13. fejezet

 Draco aláfirkantottaa nevét a papíron ,s tovább adta Craknak és Monstronak. A mardekárosok körbeadták a papírt, s a prefektus el is illant a pergamendarabbal.

-         Sajnos muszáj karácsonyra hazamennem – mondta sajnálkozva Blaise. – Tudjátok ilyenkor együtt a család meg minden, pedig szívesen maradnék veletek.

-         Nem fogunk sírni utánad ne aggódj! – tette el a pennáját Pansy.

-         Te miért maradsz? – lepődött meg Blaise.

-         utána kell nézni ezeknek a dolgoknak – bökött a hozzávalók listájára Pansy.

-         Csak az ünnepek, hamarabb visszajövök, mitn a többiek és a többit már együtt űzhetjük – mosolygott Blaise.

-         Ne akadékoskodjál annyit, hanem egyikezz vissza – lökte meg Pansy ,s Draco elé állt.

-         Kérem! – tartotta elé a tenyerét.

-         Mi kellene? – nézett fel rá Draco.

-         Az athamét – suttogta halkan Pansy.

-         Fényes nappal nem megyünk át! – tiltakozott Draco, a mellénye felé húzva a talárját.

-         A mardekárból alig leszünk itt néhányan a szünetbe, kihalt az egész suli gyere már! – húzta meg Draco talárját Pansy.

-         Én a helyedben mennék – kacsintott Blaise, s a nyakába kanyarította a mardekárcsíkos sálját. Draco kényszeredetten fellökte magát az ülésről, s Pansy után ment.

-         Jössz?  - nézett vissza Pansy. – Olyan lassú vagy, hogy a csigák kielőznek – mérgelődött Pansy.

-         Miért sürgetsz?

-         Jöhettem volna egyedül is ha kiadnád a kezedből az athamét – topogott türelmetlenül a bejárati ajtónál. Már nem látszott a helye, de amióta először felsejlett előttük a körvonala zóta megismerték. És a másik nagy előnye volt, hogy senki más nem léphette át a küszöböt csak aranyvérűek. EZ azért megnyugttó volt. Főleg az, hogy Mardekár személyes tárgya nélkül nem lehetett kinyitni a dolgozószobát. Vagyis csak ők öten férhettek a legbizalmasabb titkokhoz az egész Roxfortban. Draco a kezébe nyomta az athamét.

-         De elvágnám vele a torkodat – sziszegte Draco.

-         Milyen kár, hogy semmire sem tudod használni! – mosolygott rá gúnyosan Pansy, s belökte az ajtót. Bezárult mögöttük az ajtó, s mint már néhányszor, mist is gyorsan meggyújtották a felállított gyertyákat. Millicent hozott át a klubhelyiségükből normális gyertyákat, amik messze tovább bírták mint a régi csonkok.

-         Mi volt ilyen sürgős? – toporgott Draco a tekercsek előtt. Pansy  felpilantott, s szorosan elé lépett. Draco visszatartott a lélegzetét, s rémülten kitágult szemekkel érzékelte, hogy Pansy lábujjhegyre áll, a karjait megemelte, s Draco.. levegő után kapva dőlt a polcsornak.

-         Hát ez! – nyögte Pansy, s Draco feje mellől leemelte az egyik fűzött pergament. Draco szitne csalódottan követte a lányt, aki máris megfordult, s felsétált az emelvényre, hogy elhelyezkedjen Mardekár karosszékében. – Valami másra számítottál? – kérdezte Pans yszokásához híven fel sem pislantva a pergamenekből.

-         Nem, dehogy miből gondolod? – hebegte esetlenül Draco.

-         Mert nem úgy tűnt – kapta a tekintetét a fiúra kutakodva Pansy, majd visszatért a pergamen tanulmányozásához.

-         Ezért kellett kirángatnod a kandalló mellől? – bosszankodott Draco.

-         Vissza is mehetsz, ha úgy jobban tetszik – rántotta meg a vállát Pansy. – De ha már feláldoztam a szünetemet akkor legyen valami haszna is – forgatta a jegyzékeket Pansy.

-         Mit keresel pontosan? – tűrte fel a pulóverének ujját Draco, s a lány fölé hajolt, hogy lássa a szószedetet.

-         A hozzávalók közt volt ez a….hogy is nevezik. Valami víz… - kereste ki a felsorolásból Pansy, amjd mutatóujjával rábökött. – Itt van szentelt víz. – kérdőn Dracóra nézett. – Tudod mi lehet az?

-         Nem fogalmam sincs, sose hallottam még ilyen vízről. EZ valami forrás? – dörzsölgette a homlokát Draco.

-         Nem egészen – ingatta a fejét Pansy. – Kikölcsönöztem a könyvtárból egy mugliismeret tankönyvet, mivel a mardekárorosok közül senki sem jár erre az órára – sóhajtott Pansy. – A könyv szerint, ez valami valláshoz kapcsolódó valójában teljesen normális víz ,csak ráolvasásokat végeznek vele. Vagy valami hasonlót – próbálta visszaidézni Pansy a könyvben olvasottakat.

-         Vizet tudunk szerezni bárhonnan  - ült le az összetekert a falikárpit szélére Draco.

-         Nem, ez nem olyan  -legyintette le Pansy. – Mardekár kétszer is aláhúzta az eredeti pergamenen nézd meg! – kereste elő az idő nyűtte régi pergament, s Draco elé tartotta. Draco végigfutotta a felsorolást, s valóban a pergamen alján szerepelt szinte csak firkantásként az utolsó hozzávaló olyan mellékesnek is tűnt, de Mardekár kétszeri erős aláhúzása azt sugallta…

-         Olyan, mintha az egyik legfontosabb lenne – szólalt meg Pansy. – Ezért gondoltam, azt, hogy utánajárok ennek. Kénytelen kelletlen a muglik silány hitrendszerébe kellett keresgélnem valami összefüggés után. De rájöttem hogy fölösleges.

-         Mármint a víz? – nézett fel Draco a lányra, s közben tekintetével végigfutott Pansy harisnyába bújtatott lábán. – Nahát nem hordod a térdzoknit! – Pansy homlokráncolva felnézett rá, majd le a saját lábára.

-         Bámulatos megállapításaid vannak, ez hogy kapcsolódik Mardekár bájitalához? – kérdezte Pansy.

-         Jaj ,csak hát… izé….mintha Daphnéval lett volna valami szóváltásotok erről és most láttam hogy…. – kapkodta szürke szemeit zavartan a polcokon Draco, s inkább gyorsan felpattant és hasznos pergamenek után keresgélt.

-         Hagyd, inkább nem vagyok rá kíváncsi! – jegyezte meg Pansy ahogy hallotta Draco teljesen belezavarodik a mondandójába. – Hol is hagytuk abba? Jaj  a víznél. Tehát arra gondoltam Mardekár elég alaposan kutathatott a témában, tehát egyszerűbb, ha az ő jegyzeteit nézem át.

-         Igen ez egészen praktikusnak tűnik – hajtott szét egy pergament Draco. – És ő talán érthetőbben is leírta, mint ahogy a mugliismeret tankönyvben áll.

-         Jó szólj ha találtál valamit az ügyben! – merült el a pergamenvizsgálatban Pansy. Szótlanul forgatták a pergameneket. Pansy időnként felállt az asztaltól és újabb pergameneket emelt le a polcról. Draco lábai elgémberedtek a falikárpiton kuporogva, s végül már csak a polc mellett állva lapozott bele a fűzött példányokba.  Draco felütötte a legközelebbi kódexet.  Ahogy felcsapta egy megsárgult boríték csúszott a padlóra. Pansy a suhogásra odakapta a fejét. Draco is lenézett a cipője mellett heverő púpos borítékra. Felemelte a  porból, s Pansyhoz vitte az íróasztalra, ahogy Pansy kinyitotta mindkettejükre erős tüsszögő-roham tört.

-         Ez…lesz…az – szorította össze a szemét Pansy, hogy az orrfacsarása ne járjon újabb tüsszenéssel.

-         Honnan veszed? – kapta elő a zsebkendőjét Draco, hogy abba fojtsa a tüsszentését.

-         Ezt olvastam, hogy a varázsvilágból érkezetteket heves tüsszentésre ingerli, ezzel védekezünk a szentelt víz ellen. – Állítólag régen a boszorkányokat és varázslókat meg is égette.

-         Ó…. – formálta Draco. Ez volt az egyetlen dolog amire vitte a gondolataiból.

-         Ennyit arról, hogy a muglik, olyan ártatlanok – húzta el a száját Pansy. Pansy kezébe esett egy kis fiola is. – Szentelt víz volt benne – forgatta a fiolát vékony ujjai között Pansy. Draco csak lassan ébredt a kábulatból, hogy nem is a fiolát figyeli, hanem Pansy gyöngyházfény körmeit.

-         Öööö…honnan veszed? – nézett fel Pansy sötét szembogarába.

-         Honnan venném! – mordult Pansy. – Hát rá van írva a fiolára! – rázta a fejét, s széthajtotta a pergament.  – Leicester.

-         Tessék? – felelte kábán Draco s a fiolát kivette Pansy kezéből, s megforgatta, miközben az orra előtt szorongatta a zsebkendőt.

-         A szentelt víz Leicesterből való. Egy helyi templomból. Nélküle semmit sem ér az egész bájital. Mert a vallás köti őket a mugli világhoz. A boszorkányság eretnekségnek számított. Bűnnek, rossz jelnek. Vagyis.

-         Ha szentelt vizet adunk  nekik, akkor megszűnik a varázserejük? – nézett Pansyra csodálkozva Draco.

-         Kétségtelen. Mert a kettő kizárja egymást. Valaki vagy vallásos, vagy hisz a…varázslatban…áh mindegy ez bonyolult. És én sem igazán értem. A lényeg, hogy szereznünk kell ilyen vizet – hajtotta össze a pergament Pansy.

-         Hogyan?

-         El kell mennünk egy ilyen …templomba – mondta határozottan Pansy.

-         Micsoda? Én be nem teszem a lábam egy ilyen helyre! – tiltakozott hevesen Draco.

-         Menjünk vacsorázni, éhes vagyok – tette vissza a pergameneket a helyére Pansy.

-         AZ üvegházból Blaise szerez mirtuszágat, meg almafagyökeret.

-         Nem hangzik túl jól – kullogott Pansy mögött lehajtott fejjel Draco.

-         A többi nekem sokkal kevésbé tetszik – nézte a felsorolást Pansy. – Még egy csipetnyi földdarab is kell. Uuu! Friss parcelláról. Undorító

-         Ne sorold! Elmegy az étvágyam – állt meg a mardekár klubhelyiség előtt Draco. – Aranyvér – lökte oda flegmán a falnak Draco, s előreengedte Pansyt.

-         Nem volt szerencsés ez a jelszó – mérgelődött Pansy. –Nem vagyok nyugodt amióta ez a jelszavunk. Olyan magától értetődő.

-         EZ csak a karácsonyi. Alig pár nap – lépett be Pansy mögött ő is a klubhelyiségbe. Méretes ezüstfenyő állt az alacsony mennyezetű klubhelyiségük előterében. – Nahát kibírtunk együtt több órát anélkül hogy jelentősen összevesztünk volna – állapította meg Draco kedélyesen.

-         Most örülsz vagy szomorkodsz? – emelte meg a szemöldökét Pansy.

-         Attól függ…

-         Szerintem a szeretet ünnepe miatt van. Szeressük egymást – mosolygott rájuk Millicent, hogy tokája egészen leereszkedett a nyakára.

-         Milly téged még könnyű is, na de Pansyt! – nevetett Draco.

-         Jól van öcsi, kapsz tőlem ezért szép ajándékot – villogtatta apró fogait unokatestvérére Millicent.- Nem akartam nélkületek lemenni vacsorázni.

-         Akkor mehetünk – indult előre Pansy.

-         Pedig Monstro itt volt, miért nem hívtad le? Kettesben ülhettetek volna a mardekár asztalnál – jegyezte meg gúnyosan Draco.

-         Jaj ne cikizz! – csapott unokaöccse kezére Millicent.

-         Nem is csikiztelek – kuncogott Draco.

-         Jó kedvedben vagy? – fordult hátra Pansy.

-         Mert? Akkor elveszed? – nézett a lányra Draco flegmán.

-         Igené. Blaiset megvárjuk és nekilátunk a főzésnek – kapta elő a zsebnaptárát Pansy.

-         Mit számolgatsz már megint? – sóhajtott fel Draco, amikor látta Pansy elmélyülten  számoglatja a napokat.

-         Nem azt amire gondolsz! – vetette oda foghegyről Pansy.

-         Semmire sem gondoltam – vágott vissza enyhén elpirulva Draco.

-         A holdállásokat néztem.

-         Miért nem veszel egy lunaszkópot? – nézett kíváncsian Dracóra. – Akkor most mire kell gondolnom?

-         Látod, hogy nektek fiúknak jár mindig ezen az eszetek? – csapta össze a naptárát Pansy. – De rávezetlek hogy mire gondoltam – csúszott be a nagyteremben a mardekáros asztal előtti lócára Pansy. Draco vele szemközt ült le. Oldalán Monstroval és Crakkal.

-         Figyelek! – hajtotta a szalvétát az ölébe Draco.

-         Holdállási alapszabály – kezdte a feladványt Pansy, s közben pajkosan megcsillantak a sötét szemei.

-         Akkor időzítés a téma ugye? – húzta gúnyos mosolyra az ajkát Draco.

-         Kapizsgálod – bólintott huncutul Pansy, s mindkét kezét feltéve az asztalra előredőlt, hogy draco jobban hallja. – És ha azt mondom a hold befolyásolja?

-         Bájitalokról beszélünk? – nézett fel a sötétedő égbolt csillagaira Draco, majd ismét a lány csillogó szemeibe.

-         Úgy van – bólintott határozottan Pansy. – tehát A kérdés az, milyen a bájital amit készítünk?

-         Segítő, vagy rontó? – Draco kiemelte a hússzeeltet a közös tálból, s a sajátjába helyezte, s nekilátott a felkockázásának. – Lássuk csak. Ez azért fogas kérdés, ismerjük el – nézett Pansyra nevetve.

-         Azt hiszem elvesztettem a fonalat – nézett egyikről a másikra Millicent, s a szájára szorította az ujjait, hogy nehogy megzavarja a beszélgető párost.

-         Bizony Draco elég nehéz kérdés. Főleg, hogy mardekár sehová sem jegyezte fel. Mert végülis mmi a jobb, ha átjönnek a mi világunkba, vagy ha élik a régi életüket?

-         Szerintem mégiscsak rontó mágia. Mardekárhoz maga a szó is jobban illik – kapta be az első húskockát Draco.

-         Igen ezen nem veszünk össze. Maga a szó is jobban illik Mardekárhoz – kacagott fel Pansy, s belekortyolt a puncsba.

-         Tehát? – fordította át a kérdést Draco, s megemelt szemöldökkel a lányra nézett.

-         Tehát? – kérdezte vissza Pansy pajkosan, s résnyire húzta a szemét, ahogy farkasszemet nézett Dracóval, majd Draco mutatta az ujján a számolást. Egy-kettő- három.

-         Fogyó! – mondták ki tökéletesen egyszerre. Pansy felnevetett, s engedte, hogy Draco a poharához koccintsa a sajátját.

-         Proszit! – mosolygott a lányra a pohara felett Draco. – Nagyon vágod a bájitaltant.

-         Te is!- ismerte el Pansy, s Draco most az egyszer meglepődött, hogy Pansyval ilyen jól el lehet beszélgetni. Úgy érezte mégiscsak megérte a Roxfortban maradni idén karácsonykor….- Pansyval.

-         Beavattok most már engem is? – nézett esdeklően Dracóra és Pansyra Millicent.

-         Arról beszéltünk, hogy azt a bizonyos bájitalt a rontó bájitalokat fogyó holdálláskor kell készíteni, vagyis amikor a legközelebb áll az újholdhoz. Ez alaptörvény a bájitalkészítésnél, mégis sokan teljesen elfeledkeznek róla – mondta komolyan Draco.

-         Persze, mert aki csak a recepteket követi, az elfeledkezik az egyéb dolgokról. Ezért nem lehet sohasem jó bájitalfőző az, aki képtelen a rendszereket és dolgokat egészben látni, aki nem logikusan csak mechanikusan készíti a bájitaljait – bólintott hozzá Pansy, s tekintete összeakadt Dracóéval. Draco gondolataiba merülten hallgatta a két lány szóváltását, s egyfolytában arra tudott gondolni, hogy mi lelte egyszerre, hogy ennyire kellemesnek találja ma Pansy társaságát. Most hogy igazán azok között van, akikkel a legbensőségesebb a viszonya. Az unokanővére, aki előtt soha semmit sem kellett titkolni. Monstro és Crak, akikre az életét is rábízná, mert mindent megtesznek neki, amit csak kér tőlük. Olyan feltétlen hívei, amilyenek nem lesznek számára a világon. Crak és Monstro éppen annyira igényelték Draco irányítását, mint ahogy Draco a két fiú biztonságot adó jelenlétét maga körül. Akik nem ellenkeznek vele, ne mvitatkozna kvele, akik csendben megbújnak az ő árnyékában, mert Draco beszél helyettük is. És ma sokkal oldottabb a mindig görcsös Pansy is. Talán túl sok puncsot ivott?

-         Jössz Draco? – szólította meg már harmadjára a lány.

-         Ühüm – motyogta Draco, s felemelkedett. Ránézett a még mindig falatozó Crakra és Monstóra, s vállrándítással otthagyta őket követve Pansyt.

-         Felnézünk a bagolyházba? – kérdezte Pansy. Draco meg volt róla győződve, hogy a puncs a hibás, de jelenleg Pansy ha a pokolba hívja oda is követi. Fel sem fogta miket beszlé hozzá a lány, mintha elkábították volna. S kezdett gyanakodni, hog talán Blaise hamarabb elkészítette az amortentiát, és most ő megitta.

-         Ilyenkor érkezik az Esti Próféta – csacsogta Pansy. – Neked is jár?

-         Az Esti..? – kérdezett vissza bambán Draco. – Öhm, nem az nem. Csak a Reggeli.

-         Én az Estit sokkal jobban szeretem – oldozta le a gyöngybagolyról az újságot Pansy.

-         Igen? Jaj ilyenkor van benne valami Szívek szárnyán rovat igen… - felelte Draco sután.

-         Szívek szárnyán? – Pansy felnevetett. – Nahát, meg sem gondoltam, hogy te tudsz róla – kapaszkodott meg Draco karjában Pansy, ahogy hasát fogva nevetett.

-         Mert nem? – ráncolta a homlokát kisfiúsan Draco.

-         De igen. Csak meglepődtem, hogy feltűnnek neked ilyen apróságok.

-         Hát. Perenelle néni volt érte odáig. Tudod – vágott grimaszt Draco. – HA nála voltunk állandóan ezeken csámcsogott. Olvasgatta, és csöpögött a másoknak szóló üzeneteken.

-         Vagy úgy! – Pansy megállt a folyosón. – Nézd írnak benne az apádról! – torpant meg Pansy.

-         Hogy? – hajolt a pergamen fölé Draco, s szinte belebújt Pansyba, hogy elolvassa.

-         Édesapád az iskola felügyelőbizottságának a tagja? – olvasta a cikket Pansy.

-         Mh, jah igen – ocsúdott fel a sorokat olvasva  Draco.

-         Jó lenne ha el tudná intézni, hogy Dumbledoret leváltsák – sóhajtott Pansy, s lehelete seperte Draco szőke hajszálait.

-         Minden évben ezen munkálkodik…a merényletek hatására talán most lenne esély és indok rá – felelte Draco. – Ez aztán a jó hír! Weasleyéket megint elintézte! – nevetett Draco, s apró szökkenéssel előreszaladt a folyosón. – Ezt el kell újságolni!

-         Megyek én is mindjárt! – kiáltotta utána Pansy. Draco lesietett a nagyterembe, de a társaság már nem ült ott. Draco a pincehelysiég felé menet talált rá Crakra és Monstróra.

-         Gyertek! Idáig tömtétek a fejeteket? – nézett a két bamba testőrére Draco. – Nagyújságom van! Szerintem apám is megküldte a prófétát – juttot eszébe, hogy az újságot Pansynál hagyta. Olyan szétszórt ma. – Mi is  a jelszó? – nézett a két bambán álldogáló fiúra. – Jaj aranyvér! – csapott Draco a homlokára, s berontott a klubhelyiségbe.- Várjatok meg itt! – mutatott a két legközelebbi székre Draco, s felsietett a türelmetlenkedő fülesbaglyához. Ott topogott a madár az éjjeliszekrényen. Draco gyorsan leoldott a lábáról a prófétát s visszasietett a klubhelyiségbe. – NA ezt olvasátok, halálra fogjátok nevetni magatokat! – nyomta az orruk alá Draco az újságot. Crak és Monstro kényszeredetten erőtlenül felnevettek.

-         Mi a fene bajotok van ma? – nézett egyikről a másikra Draco.

-         Fáj a hasam – nyögte Crak.

-         Csodálom, hogy nem írt még a próféta a merényletekről, gondolom Dumbledore megpróbálja eltussolni az ügyet. Az utód, olyan lassan halad. Bárcsak…tudnám ki az segíthetnék neki!

-         Ki lehet az te biztos sejted! – dörmögte Monstro.

-         Mondom, hogy nem tudom. Apám is csak annyit árult el, hogy valaki ötven éve kinyitotta a kamrát. De erről sem szabadna tudni, mert ezt is teljesen titokban kezelték, pedig akkor meghalt egy mugli is – Draco szeme megcsillant. – Remélem most Granger lesz az. – Crak felpattant.

-         Mi bajod van? – mordult rá Draco.

-         Fáj a hasa – nyögte Monstro.

-         Akkor menjetek fel a gyengélkedőre – engedte el őket Draco.  AZ egyik bőrfotelbe dobta magát, s fellapozta az Esti prófétát, épp a Szívek szárnyán sorait futotta át, amikor belépett a két lány.

-         Monstro? – hiányotla a fiút azonnal Millicent.

-         Felment a gyengélkedőre, mert megint túlette magát.

-         Akkor találkoznak Potterrel meg Weasleyvel – ült le a szemközti fotelba Pansy. Draco kérdő tekintetére folytatta, s Millicenttel összenevettek. – Grangert viszik a gyengélkedőre, mert a kis ügyetlennek Karmilla-arca lett – kacarászott Pansy.

-         Micsoda? – nevetett fel Draco is.

-         Gondolom a százfűléfőzet – mosolygott kárörvendően Pansy. – Annyira jó, hogy ilyen balul sült el!

-         Szegény Karmilla. Granger meg  sem érdemel egy ilyen formás arcot – gonoszkodott Draco.

-         Hát nem értem miért pont a macskámat szemelte ki, főleg hogy elég ritkán lehet a klubhelyiségen kívül látni – tanakodott játszi komolysággal Pansy  - De ha képességeit meghaladó bájitalt próbál főzni, legalább tudná, hogy hogyan kell használni.

-         Úgy kell neki! Megérdemelte – csillogott gonoszan Draco szeme. S hárman összenevettek a kandallótűz ropogásánál.