Délutánra várjuk Scorpiust. Nem, ez nem is pontos. A húgom van teljesen bezsongva a gondolattól, hogy a kis szöszke jön. Én ma értem haza. Valami titokzatos oknál fogva nekünk tovább tartott a vizsgaidöszak. Talán azért, mert potom huszonöt tárgyból kellett vizsgáznom? Hát csesszék meg! A francianégyesböl vizsgáztam utoljára és a tánctanár majdnem meghúzott, mert véletlen lentebb fogtam meg egy lány derekát. A tanárok szenilisek. Viszont a csaj nem volt rossz. Apa rosszul lett a hírtól hogy zongora tárgyból dicséretes lettem és bejelentettem neki, hogy zongoramüvész akarok lenni. Megnyertem a másodévesek zongoraversenyét. Mi ez ha nem feltörekvö tehetségem jele? Persze Dee csak kiröhögött, amiért jól megkergettem a konyhában és mindketten felnyaltunk a felmosóvödörben, amibe Diamond belelépett és felborította, én meg elcsúsztam a vizen és szó szerint rázuhantam a húgomra. Amúgy én is a nyarakat várom mindig, ahogy mind a hárman. Diamonddal rögtön elfoglaltuk a várat rituálésan természetesen. Zászlókkal és mindennel, aztán Dee elsírta nekem a bánatát, hogy unatkozott én meg kidühöngtem neki, hogy unom a Beauxbatonst és túl vagyok terhelve. Apa imádja ha túl vagyok zsúfolva mindenféle ostobaságokkal. Mint például a nyári házik. Szerencsére csak írásbelik vannak, és még a vizsgaidöszakban megcsináltam. Senki ne rabolja a nyaramat, még a tanáraim se.

Scorpius a keresztszülei étkezőjében ült. A különleges illatú keresztanyja sündörgött körülötte. Mindig nagyon finom illatú a haja. Scorpius most is érzi, ahogy elé teszi a fagylaltoskelyhet és közben szétterülő mosollyal néz rá. Scorpius felemeli a fagylaltoskanalat, de végül visszateszi a damasztabroszra.

-         Egyed nyugodtan mert teljesen elolvad mire leérnek – mondta nyugodtan Daphné, s leült a szőke kisfiúhoz fagylaltozni. – Ez a nyár különösen meleg. Biztos sok dolga van apádnak a gazdaságban.

-         Biztosan – hagyta rá Scorpius.

-         Fabian fiam rád vár a vendéged gyere már lefelé! – kiáltott fel az emeletre Blaise a fiának. Daphné derekára téve a tenyerét kerülgette a nőt az étkezőben.

-         Blaise? – nézte a férfit Daphné gyanakodva.

-         Be kell mennem Londonba – tárta szét a karját Blaise. – Sietek haza cicám! – Daphné a fejét ingatva tolta el Blaise fagylaltos kelyhét.

-         Otthon nem emlékszem, hogy fagyiztunk volna – gondolkodott el Scorpius.

-         Nem, mert anyád nem szerette a fagylaltot – tette a kiskanalat a kehelybe Daphné.

-         Annyira én sem szeretem – nyammogta Scorpius.

-         Ha nem kéred hagyd ott – legyintette le Daphné.

-         TE nagyon jó barátnője voltál anyának igaz keresztanyu? – kérdezett rá Scorpius.

-         Persze…jól megvoltunk, ahogy apád és Blaise – biccentett rá Daphné. – Hogy jutott ez eszedbe? – kérdezett rá puhatolódzva a nő.

-         Erről – tett az asztalra egy megsárgult pergamenlapot Scorpius. Daphné meglepődve sikkantott fel. A Chirographumos egykori számmisztikai párkapcsolati papírlap másik fele. Még harmadévben vetette Daphné papírra szórakozásból és kíváncsiságból. Emlékezett az egykori fiatal önmagára, ahogy szűk blúzában, a lazára hagyott nyakkendővel frissen lakkozott körmökkel beleveti magát, lelkesen lendületesen a számmisztikai elemzésbe. Mindenkit kivetettek mindenkivel. És természetesen Pansyt Dracóval. A mindig olyan elővigyázatos Pansy viszont nem akarta, hogy egy ilyen bizonyíték maradjon az elemzésről ezért keresztben kettétépte a papírt. Előtte azonban a legegyszerűbb megoldást választotta az ábécé betűit írta a hajtás mentére. De nem az angol ábécé betűit, hanem a Futhark ábécé jeleit a rúnatan órákról tanulva. Daphné pedig mindkét lapot hitelesítette az aláírásával. Most itt volt előtte a félbevágott egykori számmisztikai elemzés Pansynál maradt példánya.

-         Hát megőrizte? – suttogta hitetlenkedve Daphné.

-         Megvan…a másik fele? – kérdezte csendesen Scorpius. Daphné bizonytalanul biccentett. –

-          hol találtad?

-         Anyám egyik füzetében – nézte a félbevágott mondatokat és szavakat Scorpius.

-         A másik fele még a Greengrass villában maradt az íróasztalfiókomban – harapott az alsó ajkára Daphné. – Amennyiben otthon nem nyúltak a holmimhoz, akkor még most is megvan. Tudod mit? Mire kijátszátok magatokat addigra meg is járom – vette el a kiürült fagyiskelyheket az asztalról Daphné.

-         Fabian! Vegyél fel egy felsőt, nem ülünk meztelen mellkassal az asztalhoz, mit tanulsz etikettórákon? – mérgelődött Blaise.

-         A suliban állandóan úgy kell viselkedni, mintha zsinóron lógatnának elég volt már – bosszankodott Fabian, de visszament egy pólóért az emeletre.

-         Igazítsd meg rendesen a nadrágod, ne látszódjon ki az alsóneműd! Egy vendég és egy fiatal hölgy is ül az asztalnál – figyelte, ahogy Dee lebbenő hajjal helyet foglal Scorpius mellett.

-         Na gyerekek mi most elmegyünk viselkedjetek rendesen! Fabian vigyázz a húgodra! – szólt rá Blaise a fiára.

-         Persze apa, ne aggódj, gondját viselem – karolta át a húgát, Fabian s puszit nyomott a húga arcára.

-         Valamit nem jól csináltunk – ingatta a fejét Blaise Daphnéra nézve. – Egyfolytában egymást puszilgatják nem normális dolog – nyomta az orrára a napszemüvegét Blaise.

-         Jaj hát gyerekek! És testvérek – legyintett Daphné, s maga is kilépett a napsütésre.

-         Mit játszunk ma? – nézett a fiúkra Dee.

-         Arra gondoltunk hogy ma kihagyunk a játékból – fintorgott rá Fabian, s átvigyorgott Scorpiusra.

-         Ez a játék nekem nem tetszik – ugrott fel az asztal mellől Diamond.

-         Megint besértődtél, kis hisztispina! – vihogta rá Fabian, meglökve a húgát. Diamond belecsimpaszkodott a bátyjába, szorongatva Fabian nyakát.

-         Emelj meg! – mosolygott rá Diamond.

-         Nem – alig értem haza ezzel szórakoztattál.

-         Mert apának anya megtiltotta – tárta szét a karját Dee. – És valakivel gyakorolnom kell.

-         Lesz egy fellépésük bent londonban, záróvizsga vagy mi – magyarázta Scorpiusnak Fabian, s grimaszolva, de felkapta a húgát és a feje felé a levegőbe tolta. Dee a tenyerével igazgatta Fabian ujjait.

-         Nem, jó, nem jó ne görbítsd be az ujjaid! Így fáj! – Fabian tenyere rásimult Diamond lába közötti teljes részre.

-         Így nem bírlak tartani! Hát azt hiszed hópihe vagy? – nyújtotta ki a másik kezét is Fabian s egy lendülettel visszatette a földre a húgát. – Érted csodálkozik, hogy anyám nem engedi, hogy apa emelgesse!

-         El fogom rontani ezt az emelős baromságot – mérgelődött Diamond sután átvetve a karját Fabian vállán, s spiccben megtámaszotta egyik talpát a másik lábszárán. Scorpiusnak most tűnt fel, hogy a lány balettcipőben van, és az egyik lábán szép fehér muszlinmasni. Nagyon lányos volt tőle.

-         Amióta hazajöttem egyfolytában emelgetnem kell, már fáj a karom – dörzsölgette a könyökénél a karját Fabian.

-         Gyenge vagy azért – húzta meg Fabian fülét Dee.

-         Te vagy kövér – csípte meg a húga fenekét Fabian, de aztán átkarolta a derekát, s puszit nyomott a halántékára. Dee hozzászorította az arcát Fabianéhoz, s Scorpiusra vigyorgott.

-         Jól van hazajöttél tesóka ma szeretlek! – szorította Fabian nyakát Diamond.

-         Holnap már utálni fogsz? – vihogta Fabian. – Kérd meg Scorpiust hogy gyakoroljon veled – kacsintott Scorpiusra Fabian.

-         Jaj én nem szeretném, félek, hogy leejtem – zárkózott el Scorpius azonnal.

-         Pedig remekül végigtapogathatnád alulról – röhögte Fabian, mire Dee tarkón legyintette a bátyját. – Na jól van gyere! – Fabian  nekikészülve mindketten elrugaszkodva a talajtól, Fabian behajlítva a térdét egy lendülettel fellökte a lányt a feje felé. – Ó cseszd meg! – préselte magából Fabian, s most az ujjait Dee fenek felé fordította.

-         Na így most jó! – bólintott rá Dee, s spiccelt lábbal zene nélkül végigcsinálta a mozdulatsort.

-         Soha nem leszek táncos – morogta Fabian, ahogy már reszketett a keze. – Dee gyere le!

-         Jól van letehetsz! – nyúlt Fabian tenyeréhez a lába közé,s azon is megtámaszkodva várta, hogy Fabian egy lendítéssel a két karjába kapja. – Ez már egész jó volt. Holnap lesz az előadás. Eljössz Scorpius? – invitálta a barátjukat Dee.

-         Nem lehet, holnap a temetőbe megyünk – sütötte le a szemét Scorpius.

-         Scorp minden héten odajártok! – bosszankodott Dee. – Nem vagy kíváncsi rám – állapította meg Diamond.

-         Nem erről van szó – nézett fel rá komolyan Scorpius. S figyelte ahogy a két testvér összekapaszkodik.

-         Jó játszunk – húzta az övénél fogva a bátyját Dee.

-         Maximum azt játszhatjuk most hogy én lefoglak Scorpius meg megerőszakol. Menj játsz most egyedül – morogta Fabian.

-         Mi van, ma bunkósat játszotok? – nézett a bátyjára undokul Dee, a szoknyáját súrolva a karjaival. – Akkor játszatok egyedül! – hagyta ott a két fiút Dee, s előrefutott ki a hátsó kertbe.

-         Nem tudom mi baja van most – ingatta a fejét Fabian. – Az agyára ment a jazz-balett.

-         Megharagudott rám – pislantott a mogyoróbarna szemekre Scorpius.

-         Két perc és már itt fog vigyorogni velünk mindig ilyen – legyintett Fabian, s megindult a hátsó vár felé. – jobb már a Roxfort?

-         Nem – felelte Scorpius. – Apa szekál, hogy miért nem jelentkezem a kviddicscsapatba – rúgdosta a követ maga előtt. Fabian elé gurult, s ő is belerúgott egyet.

-         És miért nem jelentkezel, én is kviddicsezek odaát a kontinensen – ugrott fel a fahídra Fabian.

-         Potter a Griffendél fogója, és nem akarom,hogy megismétlődjön a történelem. Hogy ahogy egykor apa fújt Potterre, most én is? És a kviddicsmeccsek a mi kettőnk személyes konfliktusai legyenek, hogy az a jobb a ki győz, hogy állandóan potterrel versengjek, ahogy az apám. Apa minduntalan azt várja, hogy helyette én vágjak vissza a Pottereknek. Legalább a kviddicsben. Tudom jól, hogy ezt akarja. Azért győzköd, hogy jelentkezzek – simította meg a vár tartógerendáját Scorpius. – Én ezt így nem. Ez nem az én utam. És ez nem az én harcom. Ez a szüleim harca volt.

-         Mert mi a tied? – kacagott fel Fabian lekicsinylőn.

-         Nem ez – mondta komoran Scorpius. – Teljesen más volt az ő életük mint az enyém ennyi. Most erről nem akarok még beszélni.

-         Tudod scorpius félelmetes vagy. Sosem beszélsz senkinek semmiről – figyelte a barátját Fabian.

-         Mer a felnőttek ezt nem értik – guggolt le a torony aljában Scorpius.

-         Én megérteném? – kérdezett rá Fabian. – Scorp, én ismerlek... a legjobban… az anyáddal kapcsolatos igaz? – suttogta s szinte a végét már csak tátogta Fabian.

-         Segítség! – hallatszott a sikítás. Dee hangja megzavarta a két fiú beszélgetését. Fabian felugrott, s kirontott a vár hátsó ajtaján, nyomában a szélsebesen száguldó Scorpiussal. Dee fehér masnija a porban hevert messze a domb aljában.

-         Dee! – kiáltotta Fabian.

-         Eresszetek el! Hagyj! Fabian! – sikoltozta Dee. Fabian ért elsőnek a két tőlük idősebb fiúhoz, akik a húgát húzták a földön, s Dee rúgkapálva hadakozott ellenük, csípte, karmolta őket, s azok már dühösen ütöttek vissza. Fabian nekirontott az egyik fiúnak, Scorpius a másiknak, leborultak a lejtőn a két fiú hempergett, dulakodott, öklök ütődtek a testekhez, mire a sárosan, avarosan, karcolásokkal kikötöttek a domb alján. A két maszkos fiú iszkolva elfutott. Scorpius köpködte a faleveleket a szájából, s sepergette a hajából a földdarabkákat. Fabian szétterülve a földön kihécselt.

-         Jó kis bunyó volt mi? – vihogta át Scorpiusra Fabian. Diamond a meredek lejtőn egyik fától a másikig szaladva ereszkedett le hozzájuk. Sírástól maszatos volt az arca, a fehér ruhája tiszta kosz, a balettcipője kioldódott a lábáról, s a selyemszalagok szanaszát hullámoztak a lány után.

-         Fiúk! Egyben vagytok! – kiáltotta le Diamond s lerohant hozzájuk. Pihegve nézte a két fiút.

-         Még jó, hogy volt rajtad harisnya – emelte meg Dee szoknyáját Fabian. – Legalább nem tudtak megerőszakolni.

-         Lökött – nevette Dee, s lerogyott közéjük a fűbe.

-         Ismerted őket? – kérdezte Scorpius. Dee a fejét rázta.

-         Nem látszott az arcuk, volt rajtuk valami símaszk – mondta csalódottan Fabian.

-         Az nem símaszk volt – mondta sötéten Scorpius. – Hanem halálfalómaszk. – A két testvér megrökönyödve nézett rá. Scorpius leporolta a nadrágját, s visszaindult a vár felé.

-         Mi az hogy halálfalómaszk! – futott utána Fabian, s a vállánál fogva visszarántotta a barátját.

-         Tudod mi az? – emelte meg a szemöldökét Scorpius.

-         Persze, hogy tudom. Beszélt róla apám néhány szót, igaz Dee? – nézett hátra a húgára Fabian. A lány csendesen bólogatott, kimeredt szemmel a szőke hajú fiúra nézve.

-         Akkor nincs mit mondanom – biccentett Scorpius jelezve, hogy számára téma lezárva. A két Zabini azonban futva követte.

-         Scorp, ne csináld ezt! Már megint bekussolsz! Pedig te tudod a legtöbbet igaz? Honnan tudod, hogy halálfalómaszk volt? – kérdezte Fabian, s figyelte, ahogy a húga besötétel a toronyszobába, s gyertyát gyújt. Scorpius amikor tavaly esténként náluk volt mindig kijöttek még a meleg éjszakákon ide. Nem egyszer úgy aludtak el, hogy kint maradtak a favárban és egymásnak dőlve nyomta el őket az álom. Akkor csinálták ezt a titkos megbeszéléseknél. Dee átlendítette a fejük fölé a sötét huzatot, s így eltakarta az eget is felőlük. A vékony nyúlánk arc, a hegyes áll most még hosszabbnak tűnt a gyertyafényben.

-         Láttam a nagyapámét – mondta halkan Scorpius.

-         Az apukád is halálfaló volt igaz? Ezt mondta nekünk apa – suttogta Dee átkarolva  akarjaival a térdét. Scorpius erősen bólogatott.

-         Gondolod, hogy egy egykori halálfaló gyereke betört a Zabini- birtokra?

-         Az már ne ma birtok te is tudod jól – vágta hozzá Dee.

-         Ja igen, apa eladta még anno. Az összeg pénzben az én nevemen van – húzta el a száját Fabian. – Mindig elfelejtem. Azt hiszem Wiltshire-ben vagyok ahol amerre a szem ellát az Malfoy birtok – piszkálta Scorpiust. De a fiú most nem mosolygott.

-         Én se venném fel sosem apám maszkját. Azok akik ezzel játszanak, azoknak közük sem volt a halálfalósághoz ez biztos – mondta komoran Scorpius, s belebámult a gyertyalángba. – De valakik úgy látszik jó heccnek tartják, hogy beszerzett egykori halálfalómaszkokban játszanak. Azt sem tudják, hogy mi az. Vagy ha igen, akkor szándékosan így rémisztgetnek másokat. Nagyon rossz fiúk lehetnek. Ilyesmivel nem poénkodik normális aranyvérű – mondta ki az ítéletét Scorpius.

-         Szerintem se – értett egyet Diamond.

-         Valaki rá akart ijeszteni Dee-re de miért? – értetlenkedett Fabian.

-         Talán tudta, hogy itt vagyok a birtokon. Lehet látta erre jönni a Malfoy-címeres fogatot – szomorodott el Scorpius.

-         De miért haragudnának rád?

-         Nem tudom. Talán a múltunk miatt. Vagy csak pikkel rám a suliban. Nem igazán szeretnek – bámult maga elé kedvetlenül Scorpius.

-         Ezek az iskolatársaid voltak? – mutatott arra felé Fabian dühösen.

-         Ki tudja? Elképzelhető – billent oldalra a feje Scorpiusnak, ahogy felnézett a két testvérre.

-         Hát elég hülye egy suli lehet! Ahol ilyenekkel poénkodnak, hogy lányokat támadnak meg – fintorgott Fabian. – Még jó hogy velem jössz tesókám! – karolta át Fabian. – Franciaországban nincsenek ilyenek.

-         Jobb is hogy ott vagytok – bólintott rá Scorpius. – Látnotok kellene milyen a Roxfort. A fele leégett tudjátok. És az újjáépített kastélyrészben van egy szégyenfaluk….ahol a …régi sérelmeiket okozók portréja van…rajta van… - Scorpius szeméből kihullott az első könnycsepp. – Az anyám… - sírta el magát Scorpius, s felhúzott térdeire tette a karját, s lehajtotta rá a fejét.

-         Jaj Scorpius! – csúszott hozzá Dee, s a kezét finoman rátette a fiú fejére, s megsimogatta. Fabian eltorzult arccal nézte a barátját.

-         De…hát miért? – kérdezte értetlenül Fabian.

-         Mert ki akarta adatni Voldemortnak Pottert – mondta szipogva Scorpius, s mély levegőt vett, hogy felnézzen a barátjára. – Hát többek közt a fél suli ezért utál. Mert mindenki tudja, hogy ki volt az édesanyám. Ott van mindne vizsgakiírásnál, hogy anyja neve: Pansy Parkinson.

-         Miért nem lépsz le ebből a szadista suliból? – nézett rá kimeredt szemmel Fabian.

-         Nem – rázta meg a fejét Fabian. – Anyám arra tanított, hogy sose futamodjak meg a nehézségek elől. És igaza van. A Roxfort éppen annyira az enyém is mint másoké. A szüleim itt tanultak. S hogy mi szégyen és mi dicsőség csak nézőpont kérdése. A fél családom ott van, azon a falon. Hogy rátámadtak az iskolára.

-         Említetted otthon, hogy milyen helyzetben vagy a Roxfortban? – kérdezte halkan Dee.

-         Nem – rázta a fejét Scorpius a szemét törölgetve. – Apa nem is tud a szégyenfal létezéséről. Haza nem írok sosem negatívumokat. Minek is? Nekem is fáj. Apának is fájna. Mert olyanok alkotnak ítéletet, akik nem is tudnak semmit.

-         Gyere velünk a Beauxbatonsba – simította Scorpius karjára a kezét engesztelőn Dee.

-         Nem – rázta a fejét határozottan Scorpius. – Nekem dolgom van ott. Érzem. Csak idő kérdése, hogy rájöjjek mi az. Tudjátok…célom van ott. – mondta ki azt, amit mindenki elől titkolt évek óta.

-         Milyen célod? – suttogta elhalón Fabian.

-         Meg…meg akarom fejteni…anyám halálának rejtélyét – sütötte le a szemét Scorpius.

-         De hát mind tudjuk, hogy mi történt – tiltakozott Fabian.

-         Nem, rajtam kívül senki sem tudja – mondta komolyan Scorpius. – Én voltam ott vele. Én tudom csak, hogy mi történt azon a délutánon.

-         Ez igaz – értett egyet vele Dee. – de…nem is tudom…Scorpius ez…nekem olyan rossz érzésem van ezzel kapcsolatban…talán hagynod kellene, hogy édesanyád…

-         Hogy mindenki téves elképzelésekkel a fejében értékelje az anyám halálát?! – csattant Scorpius. – Soha! Én nem vagyok az apám! Aki elégetett mindent, aki felszámoltatta a Valeriánusságot, mert csak a fájdalmát látta és nem kereste az okokat és a miérteket! Én Scorpius Malfoy vagyok, az anyám fia! És megéltem az anyámmal azt amit megéltem! Kiderítem, hogy mi történt akkor azon a délutánon, ha kell az életem árán is! – sziszegte elszántan Scorpius. A zabini testvérpár visszatartott lélegzettel, s ijedten néztek a barátjukra. Most először nyílt meg előttük igazán Scorpius. Aki magában mélyen éveken át hordozta a tervet, amit most megoszt velük.

-         Scorpius ne… - szorította meg a fiú karját Dee, de Scorpius lerázta a lány kezét magáról.

-         Az én életem semmi. Egyetlen kapun múlott. És számtalanszor kívántam már, hogy bár sose jöttem volna vissza – mondta keserűen Scorpius.

-         Halálvágyad van? – kérdezte ijedten Dee.

-         Nem. Inkább bosszúvágy – nézett rá elsötétedő szürke szemekkel Scorpius. – A Roxfort mindennél jobban kihozza belőlem. Mert annyira elutasít engem. Látnotok kellene, hogy a származás alapján igazgatói irodában születő beosztások nyomán még Roxfortba merészkedő egykori halálfalók gyerekei hogyan élnek ott. Úgy néznek ránk mint a véres rongyra. A kastély mindne portréja titkon ránk van állítva. Állandóan figyelnek minket nem szervezünk-e valami összeesküvést megint a Roxfort ellen. Nevetségesek. Kit érdekel a suli? Egyáltalán. De szinte ezzel szítják az indulatot. Azért nem kviddicsezek, mert röhejes minden kviddicsmeccs. Ha egy méteres körzetébe kerülünk egy játékosnak akkor már lefújják a támadást, de sokszor az egész meccset is. Portré van a hálótermekben is, még a mosdókban is. mindenütt. Ha látnátok milyen a klubhelyiség hangulata? Hát…Nem is szólunk egymáshoz. Mindenki csak sötéten mered a portrékra, amik felügyelnek minket. Úgy mennek ki az évfolyamok a suliból, hogy szinte nem is beszéltünk velük. Ezért mondom, hogy nem ismerek senkit a Roxfortból. És nincsenek is barátaim. A Roxfort eltemetkezett az emlékeibe. És egyfolytában hangoztatják hogy a Roxfort Dumbledore főnixe, amelyet a tűz sem pusztít el. Ellentétben a halálfalókkal…a mardekárosokkal…akiket a tűz mindig… elpusztít…ahogy…az anyámat is – tette hozzá szomorúan Scorpius, s egy fújással eloltotta a gyertyát.

-         Gyerekek! Mit csináltok itt a sötétben – világított be a pálcájával Daphné Greengrass. – Nézd mit hoztam neked Scorpius! – lengette meg fiatalos mosollyal a kezében tartott pergamendarabot a keresztanyja. Scorpius a pálca fényénél összeillesztette a két pergamenlapot s átfutotta a kézzel írt sorokat. Csak egyetlen sor ragadta meg a régi számmisztikai elemzésből. „ Felelősségteljes, tele gyengédséggel és érzelmekkel,, akkor találja fel igazán magát, ha valakinek a jobb keze lehet, hajlamos a nagy áldozathozatalokra.” –/DMÉASÉ.21.f./ Az édesanyja jellemzése. Scorpius szemét elfutotta a könny.

-         Igen, erre számítottam, köszönöm, elkérhetem majd ezt az emléket? – suttogta. Daphné csendesen bólintott, s Scorpius csak ezt várva ellépett a Zabiniktől, s beszaladt a kastélyba.