Harry felnézett a Grimmauld téri tizenkettes számú ház sötét ablakaira. A viharvert kapu ugyanolyan volt, mint amikor legutoljára látta. Az ezüst kopogtató kígyómintáját most még ellenszenvesebbnek látta, mint hónapokkal ezelőtt, amikor először belépett a ház ajtaján. Halkan motyogta maga elé az ajtónyitó varázslatot, s szélsebesen húzta be maga mögött az ajtót. Ott állt a sötét előszoba nyirkos, dohos, barátságtalan szűk falai között. A kristálycsillár is kígyómintában futott mint minden. Harry gyűlölködve nézett körbe a túlságosan is aranyvérű házban. Léptei zaját elnyelte a kirongyolódott elkopott régi, poros előszobaszőnyeg. Elhaladt az étkező és a konyha, az utcára néző szalon előtt, s a lehető leghalkabban haladt a recsegő lépcsőn, hogy véletlen se ébressze fel a rikácsoló Mrs. Black portréját.  Ahogy az emeleti hálószobákhoz ért körbenézett. Sirius szobájával átellenben Regulus Black hálószobája állt. A vendégszobák a másik szárnyon. Hol időzhetett az a gonosz boszorka, akinek a halálánál most semmit sem kíván jobban. Smaragdszemeivel kutatott a vendégszobák ajtaja során. Felismerte a régi saját vendégszobáját. Szemüvegén megcsillant a holdfény. Emlékeiben kutatott, s derengeni kezdett egy félmondat, egy lány elejtett megjegyzése: „Ez az ágy! Olyan puha, akár egy hercegnőé! Sejtelmem nincs kinek a vendégszobája lehetett korábban, de nagyon keleties virágillata van!” Harry most már tudatosan nézett körbe, Hermione régi vendégszobáját keresve. Határozottan nyomta le az ajtókilincset. A gyertyákat egy pálcalendítéssel meggyújtotta, hogy lásson is. Mardekáros hálószoba volt. Uralkodó zöld színnel. S női háló. Kecses fésülködőasztallal a sarokban. Harry leereszkedett az ágy szélére, ami egészen mélyen besüppedt alatta. A levegőbe szimatolt. S valóban. Az egész dohos ház, bűzös áporodott levegőjű szobái között ez az egy…más volt. Mintha az imént hintett volna a szoba használója egy kis parfümöt magára. Ott lengedezett a levegőben a keleties, bódító illat. Harry elgondolkodva húzta ki az éjjeliszekrény felső fiókját. Tiszta pergamenlapok és vékonyra hegyezett pennák. Harry hunyorított. Hermione, vagy a szoba előző használója, azaz Bellatrix Black hagyta itt? Harry visszalökte a fiókot, s a következőt is kirántotta. Egy vaskos sötét kötésű bőrkötet hevert benne. Harry megfordította, hogy lássa a megkopott aranyfeliratot: „Természetes nemesség – a varázslók származástana”

- Azt neked! – sziszegte Harry, s visszadobta a kötetet a fiókba. Idegesen elfordította a fejét, de valami belső mélyről jövő kíváncsiság mégis arra ösztönözte, hogy a kötetért nyúljon. Unottan pergette át a lapjait. A könyvben két behajtás is szerepelt. Szinte sejtette, hogy az egyik az L betűnél lesz. Lestrange név kétszer aláhúzva, s mögötte egy egészen szív formájú felkiáltójel. A másikra azonban álmában sem számított. Nem sokkal messzebb az L mögött. Harry átpergette a lapokat, s megállt a másik behajtásnál. Amikor meglátta, hogy melyik név van bejelölve majdnem kiejtette a kezéből a könyvet. Hirtelen kezdte húzni a feje, s csak bámult, bambán tátott szájjal…a saját családnevére. Harry tágra nyitotta a szemét, s alaposan megnézte Bella bejegyzését a név mellett. Háromszoros gyorsan vésett kérdőjel. S utána egy kis csillag. Harry ide-oda lapozta a kötetet. A csillag valahova átirányít, de hova? Harry fejéből egy pillanatra az is kiszállt, hogy leggyűlöltebb ellensége könyvbejegyzéseit kutatja, sőt érdekli, de meg akarta tudni, hogy mit rejthet a jelölés, s mi köze lehetett Bellatrix Blacknek a Potterekhez. Már majdnem túllapozott, amikor a hivatkozások végén megtalálta a kézzel írt, kissé maszatos csillagot, Bella lendületes kézírásával: „Származása kérdéses, vagy kiléte kétséges, a családfában nem találtam 1967” Kit nem talált? Miről ír itt ez a nő? – Harry értetlenül olvasta a rövid mondatot, s végül értetlenül becsapta a kötetet. Bosszúsan lépett a fésülködőasztalhoz. Agya lázasan kattogott. Már szilárd elhatározással lépett be ide a Black család házába, az ő örökségébe. A múlt után kutatott. Hogy véghezvigye legtitkosabb tervét, hogy visszafordíthasson mindent, hogy Sirius halálát megakadályozza, erre már csak egyetlen kiutat látott. Bellatrix Blacket hatástalanítani mielőtt végzetes dolgokat tenne. Vagyis bosszúszomjtól vezérelve visszamegy, s megöli a fiatal tudatlan Bellát a múltban, ahol nem ismeri, ahol nem tudja, hogy ki ő, ahol bátran a közelébe férkőzhet, hogy véghezvigye elszánt, gyilkos tervét. Mindenki abban a hiszemben van, hogy a minisztériumban őrzött összes időnyerő odaveszett. Harry elégedett mosollyal tapogatta ki a talárja zsebében dédelgetett egyet, amit kimentett a teljes pusztulásból, most itt az ideje, hogy használja is. Sőt azt is tudja, melyik évet válassza, hogy kettősen is hasznát vegye. 1967- ben Bella a Roxfortban lesz, és miközben azon mesterkedik, hogy a lányt megölje, kipuhatolja tőle, hogy mit is jelenthet ez a csillag a Potter családnév mellett. Ugyan mi okból jelölhetett be a fiatal Bella egy olyan nevet, ami később az egyik leggyűlöltebb ellensége lesz. Csak kellene keresni néhány támpontot, hogy a fiatal Bella pontosan hogyan is nézhetett ki. A ruhásszekrényben régi csipketalárok függtek, karcsú derékkal, látszott, hogy egy magas, sudár lány lehetett a fiatal Bella, de ezeken az itthon tartott ruhákon keresztül nem feltétlen ismeri fel a tizenéves Bellát. Az egyetlen emlékén is már legalább huszonnyolc éves, amikor elítélik a bíróságon. De ekkor bevillant neki egy halvány emlék a fél évvel ezelőtti Grimmauld téri látogatásáról. Akkor a takarítás közben a család házimanójánál Sipornál féltett kincsként ott volt egy ezüst keretes törött üveges kép…a fiatal Bellatrix Blackről. Harry feltépte az ajtót, s levágtatott a konyhába, Sipor rejtekhelyére. A manónak híre sem volt a környéken, Harry felkutatta a kis manólakot, s a koszos takaró alatt, féltett kincsként ott lapult a kissé poros ezüstkeretes kép. Bellatrix Black álmosan pislogott rá a képről. Bizonyára most verte fel álmából a fiatal lányt, a csörömpölésével és ziháló keresésével. Most farkasszemet néztek egymással. Mélykék szem, hosszú éjfekete egyenes haj és porcelánfehér babaarc. Bellatrix Black évtizedekkel és generációval eltolva is feltűnő szépség. S ami a legnagyobb előny, hogy nem ismeri Harryt. Most is csak kíváncsian méregeti őt, s időnként elnyom egy ásítást. Végül elunva a dolgot, ívben lendülő fekete haját hátracsapva kisétál a keretből. Harry megfordította a keretet, kivette a képet az ezüstkeretből, hogy nála legyen. A kép hátuljára a már ismert enyhén dőlt nőies írással vésték a Blackek jelmondatát: „Toujours pur” Harry elhúzta a száját, de elégedetten egyenesedett ki a Black-ház koszos kis konyhájának közepén. Most már mindent tud. Hogy kit keres, hogy hova kell mennie, s hogy mikor. Kihúzta zsebéből a rejtegetett időnyerőt, s a nyakába akasztotta. Elszántan, kezdte átforgatni az idő kerekét. S ahogy ott állt a konyha szélén, az egész Black ház addigi élete apró villanásokban pörgött le körülötte. Amikor az éveket pontos számolással visszaforgatta. Levette nyakából az időnyerőt, s visszasüllyesztette a talárjába. Végignézett a konyhán. Amin bámulatos változás volt tapasztalható. A kövezet fényesre volt pucolva, úgy, ahogy még soha nem látta. Valószínűleg Sipor hajladozó szorgos keze munkájának eredményeként. Harry arra nem számított, hogy most az 1967-es Black-házban fogja találni magát, ahol a teljes Black család otthon van, alszanak, s másnap reggel fel fognak ébredni és…ha őt itt találják a konyhájuk közepén…? Harry gyorsan fellopódzott az emeletre. Szerencsére Mrs. Black portréja ekkor még nem függött a falon, hogy teleszórja rikácsoló szavaival a házat. Harry óvatosan lábujjhegyen végigosont a vendégszobák mentén. A folyosó végéről hangos horkolás hallatszott. Harry visszafojtotta a vágyat, hogy bekukkantson a fiatal Siriusra, s hogy kisgyerekként is lássa keresztapját, s betette maga mögött Bellatrix Black hálójának ajtaját. Korom sötét volt a szobában. És szerencsére teljes csend. Harry nem mert gyertyát gyújtani, mert félt, hogy a fények szokatlanak lennének egy lakatlan vendégszobában, így, tapogatódzva keresgélte meg az ágyat. Majd a takaró alatt a pálcájával világít. De addig is, lerúgta a cipőjét, hogy ne csapjon vele további zajokat. S végre megérezte az ágy szélét, halkan felhajtotta a takarót, s a könyöke reccsenését remélte, hogy senki sem hallja a szomszéd szobában, majd becsusszant a takaró alá. Legnagyobb rémületére azonban az ágyat valaki már használta. S ő most ott feküdt a meleg, szuszogó vendég mellett, aki a lenyomódó ágyra, s a testéhez simuló betolakodót érzékelve, egyből egy pálcát szegezett Harry torkának.

- Szállj le rólam te mocsadék! – csattant egy éles női hang egy időben azzal, hogy Harry a pálcájának elsuttogott egy lumost. A női szempár hatalmasra tágult, s épp egy erős sikítás tört volna fel az ajkán, ha Harry nem szorítja a tenyerét a lány ajkára. Harry hátán egyszerre futkosott a hideg és a meleg. Nem elég, hogy a leglehetetlenebb helyre érkezett, Bellatrix hálószobájába, s ráadásul a lány ágyába, de ráadásul Bellatrix Black éppen az ágyában feküdt, s most ő…ebbe belegondolni is irtózatos! Befeküdt Bellatrix Black mellé az ágyba!

- Ne sikíts! – suttogta a lánynak. Harry zavartan érzékelte, hogy Bella fehér csipkeszegélyes hálóingjén fekszik félig, és a lány egészen az ágy szélén aludt, így most szó szerint teljes testfelületével a lányhoz simult. – Ha leveszem a kezem nem sikítasz? –A lány mozgatta az ajkát, de a tenyere miatt semmit nem értett belőle. – Hogy mondod? – értetlenkedett Harry. A lány lerántotta a tenyerét a szája elől.

- Próbáld ki! – sziszegte a lány. – Mit keresel az ágyamban és ki vagy? – húzódott el a lány, s ahogy kapkodva magára rántotta a takarót, Harry szeme megakadt a lány bal gyűrűsujján. Egy fényes arany karikagyűrű csillogott a pálcafényben. Harry agyában végigfutott a lehetőség, hogy mit is válaszolhat erre a kérdésre. Bella ekkoriban mit tudhat a családjáról, s talán, ha elárulná a családnevét megtudhatná, hogy mi a titkos bejegyzés a naptárban.

- Hát…ööö…Potter – nyögte ki nehezen Harry. Bella kétszer is végigmérte Harryt tetőtől talpig. Egy idősek voltak.

- Kicsit sem gyanús – jegyezte meg Bella az ágytámlának dőlve szépen fésült haját igazgatva a párnán. – Hogy jutottál be? – kérdezte a legkézenfekvőbbet Bella.

- Hát ha ezt elárulnám, még ez a nehéz fekete súlyos hajad is égnek állna – mutatott a hosszú hajzuhatagra Harry. Véletlenül még az is majdnem kicsúszott a száján, hogy egyébként szép is az a haj. De hát nem Bellának bókolni jött át az évtizedeken, hanem, hogy megölje. Végülis ketten vannak, nála a pálcája, és bármikor könnyűszerrel megtámadhatná, csak egy laza Avada Kedavra, s ahogy a jóval idősebb Bella mondta neki csakis őszintén szívből kívánva a halálát. Nah hát az most meglesz! Vagy…mégsem? Ez a Bella valahogy nem ugyanaz a Bella volt, akit most meg akarna ölni, ráadásul így nem derülne fény a titkos bejegyzésre, amit viszont ki akar deríteni itt a múltban. Így hát Harry félretette első gondolatát, hogy itt helyben megöli Bellát, aztán visszamegy az időben, s úgy döntött megpróbál tűrhetően kijönni a jelenlegi eléggé kínos helyzetből.

- Még mindig nem válaszoltál rá, hogy mit keresel itt? – pislogott rá álmosan Bella.

- Megszöktem otthonról – jött a Sirius életéből ismert momentum elsőnek Harry szájára.

- De miért pont ide? – ráncolta a homlokát Bella.

- Eltévesztettem a kandallót – hebegte Harry, Zsebkosz közi kitérőjét idézve.

- Az akkor is érthetetlen számomra, hogy miért pont az én ágyamba akartál bebújni – futott gunyoros mosolyra Bella szája széle.

- Mit keresel te tulajdonképpen itt? – mérgelődött Harry, hogy a lány éppen itt tartózkodik, amikor nem várt rá.

- Holnap megyek vissza a Roxfortba! Ez a ház pedig egy londoni ház – kopogott a körmével az ágytámlán türelmetlenül Bella. – A Roxfort Expressz a King’s Crossról megy a szüleim nem tudnak minket idén elkísérni és a nagynénémék visznek ki minket ennyi.

- De rémes, hogy pont ebben az évben alakult ilyen szerencsétlenül ez – jegyezte meg halkan Harry, Bella ágyánál le-fel járkálva. Zavarta, hogy a lány le sem veszi róla a szemét, és ráadásul ilyen megdöbbentően hasonlít felnőttkori önmagára. Állandóan olyan érzése volt, hogy a Voldemort mellett harcoló Lestrange nőt látja maga előtt, s olyan gyakran kapott a pálcájához, hogy csoda, a fiatal Bella nem tartotta őt kicsit paranoiásnak. Pedig ez a Bella jelenleg csak álmos volt, nem is kicsit, és döbbent, de ezen kívül semmi ellenszenvet nem mutatott a Potter név hallatán.

- Elég rémes! Két hete volt az eljegyzésem és abban reménykedtem a Lestrange-okkal jöhetünk. De nem így alakult – sóhajtott Bella, s figyelte ahogy Harry már megint a pálcájához kap. Harry a mozdulatot tompítva gyorsan meggyújtott egy gyertyát, s a pálcáját eltüntette a farzsebében. – Figyelj lehet te nem vagy fáradt a szökésed izgalmaitól, de nekem majd leragadnak a szemeim és holnap utazunk, ha nem bánod… - pislantotta az égő gyertya felé Bella.

- Jah, hát aha. Csak, annyira nem szeretnék a családod többi tagjával is találkozni – harapdálta a szája szélét Harry belegondolva, hogy az idős rikácsoló Mrs. Black milyen lehet ereje teljében. Mert portréról hallva elég rémes volt.

- Igen értem – ráncolta a homlokát Bella. – Akkor a szobámban akarsz maradni? – sandított a fiúra Bella.

- Sőt veled szeretnék menni a Roxfortba – folytatta Harry, mivel Bellát véletlen sem akarta szem elől téveszteni, ha már egyenesen az ágyában kötött ki. Még ha akaratlanul is.

- Nem akarsz tőlem egy kicsit sokat? – bújt a párnái közé Bella. – Majd holnapig ezt még megálmodom fújd el a gyertyát – szólt Harryre. Harry az éjjeliszekrényhez hajolt, s elfújta a gyertyát. Bella lehunyta a szemét. Harry egyik lábáról a másikra topogott a sötét szobában. Nos végülis Bella nem Cruciózta le első látásra, mint ahogy általában szokta. Ez azért jó jel. Most nem ölheti ő sem meg, mert még meg akar tudni tőle pár dolgot. Ráadásul ő is nagyon álmos. De hol aludjon. Harry a kemény parkettán a vékony szőnyeget tapogatta a lábával. Semmi kedve nem volt a földön aludni Bella ágyának lábánál, mintha a kutyája lenne. Főleg ha valaki benyit reggel! Erre gondolni sem mert. Bella nem kockáztat azzal, hogy menyasszony létére egy vele egy idős fiúval egy hálószobában van?

- Aludhatnék én is az ágyban? – mormogta Harry.

- Hümm? – érkezett a mormogás a párna mélyéből.

- Bella! – szólt a lányra sziszegve Harry, mielőtt az végleg elalszik.

- Azt csinálsz amit akarsz, csak hagyjál már! – morogta Bella, majd mint aki mély álomból riad felkapta a fejét. – Amúgy honnan tudod a nevem? – Harry megakadva a mozdulatban meredt a sötétbe oda, ahol Bella mélykék szemeit sejtette. Uh most aztán elszólta magát!

- Hát ha tényleg így hívnak – próbálta  kimagyarázni magát Harry. – Akkor ez csakis azt jelenti, hogy pontosan illik rád a neved, mert éppen olyan szép vagy.

-ó! – formálta Bella a párnáira dőlve. – Aludj! De az ágy másik végében és a felénél nem jöhetsz túl! – adta ki a paramétereket Bella. – Én menyasszony vagyok!

- Oké – morogta Harry, s becsusszant immár másodjára Bella mellé az ágyba. Na, hogy ezt is meg kelljen élnie! Hogy Bellatrix Black-el egy ágyban van! A pihe-puha párnákra dőlt, s levette a szemüvegét, s az éjjeliszekrényre dobta. Nah csodásan alakult az első éjszakája 1967-ben. Rögtön Bella ágyában kötött ki! Az ágy másik végéből mély szuszogás érkezett. Bellát elnyomta az álom. Harry maga sem értette, hogy miért ereszkedett rá az az érzés, hogy már valahogy nincs is olyan nagy kedve megölni a lányt itt a múltban. Talán azért mert a tizenhat éves Bella még annyira másabb mint a felnőtt vérszomjas őrült nő? Hogy egyezhet a kettő? S hogy lesz bátorsága a most megismert Bellával végezni, mert valahogy most nem érezte egynek a kettőt.