Pansy érkezett utolsónak a lányhálóba. Becsapta maga mögött az ajtót, s az ágyára zuhant. Milly törökülésben feltrónolt a párnái tetejére. Daphné hason fekve felkönyökölt az ágyán, s  felcsapta zsebtükre fedelét, s megvizsgálta a szemfestékét, nem kenődött-e el. Egyikük sem szólalt meg. Bár mind a mási kfelé pislantottak. Daphné a tükre felett, Milly a körmét rágcsálva időnként meg-megállt várakozóan a két domináns lánytól várva a szót. Pansy nagy sóhajokkal fújtatott, s hol az ablakon át nézte a Fekete-tó rezdüléseit, hol az indulattól újra és újra takarójára dobott hajpántot vette ismét kézbe.

-         Mondjon már valaki valamit! – nyüszítette Milly kétségbeesetten. Daphné meglebbentgette a szempilláit a tükörképére, hogy megnézze tökéletes legyezőben rendeződnek e a fekete pillák, nem tapadtak-e össze.

-         Erre nincs mit mondanunk szívem – felelte hűvösen.

-         Férfiak! Annyira utálatosak! – sziszegte Pansy az ágytámlának dobva a hajpántot. – tipikus hozzáállás volt. Nem tűnt fel nektek?

-         Micsoda? – kérdezte bizonytalanul Milly tanácstalan bociszemeit Pansyra meresztve.

-         Tudjátok mi volt elmondjam? Megjelent a csurom véres Potter. Kétségtelen, hogy összecsapásból, ezt a vak is látta, hogy harcolt valamivel. Az első: a Nagyúr visszatért s magához invitálta híveit? Kiket? A férfiakat! Mondjunk egy női halálfalót!

-         Hát Bellatrix Lestrange és ott van az a Carrow nő is – védekezett milly.

-         Jah kivételes százalék a többséggel szemben – húzta el a száját Pansy. – aztán tudjátok mi történt? Piton azonnal megjelent, s azon kívül, hogy kussoljunk és fogjuk vissza magunkat, mielőtt mindenkire rászórnánk egy-két Cruciót azt mondta, hogy legyünk jó kislányok és véletlen se merészeljünk ostobaságokat csinálni, mert a legfontosabb…hogy egyszer szükség lesz ránk. Legalábbis arra ,hogy gyereket szüljünk igazán dicséretes gondolat tapsoljuk meg a soviniszta Piton professzorunkat! Amire kedves évfolyamtársaink a rájuk jellemző módon reagáltak. Igazat adtak, hiszen hímből készültek ők is! – harsogta magából kikelve Pansy. – tudjátok mi lesz? Ki fognak hagyni minket az egészből, már megint! Mint mindig! Ez a gyűlöletes lenézés, gyengék vagytok és nők. Ez a lekicsinylő elhessegetés menjetek csak és maradjatok távol mindentől! Mintha mi nem lennénk egyenértékűek velük!

-         Szerintem egyáltalán nem erről volt szó! Természetes, hogy az aranyvér mivel ennyire kevesen vagyunk érték és félnek attól, hogy ha a Nagyúr tényleg visszatért akkor mi leszünk a leghamarabb veszélyben. Pansy hiszen tudod jól, akiket megkínoztak, emgöltek és azkabanba dugtak nem mind voltak tényleg a Nagyúr hívei! Igenis ne mtartom kizártnak, hogy bár ez sosem volt kimondva, de azt a keveset, amik maradtunk és akiknek még fontos a tiszta aranyvér azokat mindennél jobban védeni akarják. Természetes, hogy azt a nemet,amely alkalmas arra, hogy kisbabát hozzon a világra, különösen nagy odafigyeléssel védik. Mi lesz, ha koholt vádakkal mindannyiunkat kivégeznek, börtönbe zárnak s hagyják, hogy a kivételes képességeink átöröklése nélkül pusztuljunk el? – kérdezett rá Milly érvelve minden lehetséges módon Pansyval szemben. – Nem kell igazán sok ahhoz, hogy az aranyvér mint olyan végleg eltűnjön a varázsvilágból. Ki az, aki még ma is foggal körömmel védi ezen kiváltságokat, hogy tiszta maradjon? Alig vagyunk nézz körbe? Szinte mindenki a saját rokonával kell hogy összeházasodjon, ha ragaszkodik ehhez a kitételhez, hogy tiszta aranyvérű maradjon a vérvonala.

-         Bámulatos mennyire  a politika és az aranyvér fogságában tudtok gondolkodni. Az sokkal égetőbb kérdés lenne, hogy hamarosan fátyol borul a varázsvilág egére és terror lesz. Nem kicsi, hanem brutális és óriási. Korlátozva leszünk mindenben – húzta el a száját Daphné. – Ha nem a Nagyúr miatt, akkor meg a minisztérium miatt.

-         Mit számít ez nekünk? – rántott vállat Pansy. – Biztos anyagi háttérrel a hátunk mögött azt teszünk amit csak akarunk. Nekünk senki sem árthat.

-         Bár ilyen egyszerű lenne – sóhajtott Milly.

-         Szerintem nektek sem ártana értenetek is valamihez, mert sem a monstro sem a Malfoy név nem biztos, hogy elég stabilitást tud majd adni, ha furcsa fordulatot vennének a dolgok – emelte meg a szemöldökét kritikusan Daphné.

-         Te beszélsz? Akinek az előmenetele számmisztikából egyedül Blaise függvényében alakul? – kérdezett vissza élesen Pansy.

-         Igen. De messze többet érek a gyenge számmisztika tudásommal is, mint ti akik igazán semmiben sem vagytok jók – vágott vissza Daphné. Pansy levegő után kapott. Milly elszontyolodva nézett a fekete hosszú hajú lányra. – Én is azt vallom, amit Blaise.

-         Mert mindenben átveszed az ő gondolatait! Mi ez ha nem megalázkodás? – csattant Pansy.

-         Nevezd aminek akarod. A lényeg. Valamihez érteni kell, mert anélkül nehéz lesz megállapodni, és fennmaradni akármelyik világ és hatalom győz – Daphné összepattintotta a tükre fedelét. – Az a különbség köztetek és köztünk, hogy mi képesek vagyunk időtálló dolgokban gondolkodni.  És talán ezért leszünk képesek jobban kihasználni a lehetőségeinket.

-         Ha a Nagyúr győz nektek befellegzett. Ha Blaise-el maradsz vele együtt lesztek kitaszítottak.  Tudhatnád a Nagyúrnak az eszme a minden, ha aranyvérűként nem vagytok vele…azzal aláírtátok a sorsotokat is…

-         Egyelőre még nem győzött, mi több hatalmon sincs, s a vérünk egészen biztosan megvéd attól, hogy bármi a tettlegességig fajulna. Mi kimaradunk a politikából, helyette kihasználjuk inkább a helyzetünket, a gazdagságot, a tudást, és a politikai semlegességből származó előnyöket – mondta számítóan Daphné. – Ezért leszünk mi életképesebbek mint ti! Igazán sajnálom, hogy ennyire nem látjátok ezt át! – nézett a két lányra Daphné.

-         Minden csak attól függ, hogyan alakulnak a dolgok – sziszegte Pansy.

-         Ó igen. De egyetlen kártyára feltenni az egész életünket? Azért kicsit túlzás – nevetett fel hidegen Daphné. – Pansy te az eszmédre tetted fel az egész életed, ahogy Draco is, ahogy  Monstro és Crak is. Nem veszitek észre? Így képtelenség  sértetlenül nyertesen kijutni. Túlságosan is elmerültetek a mágiatörténet poros pergamenjeibe tekeredve. Ébresztő! Ez a világ már elmúlt!  Msot még van idő irányt változtatni, de minél mélyebben beleássátok magatokat a rúnalabirintusba annál kevésbé lesztek képesek megtalálni a kiutat.

-         Ezért a magabiztos fölényes közönyödért megérdemelnéd, hogy ráfázzatok arra, hogy elfeleditek a mardekárság mit követelne tőletek – ingatta a fejét Pansy.

-         Ugyan Pansy! A nagyúr már egyszer elbukott. Legjobb esetben is csupán kígyó, aki az országalmát kínálja nekünk, de mielőtt megízlelnénk, kitaszíttatunk a paradicsomból. HA egyszer elbukott egyáltalán nincs garancia arra, hogy másodjára nem bukik el ugyanúgy – lóbálta meg könnyedén a levegőben a lábait Daphné. – Engem nem érdekel a politika, mert nem értek hozzá. De én ezt látom, nekem ez jött át. S én bízom Blaise józan ítélőképességében. Logikus, egyenes. Ha Blaise szerint ez az út is járható lesz, én hiszek neki. Én Blaise útját követem.

-         Én a saját utamat követném inkább Daphné! Mert ha ne mtűnt volna fel Blaise eléggé csapodár életet él! Egyáltalán nem érezném biztonságban a szívemet, ha nála helyezném letétbe. Csak hogy a te témakörödnél maradjunk Daphné. Ezen a treületen úgyis jobban érted miről beszélek. Szóval, ha én egy kártyára tettem fel az életem, akkor nahát micsoda véletlen de te is! Ne alapozz egy kétes kapcsolatra és egy csalfa férfira! – kelt ki magából Pansy.

-         Te meg ne alapozz egy egyszer már elbukott eszmére és a hozzá fanatikus férfira! Draco fél családját kicsinálták! Semmi biztosíték, hogy Draco nem fog ugyanígy járni, ha beleveti magát a halálfalók sötét tengerébe! Ha választani kellene mekkora százalékarányban élik túl az eseményeket. Akkor én azt mondanám, a semleges Blaise tovább él, mint a hithű Draco! – kiáltotta vissza Daphné, csillogó smaragdszemeiben könny ragyogott.

-         Miből gondolod, hogy én bármit is akarok ettől az egész kapcsolattól!? – visszakozott Pansy, elcsukló hangon.

-         Ne nevettes Pansy! Elég egyértelmű, de csak, hogy tudd. Kétlem, hogy azt kapnád amit vársz! Teljes függetlenséget akarsz politikailag és életvezetésileg? Hát nézz Dracóra! Ellentétben Blaise-el. Ő az anyjáékkal marad, az lesz majd, amit Draco akar, s vagy aláveted neki magad, vagy előbb vagy utóbb de kicsináljátok egymást! Én független leszek Blaise-el, mert Blaise is az velem, mi semmiben sem korlátozzuk egymást, ti majd mindenben korlátozzátok egymást. Nem ellentmondásos ez?

-         Nehogy azt hidd, hogy Blaise családot akar valaha is ,hallottam erről beszélni, a hivatása mindennél előbbre való.

-         Te meg nehogy azt hidd, hogy Draco nem akar majd családot! Ők képviselik leginkább ezt a reprodukciós baromságot ! Ne lepődj meg, ha Draco idejekorán akar téged belepaszírozni a jól bevált alárendelt női szerepbe! Te sokkal inkább leszel vele alárendelt, mint én Blaise-el!- sikoltotta Daphné.

-         Hagyjátok abba! Hagyjátok abba! – sikongatta közbe Milly.  – Ne veszekedjünk jó? – sírta el magát Milly. Daphné hevesen letörölte a könnycseppet a szeme sarkából. Pansy mély levegőkkel próbálta lenyugtatni magát mielőtt ő is elsírja magát. A két harcias szempár a közöttük tehetetlenül és szerencsétlenül hallgató Millyre nézett. A lány tanácstalanul sirdogált. – Nincs épp elég baj enélkül is?

-         Csak feszültek vagyunk Milly semmi baj – mondta Pansy.

-         Csak elszaladt velünk a ló! Nyugi! – sietett átkarolni Millyt Daphné.

-         Pszt! Pszt! Pansy! – a lány zavartan kapta a fejét az ajtó felé. Az ajtórésben Draco szőke fejét pillantotta meg. A többiek nem vették észre.

-         Kimegyek mosdóba! – hadarta gyorsan Pansy, s behúzva maga mögött a háló ajtaját, kérdőn a szürke szempárba nézett.

-         Gyere! – fogta kézen Draco a lányt , s öles léptekkel megindult. Nem érdekelte, hogy Pansy szinte lohol a sarkában, sietve húzta ki a lányt a kastélyból.

-         Draco! Már szilencium van! Nem mehetünk ki! – ellenkezett erőtlenül Pansy, de hagyta, hogy a fiú a Fekete-tó partjára húzza.

-         Nem érdekel. Nem tudtunk két szót váltani, mert valaki mindig a közelünkben van. Beszélni akarok veled, még ha meg is büntetnek érte! – fordult felé Draco. Pansy felnézett rá a holdfényben. Végre csend volt körülöttük. Sehol senki. Csak ők ketten. A tekintetükben ugyanaz a vibrálás, feldolgozatlan élmények, nyugtalanság, láz, izgalom, ugyanakkor félelem és aggodalom, lángoló tűz és jeges rémület együtt. Mi lesz most?

-         Mi lesz most? – suttogta elhalóan Pansy a kérdést. Ugyanazt a kérdést, amely mindkettejükben megfogalmazódott és ott kongott a fejükben egész nap, s mégsem tudta megadni rá senki sem a választ, hiába beszéltek annyi mindenkivel, hiába mondta el az utasításait Piton.

-         Ó Pansy! – Draco magához rántotta a lányt, s olyan szorosan ölelte, mint a hogy még soha. Lecsapott a lány ajkaira, s amit nem tudtak szavakba önteni, az most ott volt a csókjukban. Pansy is szorította magát hozzá. Teljes testfelületével hozzásimulva, az esti szél Draco orrába fújta az ében haj levendulaillatát, Draco hosszan belélegezte, s fátyolos kábult szemekkel húzta le a lányt a fűbe. Hanyattdőltek a friss puha pázsiton. Az ujjaik összefonódtak,a hogy nézték a fejük fölé boruló csillagos égboltot. Lágy vízhullámzást vetett a Fekete-tó. Csendesen csobogott, megtört a part menti sziklákon, andalító suhogás, vízcsobogás. – azt hittem tudom mi lesz. De nem tudom. Olyan sok minden kavarog a fejemben és nem tudok rendet tenni.

-         Igen én is ezt érzem! – hajtotta a vállára Pansy a fejét. – Veszekedtünk Daphnéval. Sok igazat mondott azt hiszem.

-         Mi meg veszekedtünk Blaise-el. Nem is most igazán. Még tegnap.

-         S elbizonytalanított? – kérdezett rá Pansy.

-         Nem tudom. Néha igen, néha nem. Téged Daphné?

-         Néha igen. Néha nem – felelte rá Pansy is mosolyogva. – Azt hittem ha visszatér minden egyértelmű lesz. És egyszerű. Mindenki mellé áll, gyors hatalomátvétel, az aranyvérűek győzelme és kezdődhet az új államberendezkedés.

-         Ez helyett találgatások vannak. Bizonytalanság. S nem a Nagyurat akarom igazán látni, hanem téged – nevetett torokból Draco. Pansy is könnyedén felnevetett, s közelebb simult Dracóhoz.

-         Csak nem udvarolsz nekem? – kérdezett ár incselkedve Pansy.

-         Sosem udvaronék neked. Azt hittem lázítani fogsz. Olyan lázadó vagy mindig.

-         Nem lázítalak – rázta a fejét Pansy. – Bár magam is olyan izgalomban vagyok hogy szívem szerint itt most helyben megváltanám a világot neki.

-         Neki? – kérdezett rá Draco.

-         Persze. De veled – kacsintott rá Pansy. Draco csókot nyomott a lány szájára.

-         Olyan különös nem? – nézett fel az égre Draco. – Ha minden igaz, a Nagyúr tényleg visszatért. Ennek ellenére. Olyan békesség van.

-         Itt a parton igen – értett egyet Pansy. – de vajon akik most ott térdelnek előtte? AZ apád? Ő is úgy érzi, hogy béke van? Én nem hinném – ingatta a fejét lassan Pansy.

-         Mondasz valamit – ejtette ki komótosan a szavakat Draco. – Olyan furcsa, hogy…te vagy az első aki megnyugtat ma. Erre senki sem volt képes.

-         Erre képesek az igazán erős sötét varázslatok látod? – nevetett Pansy. S Draco nyakához nyomta az ajkát Draco hasa is rázkódott a nevetéstől.  – Szeretnék örökre így maradni, hogy érezzem mindig az illatod – súgta komoran Pansy.

-         Érdekes lenne, ha holnap reggelinél is így jelennénk meg – élcelődött Draco nevetve.

-         Tudom…belegondolva olyan sokáig leszel távol tőlem – sóhajtozott Pansy. – A kis gondolataiddal, a halálfalórajongásoddal, az apáddal…mit fogsz csinálni a nyáron?

-         Először is kifaggatom apámat természetesen – mosolygott draco. – Mindent tudni akarok. Ez azért bármilyen nyomasztó is egy nagyon izgalmas nap lehetett. Még nekünk is az volt, pedig messze nem voltunk úgy az események kereszttüzében mint az apám. Aztán számot vetek magamban. S egyfolytában várom a percet, amikor az ágyamban tudhatlak – nevetett Draco.

-         Jellemzően önző gondolkodásmódra vallanak a nyári terveid – kacagott fel Pansy.

-         És te mit fogsz csinálni?

-         Én álmodozom arról, hogy miket mesélhetett apád, közben olvasok néhány kígyómintás könyvet, tudod, amiket Mordon is említett…utána várom a meghívást a nyárra – sorolta Pansy.

-         Hümmm… a meghívást vagy hogy velem találkozhass? – kérdezte homlokráncolva Draco.

-         Már kíváncsi vagyok, milyen a hely ahol élsz, ahol a gyerekkorodat töltötted, biztos nagyon…Malfoyos – sütötte le a szemét mosolyogva Pansy.

-         Igen, eléggé…Malfoyos – nevetett Draco. – Hidd el, ennél Malfoyabb helyet keresve sem találnál, mivel tényleg Malfoy, ott lakunk tudod – vihogott Draco.

-         Kiforgatod a szavaimat azzal a ravasz kígyónyelveddel – szorította meg a kezét Pansy.

-         Izgatott vagy? – kérdezte Draco.

-         Ha így nézel hogyne lennék az! – mélyült el Pansy hangja. Draco zavartan elnézett, ahogy kamaszosan elnevette magát.

-         Nem úgy értettem – mondta a Fekete-tóra nézve Draco.

-         Persze, hogy az vagyok. Elvégre be fogsz mutatni a szüleidnek – Pansy tenyere megnedvesedett. – Tudják…hogy…?

-         …mh… - Draco mély levegőt vett. – Nem még nem mondtam nekik,úgy igazán…nem írtam meg…nem tudom…félreérted ha azt mondom hogy cikinek érzem? – nézett rá zavartan Draco.

-         Nem, én is ezt érzem…mit gondolnának a szüleim rólam…ha tudnák…mit hinnének miket csinálnok…ez olyan…kellemetlen… - értett egyet szemlesütve Pansy. – Jobban félnék, ha a szüleid tudnák rólam…hogy…a barátnőd vagyok. Más szemmel néznének biztos ez olyan…

-         Aham. Igazán még fel sem fogtam, hogy a barátnőm vagy… - nevetett zavartan Draco.

-         Pedig már fél éve! Hihetetlen – nézett el szomorúan Pansy. Annyi minden volt a fejében. A harmadik próba. A Nagyúr visszatérése. Ki is ment a fejéből…hogy éppen ma fél évesek. Olyan végtelenül hosszúnak tűnik és olyan, mintha el sem kezdődött volna még. Draco egyáltalán nem volt Blaise. Mások előtt nagyon ritkán érintették meg egymást. Pansy sokszor már majd megőrült csak hogy egy kézfogást kicsikarjon a fiúból. De be kellett látnia Draco sokkal visszafogottabb. Nem szereti mások előtt kifejezni az érzelmeit. Főleg azért mert igazán nem is meri, vagy tudja. A nagy ritka alkalmak, amikor tényleg kettesben voltak, azok olyan gyéren fordultak elő. Észrevétlenül repült el a fél év.

-         Tényleg ma vagyunk fél évesek?! – Draco felnézett a lányra.

-         Elfelejtetted? – kérdezett rá Pansy. Draco lesütötte a szemét.

-         Te? – kérdezte halkan a lánytól.

-         Ilyen események hatására nem meglepő. Nem haragszom meg…ha azt mondod igen. Mert tényleg nekem is teljesen kiment a fejemből – harapta be az ajkát Pansy.

-         Nagyon sajnálom – kezdte Draco, majd összepréselte az ajkait. – …de azt kell mondjam…én nem felejtettem el – nevette el magát Draco. A nadrágzsebéből kihúzott egy ezüstdobozkát, s átadta a lánynak. Pansy megilletődve felült.

-         Mi ez? – kérdezte kikerekedett szemekkel Pansy.

-         Nem tudom, nézd meg – felelte Draco a szeme sarkából a lányt nézve. Pansy remegő ujjakkal kioldozta az ezüst szalagot. A doboz nehézkesen nyílt, főleg, hogy Pansy ujjai remegtek a kapcson. Draco segített neki, s ahogy egyszerre rántották fel a kapcsot, a felnyíló doboz alól már ki is szökkentek, az ezüstszárnyú apró pillangók. Az éjszakában messze repültek fel az ég és a csillagok felé. A szárnyuk rebbenése még sokáig látszott. – Pontosan huszonnégy – mondta rekedten Draco.

-         Jaj Draco! – borult rá Pansy, hogy megcsókolja.

-         Nem, nem várj nézd még van benne valami! – tolta el a lányt nevetve Draco. Az utolsó lepke bizonytalanul hagyta el a fényes rózsaszín virágot. Pansy kitágult szemekkel meredt Dracóra.  – Na vedd ki! – Draco nevetve maga vette ki a drazsépárnák közül a rózsaszín gyűrűt.

-         Szóhoz sem jutok Draco! – nyögte Pansy.

-         Helyes, mert kétszer kellett átöltöznöm úgy égtem, amíg megvettem – vihogta Draco, s szemlesütve, de Pansy ujjára igazgatta a rózsaszín cukormázból készült ajándékot. – Holnapra elolvad – Pansy erőtlenül bólintott. S megszorította Draco kezét, ahogy a tenyerében maradt a keze.

-         Igen tudom! Ó Draco! Olyanokat kitalálsz!

-         Nem én találtam ki hanem a cukrászok! – tiltakozott Draco. – Jah még van egy meglepim – Draco kihúzta a zacskóba csomagolt cukorkát. Pansy kíváncsian közelebb hajolt, hogy lássa.

-         Mi ez? – nézett fel Dracóra.

-         Szerelemteszt. Állítólag minél édesebb annál erősebb a kölcsönös szerelem kipróbáljuk? – kacsintott a lányra. Pansy elbizonytalanodott.- Addig kell csókolódzi míg a cukor el nem olvad – nyomott el egy röhögést Draco.

-         Nem tudom…ez túl ijesztően hangzik. Nem akarok ma csalódni – harapdálta a szája szélét.

-         Ezek után? – nevetett Draco miközben felbontotta a cukrot, s a szájába tolta. – na?

-         Legyen! – hajolt közelebb hozzá Pansy, s Draco végül magához rántva, ledöntötte a lányt a fűbe. Pansy csókjának az ízét alapból is szerette, most az volt másabb, hogy a cukor minden leolvadt réteg után új ízbe csapott és mindegyik édeskés gyümölcsös szirupos és alapvetően nagyon kellemes íz volt. Draco pontosan nem tudta, mikor csókolódzott pusztán cukoríz iránti érdeklődésből és mikor csapott át valami egészen másba. Tenyere Pansy meztelen térdén siklott, a lány lábait a derekához húzta, s érezte, ahogy magához szorítja a derekánál a lábaival. Már percek óta csókolództak a cukoríz nélkül. Régen szétolvadt a csókjukban. Draco zihálva emelte fel a fejét. Szédült, húzta a feje, és forgott vele a föld. A könyöke kiállt ahogy Pansy felett tartotta magát. Erőtlenül zuhant a lány mellé a pázsitra.

-         Édes volt! – nyalogatta a szája szélét elégedetten Pansy.

-         Persze, hogy az volt! – legyintett flegmán Draco. – Blaise mondta, hogy fél tucat lánnyal kipróbálta már és mindig ugyanolyan íze van. Kész átverés az egész. Nem érezte ő sem mindenki iránt ugyanazt és mégis ugyanazt az ízt adja a cukor. Inkább csak jó a körítés a cukorhoz. Hogy vegyék! Reklámfogás semmi több – mondta becsmérlően Draco.

-         De szemét vagy! – könyökölt Draco oldalába Pansy nevetve.  Draco vihogva fogta le a lány kezét, s sötétkéken villanó szürke szemekkel halkan hozzátette.

-         Csak az nem mindegy kivel próbálod ki először, mh? – kacsintott a lányra. Pansy elpirult a sötétben. Draco annyira kétértelműen mondta ezt a megjegyzést. Amikor Draco maga is rájött zavartan felkönyökölt. – Kérsz drazsét? – rázta meg a pillangósdobozkát Draco. Pansy szótlanul kivett egy drazsét a dobozból.

-         Hosszú lesz a nyár – sóhajtotta Pansy. – Most sokkal hosszabb, mert rád várok – mondta lehangoltan. Draco is bekapott néhány szem drazsét.

-         Igen, viszont utána nálam leszel két hétig. Jó lenne nem politizálni abban a két hétben legalább – fújta ki a levegőt draco.

-         Blaiset is elhívod? Mert akkor biztos lesz – nevetett Pansy.

-         Úgyis hiányozni fog egy kis összezörrenés a haverokkal még jót is fog tenni igaz – ironizált Draco.

-         Majd igyekszünk visszafogni magunkat – mondta komolyan Pansy a drazsét majszolva.

-         Te ne fogd vissza magad semmiben Pansy – nevetett Draco.

-         Olyan pajzán vagy! – dobott a fiúhöz egy drazsét Pansy. Draco elkapta, s a szájába tolta.

-         Ezt teszi az állandó közelséged zavar? – harapta össze a drazsét Draco.

-         Lehet, hogy nem – mondta a doboz felé hajolva Pansy. – Már csak egy maradt – nézett fel Dracóra.

-         Most azt várod, hogy felajánljam neked? – nézett rá gúnyosan Draco. – ne is álmodj róla! – kapta ki a szemet Draco.

-         Nincs szükségem a drazsédra! – vágott durcás arcot Pansy.

-         Jó neked adom – Tartotta Pansy szája elé a drazsét.

-         Nem, engem nem etetsz meg, ez megalázó – tiltakozott Pansy s összepréselte a száját. Draco elvigyorodott.

-         Oké, akkor hova tegyem? – kérdezett rá. Pansy a tenyerét tartotta, s Draco szándékosan mellé ejtette, ami egyenesen begurult Pansy dekoltázsába. – Ó de sajnálom!- formálta minden meggyőződés énlkül Draco.

-         El tudom képzelni – morogta nevetve Pansy.

-         Egy pillanat és megkeresem neked – vihogott Draco, s végigtapogatta Pansyt a drazséért – Ó találtam egyet – simította át Pansy egyik mellét. – Vagy ez az ? – simította meg a másikat is.

-         Azért ne hasonlítsd egy drazséhoz! – csapta meg játékosan Draco arcát Pansy. Draco tovább kutakodott a drazsé után.

-         Ne ne csikizz! – nevetett, s ficánkolt alatta Pansy. A mellbimbói kirajzolódtak a blúz alól. Draco szemei odatapadtak. Pansy kipirulva zilált hajjal pihegve tolta el, s felült. A drazsé kihullott a blúza alól. Ahogy vissza akarta adni szándékosan Draco nyakánál bedobta az ingjébe. Draco érezte, ahogy a langyos drazsé végigsiklik a mellkasán, s koppan valahol a hasa tájékán. Pansy türelmetlenül kirántotta a betűrt inget Draco nadrágjából, s hűvös tenyerét végigsimított a fiú lapos hasán.

-         Én is segítek megkeresni – mosolygott rá a lány. Draco átsimította tenyerével a lány tarkóját, s az ében hajzuhatagba túrva húzta le a lányt egy újabb csókra.  Lehunyt szemmel érezte, hogy a lány kutakodó kíváncsiskodó ujjai átsimítanak nadrágja halmán.

-         <