Draco átdobta a karján az utazóköpenyét. A Malfoy kúria szerpentinjén haladt, szemével itta a kastély látványát. Aranysárgára festette a falakat a napfény. Köszöntötte most minden a hazatérőt: a szedercserjék, a hófehér pávák, a park jellegzetes illatát hozta a tavaszi szellő. Draco nem írta meg, hogy hazajön a szünetre. Nem akart már elszakadni Pansytól. De hazahúzta a szíve. A honvágy Wiltshire után. Minden megváltozott benne, mióta utoljára otthon járt. S igazán nem tudta, vajon itthon mennyire itta magába a politikát a föld, a falak, s a környék hangulata. Ő most is ugyanolyan szépnek látta a Malfoy birtokot mint régen. Kedvesen intettek felé a lengedező faágak, csipogtak a madarak a fák lombjain, idáig hallatszott a szökőkút csobogása. Lehet most kellene még visszafordulni. Most amíg ez az édes béke fogadta itthon, s ezzel beérni. Mert a kastély falain belül már más az úr. Draco lehajolt a díszes kőcserépbe ültetett nárciszokhoz, s megsimogatta a szirmukat. Az emeleten halk sikollyal valaki összecsapta a tenyerét.

-         Draco! Te itthon!? – kiáltott fel halkan az ablakban Narcissa Malfoy. De már el is lökte magát az ablakpárkánytól és szaladt le , hogy közelebbről lássa a fiát. Draco kiegyenesedett, s néhány lépés után a karcsú türkizben elé siető anyjával nézett szembe. – Draco! Kisfiam! Hogy megváltoztál! – mosolygott rá Narcissa, miközben átölelte.  A fényben lágyan fénylett a két szőke haj. Draco közönyös, nyugodt tekintettel nézett körbe. Kisimultak a vonásai. – Nem is írtad, hogy hazajössz.

-         Mert én sem voltam még biztos benne – felelte rá Draco, s hagyta, hogy anyja bele karoljon.

-         Most nincs itt – mosolyogta csendesen Narcissa.

-         Az első jó hír itthonról – mosolyodott el Draco. Tehát Nagyúrtól mentes napokat tölthet végre a szülői házban. El sem hiszi, hogy ilyen szerencséje lehet. Itthon is hírül kellene már adni, hogy mik is történtek vele az elmúlt időszakban. – Anya…beszélnünk kellene – nézett körbe a portréalakos fogadócsarnokban Draco.

-         Persze, hogy beszélgetünk – nyugtatta anyja. – Lucius! Nézd ki jött haza! – kiáltotta a lépcsőházba Narcissa.

-         Draco! Igazán értesz a meglepetésekhez – mosolygott fanyarul apja. Hát ha még tudnád, hogy mennyire – dohogta magában Draco.

-         Éhes vagy? – kérdezte anyja.

-         Ebédeltem a Roxfortban – intett Draco.

-         De szomjas biztosan – léptek a mályvaszín szalonba. Draco rámosolygott a Pansy színű falakra. Mikor utoljára látta, még olyan bizonytalan volt hogy hogyan is lesz Pansyval. Tényleg minden megváltozott.

-         Jó kedved van – állapította meg Narcissa.

-         Mert nem sokáig lesz? – emelte meg a szemöldökét kérdőn Draco.

-         Ez nálunk teljesen kiszámíthatatlan – húzta el a száját Lucius, s töltött a családnak a lángnyelv whiskyből. Draco is belekortyolt az erős italba. Beletörődtek már a kényszerhelyzetbe. De azért a mélyben még ott volt a feszültség, ezt Draco érezte a szülein.

-         Beszélhetnék veletek most, valami fontosról? – ragadta meg az alkalmat Draco kiszáradó torokkal. Ujjai nedvesedtek a kristályüvegen.

-         Cissy, ránézetetek már ma a foglyokra? – érkezett a lépcső felől Bella lobogó talárral.

-         Most nem lesz alkalmas – sóhajtott fásultan Lucius Malfoy.

-         Majd én beszélek vele – tette le a kristálypoharát Narcissa a tálcára, s megindult a nővére felé.

-         Draco! – biccentett be neki Bella.

-         Menjünk nézzünk le rájuk Bella igazad van – bólintott szárazon Narcissa, s meg is indult a cellák felé a pincébe.

-         Mi a helyzet itthon? – kérdezte apját Draco.

-         A régi. Nincs pálcám, a Nagyúr nálunk, a kastély voltaképpen nem is a mienk. Neheztel ránk és nem is enyhül. Kellene valami, egy lökés, ami kimozdíthatna minket ebből az állapotból. De persze óvatosnak kell lennünk. A helyzet teljesen labilis. Legalábbis ahogy én látom. Ha elkapjuk Pottert…azért kétségtelenül nagy jutalom járna. De Pottert úgy kell elkapni, hogy ha mégis ő győz, akkor is semlegesen vagy jól jöhessünk ki az egész helyzetből. Minden azon áll vagy bukik, hogy mi hogy alakul a nagy összecsapáson. Résen kell lennünk – foglalta össze a helyzetet Lucius.

-         Potterről van hír? – kérdezte közönyösen Draco.

-         Nem szabad elhamarkodott lépéseket tenni. A Nagyúr most mindent tökéletesre akar, ezért nem szabad megtévesztenünk. Nem bánnám, ha elhagyná már végleg a birtokot – bosszankodott Lucius.  – A kastélyt a személyes foglyainak tartja fenn, a pincénk tele van az összeszedegetett emberekkel. Ollivander is itt van. De persze pálcát azt nem készíthet. Pedig kellene már egy valahonnan, a feketepiacon se árulnak pálcát, nincs pénz amivel megvásárolhetó lenne, nagyobb érték, mint a föld, vagy az ékszer – ingatta a fejét Lucius Malfoy. Draco a szája szélét rágta. Nagyon is értette apja problémáját. Anyjával ketten használnak jelenleg egy pálcát, amióta apja jó szil pálcája odalett. Pálcát vesztett férfi, pedig…milyen varázsló? Főleg ezekben az időkben. Nem csoda, ha apja a tekintélye és férfiassága, nemesi büszkesége megnyirbálásának érzi ezt a helyzetet. S már hónapok óta így él.

-         S anyám? – intett fejével a két nő után Draco.

-         Bella erős akarata érvényesül most mindenütt. Narcissa pedig tűri. Meddig tarthat még ez az áldatlan állapot?  - hörpintette fel az erős italt Lucius Malfoy. – Bella irányít itthon mindent. De jobb is így. Mert ő tudja, a Nagyúr hangulatváltozásait követni. Elhárítja előlünk. Csak vége lenne már ennek az egésznek. Ezt kívánom – lépett az ablak elé Lucius, s a parkra nézett.

-         Pottert aki elé viszi az a fő bizalmas? – húzta el a száját Draco.

-         Ha visszamenne a Roxfortba… - ingatta a fejét Lucius.

-         Gondom lesz rá, hogy megkíséreljem magam a Nagyúr elé hozni. De csakis annak érdekében, hogy cserébe elkotródik a birtokunkról – sziszegte Draco. – végleg le akarom zárni ezt a politikai témát – dörzsölte meg a karját Draco.

-         De Draco, alaposan átgondolva mindent. Elhamarkodottan soha – figyelmeztette fiát lucius.

-         A Malfoy-érdek előbbre való – kacsintott fáradtan Draco.

-         A Nagyúr készül az összecsapásra, de még információkat gyűjt. Egészen biztos, hogy csak hetek kérdése és amint rájön, amire rá akar jönni, előremozdulás lesz az ügyben – mérlegelte Lucius. – S talán mi is léphetünk. Oda, ahova érdemes, ahová a mérleg nyelve billen. Taktikusan kell lejátszani ezt a sakkjátszmát is – igazította meg a függöny redőjét Lucius Malfoy. – Mi hír a Roxfortban? – fordult fia felé.

-         Piton az igazgató, de szinte nem is látjuk. Jobb volt amíg a házvezetőnk volt, több volt a napi kapcsolatunk vele. Most olyan akár egy idegen bálvány. Egy elérhetetlen misztikus szobor. Egy cím. Ami mögé sosem látunk.  Kár, mert a Roxfortban őt bírtam a legjobban – nézett ki az ablakon Draco is.

-         Alecto és Amycus? – sandított a fiára Lucius Malfoy.

-         Meg lehet szokni őket – rántott vállat Draco.

-         A RAVASZ-ok? – kérdezett rá az apja.

-         Most már közelednek. De biztos meglesz – legyintett Draco. – Akkor most esély sincs rá, hogy mindkettőtökkel beszéljek?

-         Bella mindig kitalál valami feladatot. Csupa képtelenséget. Csak kívülről tűnik eseménytelennek a mostani életünk. Ha más dolgunk nem akad, akkor retteghetünk attól, hogy a Nagyúr milyen hangulatban tér vissza. És többnyire természetesen rossz a hangulata – mozgott ingerülten Lucius állkapcsa, ahogy ráharapott az alsó fogsorára.

-         Lucius jó, hogy még itt vagy… - ragadta el az apját akár a forgószél Bella.

-         Hosszú volt az út igaz? – nézett rá a lépcsőről anyja. – Gyere felkísérlek a szobádba. – Draco könnyed léptekkel követte anyját az emeletre. – Tudod nyugodtabb vagyok, hogy ott tudlak idén a Roxfortban. Nem úgy mint tavaly. Tavaly nem nyugtatott meg, hogy ott vagy. Most igen. Mert biztonságban tudlak ott. Itthon csupa megaláztatásban lenne részed. De a Roxfortban biztos vagyok benne, hogy ott a legideálisabb tartózkodni. Piton az igazgató, csak aranyvérűek közt. Jól érzed magad az iskolában?

-         Igen, egészen jól, csak a régi kviddicsmeccsek hiányoznak – vigyorgott Draco.

-         Jó, hogy nincsenek ott a griffendélesek, akik miatt mindig a gyengélkedőre kerültél – bólintott határozottan Narcissa Malfoy.

-         AZ régen volt – tiltakozott Draco.

-         Itthon nem olyan nyugodt az élet. Ez a mostani légkör csak átmeneti. Ilyenkor, amikor nincs a birtokon a Nagyúr mindenki fellélegzik egy kicsit – vetette meg az ágyat Dracónak az anyja. – De amikor itt van, még a falak is izzadnak. Félnek, hogy a következő pillanatban már őket robbantja fel a Nagyúr dühében. Reszketnek az ablakok az indulatától és a haragjától. Az ordítását visszhangozzák a hegyek.

-         Túlzás anya! – nevetett Draco.

-         Persze túlzás, de így érzed – nézett rá nagy kék szemekkel anyja.

-         És ti egyenes derékkal lesütött szemmel hűvösen tűritek – bólintott rá Draco. – Látom magam előtt az egész jelenetet anya. És valahol nagyon megmosolyogtató.

-         Ó ha nem lennék Black! – csapott a párnára utoljára erősen Narcissa.

-         De az vagy, és épp így a legérdekesebb – öltözött át Draco a fürdőben. Háziköntösben lépett ki a hálószobába.

-         Remélem nem kell találkoznod vele, amíg itthon vagy. Most annyira örülön neked. Hogy hazajöttél – mosolygott Narcissa, ahogy elhúzta a sötételőfüggönyöket. – Pihenj egy kicsit. Este együtt vacsorázunk.

-         Úgyis régen volt ilyen – ásított egyet Draco. Még vakított a délutáni napfény. De a szemei ólomsúllyal nehezedtek el. Legalább egy órácskára tényleg le kell most pihennie. Este talán kártyázhatnának. Pansy is megérkezhetett már Cornwallba. Együtt utaztak Londonig. Pansy szülei már biztos tudják. Elvégre egy gyémántköves eljegyzési gyűrű magáért beszél. Dracón ez a jellegű változás egyáltalán nem látszott. S mégsem akarta ezt külön-külön a szülei tudtára adni. Majd nyugodt körülmények között, amikor mindketten ráérnek és nem zaklatja őket senki. Draco még ásított egy nagyot, s hagyta hogy szemére zuhanjon a mély álom.