A fiúk másnaposan rogytak be Alecto Carrow reggeli órájára. Blaise majdnem feldöntötte a könyvesszekrényt annyira eltájolta magát. Daphné rángatta le maga mellé a padra. Alecto Carrow szigorú szépen szedett sötét szemöldökét összevonta.

- Magasság szerint sorakozó! – adta ki az utasítást, mint minden óra elején. A fiúk kábán álltak egymás mellé, inkább támasztva a másikat. Alecto Carrow gyanakvó figyelő szemmel méregette őket. Blaise elé állt.- Rámlehelni! – csattant az érces női hang.

- Igenis tanárnő – vigyorgott Blaise, s Alecto Carrowra fújta a leheletét. Szantálos zsályaillatú lehelete volt. Alecto Carrow mérgesen húzta el az arcát Blaise, elől, hunyorítva végigmérte a fiúkat. Draco elé állt, s intett Dracónak. Draco résnyire húzta a szemhéját, de rálehelt a tanárnőre. Citromos mentaillat. Ez sem talált. Alecto Carrow eszén egyszerűen túljártak.

- Mi van ma magukkal? – mérte végig a fiúkat még egyszer a tanárnő.

- Frontátvonulás – vágta rá Blaise. Alecto Carrow szigorú tekintettel visszanézett a fiúra.

- Úgy szóval frontátvonulás! – csattant Alecto Carrow. – Két tekercses házidolgozatot írnak, a varázslók keltette frontok oktalanságáról és hibáiról! Hogy kellően eszükbe véssék az időjárás rendjébe varázslattal beavatkozni bűnös és természet ellen való dolog. S mennyi járt okoztak ezzel az ostoba muglik is varázsvilágunknak, hogy megpróbálták a természetet átformálni a maguk kedvére, S milyen káros tevékenységeik vannak a mugliknak a világra! Bár lehet a két tekercs kevés is lesz erre – ráncolta a homlokát elgondolkodva Alecto Carrow. – Elmehetnek! – intett Alecto Carrow. Úgy látszik fontos dolga van. Talán halálfalótéma. A fiúk előre engedték a lányokat az ajtónál, s követve őket próbáltak egyenes vonalban haladni.

- Figyelj, ha mást nem egy valamit már nagyon jól megtanulunk mugliismereten – jegyezte meg Blaise.

- Igen, azt, hogy mennyi minden „Természet ellen való” dolog van a világon – mondták kórusban a hetedévesek.

- És hogy a halálfalónők tök normálisak – gondolkodott el Blaise.

 - Főleg miután éjszaka megfenyegetted a hálószobája küszöbén – súgta neki Draco. Blaise visszavigyorgott rá.

- Biztos az tette ilyen sietőssé a mai óra végét is. Inkább elengedett minket, mint, hogy sokáig legyek vele egy légtérben – kuncogott Blaise.

- Ó igen, de kaptunk miattad egy csomó házit is – mérgelődött Daphné.

- Jöhet a másik Carrow – fordult be a Sötét varázslatok terem ajtaján Pansy. – Hol voltatok az éjszaka? – kérdezett rá Pansy, amíg a tanárra vártak.

- Ez olyan férfias dolog Pansy – legyintett Blaise. – Leugrottunk kocsmázgatni Roxmortsba – ült fel a padra Blaise.

- Pálcát a kézbe! – lépett a terembe Amycus Carrow. Maga után rángatva galléron ragadva a griffendéleseket. – Remek alanyokat találtam a mai feladathoz. Főben járó átkokat gyakorolhattok élesben. Mert hát mégse a mardekárosok gyakorolják egymáson ezeket az átkokat. Ezek a diáktársaitok pedig büntetésben vannak most. Mivel szidták az új rendszert és a Nagyurat. Ti fogjátok a büntetésüket megadni. Álljatok egymás mögé sorba!

- Mintha csak a Nagyúr állna itt! Neki is az a kedvenc szórakozása, hogy másokkal végezteti el a piszkos munkát. Engem is mindig Cruciógyakorlásra kényszerített a Malfoy-kúrián – jegyezte meg rosszkedvűen Draco. – S most itt is ezt tehetem.

- Nézd a jó oldalát, ha rosszul csinálod a büntetést nem egyenesen a Nagyúrtól kapod – vigasztalta Blaise.

- Végülis igen. Olyan kómás vagyok, hogy a cipőfűzőm se tudnám bekötni – jegyezte meg Draco.

- Én meg ha alaposan félre célzok a tanárt találom el – vihogta Blaise.

- Lányoké az elsőbbség – intették előre a lányokat félreállva a fiúk, s ásítozva várták, hogy rájuk kerüljön a sor. A legjobban Monstro-Crak-Nott fogat élvezte Amycus óráit. Ők nyüzsögték körbe a tanárt. Aki a halálfaló megtestesülése volt előttük. Blaise igyekezett kerülni a felhajtást, s ebben most megfelelő partnerre talált Draco személyében. A két fiú mindig a terem végébe húzódott, nem ellenkeztek, de nem is tolakodtak előre ha bármi feladat merült fel. Igyekeztek meghúzódni, s csak azt teljesíteni, amit mindenképpen kötelező volt, ha nem akarták magukra haragítani Voldemort személyes embereit. Draco és Blaise a többiek háta mögött mindig csak összenéztek az ilyen feladatokra, a tanárok rendszer méltató szavain. Nem szóltak semmit. De a tekintetük mindennél többet mondott. Draco aki benne volt. S csaknem ott hagyta a fogát. S Blaise, akit a rendszer sosem szeretett. Aki lázongó gondolatokkal, most már bizonyított aranyvérrel is mégiscsak egy rendbontó elem a mardekárban. A két fiú csak karba tett kézzel összevillantotta a tekintetét. Jobban megértették egymást mint valaha. Nem beszéltek a rendszerről. Tilos volt a szó. Az erősödő Crak és Monstro mellett bizonytalan helyzetben képtelenség volt. A Roxfortban az elfogyasztott ebédnek is füle volt. Nem is kellett ehhez a szó. Elég volt a tekintet. Hogy tudták mit élt át a másik. Blaise meghurcoltatása, Draco kudarca. Olyan erőssé kovácsolta a két fiú barátságát, amilyen még soha nem volt. Anélkül, hogy igazán szavakba öntötték volna érezték, most igazán egyet gondolnak, most igazán barátok. Kényszeresen eleget tettek hát most is diáktársukon a crució gyakorlásának. Amycus elégedetten bólintott, kiosztot néhány dicséretet Craknak és Monstrónak, majd mély öblös hangján egy bejelentéssel zárta az órát.

- A következő hónapban csoportos látogatást teszünk a varázsvilág intézményeiben. Szeretnénk ha alaposan megismernétek az új rendszer hivataljait. Ellátogatunk központi irányító, s egyben legmagasabb szintű igazgatási hivatalunkba  a megújult Mágiaügyi Minisztériumba, az aranyvérűek bankjának a Gringottsnak új biztonsági intézkedéseit is megismeritek, ami hatékonyabb és jobban védi értékeinket.  Következő órán ismétlünk egy kicsit – engedte el őket Amycus Carrow. Draco kifújta a levegőt. Végre jöhetnek a délutáni órák. S egy hosszú ebédszünet. A délelőtti mugliismeret és Sötét varázslatok óra általános megszokássá vált. A napot vigyázz állásban köszöntötték magasság szerint egyenes oszlopban egymással szemben a fiúk és a lányok Alecto Carrow előtt, utána pedig a rendszeres Sötét varázslatok gyakorlása óra volt. Ami intenzív és kemény gyakorlás volt. Minden óra ugyanúgy zajlott. Egy sorban a fiúk egy sorban a lányok, vagy elöl a lányok utána a fiúk illetve fordítva. S Amycus Carrow pontosan ütemezett vezénylése.

- Következő! Céloz! Lő! Következő! Céloz! Lő! Következő! Céloz! Lő! – sosem rekedt be a férfi, pedig sokszor egész órán át ütemezte a gyakorlatokat. S mindenki pontosan Amycus ütemezésére végezte el a gyakorlatot. Draco már álmából felkeltve is meg tudná csinálni. Előre lépés a fehér vonalhoz, a sorból, rászegezi a pálcát az áldozatra, s rákoncentrál az átokra és nonverbálisan ráküldi a varázsszót. Alecto és Amycus Carrow rendszert hoztak a Roxfortba. Mindketten ritmusos, tempós határozott óravezetéssel, egyenletes diktálással, rendszerességgel, állandósággal. Kicsit katonás rend volt az óráikon. Fegyelmezetten viselkedtek, tisztes iskolai egyenruhában, és Amycus és Alecto pontos hadvezetésének megfelelően. Az új rendszer méltatása természetesen a feladatok része volt. Kellett csinálniuk, kellett mondaniuk. Ez volt a feladatuk, ezért voltak ők itt. De mindezek mellett valahogy kicsit helyretettek mindent a Roxfortban. Piton igazgatósága alatt komolyodott az iskola. Szigorúbb rend volt. És rendbontás egyáltalán nem volt. Illetve a szó alatt most már más jelentés volt. Rendbontásnak nem az iskolai rohangálás, folyosói pálcarántás, trágyagránát dobálás számított, hanem az, ha valaki szidta az új rendszert és ellenkezett az új tanárokkal. Egyébként a Roxfort nagyon jó tanuló, példás magaviseletű diákok intézményévé vált. A folyosón senki sem rántott pálcát a másikra. Minek, Amycus Carrow úgyis eléjük hozza majd az órára. Nem volt házak közötti ellenségeskedés. Minek. Hiszen mind aranyvérű. Aki nem szokik bele az új Roxfortba, azt meg úgyis kirúgják előbb utóbb vagy addig cruciózzák, amig észhez nem tér. Két hónap sem kellett hozzá, hogy beleszokjanak az új rendszerbe. Fegyelmezetten viselkedtek. Diszkréten, akárhogy is…nem tudták letagadni, hogy a Roxfort elit iskolává vált. Az aranyvérű elit iskolájává. Válogatott gyerekekkel. Aranyvérűekkel, akiknek kivétel nélkül jó családi hátterük volt. Gazdag anyagi és kulturális háttérrel. Aki nem volt idevaló az pedig szépen lassan elkezdett lemorzsolódni. Egyszóval maradtak a kivételesen jól nevelt, intellektuális, értelmes és jó varázsképességgel bíró diákok. Ez pedig észrevehető volt a Roxfort életén. Az étkezések csendes  halk, finom beszélgetési moraján, a folyosókon jó magaviseletű csoportok sétáltak, olvastak, üldögéltek, vagy halkan nevetgéltek. Megváltozott a Roxfort. De nem lett borzalmasabb. Aki nem ellenkezett azt megtűrték. Az aranyvérűeket és főleg a mardekárosokat maguktól értetődően kedvelték. Kiváltságos helyzetük volt. Legalábbis a mardekár-hatású órákon. Draco maga is elismerte bár Pitonnal megszűnt a napi kapcsolata, Piton igazgatósága alatt élete legjobb évét töltötte a Roxfortban. Mert végre nem volt griffendélimádat, nem volt Potter, sem potterimádat. Végre korrekt volt minden. Az új rendszerben senkit sem emeltek ki. Nem volt példa. Mindenki egyenlő és egyforma volt a Roxfortban. Aranyvérűek voltak. S alapvetően nem tanultak hülyeségeket sem Mugliismereten sem Sötét varázslatokon. Aki nem bírta el a Potter nélküli sterilitást az pedig szépen lassan eltűnt a Roxfort négy fala közül. S Draco sokszor maga is csak merengve hallgatta Alecto és Amycus Carrow előadását. Mert nagyon szépen beszéltek az aranyvérű világról. Tele tervekkel, eszmékkel, s olyan értékeket fogalmaztak meg, amit valahol minden aranyvérű érzett. Draco meg főleg. Ő akinek az apja feljelentette Dumbledoret is amiért vegyes házasságokra buzdító irodalmat tartanak a Roxfort könyvtárában. Draco már csak tudja, hogy mik ezek az aranyvérű elvek. A Carrow testvérek egy aranyvérű kánaánt álmodtak eléjük. Olyan szavakkal és olyan lelkesült tüzes tekintettel, amiből valami mindenkit megfogott. Lelkesek voltak és hittek abban, amit tettek. Pansy úgy jegyzetelt az óráikon akár egy szorgos házimanó. Itta a szavakat, akárha nektárt csöpögtetnének bőségszaruból. Egy csodálatos világról egy olyan rendszerről, amiben mindenki az lehet ami. Tiszta aranyvérű varázsló és boszorkány. S az érvek amikkel alátámasztották a feltevéseiket mindig hordoztak igazságot is. Zavarba ejtő témák. Főleg dracónak, aki azért látta, hogy milyen eszközökkel küzdenek ennek a csodálatos világnak az előteremtésén. Jó volt ez a világ…csak ne Voldemort irányítaná. Draco a nyakát tenné rá, hogy Amycus Carrow jobb vezetője lehetne ennek az egész elképzelésnek. Emberségesebbek lehetnének, ha nem a Nagyúr parancsait kellene követniük. De az ő kezük is kötve van. A halálfalóságban mindig is ez volt a legfontosabb. Az engedelmesség. A parancs, amit teljesíteni kell. Blaise csak homlokráncolva hallgatta az előadásokat. Pansy a többi fiúval együtt fellelkesülten hallgatta és jegyzetelt. Daphnét az egész nem érdekelte, Milly meg nem értette. Többnyire így ültek ezeken az órákon. Draco azonban csak Pansyt nézte. Az előre bukó bubifrizurát. A vékony alkatot. S amikor Blaise tekintetét elkapta Draco zavartan dörzsölgette a szemét. Mert sokszor érezte, hogy könnybelábad a gondolattól, ha nincs Blaise…Pansyt örökre elveszítette volna. Ezt sosem fogja tudni megköszönni, vagy viszonozni Blaisenek. A lekötelezettje lett, hogy visszahozta neki Pansyt. Hogy itt van most közöttük. S érezte, hogy valamit tennie kell. De még nem most. Hamarosan...