1936. december 10.

-         Nem mondod! – hördült fel Mrs. Cole máris üveges szekrénykéje kulcsa felé remegő kezekkel.

-         De bizony igazgatónő! – bólogatott Martha határozottan.

-         Mekkora botrány, te jó ég! Az angol korona alatt! Miket kell megélnünk hallatlan! – ámuldozott Mrs. Cole. S közben felbontatlan gines üvegjéről kezdte letekerni a kupakot. – Hogy VIII. Edward lemondott a királyi posztjáról az öccse javára!? Csak ezért a gazdag amerikai özvegyért? Hát hol összeegyeztethető ez a kis nőcske, az angol királyi címmel! – háborgott Mrs. Cole. S töltött egy-egy kis üvegpohárba a ginből Marthának és magának. Az asztal felett átnyújtotta a kis pohárkát Marthának.

-         Ez áll az újságban Mrs. Cole. Azt írja: A gazdag amerikai özvegy Wallis Simpson szerelméért visszalépett öccse javára az angol király. VIII. Edward király 326 napig uralkodott. Még egy évet sem! Így öccse, a yorki herceg lesz Anglia új királya, akit VI. Györgyként fognak beiktatni. A koronázás azonban később lesz – olvasta a cikket Martha. – Most mondja meg igazgatónő! Egy amerikai nőért!

-         Ez van Martha, a szerelem mindent legyőz! – cuppogott a ginje után elégedetten Mrs. Cole. Martha is felhajtotta az italt.

-         Hihetetlen mik történnek ma Angliában. Ez igazi botrány! A királyi családban, ilyenek történjenek – ingatta a fejét Martha.

-         Először az a baleset azzal a koronával, emlékszel Martha! Tavaly! Igen pont egy éve januárban volt, a temetésen – bólogatott Mrs. Cole Gines üvegjét tologatva az asztalon. – Most meg ez! Mondtam én, jaj rossz idők járnak most az angol koronára! – ekkor a két nevelőnő hangos ordibálásra és jajveszékelésre kellett hogy félbeszakítsa sopánkodását a reggeli hírek felett.

-         Jaj mit csináltak már megint ezek a gyerekek! – sietett ki az igazgatói irodából Martha.

Billy Stubbs a padlásfeljáró előtt nézett a magasba. A rozoga deszkáról hófehér nyula lógott alá élettelenül, Még a tavaszi szünetben kapta, valamelyik távoli rokonától. Holott nem kellene nyulat tartani az árvaházban. Tilos volt állatkákat hozni. Billy Stubbsnak valamiért mégis megengedte az igazgatónő. Dennis szerint pénzt kapott érte a rokonságtól, Amy szerint ünnepre készítenek belőle nyúlpecsenyét, Tom szerint meg kivételezik Billyvel az a részeges Mrs. Cole. Akármi is volt, a tény, hogy a nyúl fent tartózkodott a padláson és Billy így rendszeresen bejáratos lett a padlásra, ami nem tetszett Tomnak és a barátainak sem. S amikor tegnap Billy összekülönbözött Tommal az egyik órán, Amy és Dennis már sejtette, csak idő kérdése, hogy Tom haragja mikor csapódik le az ártatlan fehér nyuszin. Mert Billy azóta központi szereplő is lett mindenki nyulat akart simogatni fent a padláson Billyvel. Eredjenek és most simogassák a döglött kis állatot. Persze Tom nem volt olyan ostoba, hogy maga végezzen az állattal. Úgy intézte, hogy a rozoga padlásdeszkák közé szoruljon a rossz helyen ugráló állat és most kimúlt. Persze az egész árvaház ijedten, sötét szemekkel pislantott Tom felé, mert mindenki tudta, hogy Tomnak nézetkülönbsége támadt Billyvel az előző nap. Még a nevelők is tudták. S mindenki várta, hogy Tomot elővegyék ismét és mehessen Mrs. Cole irodájába körmösért. Amiért meggyilkolta Billy nyulát. Csak hát bizonyíték most sincs. Senki nem látta az esetet. Senki nem tudja hogy történt. Csakis azt tudják, hogy tegnapi miatt egyértelmű, hogy Tom volt a tettes. De ez nem elég. Mrs. Cole-t most amúgy is fontosabb és politikailag érdekesebb témák kötötték le, mint Billy Stubbs nyula. Így elmaradt Tom kihallgatása is. Érdekli is őt az árvaházi gyerekek erőfitogtatása. Rendezzék le maguk között! Miért kell neki végighallgatni minden kis nyavalyájukat. Amúgy meg a nyúl Mrs. Cole-nak sem volt a szíve csücske. Ráadásul mi van, ha kapnak valami felsőbb ellenőrzést, most hogy királyváltás lesz, és rájönnek, hogy egy nyulat tartani itt az árvaházban nem túl higiénikus a bentlakók szempontjából. Szóval legalább Tom is megszabadította most egy gondtól. Még köszönheti is annak a kis lókötőnek. Tommal így is annyi nyűg volt már. Elég volt már az állandó zűrökkel, amiket Tom körül kellett elrendezni. És vissza akart térni még a királyi botrányon való csámcsogáshoz. Billy Stubbs majd kisírja magát a nyula után és kész.

-         Gyilkos! – sziszegte Billy, ahogy elhaladt Tom mellett. - Tudom, hogy te voltál! Tudom, hogy te tetted.

-         Vigyázz a szádra Billy! – csattant Tom háta mögött Amy.

-         Miért nem bünteti már meg senki! Mindenki retteg tőle! – sipákolta Billy, kövér arca kivörösödött, s hatalmas könnycseppek gördültek le az álláig. Tom elszánt nyugodt tekintettel viszonozta az árvaház lakóinak pillantását. Felületes átvizsgáláskor talán tényleg ártatlannak tűnt az arckifejezése, csak Amy és Dennis, akik már igazán jól ismerték, ők tudták, hogy a sötét szemekben fellobbanó fények Tom sötét lelkének mély gonoszságából pislákolnak. Elutasító tekintettel méregették Tomot, ahogy elhaladtak előttük. De a fiút ez sem zavarta. Beérte a megelégedettséggel, hogy Billy Stubbsnak visszavághatott  és ezzel elégtételt szerezhetett. Most már mindenki nagy ívben kerülte Tomot és véletlen sem akartak összetűzésbe kerülni vele. Biztos, ami biztos. Ha Tom képes volt egy nyúl halálát elrendezni, mi a biztosíték rá, hogy a következő áldozata, nem valamelyik haragosa lesz, talán éppen maga Billy Stubbs. A fiúhálókba rémtörténeteket kovácsoltak, hogy még jobban elijesszék egymást, s kiszíneztek történeteket, Tom árvaházi cselekedeteiről. Amiknek semmi alapja sem volt, de esténként legalább jól elszórakoztatták rajta egymást. Tom kevésbé foglalkozott ezekkel. Már amióta ide került az árvaházba, amióta az eszét tudja érzi, hogy évről évre egyre rosszabb a helyzete itt. Valahogy egyre jobban kilóg a sorból. Márpedig aki kilóg a sorból az nem is való oda. Ez így van. Tom nagyon is érezte, hogy nem való az árvaházba. S a léte egyre terhesebb e falak között. De a törvény még ide kötötte. Várnia kell. Amy tizenöt éves lett. S közeledik Tom tizenegyedik születésnapja is.

-         Mit szeretnél szülinapodra Tom? – kérdezte minduntalan Amy.

-         Mintha tudnál is nekem venni valamit – fonta keresztbe maga előtt a karját Tom.

-         De az árvaházból valahonnan elcsenhetnénk valamit – latolgatta Dennis.

-         Igen, viszont akármit loptunk is azt utána dugdosni kellett és általában titokban használjuk – emlékeztette Tom, keserű arckifejezéssel.

-         Akkor passzolunk – lógatta az orrát Dennis.

-         Pedig szilveszter is lesz és a te szülinapod is ezt olyan jól meg lehetne ünnepelni – sóhajtotta Amy.

-         Csak most Billy nyula miatt rádszállt az egész árvaház – tépkedte Tom lepedőjének foszló szélét Dennis, ahogy a földön ült.

-         Úgy néznek ránk mint a véres rongyra, pedig megérdemelte – könyökölt fel Amy.  Tom hanyagul lelógatta a karját a földre. Pont szemben feküdt Amyvel az ágyon így mindketten kényelmesen a vaságy támlájának tudták dönteni a hátukat.

-         Kéred a jojót? – kérdezte Dennist szomorkás arckifejezéssel Tom.

-         Nem – rázta meg a fejét lehangoltan Dennis. – Már én is unom a játékot vele.

-         Tanulni kellene – sóhajtott nagyot Tom.

-         Mit vesztek most? – nézett rájuk Amy.

-         Anglia nagytájait – fújtatta Dennis. – Meg Nagy-Britannia országait külön-külön. Rémesen nem érdekes az egész.

-         Fázom – bújt Tom takarója alá Amy, becsúsztatva alá a lábait.

-         Majd tanulunk rá máskor, most hangulatom nincs ezzel foglalkozni – tette a tenyerét Amy paplan alatt kidudorodó lábfejére.

-         Kikérdezzem a leckét? – ajánlkozott rá Amy.

-         Semmi esetre sem – vágta rá a két fiú egyszerre.

-         Most már te sem fogadod el a segítséget Dennis? – nézett rá haragosan Amy.

-         Kösz, nem kell segítség, boldogulunk egyedül is – vágta rá Tom. – Dennis új tervek a kiszökésre? – érdeklődött a fiútól.

-         Vannak.  A reggeli kenyeres szállítókocsi tetejére fel lehetne mászni, és ha kijutunk az utca végéig vele, ha lassít le lehetne ugrani róla – mérlegelte Dennis, a már régóta dédelgetett tervét.

-         Ah most nincs kedvem egy napot kóborolni, hideg van kint – vetett ellen Amy.

-         Igaz, az ilyesmit nyáron jó megcsinálni – értett egyet Tom.

-         Láttátok Billy arcát, amikor meglátta a nyulat? – vigyorgott Dennis.

-         Halálra kuncogtam magam a képén. Meg az a bömbölő hang: A nyulam! – utánozta Amy nevetve. – Ez iszonyatos volt Tom! Gonosz dolog, de félelmetesen jó!

-         Remélem fájt neki – sziszegte Tom bosszúszomjas hangon.

-         Tulajdonképpen min kaptatok össze tegnap? – kérdezett rá homlokráncolva Amy.

-         Billy megvillogtatta a hibátlan dolgozatát Tom előtt, és megjegyezte, hogy a dilisnek vajon milyen lett a dolgozata? Mert a gyogyósok állítólag az iskolában is rosszul teljesítenek – válaszolt Dennis Tom helyett. Tom csak kedvetlenül biccentett hozzá, és vetett hozzá egy sovány sértett pillantást. Bántották a megjegyzések. Természetesen. És ettől olyan sérülékeny lett a lelke, hogy egyre erőszakosabb és durvább visszavágókra ösztönözte. Minél erősebb a sértés annál nagyobb volt Tom visszacsapása. Tom nem válogatott módszerekben. Ahol érte, és tudta ott próbált kiszúrni a sértő szándékú bentlakókkal.

-         Billy most már tuti nem mer ujjat húzni veled – szögezte le Amy.

-         Az egészen biztos, fél, hogy még rosszabb történik vele – hahotázott Dennis elégedetten. – Azért az én poénjaim is hatásosak ugye Amy?

-         Azért Tom kreativitásához képest a te ügyetlenkedéseid szerény próbálkozásoknak minősülnek – nézett le rá egykedvűen Amy.

-         Nem igaz, volt köztük pár jó – durcáskodott Dennis.

-         Amikor gáncsot vetettél a lépcsőn haladó tömegben és figyelted, hogy hányan nyalnak fel? – vonta össze a szemöldökét Tom az egyszerű kis turpisságon.

-         Az is valami, na. Nyilván nem lehetnek olyan profik a terveim kivitelezésben, mint Tomnak. Elvégre őt láthatatlan erők segítik, így nem ér – mosolygott pajkosan Dennis.

-         Vajon sosem fogjuk megtudni, hogy Tom hogy csinálja mindezt? Tom te nem  vagy rá kíváncsi? – ráncolta a homlokát elgondolkodva Amy.

-         Dehogynem. És már egyre jobban izgat az egész. Jó lenne tudni, hogy mi történik velem és hogyan csinálom azt, amiket csinálok. Mert én sem értem ezeket a dolgokat és ettől már tényleg kezdek bedilizni. Ehhez dilidoki se kell, hogy megmondja, már én is érzem, hogy kezdek nem százas lenni. Már csak attól, ahogy beforgatom magam a sok gondolkodástól, hogy hogyan és miért és mi történik, és hogy csinálhatom az egészet – hergelte fel magát dühöngve Tom.

-         Talán Mrs. Cole talál végre egy olyan doktort aki tudja majd a választ mindezekre a kérdésekre – jegyezte meg Amy halkan. – de vajon, várjuk-e mi azt a napot?

-         Nem tudom… - nézett fel komoran a lány szemébe Tom. Csend telepedett a szobára. Mindhárman elgondolkodtak a felvetődött témán, és külön-külön magukban egyikük sem jutott pozitív végkifejlethez.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés