A csillagvizsgálóból visszasiettek a Szükség szobája felé. A folyosó végén éppen háttal őrködött nekik Ginevra Weasley. Potter! Biztos, hogy már megint az ő keze van a dologban. Draco a fal mellett osont. Nagynénje hangtalanul követte, s besurrantak a Szükség szobájába. Bella felnyitotta az átjárót. A volt nincs szekrényből több halálfaló is kilépett, közöttük Fenrir Greyback is. Draco undorodva tartotta tőle a tisztes távolságot. A Carrow testvérpáros bíztató mosolyt eresztett meg Draco felé.  Draco idegesen, remegő kézzel magához vette a Dicsőség Kezét, s a talárzsebébe gyömöszölte a perui instant sötétségport. Készen állnak. Vissza  a csillagvizsgáló toronyba igyekeznek, ahova már díszkísérettel várják Dumbledore megérkezését. Draco felnyitotta a szükség szobájának az ajtaját. Kikémlelt.  A Weasley testvérpár egyenesen rá meredtek. Dracónak több sem kellett, belemarkolt a sötétségporba, s  a feldobta a levegőbe. Nagynénje kezét megragadta, s maga után vonszolta. A halálfalók követték Bellatrixot. Senki más nem látott, csak Draco. Mindenki más vakon tapogatódzott körülötte. Olyan volt, akár egy csendes pantomimjáték. Halk cipősurlódások, vakon előretapogatódzó kezek. Csupa árnyak. Különös volt a sötétségporban a Dicsőség Kezének matt fénye mellett lépkedni. Csúszott a keze a múmiakézen. Nyirkos volt a tenyere. AZ ujjai görcsösen szorították az egyetlen világító eszközt, aminek különös árnyat vetítő homályában csak Draco látott. Mintha lágyultak volna a vonalak, mintha mindent csak ködön át látna, mindenen visszaverődött a múmiakéz tompa fényének különös játéka. Draco idegesen kapkodta a levegőt. A szívea gyomrában dobogott. Reszketett a keze. Félt, hogy elejti az egyetlen világosságot adó tárgyat is. S mindenki őt követi most. Rá vannak bízva itt a sötétben. Újra és újra bele kellett markolnia a zsebébe. Bellatrix a vállát markolta, úgy vezette Draco a kis csapatot. Pisszenés nélkül haladtak. Vészesen fogyott a jótékonyan minden szem elől takaró, védelmező sötétséget adó perui por.  Már éppen a torony felé vezető lépcsőt pillantotta meg, amikor csapatnyi felnőtt be botlottak. Többek közt McGalagony professzorba. Draco hiába tapogatódzott a zsebében még a perui instant sötétségporért. Már csak apró szemcsék  morzsálódtak a zsebe aljában, hiába próbált belőle egy csipetet még felcsippenteni s a levegőbe szórni, már nem volt annyi, hogy összegyűjthesse. Elsüvítettek az első átkok. Minden teljes káoszba fordult. Draco is lőtte az átkait. Át kell jutnia a csillagvizsgálóba, Dumbledore mindjárt megérkezik remek alkalom lenne. És ráadásul az utolsó lehetősége.  Bella magához rántotta.

- Eredj fel a csillagvizsgálóba és intézd el Dumbledoret! Menj siess, ne itt vesztegesd az időd! – súgta neki, s testével takarva Dracót maga lökte a csillagvizsgáló torony lépcsője felé. Bella hevesen küzdött harciasan lengetve a pálcáját, fekete talárja csak úgy lobogott, mintha a szél játszadozna vele. Dracónak nem volt választása a fél tucat halálfaló kelepcébe került itt a csillagvizsgálónál. Nem tarthatnak vele. Egyedül kell végigcsinálnia. Draco nehéz szívvel de nekiindult, fel a csillagvizsgáló toronyba. Amikor belépett már a Véres Báró sem hörgött ott. Eltűnt máshol lebegtetve vérfoltos ruháját. Vagy talán a bárdját keresgélte, ami mindvégig ott volt a szükség szobájában. Draco lehangoltan nézett az apró balkon felé. Dumbledore biztos, hogy már siet a Roxfort felé. Meglátta a Sötét jegyet itt a csillagvizsgáló torony felett.  Draco nagy levegőket vett. Remegett a keze. Még erőt gyűjtött. Bátorságot. Hogy megtegye, amit meg kell tennie. Lehunyta a szemét. Az apjáért, a családjáért, a Malfoy becsületért. Draco szája szélét harapva vértezte fel magát a gondolatokkal, hogy képes legyen ma este szembenézni azzal, akit…meg kell ölnie. Különben az egész család pusztul. Rajta áll vagy bukik a Malfoy név. Túl nagy kockázat. Nagyobb mint amit képes elviselni. De meg kell tennie. Elszánt tekintettel felnézett, s kilökte a toronyerkély ajtaját , s kiugrott rajta. Ahogy kitette a lábát azonnal meg is rémült. Ott állt vele szemben Albus Dumbledore.  Draco azonnal elkiáltotta magát.

- Capitulátus! – A bodzapálca kiröppent Dumbledore kezéből, s nagy ívben átrepült a mellvéd felett. Hát pech, most lent a fűben keresgélheti majd a halál pálcáját! – Draco közben fürge tekintettel körbenézett az apró erkélyen. Dumbledore a mellvédre támaszkodott. Oldalt két seprűt támasztottak a falhoz.

- Jó estét Draco! – köszöntötte kiborítúan nyugodt hangon az igazgató.

- Ki van még itt? – kérdezte nyersen Draco, még mindig a két seprűn tartva szürke tekintetét.

- Ezt inkább én kérdezhetem. Egyedül dolgozol? – kérdezett rá csevegő hangnemben Dumbledore. Draco visszanézett az igazgató sápadt aszott vén arcára.

- Nem vagyok egyedül. Vannak társaim. Halálfalók érkeztek az iskolába – felelte rá Draco kimérten.

- No lám, elismerésre méltó teljesítmény. Megtaláltad a módját, hogy bejuttasd őket. Hol vannak? – kérdezett rá érdeklődően Dumbledore.

- Igen itt az orra előtt csináltam és észre se vette. Összetalálkoztak a maga őreivel, Odalent harcolnak…én előrejöttem…mert el kell végeznem valamit… - hebegte Draco. Minden kezdeti bátorsága elszállt. Félt. Iszonyatosan félt az igazgatótól. Most ezen a nyári estén úgy vacogott itt a csillagvizsgálóban, mintha az északi sarkpontra hopponáltak volna.

- Akkor hát láss hozzá és végezd el kedves fiam – bíztatta Dumbledore. Ez az öreg tényleg szenilis bolond. Csak meredt az igazgatóra. Ennek tényleg fogalma sincs semmiről , vagy csak tetteti? – Draco, te nem vagy gyilkos – mosolygott rá az igazgató. Draco visszafojtotta a levegőjét. Hát még nem! De miért megy ilyen nehezen ez a gyilkolás. Már régen meg kellett volna tennie. Mit cseverészik itt az igazgatóval. Tudja a varázsigét! Hát tegye már meg! S ha mégis van itt még valaki?

- Honnan tudja? – vágta rá dacosan Draco. Hogyan jöhetett rá? Hiszen alig volt az iskolában! Hiszen mindvégig csak körítette a fő központi személyt, őt magát, az igazgatót. Hogyan jött rá akkor? Hát ez most már tényleg kínos. Tehát Dumbledore tisztában lenne azzal, hogy ő most itt a csillagvizsgálóban végezni akar vele? Draco elpirult.  – Nem is sejti mire vagyok képes, fogalma sincs mit tettem! – érvelt hevesen Draco, hogy magát is bátorítsa.

- Dehogynem tudom – mondta könnyed mesélős hangon Dumbledore. – Kis híján Katie Bell és Ronald Weasley halálát okoztad. A tanév folyamán egyre elkeseredettebb kísérleteket tettél arra, hogy megölj engem. Már megbocsáss Draco, d ezek roppant ügyetlen próbálkozások voltak…őszintén szólva annyira ügyetlenek, hogy kétséget ébresztenek szándékod komolysága felől – zárta le beszámolóját az igazgató. Draco kimeresztette rá a szemét! Ilyen nincs! Tényleg  mindenki pontosan tisztában volt vele, hogy mire készül? AZ egész suli tudta? Pansy, Blaise, maga Dumbledore is! Hogyan jött rá mindenki? Tényleg ennyire átlátszó volt? Ennyire fölösleges volt minden próbálkozása, hogy elszigetelje magát a Roxfortban mert ebben a rohadt suliban mindenkinek mindenről tudnia kell? Mekkora egy mocsadék pletykafészek ez a suli! Milyen undorító, hogy itt az embernek egy kis titka sem lehet!

- Komoly volt a szándékom – csattant erősködve Draco. – Egész évben a feladaton dolgoztam és ma este…- ekkor tompa kiáltás harsant. Draco fülelt. Mintha a nagynénje hangja lett volna. Draco idegesebb lett, s összerezzent.

- Valaki odalent hősiesen állja a sarat – nyugtázta kedélyesen Dumbledore. – De hol is tartottunk. Tehát sikerült bejuttatnod a halálfalókat a kastélyba, amit én, bevallom, elképzelhetetlennek tartottam…Hogyan csináltad? – érdeklődött. Na végre valami, amivel mindenkit sikerült meglepnie. Még ezt a vén bolondot is. Aki azt hiszi, hogy mindig mindenről tud. Lám erről sem tudott.  Azért annyira mégsem volt ostobaDraco egész évben. Itt a bizonyíték rá. De miközben ezek a gondolatok kavarogtak Draco fejében egyre nyugtalanabb volt. Bellatrix mégiscsak rokon. Black. Nyugtalanító lenne ha történne vele bármi is. Főleg, hogy Bella mindig jó közvetítő a Malfoyok és a Nagyúr között. Bella mindent jól tud prezentálni a nagyúr előtt. Az ő segítségével könnyűszerrel kilábalhatnak ebből a szerencsétlen ügyből is. Dermedten hallgatódzott.

- Lehet, hogy egyedül kell befejezned a munkét – jegyezte meg Dumbledore. – De hát nincs is igazán szükséged segítségre…a pálcám nélkül védtelen vagyok. – Draco csak meredt az igazgatóra. Igaz is mit fecseg még mindig itt vele. Amikor annyi mindenki miatt kell aggódnia. Bella, a hangokból ítélve többen is érkeztek a harcokba. Mi van, ha a mardekárosok közül is felnézett valaki. Mi van ha Pansy már megint nem fogadott szót és most odalent harcol ő is? Draco meredten bámulta az igazgatót. Meg kellene már tennie! De miért nem mozdul a keze. Miért dermed ilyen görcsös pózba, ujjaival erősen markolva a galagonyapálcáját, amin már fehérednek az ujjbegyei annyira szorítja.

- Értem, félsz cselekedni amíg nincsenek itt – mondta az igazgató.

- Nem félek! – csattant fel Draco. – Itt magának van félnivalója.

- Miért? Nem hiszem, hogy megölsz. Gyilkolni nem olyan könnyű, mint az ártatlanok hiszik. De amíg a barátaidra várunk, meséld el, hogyan csempészted be őket ide. Elég sokáig tartott mire megtaláltad a módját…- Draco hezitált. Még mindig nem sikerült elég bátorságot gyűjtenie ahhoz, hogy végre rászánja magát és megtegye. Megölje az igazgatót. Sajnos nagyon is igaz, amit az öreg beszél. Egyáltalán nem olyan könnyű varázslattal gyilkolni. Párbajban. Szemtől szembe. Draco mindig is sejtette ezt. Ezért kerülte egész évben. De most már nincs választása. Ez az utolsó esélye, el kell tennie az öreget lába alól, különben a családját ölik meg. Draco nyelt egyet. Már megint hányinger kerülgette, mint mindig amikor erre a kényszerű feladatra gondolt.

- Meg kellett javítanom hozzá a régi volt nincs szekrényt. Azt amiben tavaly Montageu elveszett.

- Ááá…feltételezem kettő van belőle…nagyon okos.

A párja a Borgin & Burkesben van.  Eredetileg át lehetett járni egyikből a másikba. Montague elmondta, hogy amikor belökték a Roxfortiba és bent rekedt a kettő közti átjáróban egyszer azt hallotta ami az iskolában történik máskor meg azt, ami a boltban mintha a két hely között ingázna, de őt senki sem hallotta. Végül sikerült kihopponálnia, pedig a vizsgát még nem is tette le. Ezt mindenki csak egy jó sztorinak tartotta, de én rájöttem mit jelent igazából…hogy ha megjavítom az elromlott szerényt lesz egy út, amin be lehet jutni a Roxfortba – foglalta össze a volt nincs szekrény történetét Draco. Tényleg nem kellene már ennyit pofáznia itt. Csa kegyszerűen nincs ereje megölni az igazgatót. Még mindig nincs. Talán ha Bella erőteljesen rákiált, az hatna. Csak érne már fel a nagynénje!

- Kitűnő – dünnyögte Dumbledore. – kitűnő…tényleg okos terv… s mindez jól mondtad…az orrom előtt történt…

- Igen így van! – vágta rá elégedetten Draco.

- De voltak pillanatok ,amikor kételkedtél benne hogy sikerül majd megjavítanod. Akkor folyamodtál más primitív eszközökhöz. Elküldted nekem a megátkozott nyakláncot, és a mérgeztett bort, amikről pedig sejthetted, hogy rossz kezekbe kerülhet.

- de maga nem jött rá hogy én voltam! – vágott vissza Draco.

- Ki kell hogy ábrándítsalak – sóhajtott Dumbledore. – Biztos voltam benne, hogy mindez a te műved.

- Akkor miért nem tett semmit? – dacoskodott Draco.

- Az túlzás, hogy nem tettem semmit.  Utasítottam Piton professzort hogy figyeljen téged…

- Ő nem a maga parancsára figyelt engem, hanem mert megígérte anyámnak… - vágott közbe Draco határozottan.

- Neked ezt mondta…

- Piton kettős ügynek maga vén bolond! Folyton ajánlgatta, hogy segít nekem…azt hitte hagyom ,hogy övé legyen a dicsőség…Folyton faggatott…kérdőre vont a nyaklánc miatt. De holnap reggel amikor felébred, már minden meg fog változni nem ő lesz a Nagyúr kedvence hanem én! – erősködött Draco, magát is bíztatva ezzel a tettre.

- Megérdemelt jutalom valóban. De segítőtársra akkor is  szükséged volt… aki odaadja Katienek… - Draco homlokráncolva figyelte az igazgatót. Dumbledore döbbenten elcsodálkozott. Csak most állt össze előtte a kép. - …hát persze….Rosmerta…Mióta áll az Imperius átok alatt? – kérdezett rá.

- hát felfogta végre? – kérdezett vissza gúnyosan Draco. Lentről azonban újabb fájdalmas kiáltások hallatszottak. Draco nyugtalanul topogott. Haladni kellene már. Miért bájcseveg még mindig itt?

- tehát Rosmertát arra kényszerítetted, hogy leskelődjön a saját mosdójában, s az első roxforti idáklánynak odaadja a nyakláncot. ÉS a mézbor…Rosmerta megmérgezhette mielőtt felküldte Lumsplucknak nekem szánt karácsonyi ajándék gyanánt. Ügyes….igazán ügyes… Frics úr nem ellenőriz egy Rosmertától érkező palackot De mond hogyan érintkeztél Rosmertával?

- Megbűvölt pénzérméket használtunk – adta meg a választ nehézkesen Draco. Reszketett a kezében a pálca.

- Nem ezzel kommunikáltak a Dumbledore serege nevű csoport tagjai?

- de igen. Tőlük vettem az ötletet – húzta el a száját Draco rosszkedvűen.

- A ma estére visszatérve, tehát Rosmerta értesített, hogy lementem a faluba?

- Igen. Azt mondta, csak lement a faluba egy italra és jön is vissza – erősítette meg Draco.

- Az ital megvolt, te pedig elhatároztad, hogy csapdát állítasz nekem? – kérdezett rá Dumbledore.

- Úgy döntöttünk fellőjük a sötét jegyet a torony felé, hogy maga iderohanjon megnézni ki halt meg. És bele is esett a csapdába! – sziszegte Draco zihálva.  Lentről kiáltások hangzottak.

- Fogytán az időnk Draco. Beszéljük meg a lehetőségeidet

- Az én lehetőségeimet? – fortyant fel Draco. – Itt állok pálcával a kezemben és meg fogom ölni…

- Ha meg akartál volna ölni, már megtetted volna miután lefegyvereztél és nem csevegnénk itt a kalandjaidról – mondta nyugodtan Dumbledore. Draco egész testében reszketett. Erre mit felelhet? Tényleg egyre bizonytalanabb volt már mindenben, ereje sem lenne kilőni az Avada Kedavrát, pedig pontosan tudja, az ilyen erős átkokhoz pontos határozottság kell. Kívánni kell, hogy Dumbledore meghaljon. Ó pedig hat év Roxfort után hány olyan alkalom volt, amikor kívánta tényleg Dumbledore halálát. Amikor igazságtalanul állandóan a griffendélt juttatta előnyhöz, mindig griffendélesek voltak a kivételezettjei. S a mardekár mindig valami megvetett mostohagyermek volt csak az iskolában. Fel sem tudja idézni már ezeket az érzéseket. Valahogy ma itt a csillagvizsgáló toronyban állva, már annyira mindegy volt minden! Egy éve börtönben sínylődik az apja, s ő még arra is képtelen, hogy összeszedve minden erejét tényleg őszintén kívánja Dumbledore halálát? Milyen szánalmas és elkeseredett kudarc már megint! Érezte, hogy a sírás kerülgeti. Tulajdonképpen az egész évét csak végigbőgte! Ahelyett, hogy a beosztási lakomán megölte volna az igazgatót aztán lelép Pansyval az oldalán a suliból. Kész. Így kellett volna csinálnia. Nem itt bénázgatnia. Már falfehér volt.

- Nincs választási lehetőségem, meg kell tennem, különben megöl! Megöli az egész családomat! – kiáltotta hevesen ziháló mellkassal Draco. Félt. Félta haláltól, s féltette a családját is. Meg kellene tennie. Mégsincs hozzá mersze.

- Tudom, hogy nehéz helyzetben vagy…mit gondolsz miért nem avatkoztam közbe? De még tudok segíteni rajtad Draco – mondta nyugtató hangon Dumbledore.

- Nem, nem tud – rázta a fejét hevesen Draco. Remegett a kezében a pálca.- Rajtam senki sem tud már segíteni. A sötét nagyúr azt mondta, vagy megteszem , vagy megöl. Nincs választásom – remegett a szája, miközben beszélt, kiszáradt a torka. Méyl levegőket vett, hogy lenyugodjon. – Eljutottam idáig. Mindenki azt hitte belehalok ha megpróbálom, s mégis itt vagyok…pálcát szegezek magára… - Nem folytathatták a beszélgetést Dumbledore-ral, mert ekkor Draco háta mögül megérkezett végre a felmentő sereg. Draco befejezheti kényszerű beszélgetését az igazgatóval. Halálfalók léptek a kis erkélyre Draoc köré. Bellatrix nem volt közöttük. A Carrow testvérek és Greyback viszont igen.

- Dumbledore védtelenül! Ez az Draco ügyesen csináltad! – bíztatta Carrow.

- Gyerünk Draco ne késlekedj! – mondták neki sorra a halálfalók mögötte. – A parancs világos: Dracónak kell megtennie! – Miközben beszéltek körülötte Draco agya már teljesen leált. Földbe gyökeredzett lábbal csak kifejezéstelen arccal, üveges szemekkel meredt a falfehérré váló igazgatóra. Neki ez nem megy! Képtelen megcsinálni! Mindjárt összeesik már a gondolattól is, hogy megöljön valakit!

- Tedd meg Draco vagy állj félre, hogy valamelyikünk… - ekkor azonban kicsapódott a toronyajtó. Az erkélyre lépett fekete talárban, szigorú tekintettel Piton. Draco segélykérőn nézett a házvezetőtanárára. Most már minden rendben lesz. Piton…az egyetlen az apja után, aki mögött Draco mindig meghúzódhatott. Mondjon Piton amit csak akar…Megesküdött az anyjának is… Lucius Malfoy legjobb barátja. S kölcsönösen szimpatizáltak mindig is. Draco kedvenc tanára Piton volt, ahogy Piton legkedvesebb tanítványa Draco. Draco érezte, hogy most már végre átadhatja az irányítást. Itt van Piton. Most már minden rendben lesz. Megkönnyebbülten engedte, hogy elhagyja az ereje. Ismét visszazuhanjon gyerekké s várja hogy történjen valami, valami amit a felnőttek intéznek. Nem neki kell dönteni. Nem neki kell cselekedni. Itt van Piton. Most már minden jó lesz.

- Van egy kis gond Piton, a gyerek úgy látszik nem képes… - mondták neki a halálfalók is. Mindenki Pitontól várta, hogy intézkedjen. Piton fagyos sötét tekintettel az igazgatóra meredt.  Előresietett, félrelökte Dracót az útból, s pálcáját az igazgatóra szegezve Dumbledoreba fojtotta a könyörgést is.

- Avada Kedavra! – harsogta vontatott kemény hangon Piton. Hát megtette! Helyette! Ahogy az anyjának megesküdött. Draco lehunyta a szemét, remegő lábai alig bírták tartani. Draco a falnak támaszkodott, hogy össze ne essen. Vége a kálváriának, vége a hányattatásos évnek ,az ő feladatának. A feladatnak, amivel kudarcot vallott. De most már mindegy. Minden mindegy.  Dumbledore az átoktól őtröppent a mellvéden, s zuhant lefelé a mélybe, a Roxfort legmagasabb tornyából. A csillagvizsgálóból.

- El innen gyorsan! – sziszegte Piton, s Draco talárját megragadva maga után vonszolta a szőke hajú fiút. Le el innen a végső kudarc helyszínéről.