A Roxfortban megjelentek a jól ismert karácsonyi díszek. A szokásos tizenkét fenyőfa. Hogy pontosan kik és mikor díszítették fel, arról igazán sem Dracónak sem Pansynak fogalmuk sem volt. A tavalyi prefektusi munkát most mintha teljesen elfelejtették volna. Egyikük sem volt abban az állapotban, hogy prefektusi teendőinek eleget tegyen. A mardekárban meg igazán senkinek sem volt karácsonyi a hangulata. Eltelt egy iskolai félév. Hamarosan hazautaznak a téli szünetre. Furcsa, hogy így elrepült az idő. Draco egy emlékezetes órát sem tudott felidézni. Fogalma sem volt ,hogy egyáltalán bejárt-e órákra vagy sem. Nem is érdekelte. Amíg a hatodévesek többnyire házi feladatokat gyártottak a hétvégéken és a szünetekben, a könyvtárban, vagy esténként a klubhelyiségben, Draco  vagy szimplán maga elé révedve agyalt a feladata kivitelezésén, vagy a Szükség szobájában dekkolt eredmények nélkül.  Ebből állt az egész fél éve. Semmi többől. Minden más iránt érdektelen volt. A tanulás fölösleges nyűgnek tűnt most számára. Hogy ki simítja el tanulmányi ügyeiről a tanárok ellene irányuló támadásait és ellenszenvét, Dracónak fogalma sem volt. Hogy vannak-e egyáltalán ilyenek vagy sem? Nem itt élt, nem a Roxfortban. Talán a szükség szobájában. Már ha beengedte a szoba. Mert elég forgalmasnak tűnt. Soszor hiába várakozott, a szobán egy ltáhatatlan foglalt tábla  akár egy rontás szerepelt. Hogy ki volt odabent, azt Draco a legritkább esetben tudta meg. Kavargott a hó a kastély körül. Befagyott a Fekete-tó. Csak az alján volt némi élet. A szürkeárnyalatos víz mozgását bámulta az ablakon át Pansy. Rá sem nézett az ampullára. Blaise rutinosan pöccintette le a kis üvegcse tetejét. Felszívta a hatóanyagot.

- Ígérem óvatos leszek – mondta halkan Blaise.

- Már csak ha rá gondolok fáj – szorította össze a fogát Pansy. – Miért nem ihatom simán meg?

- Ezt már tisztáztuk Pansy. Kímélni kell a gyomrod. Most még túl érzékeny lenne – nyugtatta Blaise. – Tűrd fel a ruhaujjat! – nézett kérlelőn a lányra. Pansy mély sóhajtással de felhajtotta padlizsánszín csipke ruhája  ujját. Egészen a kézfejéig ért. Hosszú ujjú, valamivel térd felettig érő, kocka nyakkivágású csipkeruha volt. Hozzá ametiszt nyakláncot viselt. Blaise kedveskedőn átsimította Pansy karját.

- Mindig kínzol – nézett a fiúra kétségbeesetten Pansy. – Annyira gyűlölöm ezt! – nézett a Blaise kezében tartott injekcióstűre.

- Tudod miádom szado-mazon csinálni – kacsintott Blaise, miközben egy gyors spriccentéssel megbizonyosodott róla, hogy eltávozott az összes levegő. Pansy nagy levegőt vett, s elfordította a fejét. – Egy kicsit kellemetlen lesz – figyelmeztette Blaise előre, mint már annyiszor. Olyan puhán vezette a vénába a tűt ahogy csak bírta. Pansy torokhangon felnyögött. – tudom, tudom… - mormogta Blaise, miközben fecskendezni kezdte a nyugtatószert közvetlenül Pansy vérébe. – Kitartást, mindjárt megvagyunk – mondta nyugtató duruzsolással Blaise.

- Ah! A rohadt életbe de utálom ezt – szorította össze a fogsorát Pansy. Blaise fel-felpillantott a lányra. Pansy már megint halottsápadt volt. – Írtózom a fájdalmaktól.

- Persze én is! Csak azt szeretem nézni ahogy mások szenvednek – dünnyögte Blaise. Pansy erőtlenül nevetett.

- Akkor igazán neked való a gyógyítói pálya – jegyezte meg Pansy kínosan feszengve. Blaise ahogy az utolsó cseppeket is átjuttatta Pansy véráramába már óvatosan ki is húzta a tűt, gyorsan rányomta a gézlapot Pansy sápadt, vékony karjára.

- Megvagyunk ennyi volt – mosolygott rá Blaise. Pansy karja egyre vékonyabb volt a tenyerében, hónapról hónapra. A csuklóján a csontok erősen kiütköztek, ahogy Pansy kulcscsontja is alaposan kirajzolódott. Beesett, beteges és nyúzott volt az arca. Nem volt mentség rosszul nézett ki. Még most is, hogy Daphné festette ki a lányt. Alaposan megváltoztatva ezzel Pansyt. Még sötétebb lett a tekintete, ahogy Daphné kihúzta a sötétbarna szemeket. Lilaárnyalatos szemhéjpúderrel. Olyan felnőttesebbnek hatott most Pansy. Persze amin átment…egészen biztos, hogy a gyerekkort lezárta mögötte. – Még pihenj egy kicsit! – tartotta vissza a lányt, aki már fel akart állni.

- Kifogytam a ruháimból – nevetett fel kényszeresen Pansy. – Ha hazamegyek varratni kell újakat. Vagy talán a három évvel ezelőtti talárjaimat hozom.  Nagyon ijesztően nézek ki?

-Ellenállhatatlanul szép vagy – nyugtatta Blaise.

- Tőled még a hazugság is jól esik egy nőnek Blaise – sóhajtotta Pansy az ablakon nézelődve.

- De az okos nők előtt mindig lebukok – vigyorgott rá Blaise. Majd egészen közel hajolt a lányhoz. – Engedd el magad Pansy. Szeretném, ha a ma estét igazán élveznéd – körözött a lány vénái felett lágyan Blaise. – Ne gondolkodj! Zárj ki mindent és add át magad ma igazán nekem. Legyen ez az este csak a kettőnkké. Minden más gondolatok nélkül. Én kész vagyok rá, hogy megadjam neked. Te is kész vagy rá, hogy elfogadd? – ráncolta a homlokát kérdőn Blaise.

- Ma mulatunk! Lump Klub van! És a mardekár legsármosabb férfijával tölthetem az egész estét – mosolygott rá Pansy is. – Hülye lennék nem kiélvezni az este minden percét! Amúgy mivel lőttél be? Remélem eléggé kábító, mert minden másodpercét élvezni akarom az estének.

- Ne aggódj, garantáltan jól fogunk szórakozni. Kemény dózis volt – kacsintott rá Blaise.

- Akkor jó. Kevesebbel be sem érném – felelte közönyös arccal Pansy. Blaise maga felé fordította a lányt.

- nagyon szép és különleges lány vagy Pansy, ezt jobb ha tőlem tudod – nézett komolyan a lány szemébe Blaise, s ujjpercével végigsimított Pansy füle mögötti puha területen.

- Kösz, jó hallani ilyesmit egy férfitól – motyogta Pansy, s hogy a nyugtató vágta-e így fejbe, nem tudta eldönteni, csak bódultan szinte várta, hogy Blaise az ajkaira hajoljon. A férfias telt ajkak mohón csaptak a szájára. Pansy ahogy lehunyta a szemét forgott vele a világ. Tompult az agya. Apró hangyák toporzékoltak a bőrén, ahol csak Blaise megérintette. Blaise még a nyelvével is simogatta. Annyira fantasztikusan csókolt, amiről mindneki úgy érezné, hogy sosem elég. Pansy is ezt érezte, ahogy  ernyedten  kapaszkodott meg Blaise vállán átvetve a karját.  

- Igazán megható! – hallatszott a gúnyos hang. – Elindultok még ma Lump Klubbozni ,vagy esetleg mellkasmasszírozással próbálsz még életet lehelni Pansyba? – karba tett kézzel szikrázó smaragdszemekkel Daphné állt a lányháló ajtajában. Blaise eltépte a száját Pansyétól. S felnézett az ajtóban álló kívánatos lányra.

- Én csak… - kezdte Blaise.

- Aham tudom benyugtatóztad, jól van, csak menj és valahol máshol folytasd a kúráidat vele, ne a lányhálóban az orrom előtt. Kösz – rogyott le Daphné a saját ágyára.

- Cicám a következőre tényleg veled… - állt fel Blaise, s magyarázkodón Daphné felé indult, de a lány már a tenyerét tiltakozón nyújtotta felé.

- Blaise szűnj meg és eredj a francba innen, mert most képtelen vagyok értelmesen beszélgetni veled – tiltakozott hevesen Daphné.

- Daphné tényleg menjetek inkább ti ketten… - pattant fel Pansy is pirulva.

- Nem, neked jó szórakozást Pansy tényleg – nézett a lányra  teljesen más hangnemben Daphné. – Őszintén kívánom hogy érezd ma este nagyon jól magad – mondta teljesen komolyan.

- Öhm…kösz – nyögte kínosan Pansy, s csipkeruhája ujját zavartan huzigálta vissza a karján.

- Csak ezt a kéjencet fojtanám most meg, de az lényegtelen. Sajnos most a te partnered, szóval életben kell hagynom – mondta sajnálkozva Daphné Blaiset méregetve felpaprikázottan.

- Akkor jó éjt! – vágta rá gyorsan Blaise, s kitessékelte Pansyt a lányháló ajtaján. – Szabad a karod? – kacsintott a lányra kint Blaise, s a karját nyújtotta támaszként a lánynak.

- De csakis mert szédülök – mosolygott rá Pansy, s elfogadta a fiú felkínált karját. Blaisebe karolva vonult le a mardekár klubhelyiségbe.

- Jó szórakozást! – kiáltotta nekik Milly a fülkéből, s olyan lelkesen integetett, hogy majdnem leverte az állólámpást. Pansy szándékosan nem nézett a régi kanapék felé, ahol Draco trónolt elmaradhatatlan szárnysegédjei nélkül, Crak és Monstro ma büntető munkán vannak, méghozzá Piton küldte őket büntetőmunkára. Pansy sejtette, a fiú úgyis hallja, ahogy a páros végighalad a klubhelyiségben. A Lump Klub szenzáció volt. Ugyanis a mardekárból csak egyetlen vendég volt hivatalos a Lump Klubba, méghozzá Blaise Zabini. Senki sem szerezte meg ezt a kiváltságot egyik másik évfolyamról sem. Blaiseről pedig igazán nem mondható, hogy nem igyekezett a mardekáros lányokat bevonni a Lump Klubba. Minden estére más partnerrel érkezett. Alaposan bejáratva a maga módján a mardekárt a kiváltságosok közé. Bármennyire is bosszantott mindenkit, hogy nem kaptak meghívást azért elismerték, hogy  Lump Klub tagnak lenni, nagyon is sokat jelent. Kapcsolatokban. A bejáratosság egyet jelentett Lumspluck széles kapcsolati hálójának megismerésével, vagyis olyan kapcsolati tőke kiépítésével, ami felbecsülhetetlen érték még a legvagyonosabb mardekáros aranyvérűeknek is. Így hát hétről hétre csak hőn áhítoztak arról, hogy Lumspluck érdeklődése rájuk is rájuk esik majd, akár a fény után sóvárgó növények az erdő mélyén. De Lumpsluck minden házzal ellentétben a mardekárból csakis Blaise személyét kívánta maga mellett tudni ezeken az estéken. Blaise egyetlen klubot sem hagyott ki. Minden egyes klub felért egy rangos eseménnyel, amire mindenki odafigyelt. A mardekárból kíváncsian figyelték, hogy blaiset kit tüntet ki azzal a figyelemmel és megbecsüléssel, hogy egy ilyen lehetőséget adjon a számára, hogy elviszi a Lump Klubba. Hogy három hónap alatt Blaise még mindig nem jutott el odáig, hogy Daphnét is egyszer magával vigye…a lányokat kevésbé zavarta, Daphnét és a barátnőit viszont annál inkább. Semmiképp sem akartak arra gondolni, hogy Blaise részéről ez egy burkolt jelzés akarna lenni.  Vagyis Blaise Lump tagsága alaposan kiemelte Blaiset a mardekár szürkés ezüstös derengéséből. Ha eddig nem ismerték el, hogy ő valaki, akkor most mindenkinek el kellett ismernie. Lumpsluck nem akárkiket választott a hőn áhított klubba. S Blaise az első perctől a törzsvendége. Akármennyire is újkeletű Blaise gazdagsága, berobbantak a köztudatba. Az anyja és ő is. S most Pansy Parkinson élvezheti ki minden ízében az estét Lumpsluck partyján, Blaise oldalán. Több tucat lány irigykedve mérte végig a nagyon visszafogott konzervatív lila csipkeruhába öltözött Pansyt, ahogy rezzenéstelen arccal halad Blaisebe karolva. Pansy lilarányalatú szaténcipőt húzott hozzá. Egyáltalán nem volt kihívó. Pansyhoz igazán nem is illene. Nem kellett sokat menniük. Lumspluck szobája itt volt a pincében. Ahogy beléptek karácsonyi hangulatban, széles mosollyal erős kézfogással Lumspluck maga várta és köszöntötte őket.

- Blaise! Kedves fiam! – kiáltotta mézesmázosan. – Csakhogy megérkeztél! – Blaise szeme végigsiklott Pansy szolid, szigorú arcvonásain. – Nagy kópé vagy te Blaise! – ingatta a mutatóujját Lumspluck játékosan fenyegetve a fiút. – Minden estémre más hölggyel érkezel és ráadásul egyik gyönyörűbb mint a másik – áradozott tovább Lumpsluck. Ahogy a páros szintén köszöntve a tanárt elhaladt mellette Lumpsluck egy pillanatra visszahúzta Blaise. – Mi lenne, ha a következő estémre egy olyan hölgyet hoznál magaddal, aki tényleg fontos is neked? – kérdezett rá Lumspluck jelentős tekintettel.

- Úgy lesz professzor úr – biccentett Blaise, miközben futólag a tanárra kacsintott. Blaise könyökénél fogva Pansyt tovább tolta a szoba belsejébe. Pansynak persze még minden új volt. Még a falakat takaró függönyökben bámészkodott. Blaisenek már fel sem tűnt. Olyan rutinosan és magabiztosan járt-kelt a klubszobában. – Éhes vagy, kérsz valamit enni? – kérdezett rá Blaise.

- Igen, jól esne valami könnyed, a vacsora semmi sem volt – kapott az alkalmon Pansy. Nem volt étvágya, nem is evett sokat. S igazán tartalmas ételeket nem is ehetett még. Kímélni kellett a gyomrát.

- Rendben, gyere – Blaise a szép körasztalhoz vezette a lányt. A faragott neoreneszánsz széket kihúzta a lánynak. Pansy leereszkedett az asztalhoz. – Nézzek neked kétszersültet?

- Jaj ne csináld! Itt van ennyi hús és én valami betegeknek való szárazkaján éljek? – háborgott Pansy. Blaise habozva billegett.

- Na csak mert Lump Klub van és én elnéző vagyok ma nézek neked valami szárnyast – kacsintott rá Blaise. Maga válogatta össze a főtt krumplit és a sült hús darabokat a lánynak, s tökpezsgőt is hozott neki.

- Itt van Potter – mondta komor hangon Pansy.

- Komolyan? – nézett körbe Blaise. – Még egy partyra se jött el – keresgélte a szemével a griffendéles fiút. – Kivel jött?

- azzal a holdkóros Lunával – mondta rosszkedvűen Pansy, s éhesen rávetette magát a végre kellően fűszerezett combra.

- Figyelj Pansy egy kicsit magadra hagylak, csak amíg elfogyasztod a vacsorát ígérem sietek vissza! Csak tudod…üzlet – mosolygott rá Blaise s közben arcon csókolta a lányt.

- Jó persze menj csak – kapta be éhesen a falatot Pansy.

- Tényleg ne egyél mást jó? Nem akarlak megint meghánytatni – nézett rá esdeklőn Blaise.

- Ez bőven elég lesz, na menj már! – hessegette el Pansy a fiút. – Ígérem nem szúrom keresztbe a torkomon a késem, na… - intett a fiúnak. Blaise elkapta a csontos kezet, s kézcsókot lehelt a lány kézfejére, s azzal elviharzott. Egy talpas pezsgős poharat emelt le magának az elsuhanó házimanó tálcájáról, s odalépet kiszemelt célszemélyéhez.

- Boldog karácsonyt Melinda! – koccintotta a pezsgőspoharát a lányéhoz. Apró termetű szőke hajú lány volt Melinda Bobbin.

- Neked is Blaise – pirult el a lány a nem várt megszólítástól. A kísérője épp elillant valamerre, Blaise pedig nem akarta elmulasztani, hogy négyszemközt beszéljen a lánnyal. Ez az ügy fontos volt neki. Fontosabb mint bármi más. Melinda Bobbin volt ma talán az egyik legfontosabb lány Blaise számára. Mindketten belekortyoltak a pezsgőjükbe.

- Hazamégy a szünetre? – kérdezte csevegő hangnemben Blaise.

- Hogyne. Te is? – kérdezett vissza a lány. Blaise hátat fordított a társaságnak, s a kandallópárkány peremének dőlve teljes figyelmét a lánynak szentelte.

- Hagyjuk a részletköröket. Az első bemutatkozás után tudjuk, hogy előbb utóbb érdekeltségünk fűződik egymáshoz – mosolygott kedélyesen a lányra. – Mondhatni a sors könyvében benne van, hogy elkerülhetetlen, hogy személyesebb szálak is szövődjenek közöttünk – vigyorgott a lányra Blaise.

- Vártam ,hogy mikor szólítasz meg, s mikor lépsz hozzám. Örülök, hogy megtetted – bólintott rá Melinda, miközben arca kellemesen kimelegedve kipirult.

- Mennyire vagy otthonos a családi üzletben? – kérdezett rá homlokráncolva Blaise.

- Természetesen csak a RAVASZ- vizsgáim után léphetek be teljes körűen a családi vállalkozásba. Valamint egy két éves képzésre még be kell járnom, de alapvetően előbb vagy utóbb, de én veszem át az üzletek irányítását – bólintott Melinda.

- Igen persze ezt megértem – biccentett rá Blaise. – Tehát  elsősorban az érdekelne, hogy vállalnátok szállítást és hozzávaló ellátást egy magánrendelőbe?

- Igen sejtettem ,hogy ez fog érdekelni – nevetett rá Melinda. – Szóval rá is kérdeztem már hettekkel korábban otthon. Jelenleg nincs ilyen megrendelőnk, hiszen a patikáinkból szerzik be a hozzávalókat, de ha a későbbiekben üzletfelekké válhatnánk mi ketten… - Melinda lágyan felnevetett Blaise kacsintására. - …keress meg mindenképpen, s nyélbe ütjük a dolgot.

- Kényelmesebb lesz nekem így, ha egyenesen nagy tételben hozzám érkeznek a szükséges dolgok, mint ha szüntelen át kell szaladnom a patikába – forgatta a kezében a pezsgőspoharat elgondolkodva Blaise.

- Hogyne a te eseted egészen más. Nyilván nagy mennyiségben kellenek a hozzávalók, nem egy családi elsősegélycsomagot kell fenntartanod mint másoknak. A Szent Mungóba nem mi szállítunk, nem tartanak igényt ránk – rántotta a vállát Melinda. – De ettől függetlenül, a mi külön szövetségünk létrejöhet.

- Mondhatni kölcsönösen szükségünk lesz egymásra? – nevetett fel Blaise.

- Egy elismert aranyvérű gyógyító mint megrendelőnk, mindképpen megdobja a családi patikaláncunk reklámját. Szóval jól jön igen – nevetett rá Melinda. – Nekünk is érdekünk a konkurencia ellen. Nem beszélve arról, hogy így nagy valószínűséggel a te betegeid a mi patikánkba térnek be.

- Na igen, ez azért egészen jó propaganda nektek. Úgyhogy cserébe jutányos áron várom a szállítást  - vigyorgott rá Blaise.

- akkor megegyeztünk – bólintott Melinda is. – Ha oda kerül a sor akár a patikán keresztül is megtalálsz és akkor fixáljuk a részleteket.

- Akkor erre a sikeres megbeszélésünkre és jövőbeli együttmőködésünkre! – emelte a poharát Blaise. Melinda hozzákoccintotta a saját poharát, s mindketten fenékig hajtották a pezsgőspohár tartalmát. – Ha megbocsátasz! – biccentett búcsúzóul Blaise, s megfordult, de ahogy megindulva felnézett a tüdejében is rekedt a levegő…

Draco egyre feszültebben töltötte az estét a klubhelyiségben. Teljesen ide volt kárhoztatva. Monstro és Crak nélkül nem mehet zavartalanul a Szükség szobájába. Vagyis ezen a remek estén, amikor lett volna legalább egy órája a volt nincs szekrény megjavításán fáradozni, itt kell tűkön ülve várnia, végignéznie, ahogy Pansy Blaise karján kisétál a klubhelyiségből Lumpsluck partyjára. A szíve sajgása sugallta, hogy talán féltékeny a lányra. Bár maga sem értette, hogy miért. Pansy teljesen lerobbant. Olyan lehangolón néz ki, hogy a csípócsontja biztos beleállna a derekába, akár egy gyilkos eszköz. Ráadásul tényleg hónapok óta nem is gondolt még nem hogy szerelmesen, de egyáltalán szexuális értelemben sem a lányra. Fogalma sem volt régen mi vonzhatta ebben a lányban. Most olyan semleges volt, mintha Milly haladna el előtte. Nem akadt meg a tekintete a lány egyetlen porcikáján sem. Akkor meg miért ez a gyomrában motoszkáló remegés. Indulat és düh. Vagy csak elrontotta a gyomrát? Vagy a feladat miatti idegességét érzi kivetülni erre is? Ujjaival türelmetlenül dobolt a bőrfotel karfáján. Már egy órája leléptek kettesben. Blaise és Pansy. Blaiset ismerve meg sosem lehet tudni, hogy éppen mit művel a lánnyal. S valahogy már a gondolat is zavarta. Draco bosszúsan csapott a bőrülésre. Már megint azon kapta magát, hogy Astoriát bámulja. Állandóan a lányra téved a tekintete. Nem értette magát, hogy miért nézi ilyen gyakran a lányt. Hogy miért ne mtud a tekintete bármi máson megállapodni a klubhelyiségben, de hogy rendszeresen visszatér a szőkehajú lányhoz a pillantása az már egyenesen aggasztó. Draco sosem volt ilyen. Még Pansyval való kapcsolata fénykorában sem. Rájuk ez nem illett. Hogy sokáig szemezzenek. S Astoriához és hozzá? Hozzájuk illik? Draco makacsul összeszorított ajkakkal tiltakozott. Egyik énje ugyanis nagyon is azt sugallta, hogy imponáló és izgalmas ez a szemezés a macskaszemű, smaragdos tekintettel. Mennyi idős is ez a lány? Most negyedéves. Hát akkor éppen súrolhatja idén a tizenötöt. Nagyon fiatal. De egyáltalán miért gondolkodik erről? Miért lett egyszerre részletkérdés Astoria kora? És hogy vajon nagyon fiatal-e még a dolgokhoz, meg hasonlók. Pansyval ilyenkor karácsonykor csattant el az első csók közöttük. Pansy éppen ennyi idős volt, mint most ez a szép szőke hajú igéző pillantású, Greengrass lány. Ez a jelző illet rá a legjobban. Egyszerűen Greengrass volt. Ebben pedig minden pozitív és negatív felhang ott volt. Astoria is olyan meghatározhatatlanul érettnek tűnt. De nem volt azért Daphné. Közelsem volt olyan provokáló, olyan harsány, olyan kis kéjenc. Mégis volt valami észvesztően buja a tekintetében, a nézésében, ahogy átnyalta az ajkait, ahogy keresztbe tette a lábát, ahogy viszonozta a pillantását. Amitől bármelyik férfi elveszti a fejét. Draco is ezt érezte most. S nyomasztotta ez a bámulás. Tessék már megint őt bámulja. S Astoria nem is leplezi, hogy észreveszi a tekintetét. Ez a lány annyira nem Pansy volt. Pansy vagy szigorú arccal merőn visszabámulna, hogy Draco most már kopjon le, vagy elkapná a pillantását zavarában. Astoria zavarában viszonozza a pillantást. Mohón kapja el a szürke tekitnetet s igyekszi kfogva tartani amíg  csak bírja. Réges régen szerelmes volt bele a lány. Mindenki ezt mondta. Sőt Pansy előtt Blaise voltaképpen Astoriát is javasolta neki. Vajon most mit érez a lány? S mit érez Pansy? Két éve csókolta meg először, akkor indult a kapcsolatuk. Hihetetlen .Két év, s minden megváltozott. Dracót pedig idegesíti, hogy nem tudja mi történik a lánnyal Blaise szárnyai alatt. Egyszerűen hiába bámulja a szép Astoriát mégis féltékeny közben Pansyra. Micsoda egy helyzet! Draco felpattant s indulatosan kirontott  a folyosóra. Már javában elmúlt kilenc óra. Legalább tíz óra körül járhat az idő. Csak elsétál Lumpsluck szobája előtt, s ha nyitva az ajtó bekukkant a párosra. Csak hogy rajta tartsa a szemét. De egyáltalán miért is izgatja őt mindez? Hiszen Pansyról lemondott. Év elején tisztázták, hogy kész vége. Befejezte vele. Akkor meg mit ólálkodik itt Lumspluck szobája előtt. HA értené ezeket az indulatok itt a mellkasában, meg a gyomra tájékán máris okosabb lenne. Draco hát a hangok irányába lépdelt. Az ajtó valóban rényire nyitva állt, hogy szellőzzön a pinceterem, de Draco nem leskelődhetett be kellőképpen, mert Argus Frics csípte nyakon, jellemzően settenkedő járásmódjával mögé kerülve.

-         Most megvagy kis rendbontó! Éjszaka engedély nélkül járkálsz a folyosón? Na máris viszlek a házvezetődhöz – rángatta magával Frics.

-         Én…meghívást kaptam Lumpsluck professzor partyjára…csak…késve indultam el – próbálta magát kimenteni Draco, mielőtt Piton elé kerül.

-         Az máris kiderül – húzta magával Frics egyenesen Lumspluck elé dracót. Legnagyobb pechjére viszont Lumspluck Piton és Potter társaságában volt. Rosszabb hármast együtt le sem tudott Draco képzelni.

-         Lumspluck professzor! Ez a tanuló azt állítja hogy meghívást kapott az ön fogadására, de késve indult el. Valóban meghívta őt, professzor úr? – zihálta Frics.

-         Jó, elismerem nem vagyok meghívva – csattant Draco. – Be akartam szökni, most elégedett? – Draco szürke tekintetével végigpásztázta a teret. Blaise éppen öles léptekkel haladt végig a termen, a ledermedve Dracót bámuló Pansyhoz. A fiú kezét a lány törékeny vállára tette, s halkan a füléhez hajolva suttogott neki, ajkaival súrolva Pansy  nyakának érzékeny bőrét. Pansy elgyengülve hunyta le a szemét, ahogy megérezte Blaise leheletét, s az azt követő ajkak súroló simogatását.

-         Nem vagyok elégedett –acsarkodott közben Frics Draco háta mögött. – Engedély nélkül mászkálni mi?

-         Hagyja csak igazgató úr – legyintett nagylelkűen Lumpsluck. – Karácsony van, és nem bűn ha valaki el akar jönni egy partira. Egy egyszer eltekintünk a büntetéstől. Maradhatsz Draco – Draco még jobban magába zuhant. Na már csak az kellene, hogy itt töltse az estét Lump Klubjában és a szeme előtt művelje Blaise ezt az egész bekerítő hadműveletet Pansyval.

-         Köszönöm a meghívását Lumcpluck professzor- erőltette magába az illendőség diktálta szavakat Draco, s megpróbált egy mosolyt is kifacsarni magából, holott féltékeny tekintete minduntalan visszarévedt az asztalnál ülő párosra. Most már Blaise is leült Pansy mellé, s a kezét fogva mélyen egymás szemébe néztek.

-         Ugyan semmiség Draco. Elvégre ismertem a nagyapádat…

-         Mindig a legnagyobb elismeréssel beszélt önről uram – felelte rá Draco. – Azt mondta, ön a legkiválóbb bájitalfőző akit ismer. – Draco tekintete azonban vissza-visszatévedt a párosra. Most tényleg hányinger kerülgette. Ahogy egyértelmű jelét látta, hogy Pansy nemcsak hogy Alexandr Antropov hódolását fogadja ismét szívesen, de az örök szédítő, szerelemben jártas, szenvedélyes Blaise figyelmére is igényt tart, és minden zokszó nélkül fogadja is Blaise közeledését. Pansy árnyéka volt egykori önmagának. Betegesnek tűnt. S Draco nem is sejtette, hogy Pansy ugyanezt látta rajta. Régen nézett így nyíltan és merőn egykori szerelmére mint most ,ahogy a felfordulás miatt egy kicsit midnenki figyelme Dracóra irányult. Pansy jéggé dermedve egyszerűen csak kimeresztett szemmel bámulta Dracót. Aki ilyen váratlanul megjelent Lump partyján. Na ezek után ne gondolja azt, hogy miatta jött? Képes volt miatta még lebukni is, csak hogy bejusson a partyra és ránézzen. Persze naív gondolatok! Pansy nem győzte ellegyezni ezeket a hiú gondolatokat. Hogy Dracót talán mégiscsak piszkálja a tudat, hogy ő most Blaise-el kettesben van  egy partin. Egyszerre rázta meg negatív és pozitív tekintetben is Draco felbukkanása a mai estén. Draco legalább olyan pocsékul fest mint ő. Pansyt tényleg megdöbbentette, hogy most ahogy a fényekben Dracót aki először nem vette őt észre nyugodtan végigmustrálhatta. Draco is fogyott. Nagyon sokat. Hasonlóan nyúzott hamusszürke volt az arca mint amilyen Pansyé. Egyformán karikás a szemük. S életükben most néznek ki a legborzalmasabban. Mintha mindketten ugyanabban az összeesküvésben vennének részt, ami kikészíti őket. Pedig őket semmi esm köti össze. Még egy ilyen össze-esküvés sem. Mintha ugyanabban a betegségben szenvednének. Ugyanaz a kórság emésztené őket. Ha Blaise nem lép közbe, nem siet azonnal Pansyhoz ahogy meglátja Dracót, akkor Pansy még most is ledermedve a fiút bámulná, olyan ijedt tekintettel, mintha Draco éppen halálosan fenyegetné. Blaise azonban azonnal magára irányította Pansy figyelmét. Tudatosan terelte el Pansy gondolatait, szándékosan a lány intim szféráját zaklatva. Erősebb fizikai jelenlétével fel kellett lépnie, hogy Pansyt kirázza a mélydepresszióhullámból, ami Draco láttán kezdett összecsapni a lány feje felett. Nem hagyhatja, hogy Pansy elsüllyedjen a gondolataiban a bánatában, akármiben.

-         Beszédem van veled Draco – sziszegte hirtelen Piton. Draco kedvetlenül meredt házvezetőtanárára.

-         Ejnye Perselus, karácsony van, ne légy túl szigorú… - próbált Lumpsluck Draco védelmére kelni.

-         Házvezető tanáraként el tudom dönteni, hogy milyen mértékű szigor a helyén való – mondta hidegen, s ellentmondást nem tűrő hangnemben Piton.- Draco, gyere velem! – Draco egy utolsó pillantást még vetett az asztalnál ülő párosra, aztán kelletlenül de követte Pitont. Draco a folyosón karon ragadta s magával vonszolta a legutolsó terembe, s magukra csapta az ajtót.

-         Már figyelmeztettelek Draco! Nem hibázhatsz, mert ha kicsapnak…

-         Nem érti, hogy nem volt hozzá semmi közöm? – sóhajtott Draco, hogy Piton már megint a nyakláncos ügyön lovagol.

-         Remélem igazat mondasz, mert ez rettenetesen ügyetlen és ostoba dolog volt. Máris felmerült a gyanú, hogy benne van a kezed – Draco elhúzta a száját. sEjtette, hogy ki terjeszti ezt a gyanút róla. Potter.

-         Ki gyanúsít engem? – csattant Draco. – Utoljára mondom, nem én voltam. Annak a Bellnek biztos van valami ellensége, akiről nem tudnak… - Draco szürke tekintete találkozott Piton sötét tekintetével. A hideg fekete pillantás a lelkéig hatolt. – Ne nézzen így rám! – csattant Draco ,ahogy megsejtette mire készül Piton. – Tudom, hogy mire készül, nem vagyok teljesen hülye, de nem fog összejönni! – Draco bosszúsan érezte, hogy Piton legilimenciával hatol az elméjébe. Persze nagynénjének köszönhetően semmit sem jelent az egész. A nyáron elég sokat foglalkoztak ezzel, hogy Draco tökéletes oklumenciát mutasson most be.

-         Á…látom Bellatrix nénéd megtanított az okklumenciára. Milyen gondolatokat próbálsz eltitkolni a mestered elől, Draco? – kérdezett rá Piton puhatolódzva.

-         Előle semmit, de maga ne ártsa bele magát! – csattant Draco.

-         Szóval ezért kerülsz engem év eleje óta. Féltél, hogy bele avatkozom a dolgodba? Ha bárki más venné a bátorságot hogy sorozatos felszólításaimra sem jelenik meg a szobámban…

-         Küldjön büntetőmunkára! Jelentsen fel dumbledore-nál! – csattant Draco háborogva, hevesen gesztikulálva karjaival. Dühös volt. Hogy Piton már megint kérdőre vonja. Faggatja. Anyja ráállította. S most egyszerűen már idegesíti a házvezető tanára is. Mert állandóan kérdezget és agggódik. Pontosan olyan lett, mint amilyen az anyja, meg Milly, meg amilyen Pansy volt. Neki elege van ezekből.

-         Nagyon jól tudod ,hogy egyiket sem akarom – szólalt meg végül Piton, megtörve a csendet.

-         Akkor ne hívogasson a szobájába! – vágta rá indulatosan Draco.

-         Figyelj rám! – rántotta közelebb Piton, s most szinte hangtalanul sziszegte a szavakat. – Segíteni próbálok neked. Megesküdtem anyádnak, hogy védelmezni foglak. Letettem a Megszeghetetlen Esküt Draco.

-         Sajnos úgy tűnik meg kell szegnie, mert én nem kérek a védelméből – vágta rá gúnyosan Draco, s elrántotta magát Piton szorításából. – A feladat az enyém. Én kaptam én is fogom elvégezni. Megvan a tervem, működni is fog csak egy kicsit tovább tart mint gondoltam. – magyarázta ingerülten Draco.

-         Mi a terved? – nézett rá vallatón Piton.

-         Semmi köze hozzá! – kiáltotta hevesen Draco.

-         HA elmondod mire készült támgatni tudlak.

-         Köszönöm ,de van elég támogatám. Nem vagyok egyedül – felelte sértetten Draco, magából kikelve.

-         Ma egyedül voltál. Előörs és hátvédek nélkül. Ezek elemi hibák…

-         Velem lett volna Crak és Monstro ha nem küldi büntetnőmunkára őket! – bosszankodott Draco.

-         Halkabban – csitította Piton. Az egész pinceterem zengett már Draco hangjától, ahogy megfeszült nyakkal kiabált a tanárral. Draco pihegve nyugodott le.  A kimerültségtől sokkal ingerlékenyebb volt. Gyorsan lobbant. Dühösen, feszülten, pattanásig feszült idegekkel s bármikor robbant. Egyszerűen az idegei mennek rá erre az egész feladatra. Annyira görcsösen akarja, hogy már szenved az egésztől. De tényleg. Mindenki csak zaklatja. Alapvetően Crak és Monstro az az két ember, akivel még szóba áll. Egyre kétségbeesettebben agyal a feladat megoldásán, s minden mást feladott érte, s most mégsem tart sehol. Sírni volna kedve ettől a látványos egy helyben topogástól. Nem alszik, nem eszik, minden életfunkcióját háttérbe szorította hogy teljese mértékben a feladatra koncentrálhasson, kimerült, ideges, s ez az eredménye. Ha hozzá szólnak leordítja már bárkinek a fejét, vagy pálcát ránt rá. Vagy egyszerűen csak bemos neki egyet ki tudja. Se kviddics, se tanulás, se nő. Semmi. Csak a hülye volt nincs szekrény ,amibe az egyetlen hite és reménye volt és még mindig nem tudta megjavítani.

-         Ha Crak és Monstro barátaidnak szándékukban áll idén letenni nálam az SVK-t akkor szorgalmasabban kell dolgozniuk… - terelte kicsit más mederbe a témát Piton.

-         Mit számít az!? – kiáltotta hisztérikusan Draco. – Sötét varázslatok kivédése? EZ egy vicc nem? Színjáték! Ki akar védekezni a fekete mágiával szemben?

-         Ez a színjáték felétetlenül kell a sikerhez – csitította Piton. – Figyelj most rám! Óvatlan vagy, egyedül kóborolsz, hagyod hogy elkapjanak, s ha olyanokra bízod magad mint Crak és Monstro – Piton nem tetszően ingatta a fejét.

-         Nemcsak ők segítenek – bosszankodott Draco.

-         Akkor avass be engem is…

-         Tudom mi jár a fejében a dicsőségemre fája a foga – csattant féltékenyen Draco.

-         Úgy beszélsz mint egy gyerek. Megértem, hogy  felkavart apád bebörtönzése… - Dracónak ez tette végleg be a kaput. Hogy Piton gyereknek nevezte, s ismét felhozták neki apja bebörtönzését. Mielőtt elbőgi magát faképnél hagyta Pitont, s  kirontott a teremből. Piton nem jött utána. Dracónak most erre az estére bőven elég volt ez az egész. Elfutotta a könny a szemét. Mint már annyiszor kétségbeesett küzedelme s  feladatának súlya alatt.