Az átváltoztatástan teremben minden a megszokott volt, kivéve egy dolgot, amit már mindenki észrevett. Draco és Pansy egymástól a legmesszebb foglaltak helyet. Draco Blaise társaságában mulatta az időt a hátsó padban, míg Pansy Daphnéval az első sorban. A griffendélesek, csakúgy, mint a Nagyteremben nem hagyták el a gúnyos vigyorokat, sugdolózásokat. Hosszasan elidőztek a páros arcán, mintha le tudnák olvasni róluk érzelmeiket.

- Most már kezd, elegem lenni – sóhajtotta halkan Draco.

- Hm? Miből? – eszmélt fel kábulatából Blaise.

- A griffendélesekből – vetette oda a fiú.

- Ugyan. Eddig sem törődtél velük – felelt Blaise.

- De most, valahogy mégis bosszantóbbak – suttogta Draco, nehogy meghallja McGalagony.

- Csak a reggeli dolog miatt – nyugtatta a fiú barátját, s fejét megtámasztva kezével tovább bámulta az első padban ülő Daphnét.

- Ja… - húzta el száját. - Látom, Daphne jobban izgat, mint a legjobb haverod bajai – ironizált Draco vigyorogva.

- Jó hogy! Vagy féltékeny vagy, drága barátom? – vigyorgott Blaise is a fiúra, s majd nem elröhögte magát, mikor Draco fintorogva válaszolt.

- Ó, persze. Nem mondtam még? Úgy hiányoztál a szünetben – gúnyolódott Draco.

- Tudtam, én mindig is – kacsintott Blaise játékosan. – A nagy Draco Malfoynak vajon mért volt annyi szeretője? És vajon mért nem jön ki a jegyesével? – vigyorgott szélesen.

- Talán mert egyikőjük sem tökéletes… - tartott egy kis hatásszünetet a fiú -, mint én – mondta komolyan Draco, de szája sarka mosolyra húzódott.

- Eh… - húzta el a száját Blaise -, látom az egocentrikus tulajdonságod nem vesztett egy cseppnyit sem. 

- Mellettetek ez elég egyszerű – feleselt Draco.

- Ühüm… szerinted McGali mért néz ránk ilyen szúrósan, penge vékony ajkakkal? – tette le kezét a padra Blaise, miközben felöltötte ártatlan, kisfiús arcát.

- Nehéz kérdés, Blaise – horkantott halkan Draco -, egyeseknek – vigyorgott, majd felkapta pennáját a padról, s elkezdett jegyzetelni. Addig, míg McGalagony összeszűkült szemekkel méregette őt, leírt pár sort a pergamenre, majd visszarakta eredeti helyére az íróeszközt, és kényelmesen hátradőlt a padban. Blaise eddig figyelemmel követte barátja cselekedetét, de ő tovább bírta öt sorral. Aztán ő is Draco példáját követve hátradőlt a széken, és folytatták ott, ahol abbahagyták, csak kicsit halkabban.

- Olyan unalmas ez az óra – fakadt ki Blaise.

- Azt hittem, Daphne eltereli a figyelmed – vigyorgott Draco, s közben ő is elhelyezkedett a padon.

- Ó, persze. De ha leveszem róla a szemem, visszaesek a földre – fintorgott Blaise, majd halkan elröhögte magát Dracóval.  

- Hm… milyen óránk lesz ezután? – kérdezte Draco.

- Legendás lények a hugrabugosokkal – adta meg a választ barátja, és még elcsípte Draco fintorát. – Hát, igen. A kedvenc vadőrünkkel, és… - hagyta direkt befejezetlenül a mondatot Blaise.

- Most direkt emlékeztették, mi? – jött a flegma kérdés.

- Még szép. Nem örülsz, hogy láthatod? – kontrázott rá Blaise.

- Nem – válaszolt tömören. – Szép a csaj, de annyi esze sincs, mint Craknak, vagy Monstrónak. És már rohadtul nem érdekel.

- Te kezdtél vele. És ez még visszaüthet – figyelmeztette barátját.

- Tudom, én is – válaszolt Draco fintorogva. – Válthatnánk témát?

- Persze. Nézd Pottert, megint bénáskodik – röhögött fel Blaise és Draco kicsit hangosabban. – Belőle mindig van téma. – Draco csak egy aprót bólintott.

- Mr. Malfoy, Mr. Zabini! Megtudhatnánk mi is, min nevetnek? – szólította fel őket McGalagony ingerülten.

- Természetesen, tanárnő. Épp azt ecseteltük, hogy ezt a fantasztikus bűbájt milyen helyzetekben tudjuk alkalmazni – válaszolt Blaise vigyorra húzva száját. 

- Á, igen… - húzta fel szemöldökét kételkedve a professzor. - Akkor megoszthatnák velünk is, azokat a helyzeteket – nézett kárörvendően a két mardekárosra.

- Elvetettük mindegyik lehetőséget, professzor. Túlságosan… - kereste a szavakat Blaise -, egyszerűek voltak.

- Ez esetben tíz-tíz pont mindkettőjüktől – mondta ki McGalagony az ítéletet. – És, most folytassuk az órát. Nem szeretném, ha megint a Mardekár miatt kellene megállnom – fordult vissza a táblához.

- Jó hatással van rád, Daphne – súgta Draco barátjának.

- Hehe… tudom – vigyorgott Blaise. – Láttad, engem nézett – sóhajtott a fiú, majd szemét ismét a lányra szegezte.

- Hű, de szerelmes valaki – gúnyolódott Draco.

- Nem csak én – vigyorgott Blaise. – Informátorom szerint még jegyesek is – ironizált a fiú.

- Elég rosszul tudod az első felét – tiltakozott Draco meggyőzően. – Nem lennél jó informátor – húzta félmosolyra száját.

- De, de – kezdte hevesen Blaise -, csak a felek sem akarják egymásnak bevallani. Így nehezebb – mosolygott.

- Mindig olyan témát találsz, ami nincs ínyemre – fintorgott Draco.

- Ezt is tudom. Pont ezért csinálom – vigyorgott Blaise.

Draco nem válaszolt, jobbnak is látta, ha nem húzzák fel még jobban McGalagonyt. Büntetőmunkát még ki tudna osztani nekik, és Draco nem akart serlegeket pucolni, vagy takarítani pálca nélkül. Az óra végén rendezte vonásait, és szeme sarkából Pansyt kezdte el figyelni, ahogyan egy pillantás nélkül elhalad mellette. Kiléptek a teremből Blaise-zel, mikor a fiú megszólalt.

- Pansy, megint pikkel rád – állapította meg nemes egyszerűséggel.

- Hah – horkantott Draco -, na, ne mondd – folytatta félvállról.

- Most mivel fogod kiengesztelni? – tudakolta a fiú kíváncsiságból.

- Mit tudom én. Majd elválik mi lesz – felelt flegmán Draco, ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést, és fázósan áttekerte, még egyszer mardekáros sálját nyakán.

Miközben a folyosón lépkedtek ki a kastélyból, hátuk mögött egy világosbarna hajú lány őket figyelte. Lassú léptekkel haladt, csillogó szemeivel egy tejföl szőke hajra összpontosítva. Figyelte minden kis rezdülését, apró mozdulatát, ügyet sem vetve a belé botló diákokkal, fejében egy tervet szövögetve. Egy terv, ami meg is született, mire kiértek a vadőr kunyhója elé. Odaoldalazott barátaihoz, akik nem messze álltak a Mardekár társaságától. Szemét le sem vette, a barátjával elmélyülten beszélgető Dracóról. 

- Hahó! Victori!* – lengette meg a lány szeme előtt kezét, Charlotte. – Itt vagy? Tudod, legendás lények óra – mosolygott. – A hidegben – tette hozzá sziszegve.

- Persze, hogy itt vagyok. Csak elbambultam – vette le szemét a fiúról, s lányra emelte. Sosem bírta annyira Charlotte-t, főleg amióta meg tudta, kivel is volt egyéjszakás kalandja. Csakhogy a lány nem tudhatta, hogy rossz embernek mondta el Victoria személyében, aki attól a naptól fogva tettetett barátságot színlelt.

- Na, igen. Meg tudlak érteni – mosolygott mindentudóan Charlotte.

- Nem tudom, miről beszélsz – vetette oda flegmán Victori, miközben kerülte a lány tekintetét.

- Ugyan. Nem kell hazudnod. Tudod, most megint fasírtban vannak Parkinsonnal – jelent meg arcán kárörvendő mosoly. – Hm… talán még egy éjszakát eltölthetnék vele – sóhajtott Charlotte a bizsergető gondolatra.

„Na persze. Abból nem eszel”

- Nem hinném, hogy lenne esélyed még egyszer. Akkor is otthagyott – felelt Victori semleges hanggal. – Még hozzá az éjszaka közepén. Nem? – rejtette el kitörni készülő nevethetnékjét.

- De igen – válaszolt ingerülten a lány. – Épp ezért lenne egy kis bosszú, ha még egyszer megtörténne. És arról nem csak te tudnál – vigyorgott Charlotte gonoszan, s felragyogott szemeit Parkinsonra vetette. – Egyébként vele, még egy éjszaka is megéri – mérte végig Dracót a lány vigyorogva.

- Aha… ha te mondod – hagyta rá Victoria, de barna szemeivel ő is végigmustrálta a fiút. – Szerinted ma mit talált ki nekünk, Hagrid? – terelte a témát, mert érezte, ahogy elönti a méreg Charlotte szavaira.

- Nem tudom. Biztos megint valami sérülést, okozó öt x osztályú vadat** – nyafogott Charlotte, kifejezve nem tetszését.

- Öt x? Neked még a három x-es is elég lenne – vicsorgott Victoria, de barátnője ezt nem látta.

,,Rád küldenék szívesen egy idomításra alkalmatlan, extra veszélyes lényt. De másra még jobban” – gondolkodott magában a lány.

- Hát igen. Még a legveszélytelenebbel sem találkoznék, inkább – húzta el a száját Charlotte.

Victori megforgatta szemeit, s barna tekintete visszakalandozott a mardekáros kis csoportra. Utána megkereste Parkinsont is, és agyában egy kis szócska rajzolódott ki. „Bosszú” Amiért Parkinson elhalászta előle szerelmét, amiért Charlotte eltöltött vele egy éjszakát, amiért még észre sem vette őt a fiú. A sértett szerelmes csábító akcióba kezd, hogy meghódítsa kedvese szívét. „Legalább is, hogy megakadályozzam az esküvőt, vagy épp a menyasszony személyét változtatom meg” 

Victoria gondolatmenetét a professzor hangja zavarta meg.

- Figyelmet kérek! – szólította fel a beszélgető diákokat, akik dörmögő, erős hangjára rögtön abbahagyták, s felé fordultak. Kezében, s mellette a földön fa dobozok álltak. Azok mellett pedig cserepek. - Mai óra anyagunk a dugbogok – rakta le kezéből is a dobozt, s kinyitotta a fedelét. – Gyertek csak közelebb! Nem veszélyes, de a lábatokra vigyázzatok!

A diákok félve közelítettek a ládához, hisz tudták Hagridnak mi a nem veszélyes. Victoriának és Charlotte-nak nem kellett közelebb menniük, így is közelebb voltak, mint amennyire akartak.

- Ez úgy néz ki, mint egy fadarab – horkantott Draco, mikor Blaise-zel megnézték a ládában mozdulatlanul fekvő lényt. A fiú szürke szemei ezután a mandragórás cserepekre esett.

- Így van, Mr. Malfoy. A dugbogok Európa és Észak-Amerika lápvidékein élnek. Mozdulatlanul pontosan olyanok, mint egy közönséges fadarab, de ha megpiszkálják… – Hagrid lehajolt új szerzeményéhez, s mozgásra késztette. Az állat kieresztette tappancsait, s kikúszott a ládából, meghátrálásra késztetve a túl közel merészkedő tanulókat. – Mint látjátok uszonyszerű tappancsai és igencsak éles fogai vannak. Csúszva, kígyózva közeledik. – A lény most megállt, s megint csak egy fadarabnak tűnt a hűvös földön. – Kisemlősöket fogyaszt, de súlyos sebet ejthet a figyelmetlen emberek bokáján is – figyelmeztette még egyszer őket. – Legkedveltebb csemegéje azonban a mandragóra, amiből itt sok van raktáron*** – mosolygott a szakálla alatt Hagrid. – És most, kisebb csoportokban, etessétek meg őket mandragórával!**** Figyeljetek egymásra, és a fülvédőiteket is cseréljétek le. Kölcsön kértem őket, Bimba professzortól – adta ki az utasítást Hagrid.

A diákok kettesével, hármasával alkottak csoportokat. Draco Blaise-zel fintorogva állt sorba a mandragóráért, majd miután azt megszerezték távolabb álltak a ládáktól. Nem sokra rá, Hagrid lépett oda hozzájuk egy dugboggal.

Victoria kelletlenül, mandragórával a kezében állt odébb, minél közelebb Dracóhoz. Charlotte természetesen követte őt, nagy bánatára. A láda tetejét felnyitva megnézte a faszerű állatot. Megbökte pálcájával, mire Charlotte-tól kapott egy lesújtó pillantást, és a lány ajkaival formálta a „hagyd már békén” szavakat. Victori megforgatta szemeit. Nem csak egy nyafogós kis liba, de még hülye is. „Nem fogok pontot veszíteni ez a kis fruska miatt” – gondolta Victori magában, s ismét a lény felé fordult, ami ládájában mozgolódott. A lány kicsit messzebbről, kitépte a növényt a cserepes földből, s megpróbálta beledobni a ládába. A dugbog azonnal rátámadt az eledelére, éles fogaival elkapta, elvágva a mandragóra idegesítően visítós hangját. Charlotte hátraugrott az ijedtségtől, Victori pedig az állatra szegezte pálcáját, s fintorogva nézte, ahogyan megeszi a növényt.    

Eközben mellettük egy méterre Draco és Blaise próbálkozott az etetéssel. Blaise előreszegezett pálcával állt a láda felett, miközben Draco is kiszedett a cserépből egy mandragórát. A dugbog, ahogy meghallotta áldozata jajveszékelését, felébredt kieresztve tappancsait. Draco jobbnak látta, ha azonnal bedobja neki a növényt. Blaise-zel egymásra néztek, s mindketten elhúzták szájukat. Draco fejével a professzor felé bökött, majd pálcájával kisebb köröket írt le halántékánál. Arcán jellegzetes félmosolyával. Blaise felnevetett, de pálcája hegyét, még mindig a kígyószerű állatra tartotta.

A fülvédők miatt senki nem hallhatta a fiú nevetését, csak Victori tudta miért is csinálta, hisz szemét már rég levette a dugbogról, hogy ismét Dracóékat nézhesse. Még a mellette reszketve álldogáló Charlotte-ra sem gondolt. Victori már csak azt vette észre, hogy a lány hátraugrik, elmenekülve a dugbog boka harapása elől. Így az állat irányt változtatva a legközelebbi csoport felé haladt. Victori el akarta kiáltani magát, hogy vigyázzon, de eszébe jutott, a fülvédő miatt úgysem hallana semmit. A két fiú nekik háttal állva, követték szemmel saját varázslényük evését. Victoriának cselekednie kellett. Nem hagyhatja, hogy ő miatta, szerelme megsérüljön.

Villámcsapásként érte a felismerés, pálcáját előre szegezte Dracóékra, s elmormogott egy Protego bűbájt. A kígyózó dugbog egy láthatatlan mezőbe ütközött Draco bokája előtt. Blaise csak most vette észre a lényt, mikor még a sajátjuk is elindult a másikhoz. A két fiú egyszerre tért ki a lény elől, s pillantásuk a pajzsbűbájba ütköző állatokra terelődött. Draco meglepetten vetette szemeit az előtte egy méterre álló Victoriára, aki előreszegezett pálcával állt, ledermedve. Eközben Blaise visszalebegtette saját dugbogukat a ládába, s rázárta annak fedelét. A lány feleszmélve kábulatából, amit Draco szürke szemei okoztak, elmotyogott egy bűbájt, s a fiú elől a lény visszakerült ládájába. Charlotte nem habozott, rögtön rázárta az állatra a fatetőt, nehogy ki tudjon szabadulni még egyszer. Draco még mindig Victoriát nézte, s nem volt kétséges neki, hogy a lány miatt úszta meg a bokasérülést. Rámosolygott a lányra, s egy aprót bólintott köszönetképp, mire Victori arcán halvány pír jelent meg. Aztán visszamosolygott Dracóra, s elfordulva ránézett a vigyorgó Charlotte-ra. Szúrós tekintetével beléfojtotta a mosolyra görbülő száját.

Pansy s Daphne már rég végeztek az etetéssel, így visszazárták a láda fedelét, bűbájjal megerősítve. A két lány szeme sarkából végignézte a jelenetet, s Pansy nem tudta eldönteni, most mérges legyen-e a lányra, vagy hálás titokban. Ha szemet vetett Dracóra, már akkor sem érdekli, így felöltötte flegma arckifejezését, s a rémült Daphnéra koncentrált. A lány egy sikkantással fejezte ki rémületét, mikor Blaise-ék felé közeledett a bestia. Pansy fejében azonban továbbra is cikáztak a gondolatok. Már hogyne érdekelné, hisz szereti Dracót. De most megint el kell viselnie a fiú régi szeretőinek tekintetét a hátán, mintha folyton őt figyelnék árgus szemekkel, mikor átkozhatnák hátba. Mit csináljon? A karácsonyi szünet fantasztikus volt mindkettejük számára, de miután visszatértek a Roxfortba, visszaállt minden a megszokott kerékvágásba. Kivéve azt a tényt, hogy már értesült róla az egész iskola, évvégén összeházasodnak. Pansy csak remélni tudta, hogy nem akad egy olyan lány sem, aki képes lenne őt ezért megátkozni, vagy más módszerrel „eltenni őt az útból”. Pansy még nem tudhatta, hogy sejtése nem is olyan alaptalan. Elindult Millicenttel a kastélyba, ugyanis Daphne rögtön odaszaladt Blaise-hez, s egy csókkal fejezte ki aggódását. Pansy tekintetével követte a fekete, és világosbarna hajú lány lépteit a kastélyba.

Draco most egyedül akart lenni, így testőreit és a csókolózó párost hátrahagyva elindult vissza a kastélyba. Látta Pansyt Millicenttel, de szürke szemei előrébb kalandoztak, ahol Charlotte beszélgetett az ismerős, világosbarna hajú lánnyal. Draco elgondolkodva lépkedett a fagyos földön. Vajon a lány miért „mentette meg” egy sérüléstől? Mért nem hagyta, hisz mardekáros. És őket nem szeretik a társaik. „Na de a lányok körében népszerű vagyok. És nem is annyira csúnya. Hogy maradt vajon le a listámról?” – futott át arcán félmosoly. „Á, és vajon Charlotte barátnője?” – vetődött fel a kérdés a fiúban. Beért a kastélyba, sálját levetette, s begyűrte válltáskájába. Egyenesen a Nagyterembe tartott ebédelni, aztán utána még sötét varázslatok kivédése és mágiatörténet óra. A fiú elfintorodott az unalmas óra gondolatára, majd belépett a terembe. Minden szem rászegeződött, ahogy végigvonult asztalukhoz. Direkt nem sietett, élvezzék csak ki, ameddig csak tudják. A lányok már ott ültek az asztalnál. Draco egy szó nélkül leült Pansy mellé, s szedett tányérjára. Szeme sarkából nézte a lány mozdulatait. Orrát megcsapta a kellemes parfümillat, amit úgy szeretett. Legszívesebben odahajolt volna, s egy szenvedélyes csókot nyomott volna kedvese ajkaira, itt mindenki előtt. Ha már jegyesek…

De Draco visszafogta magát, s csak meredten nézve tányérját, turkálta a rajta lévő ételt. Egy-kétszer feltűzött villája végére egy levágott kocka húst, de nagyobb erőfeszítéseket nem tett, hogy fogyatkozzon az étel. Nem sokra rá, befutott a Blaise-Daphne páros, s mint mindig, lehuppantak velük szemben. Blaise barna tekintete összeakadt a szürke szemekkel, mire Draco csak elhúzta a száját, szemével pedig maga mellé mutatott, majd ismét tányérjára meredt. Daphne és Pansy valamiről elcsevegett, de a fiú arra nem figyelt. Egy idő után – ami csak pár perc volt -, megunta az étel ide-oda tologatását, majd se szó, se beszéd, elhagyta a termet Blaise kérdő tekintetével kísérve. A lépcsők felé vette az irányt, a sötét varázslatok tanteremhez. Az évvégével sajnos nem csak a várt esküvő, de még a RAVASZ vizsgák is közelednek. Nem áll rosszul a tanulás terén, de így is a sok házi feladat a kviddics mellett épp elég. A harmadik emeleten befordulva Draco beleütközött valakibe. Mindketten elestek, s a hideg kőpadlón ülve néztek bele egymás szemébe. Draco most jobban megnézte magának a lányt. Világosbarna hajhoz, csillogó mélybarna szemek tartoztak, amik most megrészegülve merültek el az acélszürke szempárban. Arca kislányosan bájos volt, amolyan mindenben tökéletességre törekvő boszorkányé. Ajkai a fiút, a meggy színére emlékeztette. A lány hirtelen elszakította pillantását, s zavartan elkezdte összeszedni a kezéből kiesett könyveit. Draco pedig sietve felguggolt, és segített neki. Kezük összeért az utolsó könyv felszedése közben. A lány egy pillanat erejéig felnézett rá, s hihetetlen gyorsan elkapta kezét. Miközben felálltak, a fiú titkon, vigyorogva figyelte a lány kipirult arcát, s elbűvölő mosolyát.

- Köszönöm – motyogta halkan a lány. 

- Nincs mit. Inkább én köszönöm – felelt zsebre vágott kézzel.

- Mit? – kérdezett vissza a lány lesütött szemekkel.

- A bűbájt. Megkíméltél egy sérüléstől és Madam Pomfreytól – mosolygott rá a lányra Draco, aki egy pillanatra felnézett rá. – Megtudhatom megmentőm nevét?

- Ó…öhm… a nevem Victoria Camille Jehnsen – nyújtott kezet a lány Dracónak, aki el is fogadta, de a lány legnagyobb döbbenetére a fiú csókot lehelt kézfejére.

- Örvendek, Victoria – eresztett meg egy félmosolyt Draco, s magában elismerte: Még mindig ugyanolyan vonzereje van. – Hm… Charlotte a barátnőd?

- Én is, Draco – mosolygott vissza a lány, majd belenézve az igéző szemekbe, kikerülve a fiút, tovább folytatta útját. - És nem. Nem igazán a barátnőm – mondta úgy, hogy a fiú még hallja.

Draco még megfordult Victoria után, végül is a jegyesség sem zárja ki, hogy ránézzen más lányra. A fiú a talár miatt nem láthatta a lány lábait, de így is megállapította, hogy mozgása igencsak kacér. Mintha a lány csak megérezte volna, hogy nézik, válla felett hátrapillantott a fiúra. Draco sármosan félmosolyra húzta száját, mire a lány is ugyan ezt tette. Majd Draco a másik irányba szedte lépteit, magában elmerengve.

Victoria a pinceterem felé igyekezett, bájitaltan órára. Magában mosolygott az előbbi eseten. Ez a terve jól bevált, bár a kis megmentő akciója nem szerepelt benne. Jól sült el, és ez a lényeg. Így pedig „véletlenül” összefuthatott vele a folyosón. Milyen édes volt az ő szerelme, mikor rámosolygott. Rá, nem más lányra, most csak is rá. Mindennap ezt a mosolyt szeretné látni, érezni a bizsergető csókját nem csak a kezén, hanem ajkain is. A lányon végig futott a borzongás, ahogy felidézte magában Draco szájának puhaságát, ahogy leheletnyit hozzáérinti kézfejéhez. „El kell csábítanom. Nem bírom nélküle” – sóhajtott mélyet, majd meglátta a fiúk körében Charlotte-t. A lány, mikor észrevette odaintette, s Victori kelletlenül, de odament hozzá.

- Hova tűntél? – kérdezte a lány, miközben karon ragadta, s arrébb tuszkolta a fiúk köréből.

- Hogyhogy hova? Sehova. Ebédeltem – válaszolta Victori kezében igazgatva a kicsúszó könyveket.

- Aha, persze. Én ebédeltem, de te nem voltál ott – dobta hátra fekete haját Charlotte, és kérdőn ránézett a lányra.

- Mért érdekel annyira? – vetette oda ingerülten.

- Mert a barátnőm vagy. Victori, nem hozzád való – állította meg a lányt, s a szemébe nézett.

- Mégis kiről beszélsz? – tettetett értetlen arcot.

- Tudod te is, kiről beszélek.

„Jó, hogy tudom. De kit érdekel a véleményed?” – kontrázott rá a gondolatban.

- És, ha igen. Nem a te dolgod – válaszolt flegmán. „Sőt jobb, ha leszállsz róla”

- Jól van. Én figyelmeztettelek – fújta dühösen Charlotte, majd otthagyta a lányt.