Újabb sebesült felé hajolt. Széttépte a talárt az útból, és gyorsan elszorította a sebesen vérző eret.  Sebesen szórta rá a gyógyfüveket, s közben pálcáját újra é s újra körkörösen lengette a seb felett, miközben halkan mormolta a varázsszót hozzá. A férfi eszméletlenül feküdt a földön, már sok vért vesztett. Fabian rutinos fürge ujjakkal kötötte be a sebet.

-         Hordágyra! Hatos számú sátorba! – szólt hátra az embereinek Fabian. Két állandó kísérője bukdácsolt mögötte a csatatéren. Véres egy csata volt ma. És ezek az átok okozta sebek a legdurvábbak. Nehezen gyógyulnak, többször kiszámíthatatlanok, és mindig újítanak. Úgy látszik a varázslófantázia átok terén nem csökken sőt mindig növekszik. Fabian újabbakkal és újabbakkal találkozott. Az ellenség meglepi a találékonyságával. És persze Scorpiusnak azonnal jelenteni kell ha újfajta átkot tapasztalt. Ami az aranyvérűek hasznára is válhat. Oda-vissza küldözgetik az új kiötlött átkokat, amik csak a gyógyítók feladatát nehezíti. Fabian nem győzött agyalni azon, hogy hogyan kezelje őket, mivel árt és mivel használ a sérültnek, és a gyógyításban nem lehet kísérletezgetni, amikor életek forognak a kezei közt. Szörnyű teher nehezedett rá minden nap minden órájában. Fabian lehajolt a következő vörös-szegélyes talároshoz.  Kitapintotta a nyaki ütőeret. – vászon! Hazaszállítani! – szólt hátra lehangoltan.  Sokszor az sem volt egyértelmű ki nyert és ki veszített egy-egy összeütközésben. Fabian ma sem tudta mi az eredmény. A csatateret mindig átvizsgálták a gyógyítók, minden egyes földön maradt varázslóhoz és boszorkányhoz odalépve. – Johnathan! Mennyi az idő?

-         Fél nyolc – kiáltotta vissza a férfi.

-         Vezető?

-         Nem jelzett – rázta a fejét az őszülő hajú férfi. Fabian nyugtalan volt. Nem Scorpius érkezett a sereg élén. Olyan szedett-vetetten érkezett vissza a csapat. Amiből egyáltalán nem látszott hogy most vesztettek, vagy mi volt. A sötétedés érte a csapatokat, ezért vonult mindenki vissza a saját táborába. De hogy ki adta ki a visszavonulási parancsot az rejtély volt. Scorpius? S ha igen hol maradt? Ha Scorpius nem jelez, akkor is mindig van két alvezér, akik helyette irányítják a csapatot. De akkor is. Nem tetszik ez a helyzet, hogy Scorpius sehol. Talán elfogták? Vagy tárgyal? Vagy kóborog még valamerre?

-         Seprűt felvenni! Vissza a táborba! – mutatott az elhagyott seprűre Fabian. Valaki már fel is emelte a földről. Fabiané volt mindig a nagytakarítás. A csata után. Az átkok füstje még terjeng a csatatér feletti mezőn. Jellegzetes orrfacsaró illat. S az oly ravasz taktika. Méreggel itatott a levegő. A legújabb átokfajták. Ha az átok nem is ér célba, a párája megcsapja az ellenfelet. Nagyon cseles. Fabian is védőmaszkban fésüli át a terepet a segítőivel.  A méreg leülepszik az alsó légrétegbe és a földet és a föld feletti légréteget bomlasztja. Térdig enyhén színes is a pára, amíg a méreg permete párolog fel. Ezzel nehezebb a varázslatok kivitelezése, hiszen több mindenre kell odafigyelni, viszont hatásosabbak is. Sokszor a méreg párájába fulladnak meg az elesettek. Fabian minden este elmagyarázta, hogy ha meg is sérül valaki legalább üljön fel, mert így a páratartalom felé kerül egy darabig. Szándékosan csinálják ezt a minisztériumi emberek. Mert hamarosan kénytelenek lesznek bevezetni így a maszk használatát. Hogy védjék az embereiket a mérgek belélegzésétől. És elérnek a sarkított ponthoz ezzel. Ha maszkot viselnek akkor halálfalók. És rájuk süthetik a bélyeget, hogy a régi rendszert akarják visszahozni. Kétségtelenül agyafúrt a terv és az ötlet. S Scorpius érzi is, hogy szorul a hurok az aranyvérűek harca körül. Lépnie kell hamarosan az átokpárák problémája miatt. A lépésre pedig Fabiannak mint gyógyítónak sincs más tippe, mint hogy maszkkal kell védeniük az arcot, kesztyűvel a kezet. Bőrfelület nem érintkezhet a mérgezett levegővel.  Látásproblémákat, légzési nehézséget okozhat és bőrön ét is felszívódhat a méreg. Nincs mit tenni. Ha a legközelebbi harcban is bevetik a méreginhalálós harcmodort akkor utána maszkot lesznek kénytelenek viselni. Aminek a használatától Scorpius érthető módon vonakodik. A minisztérium szándékosan akarja elferdíteni a harcuk valós okait. Be akarják feketíteni a szövetséget az emberek, a társadalom előtt.

-         Kösz, hogy értem jöttetek fiúk! – hallatszott a gyenge rekedtes hang a közeli fa tövéből. Fabian odakapta a tekintetét. Scorpius ült a földön a fa tövének támaszkodva.

-         Scorpius! – szaladt hozzá Fabian. – Megsérültél? – futott végig a tekintete a barátján.

-         Nem, nem, csak ez a buta érzés – mondta erőtlenül. – Már reggel is éreztem, csak nem szóltam róla – sütötte le a szemét Scorpius. Fabian felsegítette a földről.

-         Van még valaki a közelben? – nézett körbe idegesen Fabian. Scorpius csak a fejét rázta. – Visszafelé még egyszer alaposan átnézni a terepet! – kiáltotta a két segítőjének Fabian, s a nehézkesen mozgó Scorpiust megtámasztva indult vele vissza a tábor felé.

-         Eltalált valami? Mérget nyeltél?  - sorolta homlokráncoltan Fabian.

-         Nem, nem tudom. Csak nagyon el vagyok gyengülve. Sokat szédülök, azt hiszem lázam is van. Alig látok néha. Talán csak álmos vagyok ki kellene aludnom magam – bizonygatta Scorpius.

-         Elvesztetted az eszméletedet? – vonta össze a szemöldökét Fabian.

-         Nem is tudom, talán…csak néhány másodpercre – habozott Scorpius. – Nem tudnék egyértelmű igent mondani.

-         Ugye nem ittál a közelben sehol, nem húztad le a kesztyűd? – sorolta Fabian a tünetek okát keresve.

-         Nem…tudom – vallotta be Scorpius.

-         Jól van, itt vagyok…mindjárt rájövök mi a helyzet – nyugtatta Fabian, miközben a díszes vörös sátorba támolygott Scorpiussal. Aki azonnal az ágyra rogyott. Fabian a sátor ajtajában őrt állóknak szólt. – A táskámat, forró vizet, tiszta huzatot! – morogta, s összecsapta a lebbenő sátorfüggönyt. Amíg a rendelt dolgokra várt, segített Scorpiusnak átöltözni.

-         Zabini doktor a táskája! – kiáltotta be az őr az ajtónál. Fabian kilépett érte. Átvette a gőzölgő kannát, a fekete gyógyítói bőrtáskát és az átgőzölt vászonhuzatot, majd visszalépett a sátorba.

-         Így is izzadok, ugye nem mondod, hogy forralt vizet kell innom – fintorgott Scorpius ahogy meglátta az ezüstkannát.

-         Nem – felelte tömören Fabian, s apró mintát vett a forralt vízből, hogy kivizsgálja a minőségét.

-         El sem hiszem – sóhajtotta Scorpius a tábori ágya mennyezetét figyelve.

-         Micsodát? – összpontosított a vízmintára Fabian.

-         Két hónapja nem láttam a feleségem – suttogta a baldachin felé Scorpius.

-         Ha nyugtat a tudat én sem – felelte szárazon Fabian.

-         Hiányzik…Dee…

-         Meglesz! – sziszegte Fabian oda sem figyelve miről beszél a lázban úszó Scorpius, s szinte azonnal felpattant, s kirontott a sátorból. – Ide hozzám! – intette magához erőteljes hangon az embereket Fabian. – Azonnal végigfutottok a táborban. Előkeresitek az összes létező dézsát, kannát, korsót, kádat, akármit, amibe vizet öntünk. Mindegyiket átfertőtleníteni, és minden egyes vízhasználathoz szóltok nekem. Sajnos a forralás már nem elég.  Aki a legkisebb rosszullétet is tapasztalja magán az jelentkezik nálam a gyógyítói sátorban világos? Mindenkivel tudatni most rögtön azonnal! – csattant Fabian szétküldve az embereket a hírrel. Majd visszalépett a sátorba. – Remélem nem lesz járvány. Az a táborban katasztrófa is lehet. Viszont a jó hír az, hogy valószínűleg a másik tábort is sújtja a vízfogyasztás problémája. Tehát egyhamar nem kell rajtaütéstől tartanunk. Még szerencse, hogy mostanában csak whiskyt iszom – röhögte el magát Fabian. Maga készítette gyógyteát adott Scorpius kezébe. – Idd meg gyerünk! Holnap pedig készítek egy saját recept alapján egy jó erős bájitalt neked rendben?

-         Újat? TE? Oké – motyogta félálomban Scorpius. Fabian áthúzatta Scorpius ágyát, s már indult is vissza a saját sátrába, hogy elkészítse másnap reggelre a gyógyító bájitalt. A gyertyafény mellett kísérletezett. A forralt vízből újra és újra mintát vett. Tesztelte a bájitalt. Megdörzsölte a szemét. Sietnie kell. Scorpiusnak rengeteg dolga lesz holnap is, és Scorpius hosszú lábadozása nem szolgál az ügyüknek sem. Minél hamarabb fel kell épülnie és remélhetőleg a táborban mások nem fertőződtek meg. Minden emberveszteség és hiány súlyos gondokhoz vezetne.

Másnap reggel Fabian a serlegbe öntött kész bájitallal lépett Scorpius sátrába. Scorpius kifürkészhetetlen arccal nézett rá. Nagyon is józannak tűnt. Nagyon is ébernek. Feszülten figyelte Fabian minden mozdulatát. Fabian a kendővel letakart bájitalról fellebbentette a fehér anyagot, s átnyújtotta a serleget Scorpiusnak, aki szó nélkül palaszürke szemekkel átvette tőle. De másik kezével egy összehajtott pergament nyújtott át Fabiannak. Fabian értetlenül nézte a levelet, de széthajtotta és olvasni kezdte, miközben Scorpius lassan, fokozatosan kiitta a bájitalt a serlegből, Fabian úgy sápadt le a levél sorain haladva.

„ Scorpius! Az ellenség közelebb van mint hinnéd. Talán a saját táborod közelében kellene jobban szétnézned. Talán a jobb kezed, a másodszereplő sorsára kényszerített állítólagos legjobb barátod éppen most készül merényletre ellened. Egészen biztos, hogy a bájital, amit csak neked készít, eljuttatja őt a vezetői posztra. Vigyázz, mert a barátokból lesznek a legveszélyesebb ellenségek! Akik a halálodat kívánják! Egy jóakaród” – Fabian rémülten kapta fel a fejét Scorpiusra, aki rezzenéstelen arccal tette le az asztalra az üres serleget.

-         Én…esküszöm, hogy nem… - hebegte Fabian, s megreszketett a kezében a pergamen. – Miért ittad meg?

-         Mert én…megbízom benned – vette ki Fabian kezéből a pergament Scorpius, s egy határozott lendülettel széttépte.  – Az ellenség nem ismer korlátokat. Belső konfliktusokkal akar szétzúzni minket. Ne verjen ez éket közénk Fabian.

-         De végigfutott benned a gondolat hogy mi van ha igaz ugye? – kérdezett rá még mindig sápadtan Fabian.

-         Rossz vezető lennék, ha nem gondolkodtam volna el rajta. Igen. Gyógyító vagy Fabian. Ismered a bájitalok legapróbb titkait is. Bármikor keverhetnél nekem, vagy bárkinek egy olyan bájitalt, ami halált okoz. Semeddig se tartana neked. S tudom, hogy a harcok neheze és nagy része, minden háttérmunka a te kezed munkája révén valósul meg, én osztom a parancsokat, te szolgai módon végrahajtod őket. Nehezebb a fontos emberek mögötti bizalmasoknak a feladata, mint magáé a vezetőé. Ez így van Fabian. És én tudom is ezt. Értékelem az áldozataidat. S megértem, ha gyűlölsz is azért amibe rángattalak, ha a halálomat kívánnád már azt is megérteném. De én bízom benned. Ahogy mindig is bíztam a Zabinikben. És ezt az évek óta tartó bizalmat nem fogja egyetlen levél megtörni.

-         Több igen? – emelte meg a szemöldökét Fabian.

-         Nem, több sem – rándult meg Scorpius szája széle.

-         Köszönöm, a bizalmadat – mondta komoran Fabian futó pillantást vetve a kiürült serlegre. Scorpius kiitta. Mert bízik benne.

-         Én köszönöm, hogy  bízhatok benned – felelte érces hangon Scorpius. A szürke és a mogyoróbarna férfi szempár hosszasan veséző, s lélekbe látó tekintettel kapcsolódott össze. Fabian érezte, ahogy átizzadta az ingjét, ez alatt a néhány percnyi jelenés alatt Scorpius sátrában. Sok minden forgott kockán ezen találkozáson. A bájital, a levél. Mit érezhetett Scorpius, miközben kiitta? Mi lett volna a bizonyíték, hogy Fabian nem tényleg mérget vitt e be neki aznap reggel? De Scorpius olyan határozottan itta ki, megingás nélkül, egy lendülettel felhajtva, bátran, úgy, aki már minden felől döntött. Fabian pedig érezte, ahogy végigcsorognak az izzadságcseppek az oldalán, miközben a levelet olvassa, ami egyértelműen mint merénylőt őt nevezi meg, anélkül, hogy le lenne írva a neve a pergamenre. Nagy próbatételen voltak túl. A barátságuk, az ő kettejük szövetsége. A barátság és bizalom kérdése. Ez kemény harc. Mert már nem csak vérre megy. Most döbbent rá Fabian igazán, hogy hajszálon lebegett az ő megítéltetése Scorpius szemében.