Csak a saját lihegése hallatszott a folyosón, mégis úgy érezte, hogy valaki figyeli. Szeme végigfutott a mesterséges fénnyel megvilágított minisztériumi irattárban. A polcokról kilógó pergameneken a vörös pecsét szinte ordított: Top secret. Pansy zavartan simította a füle mögé ében tincseit. A saját birodalmában van, papírok és iratok közt, miért ilyen bizonytalan? Mi ez az érzés? Négy sötét taláros férfi követte minden mozdulatát. Pansy megragadta a fémpolc oldalán lévő tekerőt és megforgatta, a sínen a súlyos iratokkal megrakott polcszerkezet gördülni kezdett ki a szélső irányba. A hang szinte fülsértő volt a csendben. Pansy a következő sor tekerőkarját is megforgatta, a polc megindult társa után szélre. Így kisebb helyen sokkal több irat elfért, nem volt szükség polcsorokra. Praktikus elrendezés. Pansy azonban nagyon jól tudta, hogy fenyegető is. Ahogy a sorok megindultak a megfelelő irányba, Pansy szétterelgette őket, egyszerre friss nedves nyomokat fedezett fel a krémfehér járólapon. Az irattár még soha nem ázott be. A nedvesség pedig enyhén esővizesen koszos. Pansy riadtan nézte a nedvességet, mintha egy bakancsból csöpögött volna a padlóra, egész terjedelmes tócsává. Pansy felemelt kezével jelzett a négy kísérőnek. Valaki van az irattárban. Némán intett a két oldalsó folyosó felé Pansy, hogy ketten nézzenek szét az oldalszárnyakon, egyet az ajtó felé állított, hogy őrködjön az egyetlen kijáratnál, a harmadikat az irattárdolgozóba küldte. Maga pedig tovább folytatta a kutatást. A térkép az utolsó előtti sor végén lesz. Mindenképpen végig kell mennie a folyosón. Ami dermesztő, ugyanis ha bement a sorba, akkor aki kint áll a sorok elején bármikor rátekerheti a teljes polcsort, és nincs elég idő kiérni, túl hosszú a sor. Pansy nedves tenyerét a szoknyájába törölte és szorosabban markolta ébenfapálcáját. Határozottan tolta szét a sorokat, a megfelelő polcsorig forgatta őket. A polcok a tekerés kényszerétől vonulni kezdtek lassú kényszerpályájukon, mozogtak akár egy groteszk színházi jelenet. Pansy hűvösen nézte, ahogy a sorok vonulnak el a szeme előtt, méltóságteljesen, hűvösen, fémes nyekergéssel, túl éles a fény, túl fémes minden, száraz papírszag terjeng a levegőben. Pansy légzése felgyorsult. Emelkedett és süllyedt a mellkasa aztán nagy levegőt véve megindult a polcsornál befelé a kis folyosón. 5029-es kék jelzés. Pansy mormolta magában a sorszámot mint egy imát. Végigsietett az iratok mentén, figyelte  a szélüknél a színjelzést és a számozást. 4517… hátrébb. Pansy kapkodva figyelte a számokat hátrált, már csaknem a falnál volt. Remegve emelte fel sápadt fényű vékony ujját és végighúzta a számsorok mentén, lehajolt, majd a következő válaszfalnál ismét fel a legfelső polchoz. S végre megtalálta. Pansy idegesen ragadta meg a fűzött köteget. Beakadt. Idegesen kezdte rángatni. Pálcájával félrepöckölte a fölösleges mappákat, hogy meglazítsa a régi pergamennek a helyet.  Kezével görcsösen szorongatta a térképet.

• Azt már nem, Mrs. Malfoy! – hallatszott egy rideg hang. Pansy még mindig a térképet szorongatva nézett oldalra. A sor szélénél pontosan tudta hogy ki fog állni. Bárhol felismerné ezt a hangot, annyira gyűlöli.
• Potter! Mindjárt sejtettem, hogy senki más nem tocsogna be ide sáros lábbal! – jegyezte meg hűvösen Pansy.
• Tedd le azt! – szegezte rá a pálcáját Potter.
• Soha! – sziszegte Pansy és nem volt rest, hogy használja, ami nála van, suhintott a pálcájával. Potter elvágódott, Pansy pedig nem törődve, hogy mely irat sérül egyszerűen kitépte a térképet a helyéről.
• Te kurva! – Potter feltápászkodás közben megrántotta a polcsorok forgatókarját. Pansy futni kezdett kifelé, a polcok közül. Tudta, hogy hiába, nem fog kiérni.
• A francba! – Pansy riadtan nézte ahogy vészesen fogy a térköz a két polc között. Nem volt idő végiggondolni, cselekednie kelett. Alulról a harmadik polcsorról két kézzel megragadva az iratcsomókat egyszerűen a földre sodorta két hatalmas karsuhintással és a megszabadított helyre becsúsztatva előbb a lábát befeküdt az iratok helyére. Zihálva szorította a hasára a kezét. Domborodó pocakja éppen hogy befért a polcmagasságba. Pansy rémülten nézte az iratokat a feje felett. Merlinre, a kicsi!
• Kicsinállak te szemét! – sikította a polcok és iratok közé zárva Pansy. Potter delejes elégedett nevetése volt rá a válasz. – Nem vagy egyedül igaz?
• Én sosem vagyok egyedül Parkinson! – feleli rá hidegen Potter. Hallatszik, hogy bőrcipője nyikorog a járólapon. Pansy a hangokból próbálta kiszűrni hogy merre tarthat. Hova lettek a többiek? Négy férfi a segítője! Persze egyik sem ismeri úgy az irattárat, mint Pansy, vagy éppen Potter. Potter, aki számtalanszor volt már lent itt, főleg aurori ügyeket keresve, de akkor is. Nem kétséges, hogy a bírósági végzések mellett máshol is szétnézett. Pansy lökdösni kezdte maga előtt az iratokat. Hatalmas rumlit és felfordulást csinál itt az iratok közt, de nem is érdekelte. Most már a gyereke életéért is küzdött. A magzat valahol mélyen megremegett benne. Jól van kicsim! Semmi baj! Pansy kúszni kezdett a sor széle felé, maga előtt tolva az iratokat, iszonyatos erőkifejtésbe tellett, és a sor végén valahol puffanva peregni kezdtek az iratok.  Potter megpörgette valamelyik sor szélénél a kart. Pansy leállt. Hallgatta a síneken a görgők forgását. Ó Merlinre csak innen jussak ki! Soha még egy bevetést! Soha! Hogy lehet az, hogy Potterrel mindig nekem kell megvívnom ezt a harcot? Pansy kirúgva az utolsó iratcsomót, kiugrott a sorból. Remegett a lába, ahogy földet ért és összeesni készült.  Pansy levegőt vett. Zihálva nézett körbe.Valaki lekapcsolta a világítást. Sötétség és páni félelem.
• Potter, úgy ismerem az irattárat mint a tenyeremet – kiáltotta zihálva Pansy. Jobb lett volna ha egy kicsit több a határozottság a hangjában, de most ez is elég.
• Szar irattáros lennél ha nem ismernéd Parkinson! – jött a hideg felelet. Pansy érezte, hogy kiszáll az erő a lábaiból egyszerűen muszáj volt megpihennie. Lerogyott a hűvös járólapra, s négykézláb kezdett kúszni. Így cipője nem ad ki hangot, a férfi nem tudhatja merre jár. Ráadásul egészen közel a talajhoz nincs frontvonalban sem. Jobb így. Pansy vakon indult el  a kijárat felé. Próbált a lehető leghalkabban levegőt venni.
• Hol bújkálsz te mardekáros szajha! – ordította Potter és pálcájából vörös fénnyel lövelt az átok. Feldöntötte a Pansy mögötti polcsort. Hatalmas csattanással és robajjal dőltek a lapok, Pansy kihasználva a zajt métereket csúszott előre, mászott négykézláb. Soha nem érezte még ilyen terhesnek azt, hogy másállapotban van. Nehezebben mozgott, lassabb, gyengébb a reakcióideje és kifejezetten kényelmetlen. Pedig még igazán az elején van. Hátráltatta a kezében tartott térkép is. Bosszankodva nyomta a szoknyája korcába a gerince mentén. Jó helyen lesz most ott. Ismét vonszolta magát a járólapon. Semmi esetre sem akart belebonyolódni egy pálcaharcba Potterrel. A férfi erősebb, jobb kondícióban van és ráadásul nem várandós. Háromszoros helyzetelőny. Pansy szédelgett, és ehhez valami fura hányinger is társult. Rosszul volt. Homlokát a hűvös polcszerkezetnek nyomta és nagyokat nyelt. Hova lettek a társai? Hogy lehet hogy Potter néma csendben elintézett mindent! A csudába is! Egyedül vagyok a sötét irattárban ezzel az elmebajos őrülttel! Pansy nem bírta visszatartani feltörni készülő rosszullétét, és az idegesség epéjét a könnyű vacsorával együtt az irattár padlójára kiadta magából. Persze Potter azonnal a hang irányába kezdett futni. Pansy feltápászkodott és nem törődve mekkora csattogással futásnak eredt. Cipője élesen kopogott az irattár nyomasztó levegőjében, a sarkában a férfi erős léptekkel. Persze a férfi lapos cipőben messze gyorsabb mint ő a magassarkúban! Aztán furcsa nyekkenés és hatalmas puffanás hallatszott. Egy döbbent kiáltás kíséretében a férfi elvágódott. Pansy hányásában Potter megcsúszott és hatalmasat zuhant.
• Hát nem éppen egy stílusos módja az elintézésnek, de most ennyivel tudtam szolgálni – ironizált Pansy és néhány métert lefutva elérte a bejáratot, pálcájával szinte kirobbantotta az ajtót a helyéből és kiérve a minisztérium csarnokába rémülten keresgélt.
• Mrs. Malfoy! Erre, gyorsan! – ragadta meg a karját Blaise egyik embere és mielőtt Pansy válaszolhatott volna már berángatta egy telefonfülkébe. A fülke ajtajából még látta, ahogy Potter is kiér az irattárból. Suhogva szállította őket az emelet felé a telefonfülke. Pansy a telefonkönyv tartóba kapaszkodott és hátát az üvegablaknak döntötte. Zihált, keserű hányásíze volt a szájának. Csapzottnak, izzadtnak és kimerültnek érezte magát.
• Draco? – rebegte lehunyt szemmel az ájulással küzdve.
• A férje szerencsésen kijutott a fogdából, máris láthatja asszonyom – szólt a megnyugtató hang. Pansy megkönnyebbülten borult a férfi támogató karjára.

A londoni villa ajtaja lassan nyekeregve tárult ki. Milyen döbbenetes és békés ez a hely, mint egy sziget. Egész London lángokban áll, mint a nagy londoni tűzvész idején lehetett. De itt, mintha a történelem és a világ nem hatolhatna el idáig, minden békés és nyugodt. A szalonban égtek a kristálycsillár gyertyái, a drága futószőnyegen pedig mintha egyszerre szélvihar és lavina indult volna meg.

- Apa! Apu! Itt van! Hazajött! Jaj de jó! Apa! – apró lábak futottak végig a folyosón, és Draco térdre rogyva fogadta a gyerekei vad ölelését. Mint három kis vadóc robbantak be apjuk ölelésébe, mind többet akartak a régen látott férfiből. Grainne bújt a legközelebb az apjához és kezével megpróbálta átkarolni apja nagy derekát, de nem érte át pici karjaival. A fiúk rohama lejjebb lökdöste és  így Grainne csak apja combját szorongatta a földön kuporogva mint egy kiscica. Falco apja nyakát szorongatta, Scorpius a kezdeti örömöt leküdve már vizsgálódva nézte apját.

- Koszos vagy és megsérültél – állapította meg Scorpius.

- Valóban, te nagyfiú! – vigyorgott rá szélesen Draco.

- Hol van anyátok? – nézett egyik gyerekről a másikra. Hiányolta a fogadóbizottságból a feleségét.

- A mami… - kezdett bele csacsorgva Grainne, de a háttérben kimérten, hűvösen és a nyugalom szigeteként álló nagyszülők folytatták.

- Pansy a forradalom egyik csapatával van, kint Londonban, a minisztériumi irattárban – felelte ridegen Narcissa Malfoy. Draco viharosszürke szemmel nézett fel az anyjára és az apjára.

- És ti elengedtétek? – csattant Draco keményen. – Terhesen!?

- Draco! Ma minden aranyvérű harcba szállt!

- Kivéve titeket? – hördült Draco gúnyosan.

- Az aktív korúak – nyugtatta Lucius Malfoy.

- Ő a feleségem – Draco lefejtette magáról a gyerekei karját és felállt. – Érte megyek.

- Nem! – lépett előre éles kiáltással Narcissa. – Most kaptunk vissza! Nem mehetsz ki! Teljes a káosz, bárki megölhet! Fontosabb vagy az egész mozgalomnak annál, hogy kitedd magad egy ilyen veszélynek!

- Pansy gyereket vár! És ki tudja milyen veszélyekkel néz szembe éppen most is!

- Pansy sem ezt akarná! – intette mérsékletre Lucius a fiát.

- A leendő gyerekem és a feleségem érdekében értük megyek! Pálcát! – tartotta a kezét türelmetlenül Draco. Nem is nézte ki az aki a kezébe nyom egy pálcát.

- Még csak most szedtek le a kínzókötelekről, s te máris rohannál vissza? – ingatta a fejét Lucius.

- Ha kell, akkor igen – mondta ellentmondást nem tűrőn Draco, s sarkon fordulva a kijárat felé indult, de a küszöbig már nem jutott el. Elsötétült a szeme előtt a világ, még métereket ment nyitott szemmel teljesen vakon, aztán összecsuklott.

• Draco! – a férfi tudatáig még halványan eljutott a velőt rázó rémült sikoltás, ahogy kecses ívben elterült a földön, de nem láthatta, csak a hangszínből ismerte fel, a felesége hangját. Pansy felfutott a villa lépcsőin és a földön heverő férfihoz szaladt.
• Gyerekek menjetek fel, apátoknak most pihenésre van szüksége! – hallatszott Pansy nyugodt hangja, ahogy a gyerekekhez beszélt. Azok ijedten bólintotak és a nagyszülők kíséretében az emeletre indultak. Pansy letérdelt a férfi mellé, két sötét taláros segítette a férfit, egy díszpárnát tettek a feje alá. Draco gyengéd meleg tenyér tapintását érezte a csuklóján. Megemelte a szempilláját.
• Kimerültség, leesett a vércukra, azonnal folyadékpótlásra is szükség van, vigyétek a szalonba és valami meleg takarót is hozzatok, teljesen kifázott – hallatszott a nyugodt diagnózis. Blaise! Draco szeretett volna rájuk mosolyogni. Megnyugtatni őket, hogy ő is jól van is minden rendben van és örül, hogy Blaise itt van, Pansyval, épségben. Jó lett volna Pansy ében haját megsimogatni, de keze nem engedelmeskedett az akaratának, ahogy szeme sem nyílt ki magától. Nem látott, és nyögést sem tudott hallatni, a fülébe mintha ólmot csöpögtettek volna, már a halk beszélgetésfoszlányok sem jutottak el hozzá.

Fogalma sem volt, hogy álmodik, vagy ébren van. A derekához valami meleg és puha dörgölődzött. Lassan érzékelte a történéseket. Teaskanál csörrent a kis csészealjon.

• Rosszul vagyok! – hallatszott közvetlenül Draco mellől.
• A stressz miatt van – felelte rá a kellemes tenorhang.
• Én is rosszul vagyok – csattant egy éles hang.
• Kizárt, hogy a stressz miatt – felelte rá nevetve ugyanaz a tenor.
• Leromboltátok a Gringotts épületét! Ez történelmi épület! – csak most hallatszott, hogy éles cipőkopogás kíséri az ideges járkálást.
• Ez igaz azok a gyönyörű oszlopok! – sóhajtotta a Draco derekánál üldőgélő.
• A régi rendszer minden elemét el kell tüntetni – hörpintett a férfi a kávéból.
• De én szerettem ott a panorámát! Annyira gyűlöllek érte! – szorította a derekára a tenyerét a nő. Teáscsésze csörömpölt közvetlenül Draco mellett. Valahol a márványlapra helyezték.
• Építhetsz oda ezerszer szebbet! És végre nem azok a szimmetriát nélkülöző dűlöngélő oszlopok lesznek a bejáratnál. Mindig olyan érzésem volt tőle, hogy az egész varázsvilág pénzügyi helyzetét akarja szimbolizálni: labilis. Befelé dőlő, ingatag oszlopok én azt gyűlöltem! – érvelt a férfi.
• Képtelen vagyok többet inni ebből, kimegyek a mosdóba – Draco nyöszörögve érezte, hogy a meleg az oldal mellől elhúzódott.
• Keményedik a hasad? Állj fel! – szólította a férfi és most az ő hangja is közelinek tűnt.
• Nem tudom, sosem volt ilyen egy terhességem alatt sem – mintha rémület hallatszana a hangjában.
• Többet kellene feküdnöd Pansy, ha kell papíron kiírlak veszélyeztetett terhesnek – fenyegette meg a férfi. Draco nyugtalanul felköhögött. Mindenki felé fordult. Elsőként a gyógyító. Meleg lágy tenyér simult Draco homlokára.
• Enyhe hőemelkedése van, ez nem baj – szólt a hang halkan Draco közvetlen közelében. – Azt hiszem ébredezik – Draco megérezte ismét a derekánál azt a meleg puha valamit. A nő visszaült mellé a kanapéra.
• Draco?! – egy hűvös, kissé nedves kéz fogta meg a kezét és levendulaillat csapta meg Draco orrát. Draco a torkát köszörülte.  Annyira nehezek a szempillái. Pedig úgy szeretné látni a nőt. Végre sikerült résnyire kinyitni a szemét. Félhomály volt a szalonban. Draco érezte, hogy puha takaróval takarták be és tiszta ing van rajta. Valaki megmosdatta itthon, a haja sem csapzottan hullik a homlokába, frissen mosott fenyőillata van. Három aggódó szempár nézett rá. Egy melegbarna, egy smaragdzöld és egy sötét szénfekete.
• Szia! – suttogta a nőnek erőtlenül Draco.
• Szia! – lehelte vissza a nő. – Hogy vagy? – Draco keze megmozdult a takarón és lenézett a nő hasára. Pansy éjszakai selyemköntösben volt. Halványrózsaszín szaténanyag. A hasa édesen domborodott. Gyönyörű volt. Draco tenyere könnyedén rásimult felesége hasára.
• Te hogy vagy – súgta vissza ernyedten.
• Jól vagyok, a kicsi is – mosolygott rá Pansy.
• Mennyi az idő? – keresett egy órát a tekintetével Draco.
• Hajnali fél három – pattogta élesen Daphné.
• Hatra a minisztériumba kell lennünk – emelkedett a könyökére Draco.
• Pihenj még! – nyomta vissza a kanapéra Blaise.
• A reggel hatórási híreket a Varázsszem rádióba a minisztériumból kell közvetítenünk, az én bejelentésemmel – nyomatékosította Draco.
• Úgy lesz! – nyugtatta Blaise.
• Én átutazom Glasgowba, a reggeli nyitásra a fiókbankban akarok lenni, ellenőriznem kell, hogy minden gördülékenyen megy-e – topogott karba tett kézzel Daphné.
• Semmit nem aludtál! – csattant rá Blaise. – Menj feküdj le legalább egy órára. Átviszlek én Glasgowba!
• Ne viccelj, neked a minisztériumi ügyeidet kell intézned, egész éjjel csörgött a csipogód és mégis itt vagy – bökött  a fejével Blaise magánhívója felé.
• Mivel harcok vannak, persze, hogy sokan megsérültek. Lesz holnap dolgom, de a vezetőt akarom előbb biztonságban tudni. Feküdj le! Nem tesz jót a kicsiknek sem, ha az anyjuk kimerült!
• Ezt is neked köszönhetem! – dühöngte Daphné. – Én elindultam.
• Nem engedem, hogy egyedül vezess Glasgowig ilyen állapotban.
• Jól vagyok!
• Álmos vagy, ideges vagy és terhes. A három együtt biztos katasztrófa!
• Akkor adj mellém egy embert, de indulnom kell! – hagyta faképnél őket Daphné. – Minden jót Draco a holnapi naphoz!
• Kösz! – nyögte neki Draco, ahogy a házaspár kilépett a szalonból. Pansy halványan mosolygott le rá.
• Megvan a térkép! – simította át a férfi szőke tincseit Pansy.
• Akkor hamarosan a feltámadás köve is – kerekedett el Draco szeme.
• Így van, hamarosan a tiéd a világ! – mosolygott elégedetten Pansy.
• Mh. Akkor én leszek a varázsvilág ura, te pedig az úrnője! Köszönöm neked! Gyere, hajolj le egy csókra! – húzta a nő tarkóját közelebb Draco. Pansy halvány csókot hintett a férfi ajkaira.
• Pihenned kell!
• Akkor feküdj ide mellém, pihenjünk egy kicsit a nagy megmérettetés előtt.

Súgó 3 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2012.09.30. 19:43 callie Szia! Már szerencsére csak némi köhögés maradt hátra, de az sem túl sűrű úgyhogy a héten kikúráltam magam többé-kevésbé a holnapi munkakezdéshez. Jaj nagyon ideges vagyok a holnapi nap miatt. Most nekem is tetszett Pansy, olyan igazán Pansys volt az ügy érdekében de anyaként viselkedett. Végre sikerült egy kicsit elkapnom a Draco/Pansy szálat is a történetben. Jobbulást neked! Puszi: Callie

2012.09.30. 12:43 sugi Szia! Pansy most igazán tetszett nekem. Az erős, a célért bármit megtevő, gyermekét féltő anya. Mikor Potter elesett kitört belőlem az elégedett nevetés. Nagyon-nagyon tetszett.  Jobban vagy már? Jelenleg én betegen nyomom az ágyat. Pussz  Sugi

2012.09.30. 12:43 sugi Szia! Pansy most igazán tetszett nekem. Az erős, a célért bármit megtevő, gyermekét féltő anya. Mikor Potter elesett kitört belőlem az elégedett nevetés. Nagyon-nagyon tetszett.  Jobban vagy már? Jelenleg én betegen nyomom az ágyat. Pussz  Sugi

1