Draco a klubhelyiségben szervezkedett. Természetesen két legmegbízhatóbb barátjával. Monstróval és Crakkal. Kellett a két régi barát. Akik nem gondolkodják túl a dolgokat, akik csak hűségesen teszik a dolgukat, amivel Draco megbízta őket. Most félrevonult velük a klubhelyiség egyik ablakmélyedésébe, s csendes diskurzust folytatott velük.

-         Szóval… - mondta nagy elánnal Draco. – Szükségem van két megbízható emberre. Elő és hátvédre. Akik nem kérdeznek, akik nem várnak magyarázatot. Akik azt csinálják csak és kizárólag amit mondok nekik. Készek vagytok elvállalni? – nézett egyikről a másikra Draco. A két testes fiú álmatag borjúszemekkel csak bólogattak.

-         Persze Draco! Számíthatsz ránk! Most is mint mindig! – felelte Monstro.

-         Jól van. Nem mondhatok semmit. De tudjátok, hogy olyan célt szolgálok, ami a ti érdeketek is. Idővel majd megértitek. S ez rá a tanúm – ütött a bal karjára Draco. A két fiú ámulva csak bámult rá. Draco senkinek sem mutatta meg a sötét jegyet. Pedig még most is éjszakánként a baldachin függönye mögött a sötétben gyönyörködött a jegyben, amit a karjába égettek. Itt van. Halálfaló lett. Hihetetlen. Döbbenetes. És feladata van. A nyáron is számtalanszor azon kapta magát, hogy a karján a sötét jegyet csodálja, bámulja és képtelen róla levenni a szemét. Kezdte úgy érezni magát, hogy Pansy helyett most már a Sötét Jegyébe szerelmes. Csak a sötét jegyet történetesen nem lehet megdugni, ha a szükség úgy kívánja. Ami azért elég lehangoló. Bár Draco most ezen szükségleteivel foglalkozott a legkevésbé. Minden lendületét a sikeres akciónak szentelte. Igazi hévvel, lendülettel és lelkesedéssel vágott bele a Roxfortban a terve megvalósításába. Ahhoz hogy zökkenőmentesen és nyugodtan mozoghasson, ahhoz viszont elengedhetetlen volt Monstro és Crak őrködő jelenléte, elég erősek és elég ostobák is hozzá. Nekik csak annyi a feladatuk, hogy egyszerű jelenlétükkel védelmezzék és segítsék iylen módon Draco munkálatait. Nem beszélhetett tovább a két segítőjével, akik már beleegyeztek feladatuk kényszerű, szolgai ellátásába, Ugyanis Blaise nagyon dühös heves indulattal, félrehívta.Csak intett. Semmi mást nem tett. Hozzá sem ért. Draco Blaise feszült arcizmaiból azonban sejtette, a fiú beszélni akar vele valamiről. Leült hát a sakkasztalhoz Blaise-el szemben.

-         Pansy megmérgezte magát tudsz róla? – kérdezte Blaise hidegen.

-         Igen hallottam hírét. Ostoba. Mindig is tudtam róla, hogy fanatikus és önpusztító hajlamai vannak. Sosem volt teljesen normális – rántott vállat flegmán Draco. Annyira jól játszotta érdektelen szerepét, hogy most már tényleg kezdte valóban ezt érezni. Minél jobban beleélte magát ebbe a szereposztásba annál inkább érezte tényleg a magáénak.

-         Tudod ,hogy miattad tette ugye? Egy cseppnyi lelkiismeretfurdalásod sincs? Meg sem látogattad! – vágta hozzá Blaise undorodva. A mellényzsebéből kikapott egy fehér kemény lapot, s Draco elé hajította. – Ezt már elfelejtetted? – Draco lenézett a felvételre. Merlinre milyen régen volt! Már több mint egy éve! Nyáron, a Malfoy-birtokon Blaise készítette róluk ezt a felvételt. Dracóban megdobbant valami. Nagyon mélyen. Elfojtva. Fájón sajogva. A múlt egy ködös árnya. A képen olyan vidámak, gondtalanok és fiatalok voltak…és nagyon-nagyon szerelmesek. Pansy rózsaszín koktélruhában, mosollyal a szája körül, önfeledt boldogságban, s Draco Pansy gyöngyházfény vállára simuló tenyérrel bújt a lányhoz, s Pansy halántékához nyomja a fejét. Minden olyan virágzó volt akkor. Akkor nem számított semmi. Sem a gének, sem a család, semmi. Apja pályája csúcsán volt, negyvenegy évesen. Egyre magabiztosabb helyük volt, titkon visszatért a Nagyúr. Politikai felfutás és soha nem tapasztalt fölényes előnyös helyzet. A kúria akkor még sértetlenül teljes pompájában ragyogott a háttérben. S olyan felszabadultan boldogok voltak mindketten. S tényleg valahogy szépen mutattak együtt. Mi történt azóta? Mennyi minden megváltozott! Éles volt a kontraszt! S nagyon ütős! Blaise az elevenébe tapintott. A kép és a közte eltelt idő eredményeként, Pansy mérgezéssel a gyengélkedőn fekszik.

-         Nem…nem felejtettem el… - felelte elhalón Draco. Blasie megrovón nézett rá.

-         Hát nem úgy viselkedsz – felelte rá keményen Blaise, s magára hagyta Dracót. Zavartan simított át Pansy alakján a fényképen. Alig néhány hónapja, még együtt voltak. Legalább ez a közös kép megmaradt neki. Draco eltette a képet a mellényzsebébe. Jó lesz emlékbe. Most fontosabb dolgokkal kell foglalkoznia. Az apját kell visszaszereznie és kihoznia az Azkabanból. Ezt senki nem értheti meg. S ő senkinek sem akar magyarázkodni erről. A régi fényképfelvételek sem változtathatják meg benne ezt. Nem volt szíve a tűzre dobni ezt a kis darabot, ami megmaradt neki Pansyból. Monstrót és Crakot magához intve indultak meg a hetedik emeletre. Sokáig habozott. Várták míg csak hárman maradnak a folyosón. Draco gyorsan cselekedett. A szükség szobájának ajtaja feltárult előtte. Belépett. Ismét a régi katedrális ablakai a magasban, a kis utcákat képező lim lomok közt megtalálta a régi volt nincs szekrényt. Belépett a szekrénybe, s a belső falába a két léc közé erősítette a fényképet. Hát úgyis ide való ez a kapcsolat is. Elrejteni mint a többi lomos tárgyat, amiket már el is felejtettek. De Dracó életének központi helyévé éppen ez a szükség szobája vált. S itt senki sem találja meg ezt a régi felvételt sem róla és Pansyról.

Pansyhoz megérkezett két barátnője is látogatóba. Milly magából kiindulva bonbonokat hozott, mindenféle édességeket Pansy éjjeliszekrényére halmozott. Daphné sem tagadta meg önmagát. Apró zsebtükröt hozott a lánynak és pirosítót is, mert Pansy mindig olyan sápadt volt. Blaise csak magát hozta. Rendszeresen ránézett Pansyra, mintha attól tartana a lányt megint méregtől vonagló testtel találná a gyengélkedőn. De nem Pansy túl volt az első sokkon. S a nehéz napokban ők hárman voltak a leginkább segítségére. Blaise szüntelen történeteket mesélt. A kalandjairól, a nőiről, a gyerekkoráról.  Pansy jobban megismerte Blaise belső gondolatvilágát mint valaha. S meg is értette őt. Egészen más volt mint Draco. Blaise nyílt volt, semmit sem titkolt, bátran a világ elé tárta a szívét, a lelkét az életét. Nem, elsősorban Pansy elé tárta. S Pansyt is meséltette. Várta, hogy a lány kibeszélje magából amit csak akar. De tapintatosan mindenki kerülte az egyetlen nevet: Draco Malfoyét. Nem hozták szóba. Éles törés volt a barátságukon. Valahogy azzal, hogy Draco és Pansy szétmentek, minden megváltozott. Semmi sem volt már ugyanúgy a régi fogatban. Draco elszigetelődött tőlük, zárkózott és szótlan volt. Sosem beszélt senkivel, nem igényelte senki társaságát. Monstro és Crak utasításán kívül minden társasági kapcsolata leépült a mardekárban. Alig néhány nap leforgása alatt. Pansy gyomrát átmarta a méreg. Sokszor alig tudott aludni a fájdalomtól. Rosszul volt. De Madam Pomfrey bizakodó volt. A lány két hét gyengélkedőn töltött felépülés után ismét visszatérhet a mardekárosok közé. Pansy testi tünetei talán azért is húzódtak ennyire el, mert lelkileg nagyon nem akarta ezt. Fogalma sem volt ,hogy fog beilleszkedni ismét a közösségbe. Most, Draco nélkül. Elképzelni sem tudta milyen nehéz lesz ez. Délután Milly ugrott be hozzá.

-         Végre egy szabad délután! – nyújtózkodott akár egy lusta macska. – Daphnénak és Blaisenek Numerológiája van. Én viszont szabad vagyok – vigyorgott elégedetten Milly.

-         Szegény Karmilla, hogy viseli, hogy nem vagyok fent? – jutott eszébe Pansynak a macskája.

-         Hát igen! Itt hagytad volna de komolyan!? Lett volna szíved szegény állatot így kínozni?! – intette  a lány felé mutatóujját Milly. – Blaise átvitte Seaffyhoz. Most együtt van a két macska.

-         Aham…biztos örül neki – simította le a takarója szélét Pansy. Milly mélyen hallgatott róla, hogy Karmilla megszokásból szüntelen Draco ölében van, már ha fent találja a fiút a hálóban.  Egy állatnak nehéz lenne elmagyarázni, hogy megváltozott a helyzet. Hogy Draco már nem ugyanaz Pansynak aki volt. Karmilla még kiélvezheti Draco kényeztető simogatását, ha Draco áldoz rá időt.

-         S te? Örülsz neki? – emelte meg a szemöldökét Milly.

-         Nem értem a kérdést – felelte Pansy kutatva barátnőjét figyelve.

-         Pansy! Ketten vagyunk! Most végre tényleg. Nem most törtem pálcának valót tudod. Látom milyen szemeket meresztesz Blaisere – mondta ki nyíltan Milly.

-         Én nem is! – csapott az ágyra Pansy. – Blaise a barátom! Megmentette az életem! Nem vagyok teljesen zakkant! Az hogy Draco kihajított egy dolog! Nem rohanok egyből valaki más karjaiba! Nem beszélve arról, hogy ismerem Blaiset! Csak azért izgatom, met még nem járt a bugyimban! Amúgy ugyanúgy tovább állna. Ez az ő életstílusa! Nem neheztelek rá érte, ismerem és elfogadom ilyennek ennyi – védekezett Pansy, miközben olyan hevesen hadonászott, hogy levert egy csokikondéros dobozt.

-         Jól van! Csak nem akarom, hogy csalódj! S eddig sosem néztetek így egymásra ennyi – vette fel a dobozt Milly s kivett belőle egy szemet. Pansy feszélyezve tűrte Milly gyanakvó tekintetét.

-         Megcsókolt. Nem történt semmi – vallotta be nehézkesen Pansy.

-         Nem mondod? – ült fel izgatottan Milly, s Pansy betegágyára tette a dobozt, s egyből hevesen majszolgatni kezdte. Rákapott a történetre. Ilyenkor mindig belemerült az édességfalásba. – Mesélj!

-         Mit? – ráncolta a homlokát Pansy.

-         Hát tudod…milyen? Én csak álmodozhatom Blaise csókjáról. De veled meg is történt. Már csak nézni is jó ahogy csókol, milyen érezni? – kíváncsiskodott Milly. – Daphnét már nem lehet erről kérdezni az túl bizarr lenne. De téged más.

-         Hogy milyen? Hát ezerszer jobb mit nézni – nevette el magát Pansy.

-         Ó… -formálta teli szájjal Milly. – És? Járnál vele?

-         Mi? Szó sincs járásról Milly! Blaise barát!

-         Én a barátaimra nem úgy szoktam nézni mint ahogy te Blaisere- érvelt Milly.

-         Jó, vonzódom hozzá persze. Ki az a nő aki nem? – rántotta meg a vállát Pansy. – De ő Daphnéé. Az én szememben legalábbis. Hogy a kapcsolatuk mit enged meg az más kérdés.

-         Aham…hát értem – nyögte ki milly zavartan. – Hülye egy helyzet. Mármint nekem főleg. Egyrészről azt mondanám, hogy használd ki a lehetőséget Blaise-el más részről meg képtelen vagyok….felfogni…még mindig úgy érzem mintha ezzel megcsalnád…az unokatestvérem érted – Milly kerülte a név használatát. – Tiszta skizofrén helyzet.

-         Meg tudom érteni – babrálta a kezével a lepedője szélét Pansy. – Nekem is olyan érthetetlen az egész helyzet. De Blaise-el sosem gondolnék semmi ilyesmire. Mi a helyzet Astoriával? – kérdezett rá féltékenyen Pansy.

-         Semmi – rántotta meg a vállát Milly. – Blaise meghívta Lumspluck partyjára. Együtt mennek. A Lump Klubba, most a hétvégén. – Pansy megnyugodott. HA Blaise elviszi Astoriát az egyet jelent azzal, hogy Draco nem vetette  bele magáta szőke nők meghódításába, pusztán genetikai hidegvérűségből. Vagy Blaise pontosan ezért csapott le Astoriára? Hogy megelőzze a bajt? Hogy Pansy ne azzal nyisson első iskolai napján majd, hogy Draco mellet Astoriát találja? Pansynak már fogalma sem volt erről. Blaise nem beszélt a mostani nőügyeiről, főleg, most hogy azért őt is szédíti. Mert akárhogy is azért blaise a maga módján Pansy fejét is rendesen elcsavarta. Akaratlanul vagy sem. De ez történt. Ráadásul Blaisenek midnig bejött Astoria is. NAh hát Blaise-en eligazodni, az is külön kurzusokat igényelne. – Valld be őszintén Pansy! Blaise vagy Draco? Ha Draco visszafogadna?

-         De nem fog. S én nem is akarom – rázta hevesen a fejét Pansy. – Nem voltál ott akkor este Milly. Nem is tudod mi zajlott akkor közöttünk. Úgy álltunk egymással szemben, mintha nem is ismernénk egymást. Megváltoztunk. Ő is. Én is. Az az utolsó csók…borzalmas volt – rázta ki a hideg Pansyt. – Nem éreztem közben semmit. Egyfolytában csak az a nyugtalanító szorítás a mellkasomban, a fejemben a kattogó gondolat, hogy valami nagyon nincs rendjén, valami nagyon nem olyan, amilyennek lennie kellene. Megcsókolt. De valójában semmit nem éreztem. Ahogy ő sem. Keserű volt. Sosem gondoltam volna, hogy lehet ilyen egy csók. Egyáltalán. Nem hogy közöttünk. S ez ilyen volt…- nézett reményvesztetten Pansy. – Nem akarom még egyszer ezt érezni. El kell őt felejtenem. Tovább zajlik az élet nélküle. Így alakult. Benne volt ez az elején is. Olyan nehezen indult a mi kapcsolatunk…s úgy szakadt szét, mint egy gyenge pókháló. Ne beszéljünk erről Milly! Kérlek… - fújta ki az orrát Pansy. Könnyben úszott a szeme.

-         Felejtsd el hogy felhoztam. Ne haragudj! Csak hát tudod, én voltam a legfőbb pártolótok, hogy összejöjjetek. Én azt hittem minden olyan lesz, mint egy tündérmesében. S olyan furcsa, hogy nem így történt.

-         Egyre több volt az ellentét. A politikai nézet, a családi nézet. S minden más…elálmosodtam. Alszok egyet – ereszkedett a takarója alá Pansy.

-         Aludj csak! – hagyta magára Milly a lányt. Egyedül ballagott vissza a klubhelyiségbe. Alig lézengtek a klubhelyiségben. Draco egy galleont forgatott az ujjai között, miközben gondolatban valahol egészen máshol járt. Sokáig azt sem vette észre, hogy Milly őt figyeli. Csak akkor eszmélt fel, amikor az unokanővére megérintette a vállát. Olyan űzött volt a tekintete. Valami különösen mélyen lappangó félelemmel. De ahogy tudatosult benne, hogy Milly figyeli Draco teljesen elzárkózott. A közöny, a titkolódzás és a gúnyos flegmaság álarca mögé.

-         Mi a baj Draco? – kérdezett rá az unokanővére.

-         Semmi a világon mi baj lenne? – válaszolta nyersen Draco. Milly leült mellé a tanulóasztalhoz. Szomorú szemekkel figyelte Draco belső vívódását.

-         A rokonod vagyok. Családban marad. Mond el mi nyomaszt! Pansyval szakítottál, mindent felégetsz magad mögött. Miért?

-         Ő küldött? – nevetett fel gúnyos kacajjal örömtelenül. – Mit akarsz tőlem? Milly fogd fel, nem akarom a dolgaimról senkivel sem beszélni. Se veled se mással. Elég érthető voltam? Pansyban is ez volt olyan idegesítő, állandóan azt várta, hogy megosszak vele mindent. Minden cselekedetem, minden gondolatom, állandóam beszéljük meg ti nők4 Nem értitek, hogy én nem akarok megbeszélni msot senkivel semmit, mert ez csak rám tartozik és senki másra? – kérdezte bosszúsan a lánytól.

-         Eltaszítasz mindenkit magadtól! Olyan durva vagy mint egy pokróc, és meg tudom érteni, hogy Pansy sem akarna már a közeledbe sem lenni – mérte végig a fiút Milly.

-         Akkor ezt megbeszéltük ugye? Békén hagysz most már? – tette zsebre a galleont Draco.

-         Ha tényleg ennyire elfelejted, hogy mi a barátaid voltunk akkor igen. Tényleg maradj csak magadnak Draco! Mert megérdemled! Mert mindenkivel ilyen vagy, elfelejted, hogy mi egy csapatot alkottunk, ezért nem jöttél el a nyáron sem, ezért viselkedsz most itt a Roxfortban is így! Akármi indította le benned ezt a lavinát rossz útra terelt! Talán rájössz majd egyszer remélem elég későn ahhoz hogy főhess a saját levedben, amiért mindenkit ellöktél magadtól! – csattant rá igazi mardekárosként az unokaöccsére Draco, s végleg lezárta a kezdeményezési próbákat a fiúval. Magára hagyta, hogy ezzel az utolsó beszélgetéssel hosszú időre befagyassza szóváltását Dracóval.