Az idei június huszonnegyedike Draco számára semmiben sem volt szokványos. Reggel olyan piros színű felhők úsztak az égen, akár Pansy ajka. Nagyon halvány, rózsaszínes, de mégiscsak pirosas ajkak. Draco elfojtott egy mosolyt, hogy a kora reggeli égboltról is ez jut az eszébe. A lány még nem érkezett le a reggelihez. Az ablakréseken fütyült a szél, különös most az időjárás. Az ég alján gyülekeznek a felhők. A mardekárosok asztalánál nyugtalanság érződött. Draco nem tudta megfogalmazni miért ez a bőr alatti ideg benne, miért ez a belső nyugtalanság. A tegnapi veszekedés Blaise-el? Vagy csak az, hogy ennek hatására a fél éjszakát átgondolkodta az eszméről, halálfalóságról? Pansyról? Egyszerűen kiverte a hideg verejték minduntalan, hogy elfojtsa ezt a remegő érzést Monstro és Crak felé lengette a Reggeli prófétáját. Benne ismét egy terjengős írás Potterről, Draco hozzászólásával. Oldalt bökte barátait, s nyújtogatva a nyakukat várták Potter reakcióját. Monstro és Draco között egy szép, művészi, sápadt férfikéz nyúlt át. Blaise volt. Kivett egy lágytojást a tálból, s Dracóra kacsintott.

-         Siessetek jó helyet kell fognunk a lelátókon, a lányok már kint ülnek – Draco még vetett egy sanda pillantást a lesápadó Potterre, s Crakkal és Monstróval gonoszkodva nyújtogattak rá kígyónyelvet. Draco vezetésével Crak és Monstro is a lelátók felé indult.  A lányok könnyű lágyan kötött felsőkben ültek a napfényben.  Pansy fehérben, Milly feketében, Daphné szokásosan zöldben. Sally-Anne olyan padlizsánosban, mint amilyen az estélyiruhája volt. Blaise, aki út közben lenyelte a lágytojását, most már széles vigyorral felintegetett a lányoknak. Pansy ismét a rég látott hajpántszerűségekben volt. Fehér hajpántján ezüst kígyóminta futott. Annyira szép volt a nyári napfényben, hogy Draco csaknem mindenki szeme láttára megcsókolta itt a lelátón, végül az utolsó pillanatban sikerült visszafognia magát, egy száj közeli puszira.  Pansy zavartan lesütötte a szemét, s gyorsan megkínálta inkább a gyömbéres rudakból, ami egy tálkában az ölében volt. Draco szótlanul kiemelt egyet, s foga közé véve tört le belőle egy falatot, s helyet foglalt Pansy mellett.

-         Sally-Anne Cicus! Ellenállhatatlan vagy padlizsánban mondtam már? – kérdezte behízelgőn Blaise átnézve a lányra. Sally-Anne pajkosan Blaise-re kacsintott. A haja ma egészen sötétáfonya színű volt, a napfénytől pedig jobban kirajzolódtak a szeplői, de ettől lett igazán vonzó az arca.

-         Blaise! Te mindenhogy lehengerlő vagy, sajnos nem tudok rajtad mit megdicsérni, mert semmi sem jobb mint máskor  - nevetett rá Sally-Anne. Az egyetlen ok, hogy Daphné nem nézett féltékenyen hátra a lányra az, hogy a Durmstrangos diákok csoportja haladt el a lelátójuk előtt, s az egyik egy szál vörös rózsát dobott fel Daphnénak.

-         Szpaszíva Szerjózsa! – dobott csókot a fiúnak Daphné, s behálózó mosolyt küldött felé.  Draco tekintetével megtalálta a menetben lépdelő Sashát. Alexandr Antropov tüzes orosz tekintete keresőn Pansyn állapodott meg. Draco beharapta az ajkát, s akaratlanul is összemorzsolódott a gyömbéres rúd a kezében. Erőnek erejével visszatartotta magát, hogy a lányra nézzen viszonozza-e a pillantást. Ha olyan lenne mint Blaise, most birtoklón átkarolná Pansyt s szándékosan Sasha szeme láttára csókolódzna a lánnyal. De ő nem Blaise. Olyannyira nem, hogy most nagy körülményességgel előhalászott a zsebéből egy zsebkendőt, s a morzsákat sepergette le vele a tenyeréből olyan mély elfoglaltsággal, mintha minden más teljesen lényegtelen lenne számára.  Pansy és Sasha nem intettek üdvözlőn egymásnak. S vajon a fejbiccentés? Vagy mosoly? Draco féltékenységét abban vezette le ,hogy agresszívan kirántotta Monstro kezéből a térképet, s széthajtotta az ölében.

-         Ezt nem hiszem el! Azok az undormány durrfarkú szúrcsókok szerepelnek a hramadik próbán! Remélem felrobban a farka Potter közelében! Így máris kedvesebben nevelgettem volna azt a dögöt, ha tudom hogy még Potter dolgát nehezíthetem vele – vigyorgott kárörvendően Draco.

-         Ó igen, de azért nem lesz semmi a mumustámadás meg a sövényes rész sem – nézett át a lányok feje felett Blaise.

-         Két évesen végigmentem volna ezen a labirintuson – nézett fitymálón Draco, s visszahajította a térképet Monstrónak.

-         Mennyi az esély, hogy még megnyerheti Krum a versenyt? – kérdezte Monstro.

-         Minden csak a pontokon kellene hogy múljon – felelte Blaise. – igazán semmit sem jelent, hogy ki kezdi hamarabb a harmadik próbát. Az győz, aki visszaér. Mi van Cicám rózsákat hintenek a lábaid elé? – kérdezte Blaise lepillantva Daphné ölébe a rózsára.

-         S ha igen? – emelte meg pajkosan a szemöldökét Daphné.

-         Akkor lesz mit a fürdővizünkbe szórni este – vigyorgott rá számítóan Blaise.

-         Miből gondolod, hogy veled fürdöm ma este? – biggyesztette le az ajkát megbántottan Daphné. Blaise már megint olyan öntelten beszélt. Egyértelműen az lesz, amit ő akar.

-         Egy pillanat és bebizonyítom cicus! – simította át Daphné hosszú combját Blaise, s ezzel maga felé döntötte a lányt, s birtokba vette Daphné buja ajkait. Levegőt sem véve csókolták egymást. – Meggyőztelek? – szakította el a száját Daphnéétól Blaise.

-         Igen – lihegte Daphné kifulladva, s szédülve a csóktól.  Draco unottan elfordította róluk a tekintetét, s nézte, ahogy utolsóként Fleur is eltűnik a labirintusban.  Hosszú várakozással teli órák következnek.  Pansy feltűnően hallgatag volt ma. Fehér cipője nem messze az övétől, térdeit szorosan összezárta, ahogy a süteményestálat egyensúlyozta a  combjain. Ma igazán olyan volt, amilyennek a nagy kódexben leírták a Malfoyok, a tökéletes lányt. „Egy lány mindig tökéletesen viselkedjen. Szerény és illedelmes. A korlátokat ne akarja áttörni. A mosolya, a beszéde, az étkezése visszafogott legyen. Szüntelenül uralkodjon önmagán.” Ma valahogy pontosan ezt érezte Pansyn.  A Malfoyok örök jelmondatát: Szüntelenül uralkodj magadon! Draco átsandított Millyre. Milly családtag. Nagyon is jól ismeri a Malfoyok elvárásait. A Malfoyoknak tetsző dolgokat. Mennyiben tudatosak Pansy jobb napjai, s mennyiben egyezik meg egy Milly által javasolt és diktált elvárásnak. Draco maga sem tudta már, hogy mi az ami Pansy és mi az amilyennek szeretné látni a lányt. Pansy rivalizálásában például semmi szerénység nem szokott meghúzódni. Mosolyogni sem sűrűn szokott. S a tökéletes viselkedésbe bele sem fér az, hogy Pansy lány létére felkérte őt a bálra. Pansy igenis képes áthágni a korlátokat. Vajon Pansy szüntelen uralkodása önmagán, egy igyekezet arra, hogy megfeleljen az ő elvárásainak? Nem, Pansyban mindig is az ragadta meg olyannyira, hogy mindig a saját feje után ment. Az, hogy időnként, így ma is Pansy ennyire jókislányos, csakis azért lehet, mert neki akar megfelelni. Mennyire szeretheti Pansy, ha önmagát leküzdve törekszik ilyenné válni? S ő maga akarná-e? Pansyban megvolt az alaptétel, de ehhez szorosan tapadt Pansy nyers, erőteljes személyisége is. Ettől lett Pansy olyan vibrálóan bosszantóan akaratos, ami állandóan arra késztette, hogy bármi áron is de megtörje. Mert túlságosan tetszett neki úgy. Nem. Egyáltalán nem vágyik arra, hogy Pansy megváltozzon érte, vagy miatta. Csak hogy a kedvében járjon. Ha olyan lányra vágyna, aki viselkedésben olyan, amilyennek a család szeretné, akkor …Draco mély levegőt véve körbenézett a mardekáros lelátón. Akkor Astoriát választaná. Akadt meg a tekintete a hosszú szőke hajú lányon.

-         Elhatároztad, hogy ma egész nap észre sem veszel,  mert minden nőt végigmérsz ma kivéve engem? Mond te szándékosan nézel keresztül rajtam, vagy megint valami rád jellemző szemét játékot játszol! Tudod mit nem érdekel! – lökte a gyömbéres kosarat Dracó ölébe Pansy dölyfösen, s fel akart pattanni. Draco akit a félig az ölébe boruló gyömbéres sütemények hoztak vissza a gondolataiból a lányt kezénél fogva visszahúzta maga mellé. Igen, ez az ő Pansyja! Pansyről egy villanás alatt lepergett a szolid lány külső, s sötét tekinteteket küldött felé. Draco a visszaereszkedő Pansy térdei közé csúsztatta a tenyerét, s végigsimított a lány belső combján. A gyomrából kiindulva úgy futott végig rajta a bizsergés, hogy úgy érezte, emeleteket süllyedt a mélybe és emelkedett az égbe egy pillanat alatt. Pansy levegő után kapkodott, de nem szólalhatott meg, mert Draco hevesen az ajkaira nyomta a száját, s másik tenyerével Pansy tarkójánál a hajába túrt. Megszűnt körülöttük a világ. Csend. Tompa búgás a fülében. A vér zubogása, a szíve ritmusa.  Sötétség. S vörös lávaként hömpölygő vágy áradt szét benne. A maradék tartásával próbálta megállítani magában az elemi erővel gátakat szaggató ösztönt, hogy Pansyt a lelátó padjára döntse, s szeretkezzen vele. Nem érdekelte, hogy ki látja a túlzsúfolt lelátókról. Hogy valamerre a tanárai is unatkozva nézelődnek. Hogy közel több mint kétszáz ember itt van körülöttük valamerre. Mert Pansy itt volt vele, s ez a kötekedő, provokáló, gonosz, rosszindulatú kis boszorkány, már megint olyan csodálatos, amilyennek még senkit sem tartott a földön. Egy kiábrándító bűbáj sem segít már rajta, mert menthetetlenül beleszeretett ebbe a lányba. Tenyerével áttapintotta a lány selymes bőrét, egyre feljebb merészkedett, s Pansy hol szemérmesen összeszorította a combját, hol kacéran szétnyitotta, mintha önmagával is viaskodna. Kitapogatva Draco ölében a kosarat gyorsan visszahelyezte saját lábára, hogy takarja vele Draco kutakodó kezét. Ujjaival átsimított Draco szőke tincsein. Draco félt beismerni, hogy szereti ezt a lányt, amióta betette a lábát a Roxfortba, s most igazán az övé. Ahogy minden csókjától eszét veszti, ahogy most is sokkal de sokkal többre vágyna vele. Ugyanazzal az indulattal csókolta vissza a lány, Draco türelmetlenül rángatta a lányt közelebb, tenyerével megemelte a lány lábát a térdhajlata alá nyúlva, hogy áttolja a pad másik oldalára. Pansy felhúzta a lábát, de el kellett válljanak az ajkaik, hogy át tudja csúsztatni kettejük között a padon. Zihálva váltak szét ajkaik, s ugyanakkor érte őket a józanodás is. Pansy fehér cipős lába ott volt a padon közöttük. Draco keze még a lány térdhajlatában, ahogy tolta a másik oldalra, de már mindketten kimeresztett szemekkel néztek a másikra.  Draco beharapta az ajkát, s tenyerét kihúzva Pansy térdhajlatából átsimított a lány térdkalácsán és a lábszárán. Pansy lesütött szemmel lekapta lábát a padról, s most látta a térdéről leborult kosarat a körülöttük szanaszét heverő gyömbéres süteményekkel.

-         Szép időnk van ma! – mondta kimérten, s a szoknyáját leseperve lehajolt a kosárért, s dobálni kezdte bele a gyömbéres süteményeket.

-         Pedig reggel még úgy tűnt felhők is gyülekeznek a látóhatár alján – felelte rá Draco hűvösen, s segített a gyömbéres süteményeket beledobálni a kosárba. Egyszerre fogták meg egy gyömbéres sütemény két végét. Draco oldalt nézett a lányra. Pansy is összepréselt ajkakkal mosolygott rá, s összefonták az ujjaikat tenyerük közé zárva a gyömbéres süteményt. Draco nem tudta visszafogni magát, s a lány füléhez hajolt, s visszatetszőn, megrökönyödve hallotta a saját rekedt hangját ,ahogy Pansy fülébe súgja:

-         Annyira kívánlak! – a leheletétől meglebbentek Pansy ében hajszálai a fülénél. Látszott, ahogy a lány füle töve is elvörösödik. Pansy tüdeje össze-vissza zihált.

-         Öhm…Draco! – nyelt nagyot Pansy, s alig hallhatóan súgta vissza: - Én is téged! – Draco zavartan egyenesedett fel, leseperte a tenyeréről a kezük között széttöredezett gyömbéres keksz maradványokat, s a zsebéből előkeresett egy pergamendarabot. Nem volt nála penna. Draco száját rágva oldalba bökte Monstrót.

-         Adj egy pennát! – morogta, s kivéve Pansy kezéből a kekszes kosarat Monstró kezébe nyomta.

-         Az nincs nálunk, de Crak szénceruzája itt van – bökte meg a mellette ülőt Monstro. Draco türelmetlenül tárta a tenyerét a szénceruzára várva, majd rúnajelekkel firkantotta fel az üzenetet: „Mikor?” – Pansy nyirkos kezekkel kivette a kezéből a szénceruzát, s a pergamenre írta a választ. „ Az idén már nem.” Draco kérdőn nézett a lányra. „Miért nem?” – írta fel sebtében Draco. Pansy kikapta kezéből a szénceruzát: - „A héten utazunk haza. Mindenki pakol a hálótermekben!” – Draco beismerően biccentett. „Akkor majd nálunk.”-  írta a pergamenre Draco. Pansy bizonytalanul rajzolta a jeleket: „Nálatok? Ezt hogy érted?” – Draco gyorsan huzogatta a vonalakat a pergamenen. „ Wiltshire-ben. A Malfoy-kúrián. A nyáron én rendezem az összejövetelt.” Nézett elkékülően szürkés szemekkel a lányra Draco. Pansy szemében különös fény villant. „ok. Várom a meghívót.” – Draco bazsalyogva vette ki birtoklóan a szénceruzát a lány kezéből. – „Ne aggódj megkapod. S én is várlak…- Draco felnézett a lányra. Pansy aki kíváncsian belehajolva a pergamenbe olvasta a jeleket felnézett. Draco hunyorított, majd megrajzolta az utolsó jelet. - …az ágyamban.” – Pansy már a kirajzolódó vonalakból felismerte, mit akar leírni Draco. S kezét a fiúéra téve gyorsan meghúzta, hogy a gyors ide-oda mozgástól eltűnjön a fekete védősatírozás alatt a rúnajel.  Draco hangtalanul röhögött. Pansy finoman a kezére ütött, de közben pirulva lesütötte a szemét. Pansy gyorsan elfordult, s Millyvel kezdett beszélni Fleur harmadik próbán viselt sporttalárjáról. Milly, aki elégedett mosollyal át-átpislantott a párosra, most készségesen merült bele a női csevegés adta rejtelmekbe. Draco a gondolataiba mélyedhetett ismét. Pansy elégedetten, hogy megkapta amire vágyott most már nyugodtan csevegett unokahúgával. Draco pedig álmodozásai tárgyává a meleg napfényben fürdő Malfoy-kúriát tette, s a tapintásai során ruhák mögött felfedezett Pansyt képzelte el meztelenül az ágyán.   Ezen gondtalan és pajzán álmodozásban egyetlen dolog zavarta meg. Ellentétben a mindig ilyenkor érkező Blaise megjegyzéseivel, most a lelátók által közrezárt téren megjelenő Potter hívta magára a figyelmet. Mocskos volt és véres. A földön a bájgúnár Diggoryba kapaszkodott. Tehát egyszerre értek vissza. A káoszban, a fejetlenségben, az örömharsonák zenéjébe sikoltások, kiáltások és kavarodás vegyült. A sorban a lányok mellett Blaise diagnosztizált.

-         Diggory halott – állapította meg.

-         Ó! Akkor Potter nyert! – sajnálkozott Milly. Draco és Pansy fülét azonban egyik tény sem ütötte meg. Bámulatos szűrőrácsokon csak egyetlen mondat érkezett el a fülükbe s onnan cikázott végig a hír.

-         Voldemort visszatért! – Potter első mondata, Draco és a mardekárosok mind meredten néztek maguk elé. A döbbenetes hír. Draco és Pansy nem a halott Diggory fiú okozta ámulattól pattantak fel, hanem egy ennél sokkal nagyobb horderejű információ hatására. Draco első reakciója is az volt, ami Pansyé. A másik felé fordultak. Ők reagálták le a leghamarabb. Az összenézés pontosan ezt sugallta. Mindkettejüknek borongós sötét volt a szeme, benne egy különös fénnyel. A világ ebben a pillanatban változott meg végérvényesen. Draco fejéből minden más kiszállt. Az előző boldog, csupa szerelmes álmodozás, most olyan végtelenül távolinak tűnt. Nem tudták hogyan is fogadják a hírt. Az örömtűz csak Pansy és Draco első szemvillanásának összekapcsolódásakor lobbant fel, hogy aztán acélosan kemény arcvonásuk mögé rejtsék a bennük dominóként zúduló érzelmeket. Hitetlenség, bizonytalanság, ámulat, ujjongás, remény, s félelem. Egyszerre várták és tartottak is ettől. Mi lesz most? A mardekárosok zavartan néztek egymásra. Blaise arckifejezése felért egy sértéssel. Az egész mardekárban Pansy és Draco párosán kívül ő volt talán az egyetlen, aki felfogta mekkora jelentőséggel bír ez az állítás.  Nem véletlen, hogy Pansy után, Draco Blaise-re emelte a tekintetét. S nem kellett csalódnia. A lányok, s a mellkasához bújó Daphné feje felett Blaise őt nézte. Megfagyott a meleg júniusi levegő közöttük. Bár egyikük sem fejezte ki gesztusokban az örömöt, vagy az elutasítást tudták jól mit gondolhat a másik. Ha valamiért nem lelkesedik Blaise. Hát az akkor éppen ez a tény, amit Potter alig pár másodperce közölt velük. Látszott, ahogy Blaise ráharap az alsó fogsorára, férfias állkapcsa most jobban kiugrott, ahogy összeszorította a fogait, Nevetősen dülledő szemei most résnyire húzódtak. Kétségtelen, az ő helyzetét nehezíti a hír. Nemcsak Dracoval való kapcsoaltában, de a mardekárban és a varázsvilágban is. Az aranyvérű társadalomban.  Blaise bátran érezhette úgy ,hogy az idei nyár az ő számára rosszul indul. Csupán reménykedhetett abban, hogy a potter által összehadovált hír olyan, mint Daphné terhessége. Ellenkező esetben alaposan kitaszított lesz már csak a negyedévesek között is, ahol rajta kívül mindenki izgatott lett a hír hatására. Voldemort visszatérése, olyan az aranyvérűek közt, akár egyetlen csepp méreg, mely megmérgezi az egész folyót. S Blaise jól tudta, hogy ez a folyó most már ihatatlan lesz. Vagyis előbb vagy utóbb, de ki fognak bukni a dolgok. Bátran fel fogják vállalni a nézeteiket az eszméiket és elképzelhetetlen erejű összecsapásokra készülhetnek. Még jó, hogy év vége van. Mert ezt előbb meg kell emészteni. Draco az izgalomtól nem bírt magával. Mekkora hír! Mekkora csapás Dumbledore orra alá! Az egész minisztérium alá! Bámulatos és döbbenetes! Sikerült. Amiben éveken át reménykedtek, most talán valósággá válik. Eljött az ő idejük is végre. Megismerhetik az aranyvérűek milyen az, ha ők vannak hatalmon! Mekkora hír! Édes Merlin! Draco legszívesebben felkapta volna Pansyt, hogy megpörgesse a levegőben, s látta a lányon is, hogy szíve szerint a nyakába ugrana, de ilyen öröm kifejezésre most itt nincsen mód, már csak azért sem, mert Piton figyelmeztető házvezetői szeme hidegen a mardekáros lelátóra vetődött. A legfontosabb a szüntelen önuralom! Malfoy szabály. Ahogy mardekáros szabály is. Uralkodniuk kell magukon. Lám Pansy is milyen kiválóan uralkodik az érzelmein. Most itt nem tudják megbeszélni, de ilyen izgatottan képtelenség aludni.

-         Beszélnünk kell! – súgta a lánynak. Pansy egyetértően biccentett. Addig még kitalálják, hogy hol tudnának kettesben beszélgetni mindenki mástól távol. Sokkoló volt a hír. Draco még mindig megrendülve  lépkedett le a lelátóról a hálóterem felé. Kezdenek felpörögni az események az életében úgy tűnik minden téren. Egyre több helyzet termelődik. Egy burjánzó gyümölcsfa árnyékában áll, s ezen a nyáron bőséges lesz a termés úgy tűnik.