|
16. Újra és igazán
callie 2012.07.29. 20:21
Pansy riadtan ült fel a széles franciaágyban. Az éjjeliszekrényen álló homokóra hajnali négynél járt. De nem képzelődött, apró csippanás szerű hang volt. Különös lények az anyák. Pansy szemvillanás alatt kipattant az ágyból és magára kapta a hálóköntösét. Úgy ahogy volt mezítláb szaladt végig a folyosón a gyerekekért. Most hogy Fabián náluk aludt a négy gyereket nem lehetett szétválasztani. Még jobb is így! Pansy a folyosóról kiszűrődő fáklyafényben a legidősebb fiához lépett.
- Scorpius ébredj! – suttogta Pansy halálra vált sápadt arccal, a haja kócos, a nyugtalan alvástól még verejtékes az arca.
- Anya? Valami baj van? – riadt fel álmából Scorpius is. Merlinre még csak hat éves a gyerek s mégis szinte ösztönösen tudja az éjszakai ébresztésnek nem sok pozitívuma lehet. Pansy csak csendre intette a gyereket a mutatóujjával, s a vendégágyhoz lépett. Fabian álmosan dörzsölgette a szemét, Grainne nyüszögve tiltakozott a keltegetés ellen. Pansy nem habozott az ölébe kapta a lányát, Scorpiusnak pedig a fejével intett, hogy induljon előre. Pizsamában, álmosan és kótyagosan vonultak a gyerekek. Pansy hálóköntösében és a karján a rózsaszín hálóingben félájult lányával volt a sereghajtó.
- Igyekezzetek! – sziszegte Pansy, ahogy meghallotta a drága tölgyfaajtót készülnek betörni. Pansy a pizsamájánál fogva rántotta be Scorpiust a legközelebbi ajtón. Ha máshogy nem, körbemennek az egymásba nyíló termeken át a szalonig. Pansy végigrohant a termeken, Scorpius riadtan nyitogatta neki az ajtót, de megnyikkanni sem mert. Pansy elindította a szerkezetet. A kék folyadék lassan megtöltötte a lejáratot. – Le! Siessetek! – rángatta meg Falcót is aki még bámészkodva hallgatódzott. Egyértelműen lépések hallatszottak kintről. Már a kastélyban vannak! Pansy figyelte ahogy rájuk záródik a szerkezet. Másodperceken múlott. Grainne anyja mellkasára bukó fejjel aludt vissza. De a fiúk mind ébren voltak. Scorpius hatalmas szürke szemeivel az anyját nézte.
- Apa miért nincs… - Pansy izzadó tenyerét a fia szájára szorította. Falco pislogva bámult ki anyja tenyere mögül. Scorpius Fabiannal csak csendben kuporogtak a földön. Pansy is a földre ereszkedett a fal mentén s hallotta, ahogy a léptek felettük a szalonban vannak. Érezte, hogy elerednek a könnyei. Forrón csorogtak végig az arcán és hullottak a köntöse mandulaszín selyemanyagára és Grainne ében kis fürtjeire. Még mindig Falcó szájára szorított tenyérrel ült ott, de lelkét rázta a zokogás. Ő már tudta, hogy mit jelent ez. Dracót elfogták! S lebukott. Persze fogalmuk sem lehet róla, hogy a kastélyban nem találnak semmi terhelő bizonyítékot. De magától értetődik, hogy itt keresgélnek először. Draco fogoly, valószínűleg Blaise-el egyetemben. Fabian itt maradt velük. De Pansy csak azon volt, nehogy hangosan felzokogjon, mert akkor lebuknak, meg kell várniuk, amíg elhagyják a szalont, hogy tovább haladhassanak a menekülőúton mielőtt meghallják őket. Scorpius anyja könnyeit látva a homályban már tudta, hogy a baj nagyobb mint képzelhetnék. Pansy összepréselve az ajkait csendben ingatta a fejét Scorpiusnak jelezve a választ a fel nem tett kérdésre. Draco szemei, Draco tekintete. Annyira hasonlítottak a fiúk az apjukra, hogy az már zavarba ejtő volt. S most is ő néz vissza rá a fia arcából.
- Menjünk! – szipogta halkan Pansy, s megigazítva a karjában a lányát elindult a pálcájával bocsátva előre a fényt az alagútban. Most nincs ideje az elgyengülésnek és a sírásnak. Négy gyerek van vele, egyiküknek sem eshet bántódása. Mezítláb topogtak a nyirkos talajon. Pansy érezte, hogy a bokájáig felverődik a sár. Szánalmasan festhetnek, de legalább életben vannak. Pansy idegesebb volt most, hogy Fabian is velük van, mint ha nem lett volna velük. Fabian ráadásul a bankelnök gyereke. Ő nagyon is tudta, hogy ez milyen kockázattal jár. Nem elég hogy a Malfoy-gyerekek, de Fabian ittléte még tett is egy lapáttal a bajra. Ki kell jutniuk innen valami biztonságos helyre. Hűvös volt a föld alatti alagútban. Grainne álmában is közelebb fészkelte magát anyja testmelegéhez. A fiúk fürgén szedték a lábukat. Kis talpuk már felismerhetetlenül koszos volt a talajtól, idejük sem volt előkeresni a papucsaikat az ágyak alól, Pansy csak kirángatt a gyerekeket az ágyból és menekülőre fogta. Még arra sem volt ideje, hogy összepakoljon bármit is. A három fiú egymás mellett lépkedett, időnként megdörzsölték a szemüket a pizsamájuk ujjával, de mind érezték, hogy valami szörnyű baj történt.
Ahogy Draco mondta a fogat ott várt rájuk. Kérdés nélkül csaptak a lovak közé, ahogy beszállt a gyerekekkel a fogatba. Pansy az ikrekkel ült az egyik oldalon, vele szembe álmos-riadt tekintettel Scorpius és Fabian.
- Most mi lesz velünk anya? – kérdezte komoran Scorpius.
- Még nem tudom – felelte határozottan Pansy.
- Igaz minket kerestek?
- Igen.
- Elfogták apát? – látta át villámgyorsan a helyzetet.
- A legfontosabb, hogy Fabian biztonságban hazatérhessen.
- Apa azt mondta elmennek anyával szórakozni! Szerintem össze akarnak újra házasodni – újságolta Fabian.
- Reméljük egyiküknek sem nyúlik hosszúra ez a szórakozás – felelte ködösen Pansy.
- Nem értem miért kellett éjszaka kikelni az ágyunkból. Akárki jött is, a birtok a miénk és nincs joguk ott ólálkodni! – harciaskodott Falco.
- Most nincs választási lehetőségünk – felelte rá Pansy.
- Értünk jöttek? – nézte Scorpius riadtan az anyját.
- Értünk is – bólintott rá Pansy.
Újabb fájdalomra ébredt. Nem emlékszik rá mikor vesztette el az eszméletét, és hány órája tarthatott már a kínzása, amikor egyszerűen elájult. Alig bírta kinyitni a szemét. Szemhéja feldagadt nyomása alól alig látott valamit. Érezte a vér ízét a szájában. Egy vödör hideg vizet öntöttek a nyakába.
- Ébresztő Mr. Malfoy! – hallotta a kegyetlen kínzója hangját.
- Beszélt már? – csattant a türelmetlen hang. Fekete bőrcipőben aurori jelvénnyel a mellkasán Potter lépett a látószögébe. – Hagyjatok kettesben a fogollyal! – intett Draco kínzóinak, s leült egy kényelmetlen támlás székre Dracóval szemben. Draco kikötözve, csüngő kézfejjel lógott a terem közepén.
- Ez egyikünknek sem kellemes Malfoy – vette le a szemüvegét Potter és komótosan tisztogatni kezdte egy zsebkendővel.
- De legalább egyikünk élvezi – felelte rá Draco, s fanyar mosolyra akarta húzni a száját, de felrepedt szájába fájdalom hasított.
- Beszélsz, elmondod a terveidet, a közvetlen támogatóidat és kész vége. Hiszen készültél erre nem igaz?
- Nem tudom miről beszélsz – felelte üresen Draco.
- Ezt már eljátszottad egy pár órája. Kezdjük előlről az emlékezetfrissítést! Hova dugtad a kölykeidet? Az ágyuk még meleg volt, de mégis hűlt helyüket találtuk a kastélyban!
Draco megkönnyebbülten hunyta le a szemét. A gyerekei tehát biztonságban vannak! Pansy idejében tette, amit tennie kellett. Nyugodtabb most már, történjen, aminek történnie kell, hogy vele mi lesz már mindegy. De legalább a családját biztonságban tudhatja.
- Hova lett a feleséged? Két hét szabadságot vett ki telefonon! az irattárba is csak betelefonált!
- Biztos kéjnyaraláson van – vigyorogta pökhendien Draco.
- Tudod előbb utóbb minden féreg vonyítani kezd. Veled is így lesz Draco!
- Várd csak ki a végét. De vigyázz az ilyen muglik közül szalajtottakra az aranyvér égetően hat, úgyhogy vigyázz ne érjen hozzád a vérem! Lehet, hogy belehalnál– nevetett Draco.
- Élvezet lesz jól gyomorszájon vágni! – nyomta az öklét a férfi gyomrába Potter. Draco még összegörnyedni sem tudott, csak tehetetlenül lógva tompán felnyögött. – Várom a válaszodat a kérdéseimre! – csapta be az ajtót maga után Potter.
Egy héttel később Pansy újabb vajas-mézes pirítóst kent a gyerekeknek és közben lenézett az eléjük elterülő tájra. A vidéki luxusvilla teraszáról gyönyörű volt a kilátás. Ráadásul távol minden településtől és erős védőrendszerrel elrejtve minden külső érdeklődőtől. Csak az tudott eljönni, aki ismerte a pontos helyet. Fékcsikorgás hallatszott az épület előtt. Pansy áthajolt a korláton, hatalmas férfias kocsi parkolt a villa előtt. S aki kiszállt és dühösen becsapta az ajtót…
- Játszótárs érkezett – állapította meg Pansy.
- De jó! Végre valaki meglátogat minket, annyira unalmas itt! – dobta el a vajas-mézes pirítóst Scorpius és Falco egyszerre. Grainne még bekanalazott egy adag eperlekvárt aztán ő is a fiúk után szaladt.
- Legalább a reggelit fejezzétek be! – kiáltott rájuk Pansy, de azok már nem is hallották a hangját. A lépcsőn a tetőteraszra sötét hajú férfi közeledett, s ahogy kilépett a teraszra a nőhöz ,csak akkor vette le a napszemüvegét. Végigmérte a nőt. Pansy sápadt arcát, kisírt szemét, a fehér pamutruha alatt domborodó hasát.
- Pocsékul nézel ki – jegyezte meg Blaise.
- Így beszél a magánorvosom – húzta el a száját Pansy. – De te is!
- Kösz – dőlt a korlátnak Blaise, s a hajába túrt. A kertből gyerekzsivaly szűrődött fel, mindketten futólag a szaladgáló gyerekekre néztek. – Rengeteg kérdésem van!
- Nekem is – felelte Pansy.
- Akkor kezd te! – bólintott Blaise. – de tölts hozzá nekem egy kávét kérlek! – látta meg a gőzölgő kancsót Blaise.
- Ez tejeskávé – felelte Pansy. –Koffeinmentes.
- Na remek – rogyott le Pansyval szemközt Blaise a fonott székre. – Megkezdtük a szervezkedést. Az időzítést most szombatra tervezzük. Akkor kevesen vannak a minisztériumban.
- Egész London lángokban fog állni? – kavarta meg a cukrot a teájában Pansy.
- Igen. Szombaton a hivatalokban alig dolgoznak…
- A Gringottsba is betörtök? – kérdezte Pansy futó különös szemvillanással. Blaise sokáig nem válaszolt. Elnézett a korlát felett a távoli dombokra. Egy ideig lebegtette a napszemüvegét a levegőben végül az asztalra dobta.
- Igen – szűrte végül a fogai közül Blaise.
- Ezt nem gondoltam volna…Rólad…Mi a baj? – nézett rá kutatva Pansy.
- Azt hitted védem a bankot csak azért, mert Daphné áll az élén? Összeszűri a levet ugyanúgy Kingsley-el mint a többi! Egy kutya! Kiszolgálja a minisztériumot. Csak egy napra kellene megszüntetnie a galleonforgalmat és feje tetejére állna a világ, de hát ő bankelnök, pártatlan, s közben Kingsley-el koktélokat iszogat a tetőlakosztályában! Láttam tegnap is!
- Tehát még mindig a tetőlakosztályban lakik? – dörzsölte az állát Pansy elgondolkodva.
- Miért ne lakna ott? – nézett rá meglepetten Blaise.
- Mert úgy tudom árulja a házat – felelte kitérően Pansy.
- Árulja a tetőtéri lakást? – csodálkozott el Blaise és összezavarodva figyelte, ahogy Pansy elkezdi szedegetni a tányérokat, s a reggeli maradékát az asztalról. – Mit akarsz ezzel mondani? – csattant rá a nőre. Pansy félbehagyta a tányércsörömpölést.
- Én azt hittem te fogsz valami meglepőt mondani nekem - nézett rá összevont szemöldökkel Pansy. – Vagy nem tudsz valami új hírt mondani?
- Mert te tudsz valamit? – nézett rá gyanakodva Blaise.
- Na kerülgessük az üstöt Blaise! – dobta le a szövetszalvétát az öléből Pansy és felállt.
- Elmondom amit tudok, ha te is elmondod amit te tudsz! – nyújtotta a kezét alkura Blaise. Pansy nevetve helyezte bele a tenyerét a férfi kezébe.
- Rendben, de nem tőlem tudod – mosolygott a férfira Pansy. – Daphné és Richard válnak. Már a héten állítólag megérkeztek a bírósági papírok. Daphné hétvégén felhozta néhány órára Fabiant mert azt mondta azt sem tudja hol áll a feje, annyi ügyet kell intéznie, már egy hete hirdeti a lakást, közben a bíróságon a tárgyalás, úgy tudom igen kultúrált válás volt. Daphné persze még próbálja az újságok elől tussolni az ügyet, de hát előbb utóbb úgyis kiderül, mert hamarosan megjelenik a cikk az új igazgatóhelyettesről és alelnökről, állítólag szerencsétlen Daphné írta meg az illető bemutatkozóbeszédét is, ami bekerül a Gringottsi különkiadásba. Persze bábszereplő lesz, Daphné választotta. Te jössz! – húzta el a kezét Pansy. Blaise kidülledő szemekkel csak meredt rá.
- Daphné elvált! – kerekedett el Blaise szeme. Még mindig nem fogta fel. S főleg azt, hogy ez mit is jelent. Megszédült és visszarogyott a fonottszékbe.
- Igen. Csodálkozom, hogy nem tudsz róla, én bevallom azt hittem az egész miattad van – felelte elgondolkodva Pansy. –Igaz furcsáltam, hogy Daphné téged meg sem említett. Nem akartam rákérdezni, gondoltam majd elmondjátok…Akkor mi az, amivel te tudsz cserében szolgálni?
- Hogy Daphné ikreket vár – felelte kábán Blaise.
- Nahát! – csapta össze a tenyerét ámulatában Pansy. - Egy férfi sem hagyja azért ott a várandós feleségét! Milyen rohadék ez a Richard! Most már egészen máshogy látom az egészet! Szegény Daphné! – sopánkdotott Pansy, s belekortyolt a csészéjébe, miközben Blaiset figyelte.
- Nem érted… - rázta a fejét Blaise. – Mert ha válnak akkor már biztos, hogy…Nem…nem Richardé a gyerek! – ejtette ki nagyon lassan maga előtt azt, amire most ébredt rá véglegesen Blaise.
- De hát akkor mégis…kié? – ejtette le csörömpölve a teáskanalát Pansy.
- Az enyém! Daphné tőlem vár gyereket! – temette az arcát a tenyerébe Blaise. Pansy meglepetten nézett a férfira, de aztán lassan megváltozott az arckifejezése. Nem, ez nem is annyira meglepő! Aki ismeri Daphnét és Blaiset, az tudhatta, hogy kettejük ügye sosem lesz lezárva. Nem is olyan furcsa, hogy ebben a különös világban ők ketten újra egymásra találtak.
- Azt hiszem, ideje lenne beszélned Daphnéval – állapította meg Pansy.
- Igen, én is azt hiszem – felelte rá Blaise. – Itthagyhatnám ma Fabiant nálad? – kérdezte, s Pansy csak fejét ingatva mosolygott fel a férfira de ebben már ott volt a beleegyezés is. Sosem változnak!
Daphné ujjai fürgén jártak a számológépen, ismét számadatok rengetege. Már úgy érezte kifolyik a szeme a számsorokat bámulva. S ami a legrosszabb, hogy nem ihat kávét. Vagy legalább egy csepp alkoholt. Már érti legalább miért émelygett minden alkoholos ital gondolatától is. Persze hogy feltűnt az a pár kiló felesleg. Hogy ne tűnt volna fel, főleg egy olyan nőnek aki úgy ügyel az alakjára harminchat évesen is mint egy fotómodell. Az elmúlt két hétben ráadásul riasztóan megnőtt a hasa. Daphné zavartan látta, hogy most már csak a fekete kosztümök alatt tudja slankítani ezt a hatást. Az összegombolt kosztümkabát alatt még nem lehett észrevenni, de a nélkül, már egy gyakorlott szem rögtön tudja, hogy mitől domborodik a hasa. Hogy fogja így végezni a munkáját? Márpedig nem lesz hajlandó megválni a Banktól! Két gyerek! Merlinre! Mi lesz így vele? Fabianra sincs ideje, nem hogy ikercsecsemőkre!
Persze vett egy terhességi gyorstesztet, miután eljött Blaisetől. De hát egy gyógyítótól jött, mi lehetne biztosabb ha nem az, amit a gyógyító mond. Persze igaza volt a férfinak. Nyakig pácban ül. Munka után ráadásul minden nap új lakást keresett. Semmi esetre sem akart még egy éjszakát a tetőlakosztályban tölteni, ahol minden a félresikerült másfél éves házasságára emlékezteti. S Daphné a legnagyobb titokban megkezdte a fiókvállalatba mentést. A Bankban alig néhányan tudják, még Richard sem. Aki mint tervezi elhagyja a bankot. Jobb is. Kellemetlen a jelenléte. Az igazgatótanácsi értekezleteken feszült a legkör. Richard nincs, Daphné ujjáról lekerült a gyűrű, mindenki tudta, hogy a házasságuknak vége. Új helyzet volt, Daphné ráadásul kétszer kegyetlenebb lett. Daphné szétnézett az íróasztalán. Merlinre! Azt sem tudom hova kapjak! De ma még muszáj befejezni a pénztárzárást, hogy tisztán át tudják vinni Skóciába a Glasgow-i leányvállalathoz. Daphné pontosan tudta, hogy most mennyire igaz a mondás: az idő pénz. Fogalma sem volt mennyi ideje van még a forradalom kirobbanásáig. De Draco kínoztatásának a híre futótűzként terjedt az aranyvérűek közt. Egy emberként fognak kiállni érte az aranyvérűek. Ebben Daphné biztos volt. És akkor mindenki London ellen vonul. Éppen London. Itt van az aurorság, a minisztérium, a bank! S Daphné sejtette, hogy Draco abszolút távollétében Blaise veszi át az ügyek irányítását, vagyis maga Blaise indul támadásba a Gringotts ellen! Aki megint jól helyben hagyta! Nekem is éppen most kellett teherbe esnem! Merlinre de hát már nem is akartam gyereket! Daphné szeme könnybe lábadt és az asztalára helyzett adagolóból ismét kihúzott egy papírzsebkendőt. Miközben az orrát fújta a titkárnője jelentkezett be:
- Egy bizonyos Blaise Zabini keresi elnökasszony! – Daphné fújtatva morgott. – Beengedjem az urat? Nincs időpontja.
- Igen, én is tudom, engedje be! – legyintett Daphné és fel sem pillantva folytatta a számlazárást. – Mondjad Blaise mit akarsz? Nincs most időm! – támadt a hűvös kérdésekkel a belépőre. Blaise bezárta maga mögött az ajtót s nézte az elnökasszonyt. Daphné már munkaidőn túl dolgozott bent. Levetette a kosztümkabátját és így oldalról látszott a fekete szoknya alatt domborodó hasa. Daphné hajtűi szanaszét hevertek az asztalon, ahogy idegességében csak kirángatta őket a hajából, blúzának finom anyaga a mellére simult, és ahogy felállt a dossziékért, látszott, hogy a cipőjét az asztal alatt lerúgta már magáról és most harisnyában lépett az irattartó szekrényhez. Az elfoglalt elnökasszony. Most kellene egy képet készíteni róla, mert igazán most látszana, hogy ez a nő fáradhatatlanul a pénzügyeknek szentelte az életét. Jobban visszaadja ez a látvány, mint a hivatalos képek a Gringotts címlapján. Finoman púderezett arcán is már átütött az egész napos hajtás gyöngyöző fénye. Daphné türelmetlenül pattintotta fel az iratszorító kapcsokat és sietve lapozni kezdett a dossziéban. Szépen kihúzott szemei felvetődtek Blaisere.
- Minek jöttél? – kérdezte nyersen és behelyezte a zárlati lapokat a dossziéba, idegesen ült vissza elnöki székébe és ide-oda gurulva sietve írta alá a papírokat, áthúzta az utolsó üres sorokat, s lepecsételte az oldalakat a Bank hivatalos széles pecsétjével. Látszott rajta az a magabiztosság, amit az egyeduralom adott. Daphné most már csakis a magáénak tudhatja a bankot. Az övé a Gringotts. Egészen. Minden magánéleti válságok nélkül. A munka a pénz és a gringotts szeretete maradt. – Nyolctól még megbeszélésem van, úgyhogy igyekezz - nézett sietve a karórájára Daphné, ahogy elkezdte elpakolni az iratokat az asztaláról.
- Megállnál egy percre? – kérdezte Blaise nyugodtan zsebre tett kézzel figyelve a nőt, ahogy a dossziékat visszahelyezi a tűzállószekrényekbe, s ahogy elfordítja rajtuk a kulcsot. Daphné zárt. Látszott a sietős türelmetlen kapkodásán, minden szekrényt, minden iratot, minden bizalmas, titkos dolgot el kellett pakolnia, le kellett zárnia, a kulcsok az elnöki fiók széfjébe kerültek, Daphné bebiztosította a kóddal, lehúzta rajta az elnöki kártyát és futólag felnézett Blaisere.
- Két percet kapsz – tette a kezét összekulcsolva a már rendezett elnöki asztalra Daphné. Valószínűleg így tárgyal minden ügyfelével. Blaisenek nem tetszett a mód, hogy a nő az elnöki asztalnál ülve hajlandó csak beszélni vele. Ettől mindig olyan érzése volt, hogy a Bank elnökével tárgyal és nem az exfeleségével. S ez zavaró volt. Bár Daphné nyilván szándékosan csinálta ezt, hogy távolságot tartson kettejük között és ezzel is megőrizve a beszélgetésük hivatalosságát.
- Muszáj, hogy köztünk legyen ez a monstrum – mérte végig a gyönyörű hatalmas elnöki asztalt. Mesésen szép volt, olyan uralkodó, már-már birodalmi. Nem akárki ülhet mögötte. S ez a nő, a volt felesége, a gyermekei anyja ül itt mögötte. Néha még most is hitetlenkedik rajta. Ahogy ebben a pillanatban is.
- Igen, ebben a szobában én Bankelnök vagyok – felelte hidegen Daphné.
- Az ágyban azért legalább képes vagy feleségként viselkedni? – csattant rá Blaise.
- Szerencsére neked ezen már nem kell rágódnod többé Blaise – felelte rá fagyosan Daphné.
- Ebbe talán nekem is van egy kis beleszólásom – lépett közelebb az elnöki asztalhoz Blaise.
- Miért volna? – nézett fel rá hátradőle Daphné.
- Ezért! – Blaise eddig zsebében tartott kezét most kihúzta a nadrágjából és kettejük közé az elnöki asztal vasalt méregdrága asztallapjára helyezett egy olívazöld selyemborítású ékszeresdobozt.
- Mi ez? – nézett rá Daphné rosszkedvűen.
- Nyisd ki és meglátod! – felelte egyszerűen Blaise. Daphné elhúzta a száját, de kezébe vette a kis négyszögletes dobozt és felpattintotta a fedelet. A bársonybélésbe két gyűrű süppedt. Egy nagyobb és egy kisebb. Tompa fényű arany karikagyűrűk. Daphné rögtön felismerte. Ugyanazok a gyűrűk voltak. Ezt a karikagyűrűt viselte első házassága alatt.
- Megtartottad őket? – lepődött meg őszintén Daphné. Blaise figyelte a nőt, ahogy a tenyerében tartja a tokot és nézi egykori házasságának emlékét. A karikagyűrűjüket. Amit olyan váratlanul köttettek, hirtelen, Blaise épp csak beszaladt egy ékszerészhez, hogy két szokványos sablon karikagyűrűt vásároljon. Hogy azért mégis legyen már mit felhúznia a nő ujjára. Ezek voltak azok. Már több mint hét év távlatában. S most ismét itt áll vele, a nő előtt.
- Mit jelentsen ez? – nézett fel hatalmas smaragd szemekkel a férfira Daphné.
- Amit jelenthet pontosan azt. – Blaise töprengve nézte a nőt, aki még mindig tőle várta a választ. Blaise mély levegőt vett, futólag a gyűrűkre pillantott, majd vissza az exfelesége arcára. – Légy a feleségem Daphné! – Blaise halványan elmosolyodott és hozzáfűzte: - Újra!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia Sugi!
Látom még melegében fogyasztottad a fejezetet:) Ezt külön szívmelengető látni. Mh hát szerettem volna egy kicsit hosszabban és részletesebben leírni a menekülést csak már nagyon hajtott Daphné és Blaise és szerintem ezért elkapkodtam a dolgot. Most nem tudom miért ebben a történetben ők lettek a favoritok nálam. Majd igyekszem kicsit helyrepofozni amgamban a Draco/Pansy párost is.
Köszike hogy írtál!
Pusz:Callie