|
5. Az estély után
callie 2009.08.15. 23:10
Draco érezte, ahogy elvörösödik. Megbántottság fénye ragyogott a sötét szempárban. Látta Pansy harciasan keresztbe tett karján. S akaratlanul is tudta, hogy fájdalom fénye csillan a saját szürke tekintetébe. Erre nem lehetett fájdalom nélkül gondolni. Nem lehetett közönyösen reagálni. Vagy ha igen, akkor Draco Malfoyt cserben hagyta a közönye. Csak állt esetlenül az exfelesége előtt s képtelen volt megszólalni.
A kis Serita Black. Akit Draco szinte nem is látott. Alig egy hetes volt, amikor Pansynak távoznia kellett a Malfoy- birtokról a csecsemővel a karján. Draco kíméletlen döntése nyomán. És az a mérhetetlen fájdalom. Ami tépte nem csak Pansy lelkét. De titkon az övét is. Lemondott róluk. Ahogy a születése pillanatában világossá vált, hogy a kislány: kvibli.
Varázstalan életet él majd egész életében. Képtelen lesz a varázslatokra, mert hiányzik belőle a varázserő szikrája is. génhiba. Vagy a gének recesszív tulajdonsága éppen most kiütközött s dominánsá vált. De Serita kviblisége megkérdőjelezte a Malfoyok tiszta aranyvérűségét is. Pansyt pedig az átokverte asszonyok sorsa üldözte. Aranyvérűként egy aranyvérű férfinak kviblit szült. Ez a legnagyobb szégyenfolt. A varázsvilág elvárásai alapján, az aranyvérűek szabályai szerint. Pansy megbélyegzett asszony lett. És Draco azzal, hogy nem volt hajlandó beszennyezni a Malfoy nevet azzal, hogy kviblinek adják ezzel kiátkozta a feleségét is.
A kálváriát végig kellett járni. Ahhoz hogy a Malfoy családnév tiszta maradjon Pansyt kellett bűnössé tenni. Házasságtörés vádjával ami merő túlzás volt, mert Pansy hamarabb terhes lett, hogy megházasodtak volna. Konkrétan a kicsi miatt házasodtak össze. Pansy az aranyvérűek közt a kviblit szülő asszonyok sorsára jutott, s Draco hagyta, engedte, s nem tett érte semmit. Belement a játékba, mert megrettent. Attól, hogy egy kviblit nemzett. Attól, hogy ez mit jelenthet. Hiába az orvosok véleménye, hiába, hogy a génhiba mindig mindenütt előfördulhat. sEmmi sem számított. Pansy kétszeres fájdalma sem. Hiszen Pansynak is fájt ez az arculcsapás, hogy a gyerekük varázstalan lett. Draco megtagadta a gyereket, nem ismerte el sajátjának, s nem vehette fel a Malfoy nevet sem. S haladéktalanul elvált Pansytól. Ez volt az elvárás. Pansy pedig hiába feküdt lázasan az ágyban, könyörgött Dracónak, esedezett, még mindig előtte van, ahogy Pansy combja még csupa vér alig szülte világra a gyereket, s mindketten felordítanak a hírtől, hogy a kislány varázserő nélküli, vagyis nem is ebbe a világba való. Sírtak mindannyian. Pansy, Draco, és az újszülött is.
Draco nem bírt szóba állni a lánnyal, aki csak egy kviblit volt képes neki a világra szülni. Bántotta a tudat, fájt, és nem akart tudni róla, meg nem történtté akarta tenni, elfelejteni, kitörölni, sőt meg nem történtté tenni. Ki sem kísérte a lányt. Pansy egyedül csomagolt, s karján a csecsemővel hagyta el a Malfoy-birtokot, senki sem intett neki búcsúzóul. Úgy ment el, hogy senki sem köszönt el tőle, hogy senki sem búcsúzkodott. Soha többet nem akarták látni a nőt, aki a Malfoy- nevet csaknem beszennyezte.
Fogalma sem volt mit élhetett meg a lány azóta, hogy elhagyta a birtokot. A brit varázsvilág társadalma kitaszította magából, s Pansy el is tűnt. A lányával a karján. A lányával, akit látni sem bírt. Akire gondolni sem akart. S akit Pansy egyedül nevelt fel. Dracóval megfordult a világ. A lánya már tizenhat éves. Csaknem annyi idős, mint amikor elvette ő Pansyt. S semmit sem tud róla. Sosem ismerte el a gyerekének. Mennyire fájhat ez Pansynak. Hogy nézhet ki? Dracoban még mindig a vértől csatakos magzati nyáktól csöpögő újszülött ordító képe dereng.
Meg sem beszélték azóta sem. A szülés óta nem beszéltek. A hír óta. Draco hajthatatlan volt. Lefejtette a kezéről a térdeplő könyörgő Pansy karjait, képtelen volt rájuk nézni. Undorodott mindkettejüktől. S a birtokon kívül akarta már tudni őket. Mit mondhatna? Ostoba volt? Hibázott? Naiv volt? Most máshogy cselekedne? Minden aranyvérű férfi ugyanezt tette volna. Aki kviblit szül annak ez a sorsa, az aranyvérűek közt ez így működik.
Hogyan élhetnek most? Blaise lett az apja a gyerekének? Pansyval közösen nevelik a lányát? Draco a hajába túrt. Tényleg fájó lehet ez. Tizenhat év után, mit is kérdezhetne a lányáról, akit nem is ismer. Mert nem akart megismerni.
- Ja persze! Hogy is felejthettem el, hiszen téged nem érdekel – nézett keresztül a férfin Pansy, s összehúzva magán a zakófelsőt megindult vissza a kastélyba.
- Pansy! Mit mondjak erre? Nem tudom…fájna talán, ha tudnék róla bármit is, összezavarodnék – túrta át újra a haját Draco.
- Ó igaz is, nehogy összezavarodj! Végülis csak a gyerekedről van szó! Majd el felejtettem! Akiről kegyesen lemondtál! Akit soha semmivel sem támogattál! Persze mit számít ez neked! Neked csak a rossz nyelvek véleménye számít! A társadalom, az emberek véleménye! Ki nem szarta le magasról, hoyg mások mit gondolnak? Lemondtál rólam és a gyerekedről csak azért…hogy az lehess akinek mások képzeltek! – futotta el a könny Pansy szemét. – Igazad van, örülhet, hogy soha nem ismerte meg az apját. Ilyen apára senkinek sincs szüksége – mérte végig undorodva Dracót.
- Mert Blaise ilyen gyereket akart? Tényleg van netánt közös gyereketek is? Elképzelem ahogy a kis csokibőrű gyereke csüng a hófehér kebleden, milyen érzés? – kérdezte felocsúdva Draco. Gúnyos volt. Meg akarta sérteni az asszonyt. Mert neki is fájt, amit a nő ébresztett benne. Pansy egyetlen lendülettel suhintotta a pálcáját. Draco az arcához kapott. Érezte ,ahogy szivárog a vér a tenyerére.
- Majd el felejtettem csak a gyereked nem tud varázsolni, attól a te kezed még elég gyorsan jár a pálcán – sziszegte Draco, s maga is pálcát rántott, pansy fájdalmasan engedte el a pálcáját ,hogy érezte, hogy Draco varázslata égeti a bőrét. – Blaisenek is szültél egy kviblit? Vagy csak én részesültem efféle jutalmakban? – Kérdezte undokul.
- Nem nincs gyerekünk, bár amióta veled beszélgetek erősen sajnálom ezt. Blaise a te lányodnak is messze jobb apja mint amilyen te magad voltál. Igazad van, itt az ideje, hogy közös gyerekünk is legyen.
- Akár kvibli lesz akár nem, már sosem mosod le magadról, hogy szültél egy kviblit – jegyezte meg gúnyosan Draco.
- Látom az évek alatt lehengerlő Malfoy modorodból semmit sem veszítettél. Számomra ennek a beszélgetésnek vége! – vágta Dracóhoz a zakót Pansy, s befutott a kastélyba. Draco most már nem ment utána ezek után képtelen lenne.
Az ötágú kandelláberek fényével megvilágított folyosón haladva lóbálta a körömcipőjét a kezében. Igazán angolosan távoztak, nem mondhatja a házigazda Rosier sem, hogy túlságosan elfranciásodtak a kontinensen. Blaise csak egy szemöldökhúzással fogadta Pansy heves követelését, hogy el akarja hagyni a bált, s el is vonultak. Feldúltan rontott a hálószobába, s a fésülködőasztalhoz rogyott.
Blaise ruganyos léptekkel követte, lehúzta a szmokingfelsőjét, lehúzta az ingjét. Pansy töltött magának a borospohárba a Merlot-ból. Szomjasan kortyolta az italt. Blaise meztelen mellkassal simult a hátához. Tenyerével a fésülködőasztalra támaszkodott.
- kiborultam teljesen! – hunyta le a szemét Pansy.
- Draco Malfoy ennek a nagymestere, hogy kiborítson bárkit a beképzelt szövegelésével. Ez magától értetődik – húzta végig telt ajkait Pansy tarkóján.
- Elegem van Londonból! Utazzunk el! Nem akarok még egyszer összefutni vele – dühöngött Pansy, miközben elgyengült a férfi kényeztetésétől.
- Csak hétfőig várjunk, a hétvégét még töltsük itt – húzódott el Blaise, s magának is töltött, öblögette a szájában a bort. Pansy ahogy felállt a száját a férfi vállához nyomta, s tenyerét rásimította a férfi karcsú csípőjére.
- Szeszélyesnek tartasz igaz? – támasztotta meg az állát Blaise vállán, s meghúzta a raszta lófarkat.
- Ismerlek, holnap körbejárok az üzletekben, kapcsolódj ki – tette a borospoharát Pansyé mellé, s elfordult a tükörtől. Tenyerével magához húzta Pansyt, s átsimította a derekát. – Gyere, feküdjünk le!
- Blaise? Valld be miért nem akartál tőlem sosem gyereket? – kérdezett rá Pansy. Blaise elhúzódott, s hátat fordítva kezdte meglazítani a nadrágja övét. Pansy visszaült s szemével követte a férfi mozdulatait. Blaise hallgatása mindennél többet beszélt, többet mondott minden szónál. Pansy lehajtott fejjel fáradtan dörzsölgette saját tarkóját, és a vállát. – Mert attól tartottál, hogy kvibli lesz igaz? – kérdezte halkan Pansy. Keserűség csengett a hangjában és szomorúság.
- Nem akarlak megbántani Pansy. Azért nem akartam gyereket, mert nem vágyom gyerekre – fordult meg Blaise megkötve a selyemköntöse övét.
- S azért vettél engem feleségül, mert így egyértelmű, hogy senki nem is kérdőjelezi meg miért nincs gyereked. Tőlem ki akarna még gyereket? – nevetett fel öngúnyos kacagással Pansy.
- A feleségem vagy. És nekem sosem számított Pansy, hogy Serita kvibli. Nem vetettem a szemedre, nem emlékeztettelek mindne pillanatban erre. A mi házasságunk ilyen, én nem akarok gyereket, te? – Pansy vállat vont. – Nme jól volt ez közöttünk mindig is így? A lányoddal hármasban? És közöttünk is minden jól működik így.
- Valóban egy kiegyensúlyozott, de egyhangú életet élünk – figyelte Pansy tanácstalanul a férjét, ahogy le-fel járkál előtte.
- Draco! Ő volt igaz? Ő ébresztette ezeket a gondolatokat benned! Igen azért választottalak, mert tudtam, hogy te sem fogod erőltetni a gyerektémát tőlem, és én sosem terveztem ilyesmit az életembe. Én megvagyok gyerek nélkül az én életembe nem hiányzik egy sem. Pansy ne veszekedjünk! Milyen érzés volt az exférjeddel találkozni? – váltott témát Blaise. S gyanakvón kapta el Pansy mozdulatát, ahogy gyorsan visszafordult a fésülködőasztal tükréhez. Kezébe vette a hajkefét, s átsimította vele a haját. – Még nem válaszoltál! – emlékeztette a nőt. – Hatással volt rád a találkozás Dracóval?
- Mintha nem tudnád! – felelte szilárdan Pansy.
- Tudom, de tőled akarom hallani – jelent meg Blaise arca a tükörben. Pansy a férfi szemében nézett.
- Blaise ne nehezítsd meg a dolgunkat – kérte Pansy lesütött szemmel visszahelyezve a márványlapra a hajkeféjét. Blaise hevesen szorította meg a nő kezét.
- Válaszolj! A feleségem vagy igaz? De még mindig az exférjedbe vagy szerelmes! – suttogta kíméletlenül Blaise, s száját Pansy hajába nyomta, s forró lehelete megmelegítette az ében hajszálakat.
- Blaise?! – szorította össze a szemhéját Pansy.
- Pansy mindketten tudjuk…ha Draco visszahívna, te most ebben a percben is igent mondanál és itt hagynál mindent – lehelte Blaise szemével követve, ahogy Pansy arckifejezése eltorzul.
- Ugyan....hiszen gyűlölöm – védekezett erőtlenül Pansy.
- Csak annyit mondana, hogy menj vele és te mennél, én mindig is tudtam ezt Pansy. S most mégis addig erősködtem, amíg nem találkoztatok. Ezt mondogatom, évek óta. Nem tartanálak sosem vissza. Én is ott voltam azon a bálon. Tudom, hogy milyen lángoló volt Pansy. Láttam a saját szememmel – mormolta Pansy hajába Blaise. Könnyedén játszadozott a selyemszalaggal, ami Pansy tarkóján volt.
- Blaise – fogta le a férfi kezét Pansy.
- Kielégít a kapcsolatunk Pansy, de szeretném ha tudnád, hogy miattam sose fordíts hátat neki. Mindketten így léptünk ebbe a házasságba. Tudtam, hogy kvibli a lányod, tudtam, hogy ez a Malfoy-családfának nem egy díszes gyümölcse. Úgy jár mint sok más aranyvérű családban, leégetik a nevét a falikárpitról, vagy ami bosszantóbb már fel sem kerül rá.
- Olyan ellentmondásosak az érzéseim irányába – sóhajtotta Pansy, miközben hagyta, hogy Blaise kioldozza a gyöngy nyakéket a nyakából.
- Az ő helyzete sem könnyebb, hidd el – súgta Blaise.
- Blaise, Draco a haverod volt, nem tetszik, hogy most védőbeszédet készülsz tartani mellette – nézett sötéten a férfira Pansy.
- Ez csak egy gyűrű Pansy – emelte fel a nő jobb kezét, hogy a gyertyafényben visszatükröződjön a tükörben az ékszer. – Egy tárgy. S nem az érzelmeink. Érted? Az élet csupa kényszerdöntéseket állít elénk, de az érzelmeink nem a döntéseinktől függnek, azok ennél sokkal irányíthatatlanabbak. Draco ujján is karikagyűrű feszül, de ez semmit sem jelent. Mert hazugságokat tükröz csupán. Nem a valódi érzelmeket. Nem ahhoz a nőhöz köti akit akarna. Ő is tudja. Mindenki tudja, aki ott volt azon a farsangon Pansy. Előttünk nem tudjátok titkolni. Hiába a kvibli gyereke, hiába a válás, a külön töltött évek. Vannak dolgok amik megváltoznak Pansy. Mások viszont nem.
- Hagyd abba – suttogta megsemmisülten Pansy. – Miért kell ezt ennyi év után felhánytorgatni? Miért? Nem érzed mennyire fáj mindkettőnknek? Dracónak is és nekem is? Ezen nem tudunk változtatni!
- Az évek megváltoztatják az embert Pansy. A döntéseink más megvilágításba kerülnek. Hibáztatod Dracót amiért nem jött utánatok? De te sem tettél ellene semmit! Sohasem. Eltűntél előle. Eljátszottad a sértett királykisasszonyt!
- Blaise? A te sértettséged sem alaptalan igaz? A Greengrassok elképzeléseibe ne mtartozott egy félvér gyerek. Nem varázsmértékben. Hanem bőrszínben igaz? Az arisztokrata életükbe ez nem fért bele. Neked is fel kellett bontanod egy jegyességet. Illetve visszakaptál egy szép brill jegygyűrűt.
- Igen így volt. Eltaszítottak maguktól, mert a családjaik elvárása ezt diktálta. De az évek értettebbé tesznek mindannyiunkat. Ráébred az ember, hogy az igazi csodákat nem is lehet varázslattal elérni, mert az csak megajándékoz minket – bólintott szomorú szemekkel Blaise is.
- Daphné jól ismeri Dracóék családi életét igaz? – mosolyodott el mindent értőn Pansy.
- Igen, ő említette, hogy Draco házassága nem az a felhőtlen boldogság, ami teljesen érthető – biccentett Blaise.
- Daphné! Gondolom mit sem változott…
- Ne ítélj el ezért – vakarta meg a fonatok között a fejét Blaise.
- Tehát ma éjszaka már mondjak le a férjemről, mert más nőt boldogított? – kérdezte nevetve Pansy.
- Azért a feleségemet talán még megkísérlem boldoggá tenni az ágyban – kacsintott Blaise, s kézen fogva felhúzta Pansyt ,s magával vonta a széles franciaágyra.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
