varázslósüveggel, fátylas nők szemezgetik a lila fürtöket. Mh és ahogy a déli és nyugati napfeny áttöri a csiszolt drágaköveket…az egész, olyan…mintha egy elvarázsolt kastélyban járnál – emlékezett ábrándosan Blaise. – Haza akarok menni! – suttogta elszomorodva, az őszes szakállú igazgatóra meredve.

-         Veled tartunk – nevetett Millicent. Draco karba tett kézzel türelmetlenül hallgatta a süveg énekét. Már nem bánta volna, ha az egész beosztáson túllennének, mint, hogy most végig kell várnia, amíg névsor szerint szólongatják őket. Még szerencse, hogy az M az ábécé közepén van. Blaise aki a legutolsó lesz a beosztáson hatalmasaka ásított és egyre hangosabban, amiben már több volt a színészkedés mint a valóság. McGalagony szemüvege fölött szigorú szemeket meresztett a rendbontóra, aki ilyen látványosan semmibe veszi a beosztás fontosságát, de Blaise csak pimaszul mosolygott a tanárnőre.

-         Nem igaz! Szét fogom unni magam, mindjárt te jössz Draco! – bökte meg cipője orrával Draco sarkát, s tényleg őt szólították:

-         Draco Malfoy! – Draco magabiztosan felült a háromlábó székre, s érezte, ahogy közelít a feje fölé a beszélő sapka. – undorító – motyogta magában Draco. – Hány sárvérű, és mugli fején járhatott már ez a sapka, milyen koszos lehet! És most az én fejemhez is akarják rakni! Ez borzalmas! Lehet, hogy valaki tetves is volt! Ez nem egészséges dolog! –gondolta homlokráncolva Draco, s viszolyogva várta, hogy a süveget a fejére tegyék, de ég a homlokához sem ért, s máris elkiáltotta magát:

-         MARDEKÁR! – Draco lejjebb ereszkedett a széken, s kifújta a levegőt, szerencsére hozzá sem ért igazán a süveg. Megkönnyebbülten sietett a mardekárosok asztalához, ahol a prefektus külön köszöntött mindenkit, az asztal szélénél állva és várva az elsősöket., hogy kezet fogjon velük. Draco Crak mellé ült le, aki már az üres asztalra fókuszált nagy borjúszemeivel. Nem sokkal később Monstro is megérkezett Draco másik oldalára, s állukat a tenyerükbe támasztva várták a többieket. Daphné a lábát lengette, titkon már új barátját Blaiset várta, akire még bőven lesz mit várniuk.  Nott is helyet foglalt az asztalnál, s Draco szürke szeme követte az ébenhajú lányt, amint homlokába csúszik a süveg, a frufruját lenyomja szinte a szemébe, s a lány összeszorítva behunyja a szemét, amíg nem hallja a megnyugtató választást. Lepattant a székből, s sietős léptekkel ült le Millicent mellé.

-         Te is itt ülsz Millicent? – tért magához a kábulatából Draco.

-         Észre se vettél öcsi! – dobolt vaskos ujjaival az asztalon unottan Millicent. – Azt hitted a Hugrabugba kerülök mi? – vigyorgott kelt tészta képével Dracóra.

-         Dehogy! – mosolygott vissza Draco.

-         Craknál sokat gondolkodott – állapította meg Pansy.

-         Mert azt találgatta egy hegyi troll, vagy egy óriás keveredett közénk – gonoszkodott Draco.

-         Hahaha! – felelte sértetten Crak.

-         Nos, ha a vacsora végi gyümölcskosarakra gondoltál közben, akkor nem csodálom, hogy elbizonytalanítottad – vigyorgott Draco.

-         Figyeljetek! Blaise jön! – csapott az asztalra Daphné. Mindenki a háromlábú szék felé nézett. Blaise már a sarkán hintázott. Senki sem állt már mellette. Végignézett a négy asztalsoron, csak ő állt és McGalagony. Végignézhetett mindenkin, a mardekárosok asztala felé kacsintott is egyet, majd várakozón McGalagonyra nézett.

-         Blaise Zabini – szólította az igazgatóhelyettes. Blaise úgy tett mint aki szörnyen meglepődik, mire a mardekárosok asztalától kuncogás hallatszott. Blaise még előbb körbe is nézett, de mivel senki sem állt mellette, feloldalazott, odavigyorgott McGalagonyra, aki pengeélesre húzta vékony vértelen száját, ezen a felelőtlen és felháborító magatartáson, ekkora komolytalanságon. Blaise félre billentve a fejét várta, hogy fejébe nyomják a süveget. Ahogy megérezte a súlyt, a karimáját megpöccintve a  mardekárosok felé mintha megemelte volna a kalapját ismét Pansy, Daphné Millicent hármasára nézett. Szemében huncut fény gyúlt. De nem parádézhatott sokáig, mert a süveg beosztotta őt is a mardekárba. McGalagony a fejét rázta nemtetszését kifejezve, ahogy Blaise felugrott és hármat a levegőbe ugrált, majd végigpacsizva a mardekáros asztal mellett ülőket, helyet foglalt szemtelen módon Pansy és Daphné között.

-         Ah, azt hittem már csak kísértetként csatlakozhatom hozzátok, olyan sokat kellett várnom! Hány százan érkeztünk ma a Roxfortba? Visszeresre álltam a lábam a mocsok McGali miatt! – sápítozott Blaise vihogva. Megjelent a teríték az asztalon.

-         Nézzük mit főztek ma a Roxfort házimanói! – hajolt a tálak fölé Millicent.

-         Blaise felhúztad az igazgatóhelyettest! Vigyázz mert még kereszbe tehet neked! – szólt rá megrovón Pansy.

-         Ugyan, csak egy tanár mint a többi – szedett a tányérjára Draco. Hasonlót szedett szinte mindenki. Sült csirkével, főtt krumplival és mártással nyitottak.

-         A csirkét túlsütötték, enyhén száraz – állapította meg Draco.

-         Mártás alapja pedig lekozmált – kóstolta meg Blaise a kanalára véve egy keveset.

-         Honnan érzitek ezeket? – tömte a száját Crak. – Szerintem teljesen jó mind!

-         A finomságok között különbséget kell tenni – rázta a fejét Pansy.

-         Ez is művészet – lengette a villáját Blaise.

-         Ahogy túlélni a Roxfortot is művészet lesz – fintorgott Draco sandán az igazgató felé nézve. Dumbledore már megint Harry Potterre somolyog.

-         Halihó! Mardekárosaim! – tűnt fel a Véres Báró befészkelve magát Draco és Crak közé. Draco megütközve fintorgott a kellemetlen kísértet szagot megérezve, s a maradék étvágya is elment. – Bennetek van a jövő ígérete! A Mardekár zsinórban hatszor már elvitte a házkupát, rajtatok is múlik, hogy idén is sikerüljön – bámulta a kupákat a Véres Báró s szeméből megint a kilátástalanság tompa üressége sötétlett. – Ah, a múlton keseregni kár! Tanuljátok meg gyermekeim! – morogta búskomorsággal. Ruhájából ismét a vért próbálta kidörzsölni, de reménytelenül. A vér sokkal inkább a lelkébe szivárgott, a bűnös tett emléke, mint a ruhájába.

-         Beszéljünk üdítőbb dolgokról! –terelte el a szót gyorsan Blaise. Mindenki fellélegzett. – Meséljetek a családotokról!

-         Mi öten vagyunk testvérek – kezdett bele Daphné. – Én vagyok a középső. Előttem két fiú bátyám, utánam két húgom. A bátyáim a Durmstrangba járnak. De mi lányok a Roxfortba jövünk majd. Két év múlva jön Astoria húgom is ide a Roxfortba – ecsetelte Daphné. – Természetesen aranyvérűek vagyunk több évszázada – s a mellette ülő Millicentre nézett.

-         Bulstrode…mh van egy bátyám, tíz évvel idősebb nálam, és már végzett itt a Roxfortban – rántotta meg a vállát Millicent. – és több szálon is rokonok vagyunk a Black és a Malfoy családdal. Draco másodrangú unokatestvérem – zárta el a mondatát Millicent.

-         Dracónak nem kell bemutatkoznia – vigyorgott Blaise. – Őt túl jól is ismerjük már csak hírből. Pansy.

-         Egyedüli vagyok. Aranyvérű, eredetileg magántanuló akartam lenni, amikor megtudtam, hogy Potter is a suliba fog járni – facsarta magából a szavakat Pansy. – De a szüleim nem egyeztek bele. Ettől függetlenül elvből gyűlölöm Pottert, gondolom nem kell részleteznem mi miatt – sütötte le a szemét Pansy. Zizzent a levegő. Bár Voldemort neve nem hangzott el, mégis mindenki tudta, Pansy Voldemort miatt gyűlölte meg Pottert. Az aranyvérű eszme vezetőjét távolította el az a fiú, s ezt sokan sosem fogják megbocsátani neki. Pansy nyíltan ki is mondta, hogy szemben áll Potterrel ,s a világgal, amit képvisel. Blaise füttyentett.

-         Óvatosan…Dumbledore nagy kedvencéről beszélsz, ő istápolgatja az útját a varázsvilágban, mindenki erről beszél – súgta Blaise, majd felemelte a hangját. – Mit mondjak magamról. Édesanyám szépsége messze földön híres, s csodálókat vonz – nevetett Blaise. – S valamicskét én is örököltem az ő szikrájából – tapogatta meg arcát Blaise.- Szintén egyke. Pótolhatatlan, és nélkülözhetetlen.

-         Meg nem kevéssé beképzelt is – szúrta közbe Draco.

-         Sok egyéb tulajdonságom mellett – bólintott egyetértően Blaise. – Mivel fogalmam sincs biológiailag…honnan is eredek…politikailag semleges vagyok – nevetett Blaise.

-         Énekeljük el az iskola indulóját! – kapták el Dumbledore szavait.

-         Ó ne! – grimaszolt Draco, s a többiek is csatlakoztak hozzá. A Mardekár tüntetőlegesen kimaradt az iskolai éneklésből. Sötét pillantásokat vetettek az igazgatóra. A Mardekáros prefektus felállt.

-         Elsősök kövessetek! – Dracoék asztaltársasága felállt, s besorakoztak a prefektus mögé. – Mint bizonyára tudjátok a klubhelyiségünk a pincében van, tehát lefelé indulunk! – vezette őket a mozgó lépcsőkön a gyéren megvilágított alagsori folyosók felé.  – Házvezetőtanárunk, Piton professzor szobái itt a bájitaltanterem mellett találhatók – tartott idegenvezetést nekik. – A régi téglák komor hideget árasztó sora mentén megtorpantak a zöld lámpás alatt. – A klubhelyiség helyét mindig erről a zöld fényű lámpásról ismerjük meg. Ez a legkönnyebb tájékozódási pont – Fal jobbról, fal ballról, egy pici ajtó sem látszott. – Veritaserum! – morogta a prefektus a jelszót, s nyomban feltárult előttük a falban az ajtó. Gyorsan beosontak rajta.  AZ elsősök elismerően néztek körbe. Az elegáns fekete bőrbútorok, a koloniál faragású asztalok, a láncon lógó fekete kovácsoltvas láncon lógó lámpások zöld fénye,  a kandalló tüze, és a mennyezet és az oldalsó fal üvegfala mögött, a mennyezet kupoláján át derengő zöldes fény a víz halk moraja, uralta a szobát.

-         A szín, a zöldes derengés és árnyalat nem véletlen. A Fekete- tó van felettünk. A víz színe adja a zöld hatást a klubhelyiségnek és a hálótermeknek is majd meglátjátok – magyarázta a gyönyörű fény viszonyokat a prefektus.

-         Vagyis, ha az óriáspolip megharagszik, akkor mi ázunk el leghamarabb, szuper – kommentálta Blaise.

-         A víz súlya nehezedik a falakra, és a mennyezeti kupolára is – folytatta a prefektus. – A fali üvegen látni, hogy a víz mennyire folyamatos mozgásban van, hatalmas tömeg ez – a csordogáló, hullámzó víz valóban a az üvegtégla mögött mozgott.

-         Sellőket is láthatunk? – csillant fény Blaise szemében.

-         Ritkán kíváncsiskodnak, ráadásul az üvegtégla enyhén füstös tehát nem tökéletesen látható a kinti világ, így a benti sem – rázta a fejét a prefektus.

-         Miért Veritasérum a jelszavunk? – meredt rá bambán Monstro.

-         Piton választotta. A bájitalok iránti elkötelezettség…és mert igazságra lesz a legnagyobb szükségünk ettől az évtől kezdődően – komorult el a prefektus arca. Az elsősök is elhallgattak.

-         Ez szemétség behajintottak minket a tó alá, bármi történik itt fogunk megfulladni – tapogatta meg az üvegtéglát Blaise.

-         Több évszázada fennáll, és igazán komoly balesetek még sosem történtek itt – invitálta őket a hálótermek felé a prefektus. Négy baldachinos ágy állt a szobában mellettük az utazóládáik. Draco, Blaise és Crak Monstro páros már túlontúl fáradt volt ahhoz, hogy megvitassák a szoba részleteit. Kimerülten zuhantak az ágyukba, hogy kipihenve magukat a másnap elkezdődő tanításra készülődjenek.