-         Nee-hee-eem! – süvített ki a téli éjszakába a Malfoy-birtok felé a fájdalmas zokogással vegyült kiáltás. Pansy verejtékben úszó arcán végigfolytak a könnycseppek is. A lélekbe maró ordítással egy időben vágták el a köldökzsinórt is. Az apró csatakos kislány átvette anyjától a keserves sírást. Tiltakoztak mindketten. Az újszülött a külvilág ellen, Pansy a gyerek kviblisége miatt.

Draco csak megrettenve meredt Pansy szétterpesztett felhúzott lábaira, amelyeken vér és verejték száradt, s hitetlenkedve figyelte a vörös kis lényt, amit megemelve tartottak feléjük. Pansy kettejük helyett sikított fel. Már nem a fájdalom kiáltásai voltak, legalábbis nem a fizikaié. Érezte, ahogy Draco keze kicsúszik a szorításából, s Pansy a könnyein át az ő tekintetét kereste. A szürke szemek még egy pillanatra végigsiklottak a szülés groteszk helyzetén, s képtelen volt viszonozni a nő tekintetét. Ahogy Pansy fehér gézruhájának széle is átnedvesedett a több órás erőlködéstől, a széle rózsaszínárnyalatosan maszatos, az ében haj nedvesen tapad a homlokára, s arcán a rémült vizenyős torz kifejezés. Pansy is értetlenül rázta a fejét, s hiába keresett támaszt a férjében. Draco szinte menekült a szülőszobából. A folyosón túrt a hajába, s csak ijedten meredt maga elé.

A sors kegyetlensége. Azért, amilyen egész életében is volt. Ahogy viselkedett. Mennyire megvetette és gyűlölte a sárvérűeket! Gúnyt űzött belőlük szüntelen. Pedig azoknak legalább varázserejük volt! Most mit ér az aranyvér? Semmit sem jelent! Hiszen a lánya kvibli! Tragédia, az egész Malfoy család számára. Még akkor is, ha a legjobb házakban is előfordul az ilyesmi! Ez az ő büntetésük. Pansyé és az övé is. Így fizeti vissza az élet azt, amilyenek eddig voltak. Ahogy keresztülnéztek és utálkoztak a varázsvilágba került mugli származású diákokon. S most tessék!

Rá sem bír nézni a gyerekre. Az újszülöttre, aki megtagadta a gyökereit, ahonnan jött. A varázsvilágot. Hogy az apja a legtisztább, legkimagaslóbb varázslócsalád sarja, ahogy az anyja boszorkány. A származás semmit sem jelent, ha kvilbinek születik valaki a varázsvilágban. A lánya sorsa is megpecsételődött. A születése pillanatában.

Draco felriadt az emlékeiből. Végigmarta a whisky a torkát. Égette, ahogy azok a fájó emlékek is a lelkét. Még most is visszhangzik a fülében Pansy torokreszelő fájdalmas kiáltása, ahogy közlik velük a megrázó hírt. És ahogy ő azonnal el is húzódik tőlük, mintha félne, hogy megfertőzik. A nő és a lánya.  Akárha ragályos kórt terjesztenének. A varázstalanságot. Felfordult a gyomra a tudattól, hogy milyen szörnyszülöttet hívtak ők ketten a világra. És igazságtalannak érezte az élettől, hogy éppen ő, aki mindenkit lesárvérűzött, és megvetett a származásáért, pont vele kellett ennek történnie.

Akkoriban úgy érezte Pansy az oka. Őt hibázatta, a romlott gyümölcsöt adó méhét. S a szülei, az aranyvérűek, a rokonság, mindenki helyeselte és javasolta, sőt szinte követelte Pansy azonnali eltávolítását a Malfoyok környékéről is. S Draco is így gondolta. Még most is érzi a nő nyirkos izzadt tenyerét, ahogy kapaszkodik belé, ahogy láztól csillogó szemmel, figyelmen kívül hagyva a fájdalmait könyörög neki. Hogy ne tegye ezt velük, hogy szereti, és hogy lehet még annyi gyerekük. Peregtek a könnyek a sápadtfényű arcon, a nő a lába előtt térdepelt, hálóruhában, ziláltan, beesett szemekkel.

Pontosan tudja mit érezhet most Pansy. Amikor Draco ezt a képet látta utoljára abból a büszke nőből aki Pansy volt. Pansy már csak ezért az emlékért gyűlölte őt. Hogy végső kétségbeesésében és szerelmüket féltve idáig alacsonyodott le. Hogy előtte térdelt és könyörgött neki. S szavai nem találtak meghallgatásra. Draco már döntött. Menniük kell.

Az utolsó emlékük egymásról. Draco undorodva fejti le Pansy kezeit magáról, s hajthatatlan makacssággal ragaszkodik a döntéséhez. Pansy pedig megtörten reszkető kézzel gyűrögeti a hálóingje szélét, egész testében remeg, rázza a zokogás, a hűvös márványkövezeten térdel, és az arcára van írva a világfájdalom és a teljes megalázottság.

Draco ott hagyta térdepelve a nőt, aki csak nézett utána a könnyein át. Az utolsó képek.  Amelyen mélyen bevésődtek az emlékeibe erre a tizenhat évre.

Tényleg nem egy mintaapa az aki tizenhat évig a gyereke felé se néz. Soha nem érzett bűntudatot, hogy nem kereste-kutatta fel őket. A lányát. A kvibli lányát. Belegondolni is borzalmas volt évekig. Most már csak a tompa szomorúság maradt. Egy flegma szájrántás. De most ez sem megfelelő. Mert Pansy feltűnése ezen az estélyen valóban kérdések és kíváncsiság gátját szakította át. A lánya. S még ha csak a hűvös távolságból is tudni akarja, hogy mi lett vele. A választ viszont senki más nem tudja megadni. Csak Pansy. Aki nyilván szóba sem állna vele még egyszer.

-         Még mindig iszogatsz? – lépett a szalonba cigarettára gyújtva Astoria.

-         Azt hittem már régen lefeküdtél aludni – nézett fel a selymes szőke hajú feleségére Draco.

-         Vártam, hogy csatlakozol – felelte megrovón Astoria, s megszívta a vékony cigarettaszálat.

-         Nem tudok aludni – hajtotta fel a pohár aljáról a maradék whiskyt Draco.

-         Én sem alvásra gondoltam – búgta hidegen Astoria. Figyelte, ahogy Draco lecsapja a poharat a tálcára. – A volt családodon töröd a fejed igaz? – kérdezte gúnyosan Astoria. – Miért? Csak ezt kérdem tőled Draco! Itt vagyunk neked mi. Én és Scorpius. Ez nem elég?

-         Dehogyisnem – felelte kötelességszerűen Draco.

-         Akkor meg ne fájdítsd a fejed az éjszaka közepén azzal a szánalomra méltó Pansy Parkinsonnal! – simította át Draco tarkóját ingerlőn Astoria. Dracót azonban csak zavarta az érintés. Hajszál választotta el attól, hogy elhúzódjon a nő ujjai elől. De mégsem teheti.

-         Pansy Zabini – morogta vissza Draco. Maga is meglepődött mennyire irritálja a tudat, hogy az exfelesége férjnél van. Egy másik férfival.

-         Jaj igen persze – sóhajtotta affektálva Astoria. – Majdnem elfelejtettem, akadt még egy bolond aki elvette feleségül. Persze, az illető nem akar családot. Hogyan is akarna egy nőtől, aki csak kvibliket tud a világra potyogtatni – nevetett fel gúnyos kacajjal Astoria.

-         Kegyetlen vagy – nézett rá lapos szürke pillantással Draco.

-         Ez a valóság – eregette Draco felé a füstöt. – Ne felejtsd el mit tett veled és milyen helyzetbe hozott téged és a családod kedvesem – mosolyogta metsző gúnnyal Astoria, ahogy megtámasztotta a karját a térdén leereszkedve a kanapéra Draco mellé. Draco gyűlölködő fintort vágva kifacsarta a felesége ujjai közül a cigarettát, s  whiskyspoharába dobva a nőt a kanapéhoz szegezte. Astoria kacagva hajtotta a fejét a karfára. – Az ágyban kényelmesebb lenne.

-         Nem lesz szükség ágyra ahhoz amit tenni akarok veled – sziszegte Draco, felindultan rányomva az ajkát a felesége szájára. Érezte a cigaretta keserű ízét a nő szájában, amitől további torz fintorba rándult az arca. De utolsó gondolatként elraktározta a döntését, hogy meglátogatja Pansyt akár van kedve hozzá a nőnek akár nincs. Mégiscsak ő az apa. Legalább két szót tudni akar a lányáról.

Fejfájással indult a nap. Csaknem dél volt, amikor felkelt, de kint olyan csúnya sötét felhők gyülekeztek, hogy Pansy legszívesebben a másik oldalára fordult volna. Sokáig tartott amíg ráébredt, hogy a rendületlen csörgés ébresztette fel. Megcsörrent a mobiltelefonja. Kérdés sem volt hogy ki hívja. A mugli világgal való kapcsolat, még itt a varázsvilágban is. Teljesen érthetetlen, hogy a varázsvilágban is van térerő, amikor annyi másféle erők uralják itt a levegőt is.

Pansynak hiányzott a varázsvilág. Serita miatt keveset tartózkodtak ebben a világban. Pansy pedig vágyott vissza  a világba amit megszokott, ahol felnőtt ,ahol élt, s amiről csak a lánya miatt mondott le. Nem bírt volna a muglik között élni az év minden napján. Sosem tudja megszokni. S ha Serita végre egyetemre megy, akkor Pansy elhatározta már ,hogy végleg visszaköltözik a varázsvilágba és ha teheti ki sem teszi a lábát a muglik közé. Ő aranyvérű volt mindig is. Csak a lányáért tette meg ezt az áldozatot, hogy megpróbált beilleszkedni és Seritát a neki megfelelőbb környezetben felnevelni. Hogy Serita ezt szokja meg, azt ahova tartozik, a varázstalanok közé.

Jobb sora lesz a muglik közt, mint az aranyvér-domináló varázsvilágban, ahol a varázserő nélküliek a társadalom kirekesztettjei, megtűrtek, de akiknek a létezését nem értik a világukban. A lánya az. Ő keresi telefonon.

-         Serita? Minden rendben? – dörzsölgette a homlokát álmosan Pansy, ahogy hanyattfordult az ágyon, s próbált feleszmélni és kihallani a lényeget lánya szóáradatából. – Lassabban beszélj és angolul légy szíves, franciául képtelen vagyok most követni amit mondasz – sóhajtotta Pansy. Két hét angliai tartózkodás és már teljesen átállt az agya. Alig találja a francia szavak jelentését. Pansy kikászálódott az ágyból, s krémszín selyempongyoláját próbálta egy kézzel magára húzni. Elhúzta a sötételőfüggönyöket. Blaise már bizonyára borkóstolót tart. Vagy titokban ellátogat Daphnéhoz. Pansy ásított egyet. Mezítláb haladt a londoni villa lépcsőjén. – Mi? Semmi esetre sem! Nem tetszik ez az egész megmondtam, próbáld már normálisan végezni az iskoládat! Sokszor úgy érzem, hogy egyáltalán nem tanulsz! Nem! – Pansy leintette a házimanót, aki kézzel lábbal meg akart szólalni és mondani valamit, s befordult a reggelizőhelyiségbe. – Ne is álmodozz most fellépésről kislány! Megmondtam Serita! Majd a nyári szünetben meghódíthatod a közönségedet, de most semmi esetre sem! – csattant Pansy a telefonba. Ahogy felnézett észrevette, hogy a mustársárga fogadószalonban már várakozik rá valaki, s a telefonbeszélgetést semmi esetre sem a férfi fülének szánta. – Majd még beszélünk! Most van egy kis dolgom! Igen…szia… - csapta össze a szétnyitható telefont. A hangjából azonnal eltűnt minden melegség és szivélyesség. – Mit keresel itt?

-         Seritával beszéltél? – kérdezte fürkészőn a férfi.

-         Semmi közöd hozzá – csúsztatta az asztal szélére a készüléket Pansy, s összébb húzta magán a pongyolát, zavarta Draco tekintete, ami akár akarta akár nem végigmérte a pongyola alatt kirajzolódó idomokat.

-         A lányom – tett egy lépést felé Draco. Tökéletes fekete talárban, élre vasalt nadrágban, fekete bőrcipőben állt, magasan, arisztokratikusan. Pansy pedig ráébredt, hogy alvásban összekuszálódott hajjal áll a férfi előtt. Még a csipát se mosta ki a szeméből, alig tizenkét órája ha a karjaiban tartotta Draco. Merlinre! Hogy néz most ki? – Pansy átdörzsölte a tenyerével az arcát, hogy felébredjen kissé.

-         Tizenhat évig elfeledkeztél róla! Addig eszedbe sem volt… - húzta el fintorogva a száját Pansy.

-         A beauxbatonsba járatod? – kérdezte halkan Draco.

-         TE teljesen hülye vagy? – csattant rá Pansy. – Mit keresne ott? Semmi értelme nem lett volna varázslóiskolába iratnom. Nem. A lányom a muglik között él, és egy párizsi gimnáziumban tanul, ha mindenáron tudni akarod  – jegyezte meg bosszúsan Pansy.

-         Muglinak neveled? – kérdezte megütközve Draco.

-         Mi értelme lenne a mi világunkban élnie? – kérdezte fásultan Pansy. – Ott él, ahol ugyanolyan, mint a többi ember – ereszkedett meg Pansy válla, s csalódottan nézte Dracót.

-         Vállaltad érte ezt? – kérdezte puhán Draco. Elképzelni sem tudta mekkora áldozatokat vállalhatott Pansy. Hogy milyen lehet így az élet. S hogy mennyivel jobb anyja a lányuknak, mint amilyen apja ő valaha is lehetett volna. Pansy a gyereküknek akarta a legjobbat. A varázsvilágban gőgösen élő nő idáig süllyedt. De Draco szemében ez egyáltalán nem leereszkedés volt. Mert azonnal átlátta a helyzetet. Pansy a lánya miatt hozta ezt a döntést. Hogy neki jobb legyen. Talán…meg sem érdemelte ezt a nőt. Aki egykor a felesége volt.

-         Tehettem mást? A legjobbat akartam a lányomnak! Itt a mi világunkban nem érezné jól magát…hiszen a varázsvilágban képtelenség normális életet élni varázserő nélkül – nézte fájdalmasan Pansy. Senkinek fogalma sem lehet róla, hogy mit élt át. Serita érdekében elvégzett egy teljes mugliismertető tanfolyamot, Amikor Seritát beíratta az iskolába addigra már kiválóan működött a mugli élet felvétele. Persze Serita előtt ritkán varázsolt, de ha nem volt otthon akkor nem vesződött a kétkezi munkákkal. A lánya előtt igyekezett azt mutatni, hogy teljesen hétköznapiak. Nem volt könnyű aranyvérűként végigcsinálni ezt. A legtöbb aranyvérű nő megszabadult a kvibli gyerekétől. Mert fogalmuk sem volt arról milyen a varázserő nélküli élet. Egy boszorkány hogyan is nevelhetne fel egy muglit? És most nem is a gondozásról van szó, mert amíg csak táplálni kell egy csecsemőt az nem probléma. De amikor már nyiladozik az értelme. Pansy mégis megtartotta a kicsit, s felnevelte. Nem lehetett könnyű.

Draco tehetetlenül nézte az exfeleségét. Kimaradtak ezek a döntések az ő életéből, azzal ,hogy elutasította magától őket. Pansy a lányukról beszél, de valójában tényleg csak a saját lányáról. Életstílust kellett váltania. A régi gőgös arisztokrata aranyvérű lányból ez a mugli világban elveszetten küzdő asszony maradt. Aki szülőértekezletekre jár. Francia mugli fizetőeszközt használ, maga vásárol be mindent. Persze létezett a galleonátváltás, és Pansynak nem volt gondja soha abban a másik világban sem. De hogy lehet megszokni azt a másik világot, amikor varázslattal mindig mindent megoldhatna egyszerűbben és számára természetesebben is.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés