1. fejezet

Mennyi kutatás, hány hónapi kemény munka volt rátalálni az ősökre. A mardekárokra. Nem várt semmit tőlük. Ha nem álltak kapcsolatban vele az nem lehetett a véletlen műve. Meg sem lepődött, amikor találkozott a nagybátyjával. Mind őrültek. Vérfertőző kapcsolatok szülöttei. S ez látszott szellemük különös derengésén. Elméjük ködös fátylán át. Viszont megszerezte családi örökségét, a Mardekár család birtokában lévő gyűrűt. Már csak az volt kérdés, hogy ugyan hova lett mardekár medálja. Merope Denem, az anyja hova rejthette. Otthagyta volna vele, az árvaházban? Vajon Mrs. Cole, az a ginkazán eltette volna magának? Voldemort mégis úgy érezte, az árvaházi egyszerű nők, Martha vagy bárki, elárulta volna neki, hogy egykoron volt egy különös ékszere. Ennyi tisztesség talán még volt a szegényekben is. De már sosem tudhatja meg. A mugli világban London romjaiban állt. A háború pusztította, zúzta, az árvaház romos épületét elhagyták az árvák. Nincs már ott egy teremtett lélek sem.  Voldemort a mugli világban már nem ismert más helyet, ahová mehetett volna. Hirtelen csettintettek a fülénél.

-         Lord Voldemort! Mitől ilyen elmélyült? – ült le vele szemben a fiatalabb Lestrange.

-         Mr. Lestrange – vette le a Reggeli Prófétát az asztalról Voldemort. Furcsa hiányérzete támadt. – Rabastan?

-         Még a Temzén vitorlázik. Ne aggódj, ő is visszatér – felelte vigyorogva Rodolphus. – Neked meg milyen a szemed? – fogta le Voldemort karját Rodolphus, ahogy végre találkozott a tekintete Voldemort-éval.

-         Semmi, nem érdekes – kerülte Rodolphus tekintetét.

-         Ha gyógyítóra lenne szükséged… - kezdte Rodolphus.

-         Mondtam semmiség! – csattant rá Voldemort. – Beszéljünk másról.

-         Jól van – hajtotta szét most Rodolphus a Reggeli Prófétát és keresztrejtvényt kezdett fejteni benne a zsebéből előkeresve egy pennát. Voldemort  belekortyolt a börgéjébe. Rodolphus felsandított rá. – A gyűrűt azért megmutatod? – kérdezte suttogva. Voldemort kegyesen biccentett a fejével, s uralkodói mozdulattal tartotta Rodolphus elé, szinte kézcsókra a kezét. Rodolphus megbámulta a rombusz alakú követ.

-         Nagyon szép ékszer. És biztos, hogy benne van…a tudod mi? – lehelte egészen közel hajolva.

-         Igen – simította át a tetejét hüvelkyujjával Voldemort.

-         Nem semmi! – nyelt nagyot Rodolphus. – Hogy érzed magad? – kérdezte kutatva Voldemort arcát Rodolphus. Voldemort nem felelt. Továbbra is kerülve  a másik pillantását hátradőlt a székén.

-         Rabastan tudja hova kell jönnie? – kérdezte válasz helyett Voldemort.

-         A szokásos módon jártam el.  Burginnél megtaláltam az üzeneted, megsemmisítettem, Rabastant patrónussal értesítettem. Minden rendben ne aggódj.

-         Jól van – bólintott rá Voldemort. – Nagy terveim vannak az iskolában – jelentette be titokzatosan Voldemort.

-         Mesélj! – feledkezett meg az újságról Rodolphus közelebb hajolva. Voldemort előhúzta a talárzsebéből a mardekár címeres prefektusi jelvényt.

-         Te lettél a prefektus! – kiáltott fel örömmel a hangjában Rodolphus. – Ez szuper! Bármit megtehetünk most már, hisz neked kellene megbüntetned érte bennünket. Remek!

-         Pontosan, kihasználhatjuk végre a  kapott helyzeti előnyt. Habár ezt vártam is Lumpsluck professzortól, amennyit talpaltam nála – dőlt hátra elégedetten Voldemort. – Végre megtérülnek a fáradozásaim. Meghívott a klubjába. Szerintem titeket is meg fog hívni – mosolygott szinte kedvesen Voldemort. A könyökéhez egy szalvén borral teli kupát hoztak számára.

-         Nem rendeltem semmit – nézett oldalt elutasítóan Voldemort.

-         Ön nem uram, de a hölgy rendelt az ön számára – mutatott diszkréten megfelelő irányba a felszolgáló. Voldemort felvetette rá kékesen vörösbe izzó szemét. Rodolphus egy cigarettatárcát előkapva a zsebéből a visszatükröződésben figyelte az asszonyt.

-         Köszönöm, de nem fogadhatom el – felelte kimérten Voldemort.

-         A hölgy ragaszkodik hozzá, uram – felelte búgó hangon a pincér, s nyomatékosítva megemelte a boroskupát, hogy Voldemort meglássa a szalvétára írt üzenetet.

-         Nagyon kedves,….köszönöm – felelte rá Voldemort, a pincér meghajtotta magát, s eliszkolt. Voldemort félretette a kupát, hogy lássa az üzenetet.

-         Elizabeth Burke, nem először veti ki a hálóját rád – sandított Voldemortra Rodolphus összepattintva a cigarettadobozt. „Várom a Roxforti indulás előtti éjszakára a szalonomban. Kérem fogadja, el a meghívást, társaságával együtt. Kérem jöjjön el!”

-         Egy ilyen meghívást lehetetlen visszautasítani Tom! – emlékeztette Rodolphus.

-         Tudom, csak… - Voldemort  gondterhelten kinézett az ablakon.

-         Fenntartásaid vannak? – kérdezte tenyere mögött bazsalyogva Rodolphus.

-         Nagyon jól tudjuk mindketten, hogy mit takar ez a meghívás! – figyelte az utca forgatagát Voldemort.

-         Egy aranyvérű nő invitál meg a szalonjába. Még akkor is, ha neki magának más céljai vannak ezzel. El kell fogadnod a meghívást. Ha egy szalon megnyitja előtted ajtaját, akkor az összes megnyílik. És lássuk be, fiatalabb férfinak egy idősebb nő kedvére tenni, szinte tiszteletre méltó. Elizabeth Burke független, felvilágosult nő.

-         Egy erkölcstelen asszony, aki felajánlja nekem magát. Ez a meghívás nem a szalonjába szól, hanem a hálószobájába!

-         Néhány ajtó ide vagy oda mit számít! – sziszegte Rodolphus.

-         Sokat! Én nem ilyen vagyok Rodolphus! Én nem a ti arisztokrata köreitekben nőttem fel. Az én eszmerendszeremmel ez összeegyeztethetetlen!

-         Ha el akarod érni a céljaid akkor légy kemény és legyen hozzá gyomrod is. Azt hittem a varázsvilágban tanultál már ennyit Tom! A szalonokban gyűlik össze a mardekár társaság nagy része. A hivatalos hatalom ellen csak így lehet védekezni. Ha egy nagyvilági nő estét ad a szalonjában az csupán társasági összejövetelnek látszik. De valójában politika zajlik minden szalonban. Ez az álca, ez a védelem. Elizabeth Burke nem a legjobb hírű asszony, viszont remek társaságot szokott összehívni, egy lehetőséget ad neked Tom, hogy elhintsd a te politikai céljaidat az aranyvérűek között. Nem szalaszthatod el az alkalmat ha tálcán kínálják neked! – sziszegte indulatosan hadonászva Rodolphus. Voldemort lehunyta a szemét. Égett a szeme a szemhéja alatt.

-         Had gondoljam még ezt át!

-         Ma este lesz a szalonest! Ezen már nincs mit meggondolni, el kell mennünk! – rázta meg a szalvétát Voldemort előtt Rodolphus. Mielőtt Voldemort visszavághatott volna, Rabastan érkezett az asztalukhoz, Feltűrt ingujjal, szélfútta hajjal, frissen, erősen, férfiasan.

-         Mi az, mi van?! Voldemort! – biccentett felé Rabastan, s leereszkedett öccse mellé.

-         Tom nem akarja elfogadni, Elizabeth Burke szalonmeghívását – árulkodott Rodolphus bátyja elé tartva a szalvétát. Rabastan átfutotta a sorokat. Még mindig lihegett a sietségtől.

-         El kell menni Tom! – zihálta Rabastan felpillantva a fiúra.

-         Ha muszáj! – tolta félre a boroskupát kedvetlenül Voldemort.

-         Igen, muszáj! Meg kell lennie! Nem a legjobb út, de ez áttörés lesz Tom! Nem te leszel az első és nem is az utolsó, aki szép nők ágyán át jut el a csúcsig! Kössük össze a kellemest a hasznossal – hajtotta össze a szalvétát Rabastan és elsüllyesztette a zsebébe.

-         De mi a kellemes és mi a hasznos? – tiltakozott Voldemort.

-         Ami Mrs. Elizabeth Burke-nek kellemes az nekünk hasznos. És ezt ő is nagyon jól tudja – húzta el a száját Rabastan kedvetlenül.

A gramofonból Celestina Maggica lágy hangja szólt. A szalon igazán elegáns volt. Bordó bársonyfüggönyökkel és hatalmas levelű buja növényekkel takart apró zugokkal. London főutcájára néző második emeleti ablakokkal. Főleg férfiak voltak jelen, de itt-ott felbukkantak szoknyalebbenések is. Voldemort a két Lestrange fiú között lépett be  a szalonba. Elizabeth Burke abszolút finoman kezelte vendégeit. Nem sietett Tom üdvözlésére. Ellenkezőleg, szinte váratta. Próbálta elkendőzni a gyanút, hogy a meghívás, az egész est, csakis azért jött létre, hogy Tomot magához csábítsa. Tudja azt a fiú anélkül is, hogy  az egész aranyvérű társaság előtt nyilvánvaló és egyértelmű jelét adná, hogy kiszemeltje egy nálánál jóval fiatalabb ifjú. Hagyta, hogy Voldemort a barátaival kicsit elvegyüljön a társaságban.

- Áh Courtney! Te is itt? – fogott kezet a fiúval Rabastan. – Tom, Courtney Hornby – mutatta be a fiút Rabastan. – Az öccse Hollóhátas a Roxfortban. Jól mondom?

- Igen, Hollóhát – forgatta meg a szemét a fiú. Legalább hat évvel volt idősebb Rabastannál. – Tragédia nemde? Ez van, ha féltestvéreid vannak – fintorogta Courtney. – Lizy ma elég vegyes társaságot gyűjtött maga köré. Nála mindig csak az a kérdés ki a következő áldozat? – halkult el a hangja ahogy affektált. - Ahogy elnézem a korosztályt – emelte apró lornyonját a szeme elé Courtney. – Magam sem jövök rá, fiatalabb, idősebb, vagy a saját korosztálybeli lesz. De mi Lizy korosztálya? Megfoghatatlan a nő!

- És áldott jó szíve van! – szúrta közbe szemöldökemeléssel Rabastan.

-Ó igen igaz – hagyta rá sokat mondó pillantással Courtney. – Úgy hallottam, a Wizengamotban ismét zárt tárgyalások lesznek, a muglitörvények ügyében – forgatta meg a szemét Courtney, s azzal távozott.

- Mi? – nézett össze Rodolhpus és Voldemort. Rabastan komoly tekintettel követte Courtneyt ahogy távozik.

- Zárt ülés. Vagyis semmit nem tudunk majd az eredményéről. Nem publikus. Courtney-vel jobb vigyázni. Bár aranyvérű, ne feledjük a mostohaanyja egy sárvérű, ki tudja mennyit táplált bele az idegen elképzelésekből. Lehet, érdemes lenne, puhatolódzni Lucretiánál, hogy tud-e valamit Doreától erről a zárt ülésről – préselte magából Rabastan, úgy ,hogy szájáról ne lehessen leolvasni, mit mond. Rabastan egy koktélos poharat emelt el a tálcáról, de megdermedt a mozdulatban. A bejárati ajtón Charl Potter lépett be. – Már csak ő hiányzott!

- Ugyan már! – legyintett Rodolphus. – Á Potter! Hogy s mint? – rázta meg a férfi kezét Rodolhpus.

- Sok munka, kevés pihenés. A minisztériumban manómunkát végeztetnek az emberrel.

- Gondolom a fizetés miatt sem panaszkodhatsz Potter – vágta rá feszes tartással Rabastan.

- Nem valóban nem – rázta a fejét Potter szemüvegét igazgatva.

- Elrabolhatom Tomot néhány percre? – csapott le közéjük Voldemortba karolva erős parfümillattal beterítve a fiúkat Elizabeth Burke ,a háziasszony.

- Természetesen  Mrs. Burke – csókolt kezet Rabastan a nőnek.

- Látom a kis védencetek a figyelem középpontjában van mint mindig – követte Tomot a tekintetével Potter. Mrs. Burke egy férfitársasághoz kísérte Tomot, s ott élénk társalgás indult meg.

- Vannak jelentéktelen emberek és vannak, akik kitűnnek minden társaságból – felelte rá metszőn Rabastan.

- Milyen igaz – bólintott rá szikrázó szemekkel Potter.

- Jól tudom, hogy megszületett a kis trónörökös, biztos van a tárcádban egy kép a fiadról, láthatnánk egy pillantásra? – kérdezte túlbuzgósággal Rodolphus. Rabastan gyilkos szemeket vetett az öccsére, s csak még merevebbé vált a tartása.

- Mindig magamnál hordom – kapott a zsebéhez Potter és felütötte a tárcáját, amelyben üveglap mögött egy apró csecsemő fényképe látszott.

- Igazán erős fiú. Gratulálok! Erős gyerek, ugye Rabastan? – mutatta bátyjának megbökve könyökével Rodolhpus.

- Igen az! – nézett le vonakodva a képre Rabastan, s közben majd belefulladt a koktéljába.

- S milyen nevet adtatok neki? – érdeklődött tovább lelkesen Rodolphus.

- Riley – csapta össze a tárcáját Potter.

- Gratulálunk, még egyszer. Egy fiú! Igazán…nagyszerű!

- Köszönöm, hát igen…körbenézek kicsit, minden jót! – tette zsebre tárcáját Potter s azzal tovább indult. Rabastan fogcsikorgatva fordított hátat, s a kandallópárkányra könyökölve a tükörben nézte a forgatagot.

- Elment az eszed! Mit pattogtál Potter körül!? Tudod, hogy ki nem állhatom!

- Tartsd közel a barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet! – vigyorgott rá Rodolphus. – Jobb szemmel tartani Pottert.

- A beléptetőkódja: 147228 – biccentett Rabastan, a tárcában lévő miniszteriumi kártyáról leolvasott számsort felidézve.

- Milyen gyakran váltják a kódot? – ráncolta a homlokát gondterhelten Rodolhpus.

- Talán havonta, max. kéthavonta – ingatta a fejét Rabastan.

- Akkor egy hónapunk van – bólintott rá Rodolphus.

- Mázli, hogy Potter a Varázskereskedelmi Felügyeletnél dolgozik – húzta fanyar mosolyra a száját Rabastan.

- És, hogy ilyen balfasz – röhögte Rodolphus.

- Annyira nem volt bal, ha összehozta ezt a gyereket! – harapott a szája szélére dühösen Rabastan. – Te meg körbeugráltad mint egy pincsikutya! – nézett sötéten fivérére.

- Megvan a kód nem ez a lényeg? – rántotta meg a vállát Rodolphus. – Tanulhatnál az öcsédtől! Az ellenségeskedéssel nem szerzel meg hasznos információkat! Egyébként meg tényleg egész formás gyerek!

- Egyáltalán nem! Olyan mint Potter! Semmiben sem hasonlít Doreára! – ráncolta a homlokát rosszkedvűen Rabastan.

- Kék a szeme! – intette figyelmeztetőn Rodolphus.

- Minden kisbabának kék a szeme – legyintett Rabastan.

- Ez az ő gyereke is! – emlékeztette Rodolphus.

- Bár mit meg nem adnék, ha nem volna az! – sóhajtotta Rabastan, leemelve egy kristálypoharat, az elhaladó házimanó tartotta tálcáról.

- Ma már nem kapjuk vissza Tomot – nézte futólag  Elizabeth Burke és Tom párosát Rodolphus.

- Nekem is úgy tűnik – követte a sápadt arcú fiút tekintetével Rabastan.

- Nincs lelkiismeretfurdalásod? Elvégre belerángattuk ebbe?

- Elizabeth egy tapasztalt nő – legyintett Rabastan. – Tényleg jó szalonpartykat tart. Persze én sem örülök, hogy mindez így esett.  Lásd be Rodolphus mi nem tudjuk azt megadni Tomnak, amit Elizabeth Burke igen. Bejáratja a társaságba, elindítja az úton. Nekünk nem is kell több. Ez lesz a mi hasznunk az egészből.

- De ilyen áron?

- Ugyan már! Tomnak is be kell látnia, egy ilyen szervezkedést, nem lehet két emberrel kirobbantani. A szűk mardekáros magon kívül nincs jelenleg más a szervezetbe. És ez kevés. Főleg így, hogy lássuk be a mardekár fele félti az állását, a pozícióját, azt ami még megmaradt. Az ilyenek, mint Dorea Black. Ha levonjuk ezt a nevezőt akkor alig maradt a tört mardekárból valami. Meg kell ragadnunk minden lehetőséget. És nem csak a mi korosztályunkból. Elizabeth fog gondoskodni a generációk közötti átjárhatóságról. Mi ezt nyerjük az ügyből. Mrs. Burke pedig néhány kellemes éjszakát, mardekár utódjával.

- Igen, nehéz ügy – bólogatott Rodolhpus.

- Ilyen az aranyvérűek világa.  Mardekár eszméjére más nem kapja be a horgot – a két Lestrange fivér elhelyezkedett a sűrű növényzettel leválasztott fotelegyüttesnél. Ez Tom estéje. S ő igazán érti, hogy hogyan kell elbájolnia azokat, akikre szüksége van. Rabastan és Rodolhpus csak az utat mutatta meg, amin végig kell menni és járható.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés