A londoni metróhálózat körül sötét porfelhő gomolygott. Suhogtak az átkok, fényük villámlásként szelte ketté a füst, köd, por egyvelegét. Fabian félreugrott az átok elől, s már támadásba is lendült. Újabb rontást küldött láthatatlan ellenfele felé. Alig lehetett kivenni az alakokat a túloldalon. A metróállomás két oldalán álltak, hallgatólagos megegyezéssel szerelvények közeledtére a harcban szünetet tartottak. Legalábbis az első órai kemény egymásnak feszülés így zajlott. Fabian őrültségnek találta a műveletüket, de ugyanakkor tudta Scorpius miért választotta a mugliknak fontos csomópontokat. A döbbenetes tényleg az, hogy a két világ akár két egymás mellett párhuzamosan élő dimenzió élnek. A muglik semmit sem vettek észre a körülöttük zajló varázslóháborúból. Fabian figyelte a metróállomás számlálóját.

- Felkészülni! Ahogy elhalad a szerelvény vége támadás! MOST! – ordította el magát Fabian, s maga is lebukott, s már célzott is pálcájával.

- Újra! A bal szárny húzódjon el a faltól! SAM! Te meg ne hagyd hogy a lépcső felé szorítsanak! – hadonászott Fabian csapatait irányítva. Ismét robbantás. Megremegtek a metrófalak. Porszemcsék peregtek Fabian vállára és mogyorószín hajába. Fabian résnyire húzott szemmel figyelte a repedéseket a falon. – BARMOK! RÁNK SZAKAD A METRÓÁLLOMÁS! – üvöltötte át a minisztériumi embereknek. Leugrott a sínek közé a védőárokba, mert sortűz célpontjává vált. Most elege volt Scopriusból. Aki rábízta a metrócsapatok irányítását. Már érezte, hogy kezd berekedni a sok ordítástól, utasítástól, irányítástól. S persze Scorpius ismerte jól Fabian harcmodorát is. Fabian sosem támad. Mindig védekezőharcra építve csak tüzelgetéssel csiklandozza az ellenfelet. Jó stratégaként tudta, hogy a metró adok-kapok harcmodora éppen Fabian harcstílusának fekszik. És Fabian tényleg jól irányított minden metróütközetet. A héten zsinórban ez a negyedik. A minisztérium a mugli minisztériummal egybehangzóan felállíttatott egy védősereget ide a metrócsomópontokra. A Piccadily Circus forgalmas metróhálózatában kuporognak a tucatnyi szövetségesek és aurorok egymással szemben. Az aurorságot akárki vezeti is, vehemensebb mint a korábbiak. Fabian érezte a támadás súlyán is. Hogy nem válogat az eszközökben az ellenfél. Nekik a muglik védelme lenne itt a feladatuk és távol tartani a rendbontástól a szövetségeseket, a szövetségesek pedig stratégiai csomópontot akarnak nyerni London belvárosában. A cél az irányítás és a területbirtoklás mindkettejük részéről. Elsüvített egy átok Fabian füle mellett. Lekapta a fejét.

- Vigyázz főnök még nincs pálcanyugvás! – vihogott rá a védőárokként használt metrósín közül Jack, a kis újonc srác. A múlt héten töltötte be a tizenhetet. Scorpius szabálya. Csak nagykorúak vehetnek részt a harcban. A harcra érett ifjak. A fiú vehemensen jelentkezett a szövetségbe, harcolni akar a csodált Scorpius oldalán. Scorpius nem merte a még tűzkeresztségen át nem esett fiatal fiút maga mellé venni, ezért osztotta be Fabian mellé. Fabian kerülte a nyílt ütközeteket. Ellentétben Scorpiussal, aki mindig nyílt mezőn harcolt most már.  Fabiannak maradtak a stratégiai adok-kapok harcok. Amiben kevés a sérült és csak taktikázó küzdelmek zajlanak. A héten Fabian felügyelete alatt állt Jack, s a srác meglepően ügyes pálcaforgatónak bizonyult. Aranyvérűek közt is kiemelkedően tehetséges. Pontos a célzása, fürge és kellően higgadt fejű a harcokhoz.  De sokat kell még tapasztalnia.

- Metró közeledik! – rikkantotta el magát a metrófigyelő álláson várakozó.

- Tüzet szüntess! – harsogta Fabian, s fellötte a vörös jelzőszikrát. Így jelezték az ellenfélnek is hogy metró közeledik. – Ki a sínekről! – intette ki az embereit Fabian, s maga is kiugrott. Az ellenfél felől azonban fütyülve érkezett a támadás egyenesen Fabian felé. Fabian félreugrott az átok elől. – TŰZSZÜNET VAN ÁLLATOK! – ordította át, s alig mászott ki az utolsó embere a metró befutott az állomásra. Fabian nem tudta figyelni a muglik jövés-menését, mert a kis Jack megrántotta a talárja ujját, s fejével a szemközti falra bökött. Fabian amint odakapta a szemét már látta, hogy baj van. A neki szánt átok teljes erővel a falnak csapódott, s gyors reccsenéssel a mennyezet repedése találkozott a tartófalakéval. – FÉLRE A LÉPCSŐ FELÉ GYORSAN! – ordította el magát, s Jack nyakát megragadva akivel csak találkozott tolta maga előtt a lépcső felé. Hiába volt már minden varázslat hatalmas morajlás támadt a metróállomáson. Fabian pálcalendítéssel próbálta tartani a mennyezetet, de lehetetlen volt. Nincs az a varázserő, ami több méter súlyú nehéz földtömeget elbír tartani. Érezte, hogy a varázslatán megindulnak a repedések. – GYORSAN! GYORSAN! A KIJÁRATOK FELÉ TERELJÉTEK A MUGLIKAT! – hadonászta torkaszakadtából üvöltve. Már nem számított, hogy meghallják a muglik, hogy észreveszik, nagyon sokan voltak a metróállomáson. Igazi délutáni csúcsforgalom. Az emberei hiába kezdték meg a gyors irányítást, már Fabian kiáltása sem kellett, hallatszott ahogy hatalmas robajjal rájuk szakad az egész metróállomás.  Fabian sokáig semmit sem látott, por füst, kőzápor, robaj, aztán csend. – Jack kék szeme pislogott rá a félhomályban. Fabian pihegve nézett rá. – Eredj, járd körbe az állomást! Kérdezd meg hány fő maradt lent az állomáson a szemtanúk szerint. A lépcsők sértetlenek nézett hátra homlokráncolva Fabian. A szemközti ellenkező irányú közlekedés zavartalan, ahogy hallotta a metrósüvítést a másik oldalról. Tehát csak az ő oldalukon a metró körül maradtak. Vajon mennyire volt sikeres az emberei terelőművelete? Zihálva Jack kúszott vissza Fabian mellé.

- Egy tucat mugli maradhatott az állomáson, és talán akik a metróban voltak – hadarta Jack.

- Jól van, nézd meg a metrót, én szétnézek az állomáson rekedtekért – biccentett Fabian, s leporolva a talárját felegyenesedett. Fabian fél tucat embert talált akiket agyoncsapott a mennyezet. Már semmit sem lehetett tenni értük. A köveket félregörgetve tisztította meg a terepet, hogy lássa merre haladt már. Az egyik tartóoszlop alatt krémszínű kosztümszoknya lebbent a metróban támadó huzattól. Fabian odasietett a földön heverő női alakhoz. – Elnézést, hölgyem megsérült? Orvos vagyok – mondta a muglik számára érthetőbben.a sötét takarásából rémült kék szempár pislogott rá.

- Excusez. Je ne comprends pas – rázta a fejét a lány, s szőke tincsei meglebbentek ahogy előrehajolt. Fabian leguggolt a lányhoz. Hát szegény lány ezért nem jutott ki. Mert nem értette, mit mondanak angolul az emberei.  Fabian most alaposabban végigmérte a francia lányt. Fehér csipkeblúza csupa kosz, és vér. Ahogy lesiklott a tekintete, látta, hogy miért lebbent meg az egyébként biztosan combra simuló fodros krémszoknya. Mert a lány combján végig hatalmas sérülés tátongott. Valamelyik tartófém teljes súllyal a lányra esett.

- Minden rendben, orvos vagyok, kiviszem innen rendben? – mondta franciául nyugodt lágy hangon. A lány szeme meglebbent mielőtt válaszolhatott volna elvesztette az eszméletét. Fabian gyorsan kapta ölbe a lányt. Sok vért vesztett, de a levegőtlen metróban nem vizsgálhatja. – Jack! Felmentem, az állomáson nincs más! – kiáltotta hátra a fiúnak Fabian. Ahogy a lány feje a mellkasára bukott megcsapta a lány hajából áradó barackillat. Az ájult emberek mindig jóval nehezebbek, de most mintha súlytalan lett volna ez a szőke lány. Ahogy a metró mellett felállított gyógyítói sátorba lépett karján a lánnyal, végre kettesben volt a lánnyal emberei kíváncsi tekintete elől. Óvatosan az ágyra fektette a lányt. Nem ébredt fel. Most mintha csak békésen aludt volna. Fabian gyorsan lefertőtlenítette a kezét, s szétvágta a lányon a maradék szoknyát. Nem kerülte el a figyelmét a hófehér francia csipkebugyi, ami alól sejlett a női háromszög kecses vonala, akaratlanul is száraz torokkal nyeldekelt néhányat, s kényszerítette magát, hogy tekintetét a lány nem kevésbé formás combjaira vesse. Hihetetlenül bársonyos és finom volt a bőre, ahogy ellátta a sebet lehetetlen volt nem érezni a bőre tapintását. Elég csúnya seb volt, és félő, hogy csontot is talált a fémdarab. Épp az utolsó csomót kötötte a gézdarabbal, amikor Scorpius belépett a sátorba.

- Értesültem, hogy mi történt a metróban, azonnal idesiettem, minden rendben? AZ embereink épségben kijutottak? – kérdezte pattogó sürgetéssel Scorpius. Fabian elkapta a tekintetét a lány csipkeblúzáról, s szembefordult Scorpiussal testével takarva az ágyon fekvő lányt.

- Úgy tudom a szövetségtagok közül senki sem sérült meg. A Minisztériummal viszont beszélhetnél.

- Mindenképpen. Elő lesznek állítva. Nem ebben egyeztünk meg! Támadást indítottak a muglik ellen, akiket ők védelmeznek állítólag! Felháborító és biztos ránk akarják kenni! – morogta Scorpius, szürke sandítással a szőke hajú lányt, és a kecses lábszárat megpillantva. – Ez meg ki?

- Nem tudom…találtam – fogalmazta meg kissé esetlenül Fabian.

- Találtad!? – felelte ironikusan Scorpius. – Ez egy nő! Nem egy kavics.

- Igen én is tudom – válaszolta futó mosollyal Fabian.

- Mit keres a sátradban? – kérdezte gyanakvóan Scorpius.

- Megsérült a metróban – magyarázta Fabian.

- És? Lehet hogy kém! Lehet hogy csak elhitetik veled. Ez lesz a csali.

- Scorp! Te Camillát is kémnek láttad! – csattant FAbian.

- Örülök, hogy eszedbe jut a feleséged, mert ahogy itt kötögetted, meg fogdostad ennek a lánynak a combjait, úgy tűnt elfelejtetted, hogy van egy feleséged, és egy fiad! – szidta le Scorpius a barátját.

- Nem fogdostam! Elláttam a sebét!

- Ne nézz komplett idiótának! Tudok különbséget tenni a kettő között – felelte fanyarul Scorpius.

- Csak segítettem egy bajba jutott lányon.

- Aham. Apádhoz méltón? – húzta el a száját Scorpius. – Ő is meghúzta az anyámat is mert éppen bajba jutott! Apád mindenkit meghúz aki bajba jut! Tudod mit Fabian nem érdekel kit dugsz meg, de ez ne menjen a gyógyítói teendőid rovására! Vár két másik sebesült is a tábori sátorban! – morogta Scorpius összevont szemöldökkel a lányt méregetve.

- Semmi köze a harcokhoz. Francia és bajba jutott.

- Francia? – nevetett fel Scorpius. – És? Ez neked már indok? – fújtatta, s otthagyta Fabiant a sátorban.

Fabian halkan csukta be a magánrendelő emeleti szobájának ajtaját. A folyosón ahogy megfordult az apjával találta szembe magát. A korlátnak dőlve lazán keresztbe font karral, egymás előtt átvetett lábakkal állt, s hamis mosollyal bazsalygott Fabianra.

-         Öhm…félreérted apa – dörzsölte meg a tarkóját Fabian, ahogy elkapta apja pajkos szemvillanását.

-         Fabian, én is férfi vagyok. És pontosan tudom, mire használtam mindig is a magánrendelőmet – mosolygott csibészesen Blaise.

-         Hagyjuk, te ezt úgysem érted – legyintett Fabian, s el akart haladni az apja mellett, de Blaise a karjánál fogva megállította a fiát.

-         Senkit sem hoztál a harcok óta az emeleti szobákba. Miért épp egy feltűnően vonzó, barackparfümös szőke nő a kivétel? – emelte meg a szemöldökét Blaise. A két mogyoróbarna szempár sokáig fürkészte egymást az éjszakai sötétben. A vendégszoba felől halk köhögés hallatszott. – Felébredt…illene…foglalkoznod a pacienseddel. Én hazamentem – jegyezte meg burkolt célzással Blaise, s fejét ingatva lesietett a lépcsőn. Fabian habozva maradt egyedül az emeleti folyosón. Előbb a lépcső felé pillantott. Végül mégis a vendégszoba felé indult meg. Könnyed koppantással nyitott be a hálószobába.

-         Jó estét! Hogy érzi magát? – kérdezte könnyed tenor hangján Fabian.

-         Nincs áram? – ráncolta a homlokát a lány, miközben feljebb próbált ülni az ágyban. Fabian egy ideig töprengett a kérdésen végül feladta.- Hol vagyok? – nézte a közeledő férfit a lány.

-         Biztonságban. Emlékszik bármire a balesetből? – kérdezte Fabian nyugtató hangon.

-         Nem sok mindenre. De maga talált rám azt tudom. Átutazóban vagyok Londonban. Holnap Franciaországban kell lennem.

-         Vagyis a repülőtérre igyekezett igaz? – bólintott Fabian. – Sajnos a holnapi utazása nem kivitelezhető. Látta már a lábát? – kérdezte felvont szemöldökkel Fabian. A lány ijedten kapott a könnyű vászontakaró után. Csak most eszmélt rá, hogy nem a csipkeblúza és a szakadt szoknyája van rajta, hanem kamilla és levendulaillatú kényelmes női hálóing. Nem kórházi.

-         Hol vagyok? – tette fel újra a kérdést a lány most már türelmetlenül.

-         Egy magánrendelőben, Londonban – ült le az ágy melletti székre Fabian.

-         Ez a magáé? – tapintotta meg magán a női hálóruhát a lány.

-         Elég érdekes lenne, ha az enyém lenne – bazsalygott az orra alatt Fabian. – A húgomé – adta meg a választ Fabian. Galambszürke francia selyemhálóing volt, finom brüsszeli csipkebetéttel. Igényes darab. Diamond végszükségre tartott ilyesmiket a magánrendelői szekrényében.

-         Nagyon sötét van itt – harapott a lány az ajkára. Fabian sietve kapott a pálcájához, de meggondolta magát. A lány feltehetőleg mugli. Mégsem varázsolhat előtte minden percben, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Esetlenül felkapta a gyertyatartót, s csak a folyosón gyújtotta meg a gyertyát. Ahogy visszatért a lány minden mozdulatát követte. – Maga adta rám ezt a ruhát?

-         Ne haragudjon, de a koszos csipkeblúzában mégsem feküdhet ágyban – felelte futó mosollyal Fabian. – Mint kitalálta én vagyok a kezelőorvosa, megtudhatnám most már a nevét?

-         Desirée Charmant – nyújtotta a kezét a lány.

-         Fabian Zabini – szorította meg a finom kecses ujjakat Fabian. – Nos a sérülése legjobb esetben is egy hét teljes pihenést igényel.

-         Egy hét magánrendelői kezelés? Ez csinos összeg lesz – sandított rá a szeme sarkából a lány.

-         Nem egy pénznemben számolunk attól tartok – felelte Fabian teljesen komolyan.

-         Maga nagyon pimasz ugye tudja? – vonta össze a szemöldökét a lány, de felnevetett közben. Fabian egy ideig csak meredt a lányra, végül ő is elnevette magát, amikor ráébredt hogyan is értelmezte a lány a szavait.

-         Elnézést nem így gondoltam – próbálta menteni a helyzetet Fabian.

-         Nem hátrány ha úgy gondolta – mérte végig a lány leplezetlenül. Fabian érezte ,hogy kihagy a légzése, ahogy a lányé is, amint találkozott a tekintetük. Elveszett már ott a metróállomáson is, amikor először ebbe a kék szempárba nézett.