Tényleg megváltozott a Roxfort. Bár Draco végre fellélegezhetett ,hoyg nem a Nagyúr uralta Malfoy-kúrián kell tengetnie a napjait, a halálfalótársai előtt megjelenni sem tartozott mindennapi ténykedése közé. Carrowék talán ott is voltak a beavatásán, látták, ahogy az oltáron ölelkezik egy nővel. Draco megvakarta a füle tövét s inkább közönyös tekintettel belépett élete első mugliismeret órájára. Önszántából biztos nem vett volna fel ilyen tárgyat, de ez kötelező tárgy volt. Nem szabadon választott mint régen. Alig helyezkedett el, amikor Alecto Carrow lépett a terembe. Eszelős tekintet, hosszú földet söprő elegáns talár. Magas nő volt, hosszú sötét hajjal, sápadtfehér bőrrel, izzó tekintettel. Akárcsak Bellatrix Lestrange, a nagynénje. Akár Bella is taníthatná e tárgyat. Bár a Nagyúr személyes bejáratú szeretőjét nyilván nem küldené gyerekek fejének plántálására. Arra megteszi a közömbös Carrow-testvérpár is.

-         A csoportot két részre osztottuk. A délelőtt első felében hozzám jöttök, a második felében Amycushoz. S ez így megy minden délelőtt. Az egyéb ravasz előkészítő tárgyaitokat délutánra osztottuk be. Álljatok fel! – intett Alecto Carrow, hideg hangja tisztán csengett a teremben.  – Sorakozzatok magasság szerint itt a tanári asztal előtt! – adta ki az utasítást. – Szemben a fiúk és a lányok!

-         Heh! Táncolni fogunk? – vihogta Blaise. Alecto Carrow megpördült a tengelye körül, s akár ostorütés csattant a pálcája. Blaise az arcához érintette a tenyerét, ahova a varázslat csapódott.  Alecto Carrow résnyire húzta a szemhéját. – Blaise Zabini igazam van? – Alecto a mappájából kihúzta a törzslapot.

-         A hírnevem hamarabb elér minden nőhöz? – kérdezett vissza pimaszul Blaise. Alecto Carrow fagyos tekintettel lépett a fiú elé. Sosem álltak még magasság szerint egymás mellett, még a kviddicsedzésekre sem volt ez jellemző. A fiúknál Draco volt a legmagasabb, őt Nott majd Monstro követte. Blaise csak Craknál volt magasabb.  A lányokat természetesen Daphné vezette, A legkisebb persze a kis gömböc Milly volt, Pansy volt a középső tőle Tracey magasabb, Sally-Anne viszont alacsonyabb volt. A tíz mardekáros szeppenten nézett egymásra. Ahogy három lépés távolságban felsorakoztak a fiúk és a lányok egymással szembe. Alecto Carrow végigmérte a lányokat, ahogy habozva méregetik, hogy jó helyre álltak-e.

-         Le a cipővel! – csattant Alecto, ahogy látta a különféle magas sarkú cipőket. A lányok összepréselt ajkakkal de engedelmeskedtek. Harisnyában tipegve álltak vissza a sorba. A sorrend nem változott. A sarokméret úgy látszik a lányok magasságával egyenlő mértékben növekedett. Alecto visszafordult Blaise felé.

-         Zabini kíváncsi rá miért nincs még engedélye? Pillantson bele a törzslapjába! – tartotta Blaise elé a sárgás pergamenlapot. Blaise tekintete végigfutott a lapon. A régi Roxforti törzslapon már ott voltak a javított jelölések, amelyeket minden bizonnyal Carrowék maguk véstek be. Fekete tintával áthúzták a beosztás minősítését felvezető sorokat, Piton szálkás precíz gondos betűit. S alá a következőt firkantották: „Saját bevallása szerint aranyvérű.” Alecto elhúzta a lapot Blaise orra elől, s visszadobta a többi közé. – Még ebben a hónapban eljárást indítunk az ügyben – biccentett hozzá fagyosan Alecto Carrow. Blaise nyakán feszültek az idegek. Hát mégsem a politikai nézet. Elnézett a tekintetek felett, s közönyösen meredt a levegő egy híg pontjára. Alecto a sor szélére állt. – Húzzák ki magukat! – csattant dühösen. Daphné fázós talpát a lábszárához dörzsölgette, hogy melegítse. Alecto Carrow hideg tekintettel a lányra nézett, mire Daphné leeresztette a lábát. – A tekintetet előre fordítják, arccal előre néznek! – Alecto Carrow megindult a két sor között. – Egy aranyvérű varázsló büszke a származására, büszke arra, hogy a kellemetlen beszivárgó rétegek ellenére is meg tudta őrizni tiszta vérét. Egy aranyvérű becsületes, tiszteli feljebbvalóit, szüleit, társait. Őrzi a varázsvilág értékeit és arra törekszik, hogy minél több tudást magába szívjon a mágiából. Felbecsülhetetlen kincs megszerzéséhez kaptatok felhatalmazást, amit védezni és őrizni kell és táplálni, tovább éltetni, gazdagítani, továbbadni az utókornak. A muglik nem érthetik ezt. Más szokásrendszerrel és más hagyományokkal érkeznek a mi világunkba. Ennél fogva tudatlanabbak és esetlenebbek. Rendbontó nézeteket és újításokat akarnának behozni a mi tökéletesre csiszolt békés rendszerünkbe. Felbolygatnák a varázsvilágot újításaikkal. S hiszik, hogy ez az újítás hasznos, holott csak gyengíti szervezetünket, értéktelenné teheti varázslatunk ősiségét, megváltoztat mindent és mindenkit. HA nem határoljuk el magunkat ezektől. Egy másik világ szülöttei. Ami nem a mi világunk. Más dimenziókban élünk és a dimenziók keveredése természet ellen való dolog. Ezt véssétek az eszetekben. Természet ellen való! Hogy ők itt vannak közöttünk a rendszer hibája, a dimenziók összemosódásának durva hibája, aminek kigyomlálása a mi feladatunk. Hogy megőrizhessük az ép egészséges hajtásokat, azokat, amilyenek ti is vagytok. Mindezen intézkedések a szépen termű gyümölcsök megőrzése érdekében történő gyomtalanítási folyamatunk része. Szükségszerű. Sosem szabad felcserélni a világokat. A közöttük való átjárhatóság nem normális dolog. Nem normális ha egy varázsló a muglik között él, de az sem, ha egy mugli él közöttünk. A természet arra rendelt minket, hogy mi mágusok legyünk, őket arra, hogy muglik. HA mindenki tudja, hogy hol a helye a világban, akkor nincsenek problémák. De a közénk szivárgott muglik nem tudják hogy hol a helyük. S ez most konfliktushoz vezetett. De a társadalom természeténél fogva kiveti magából a deviáns elemeket. Ez a sorsuk a mugliknak is. Mert ez a természet törvénye. Az erős legyőzi a gyengébbet, a fennmaradás örök törvénye, hogy a szívósabb tovább él, s az arra ítéltetett  életképtelen elbukik. – Megtorpant Blaise előtt. Ezzel kizökkenve a gondolatmenetéből. – Mit röhögsz? – mérte végig a fiút.

-         Én? Semmit – próbálta elrejteni vihogását Blaise összezárt ajkakkal.

-         Persze vannak akik elfelejtik hogy honnan is jöttek. Hogy kik is ők! Ez a legnagyobb gerinctelenség. Sosem felejthetjük el, hogy honnan jöttünk. Mert ez velünk él, szüntelen, magunkban hordozzuk, s ebbe kapaszkodunk. Erőt adó háttér az életben, ha tudjuk, kik vagyunk, s honnan jöttünk. Persze aki ezt nem tudja…az csak nevet ezen – mérte végig fagyosan Alecto Carrow Blaiset. – Nyakkendőket újra kötni! – csattant Alecto Carrow. – Inget a nadrágba, Blúzt a szoknyába tűrni gyerünk! Szégyellhetnétek magatokat hogy így néztek ki! Egy bentlakásos intézmény fegyelmezett rendjéhez illetlenül megjelenni egy tanítási órán. Ide nem csinoskodni jöttél gyermekem hanem tanulni! Magadba szívni a varázslás ősi tudományát! Festéket lemosni! – intett a fejével Daphnénak. Ahogy elhaladt Sally-Anne mellett a lány hatalmas kék rágója pukkanással lyukadt ki ahogy felfújta. Alecto Carrow úgy nézett rá, mintha a lány a főben járó átkokat találgatná. – Benyúlsz a szádba kiveszed, ami ott van és eltünteted, iskolai órán vagy kislányom nem a strandon! Felháborító, hogy végzős mardekáros létetekre ilyen példát mutattok alsóbb évfolymaos társaitoknak. Semmilyen fegyelmet nem tanultatok hat év alatt a Roxfortban.

-         De igen Carrow professzor. Umbirdge professzor kiváló fegyelmet tartott az iskolában – szólalt meg Pansy hűvösen.

-         Umbirdge professzor – bólogatott Alecto ahogy Pansy felé fordult. – Neved?

-         Pansy Parkinson – válaszolta rezzenéstelen arccal Pansy. Alecto Carrow végigmérte a pedánsan öltözött Pansyt. Gondosan vasalt feszülő, patyolatfehér blúz. Szorosan meghúzott mardekáros nyakkendő, térd felettig érő egyszerű, egyenes szabású fekete szoknya és testszín harisnya. Az angol egyenruharendszer uniformizált tökéletes szigorral nevelt mintapéldánya. Pansy a mardekár egyenruha szerelmese volt. Akárcsak Draco. Éltek haltak azért ,ha egyenruhában lehettek. És ezt a bolondériájukat soha senki sem értette. Egyszerűen szerettek mardekáros Roxfortos diáknak lenni. Szerették az egyenruhát. A konzervatív megjelenést. Annyira tipikusan angolok voltak. A jó tanulás, szorgalom, visszafogottság hívei. Daphné durcás arccal festék nélkül de visszatért. Sally- anne unott képpel a tenyerébe köpte a rágóját. Milly rémülten huzogatta blúza ujját ,hogy kicsit kisimuljon. A kézelője már így is kávéfoltos volt a reggeli után. Tracey lesütött szemmel szende jókislányos arccal várta, hogy őt is megdorgálják valamiért. Alecto végigmérte a lányokat. Daphné mintás harisnyájára összeráncolta a homlokát, de aztán átfordult a fiúk sorához. Dracón továbbsiklott a tekintete. Nott a mennyezetet bámulta mellette, s hátra tett kézzel várta az ítéletet. Alecto Carroe ajakbiggyesztve tovább lépett. Monstro bamba képpel meredt a tanárnőre, s éppen a talárujjába törölte az orrát. Lompos legalább két centivel hosszabb nadrágja alján állt. S valóban elég rendezetlenül nézett ki, Pocakja alatt majd szétcsattant a nadrággombja. Alecto fintorogva tovább lépett. Crak álmos tekintettel kissé zsíros kócos hajjal meredt a tanárnőre, s mintha Monstro néhány centivel alacsonyabb hasonmása lett volna. Közöttük Blaise akár egy energiabomba lazán zsebre vágott kézzel, feltűrt kézelővel, vigyorra húzódó szájszéllel várta hoyg a nő ránézzen. S lekövette a tanárnő tekintetét. Ahogy Alecto Carrow végigmérte őt. Blaise is végigmérte a tanárt. Majd elismerően kacsintott. Suhogva lengett a levegőben Alecto pálcája, Blaise szorosan a nyakánál érezte a nyakkendője csomóját, s szinte folytogatta a feszesre kötött nyakkendő, lazán kiengedett ingjét betűrte a nadrágkorcba, s az ingujj ismét enyhén a kézfejére bukott. Szorosan a csuklójára gombolva. – A Varázsvilág jövői ti vagytok! – indult meg a két sor között le-fel járkálva Alecto Carrow. – Nagykorúak. Tele tervekkel álmokkal. A varázserő továbbvivői. Az utódaitok Merlin akaratával is a ti varázserőtöket öröklik majd. Felfogtátok micsoda érték ez? Egy aranyvérű sosem késlekedhet a választásban. Már ma el vagytok késve. Ha nem tudatosan készültök a jövőre. Az utódlás biztosítása az aranyvérűeknél az egyik leglényegesebb központi feladat.

-         Ez egy régi elavult szokás. Abból az időből, amikor magas volt a csecsemőhalandóság – vágott közbe határozottan Blaise.

-         Kérdezett valaki Blaise Zabini? Milyen modort tanultál te a szülői háznál, hogy meg merészeled engedni magadnak, hogy a tanárod szavába vágj engedély nélkül? – kérdezett rá haragosan Alecto Carrow.

-         Csak nem akartam, hogy tanárnő túlságosan belelendüljön a témába, ami egy téves arisztokratikusan gőgös elképzelésen alapul. A korai házasságkötés ostoba csökevénye egy régi rendszer szükségszerűségének. Régen indokolt volt ez, hogy felnőtt kort megélő utód születhessen legalább egy-kettő a házasságból. Ma már szinte minden gyermek életben marad. Így indokolatlan az elsietett házasság minden aranyvérűnél – viszonozta a nő tekintetét közönyösen Blaise.

-         Akkor oszd meg velünk a véleményed, ha felszólítottalak Zabini! Egyébként tartsd meg magadnak! Egyelőre én vagyok a tanár, úgyhogy leszel szíves az én utasításaimat követni, különben kénytelen leszek büntetőmunkára küldeni! Az órát mára befejeztük. Holnapra olvassátok el a tankönyv első leckéjét, s a tanulmánnyal kapcsolatos kérdéseiteket írjátok össze, hogy holnap meg tudjuk beszélni. Holnap ugyanitt! – engedte el őket Alecto Carrow. A lányok sietve húzták fel cipőiket, s megrendszabályozva lépett ki a mardekáros végzős évfolyam első mugliismeret órájáról.