Csobbanással süllyedt el a mély, hűvös tenger jéghideg vizében. Menekülés! A tüdeje egy pillanatra megmakacsolta magát. Úgy érezte ezernyi apró kés szúródik a testébe és nem dobban többé a szíve. Másodpercekig tartott az elmerülés, majd lassan ismét úszni kezdett felfelé, a felszínre, hogy levegőt vehessen. Gondolkodni sem tudott. Csak a jéghideg víz uralta a testét. Végre kibukott a feje a felszínre.

-         Ússzatok! Majd én elviszem a balhét! – intett a bátyjának.

-         Nem Rody! Nem! Együtt! Nem hagylak itt! – kiáltotta vissza Rabastan.

-         Neked családod van! Gondolnod kell rájuk! Eredj már! Kintről többet tudsz segíteni! – kiáltotta neki Rodolphus, s végre látta, hogy a bátyja eltűnik a víz és az éjszaka sötétjében.  A többiek elmenekültek, Rodolphus egyedül viheti el a balhét helyettük.

-         Éljen a győztes hős! – mormolta maga elé, ahogy látta a csónakok közeledését. Az aurorság. Érte jöttek. Rodolphus pedig nem hagyhatta, hogy Rabastan is belekeveredjen az ügybe. A bátyjának ott a három gyereke, a családja és hát Dorea Lestrange, a felesége, a Bíróság, a Wizengamot tagja. Nem keverheti bele őket. Rodolphus tehát tűrte, hogy kihalásszák a tenger jéghideg vizéből és azonnal felolvassák fejére a jogait és bilincsbe verjék.  A tisztelt aurorság szemében az, amit tett bűnözés. Pedig alapvetően semmi rosszat nem tettek. Mugliktól rabolni nem bűn, észre sem veszik, hogy mi történik. Az éjszaka leple alatt Rodolphus számtalan teherhajó rakományát pakolta már át bámulatos gyorsasággal, a testvérével és a segítőikkel. Bízott benne, hogy a sógornője elég biztosíték lesz arra, hogy a Wizengamot kedvez döntést hozzon.

Persze. Tévedett. Ügyét gyorsan a Wizengamot elé helyezték és  gyorsabban, mint ahogy azt bárki várta volna. Az érintettek három különböző helyen foglaltak helyet. Rodolphust a vádlottak padjára citálták, Fekete ingje szakadtan lógott rajta, haja csapzottan hullott az arcába és beesett szemein látszott, hogy a tárgyalásra várva alig aludt. Rabastan nem látogathatta meg az öccsét bármennyire is szerette volna. Nem engedték a fogoly közelébe. Most ott ült a nézőközönség soraiban, s várta, hogy öccsére kimondják az ítéletet. Megszólalt a bíróság ötven tagjának bevonulását jelző csengő s mindenki felállt. Vörös talárban, komoran, és hűvösen Dorea Black is ott vonult közöttük. Nem nézett sem, a férjére sem Rodolphusra.

-         Rodolphus Lestrange, a bűnös, akit muglikkal szemben elkövetett súlyos varázsbeli visszaéléssel vádoltatunk, bizonyítottan több rakomány elkobzása, majd újra értékké tétele ügyében, muglik megtévesztése, és számos aranyvérű varázsló kirablása ügyében. A vádlott az ügyben nem nyilatkozott ,de a következő terhelő bizonyítékok súlyosbítják tettét. Módszereit mindig varázslattal, védteleneken hajtotta végre, számos illegális rakományt szállított kikötőkbe, és fekete kereskedelmet folytatott velük a minisztérium és minden jog és becsületes út megkerülésével. A Wizengamot azon az elven van, hogy a megelőzés legjobb módja az elrettentés és azért, hogy példát állítsunk kellő megtorlással kell ez ügyben eljárnunk. Az ítélet a következő. Rodolphus Lestrange-t a Wizengamot ötven tagjának egyöntetű szavazása alapján bűnösnek találtattuk az említett vádakban, s ezért minden eljövendő rablónak és varázslónak példaként állítva büntetése: kötél általi halál – a Wizengamot hatalmas kalapácsa koppant. Dermesztő csend állt a bírósági tárgyalóterembe. Rodolphus riadtan kapta a tekintetét Rabastanra. Rabastan lesápadt arccal nézte a fivérét. Hiszen éppúgy bűnös volt. Ha nem bűnösebb. Dorea elhatárolódott az ügy megvitatásától. De ez….ezt nem gondolta volna!

Rabastan utat tört magának a kivonulók között és A Wizengamot vörös talárjába bújt Dorea karját vasmarokkal ragadta meg.

-         Ez hogy lehetséges! – sziszegte Rabastan.

-         A törvény az törvény Rabastan.

-         A feleségem vagy a rohadt életbe is! Tegyél valamit!

-         Megmondtam, úgy vigyázzatok, hogy ne kelljen nekem aláírnom a halálos ítéleteteket! Semmit sem tehetek értetek értsd meg! Rodolphust elkapták, bűnös, a vádakat és a bizonyítékokat is láttam! Nincs mit tenni!

-         Merlin átka sújtson rád! A rohadt életbe is! Csinálj valamit! Vagy soha többet a szemem elé se kerülj! – fröcsögte a felesége arcába halálra váltan Rabastan és  a Wizengamot bírói esküdtjei után lökte. Érezte, hogy elfutja a szemét a könny. Merlin segíts! Most mi lesz? A testvérem!

Rodolphust egy magánzárkába kísérték és bilincsre verték. Csendesen teltek az órák, az ablakon át az éjszakai fények szűrődtek be. Nem gondolta, hogy ezek lesznek az utolsó órái és utolsó napjai. Főleg azt nem, hogy itt egy zárkában kell töltenie. Ő aki a fekete mágia használója, aki Voldemort mellé állt most már nyíltan, mindenre számított csak erre nem. Hogy egy kis piti lopásért fogják elvágni élete folyását. Harminchat éves volt. Nem hitt abban, hogy az életben neki megadatna az, ami Rabastannak. Ő mindig a második Lestrange fiú volt. A vagyont pedig vétek lenne szétaprózni. Legyen minden az övé. Rodolphus elégedett volt az agglegény élettel, Voldemort mellett. Társként és támogatóként. Nem vágyott másra. Csak még egy kicsit élni. Nem sokat, csak legalább ugyanennyit még. De  a remény a legrosszabb társ a fogság óráiban. Mert innen már csak egy út vezet: át a fátyolon.

Rabastan a Lestrange-kastély bárszekrényénél állt és próbálta a halálba inni magát. Mert neki kellene ott lennie a fivére helyett. Neki kellene a vérpadra mennie, hogy megbűnhődjön. És az ő felesége az, aki semmit sem hajlandó tenni az egyetlenért aki fontos neki. A fivére, a vére, neki már nincs senkije Rodolphuson kívül. Nem lehet elég részeg ahhoz, hogy ezt el tudja felejteni. Holnap végrehajtják az ítéletet. Mi menthetné meg? Hogyan szabadíthatná ki? Vagy hogyan cserélhetnének legalább helyet? Ez a szörnyeteg asszony is! A hideg kék szemeivel! A kegyetlen érzelemmentességével! A Black lány! Potter özvegye! Mit is várt tőle, amikor feleségül vette? Hiszen paragrafus van a szíve helyett, egy hatalmas törvénylexikon! Hogyhogy nincs semmi, amivel megmenthetné a fivérét? Azt hitte elég okos asszonyt vett el! Azt hitte olyan hitvese van, aki támogatja őt mindenben, aki ha kell a családot védi. De nem, ez a nő érzéketlen! Akár egy jégcsap! Neki mindig is a munka lesz az első. A Wizengamot az első! És a törvény, a becsület! Legyen átkozott! Örökre! – Rabastan a karjára borulva sírt és zokogott a testvére életéért.

Dorea újabb tablettát vett be. Ébren kell maradnia. Csak ne fájna ennyire a feje és ne dobogna ilyen hevesen a szíve. Már egy hete minden este a Wizengamot bírósági iratanyagai között keresgélt a minisztériumi irattárban munka után. Nem látta a gyerekeit, amióta Rodolphust elfogták. Nem aludt a Lestrange-kastélyban. És nem mert a férje szeme elé sem kerülni. Mi értelme lenne? Veszekedni? Vádaskodni? Dorea pontosan tudta, mit élhet át Rabastan és Rodolphus. A két testvér mindig elválaszthatatlan volt, számukra elképzelhetetlen az élet egymás nélkül. De meg kell érteniük azt is, hogy ebben az esetben nem tehet semmit. Persze súlyos tőrdöfés családon belül, hogy Dorea maga is az elítéltetésre szavazott. Csakhogy a Wizengamot törvényei ezt diktálják. Magát az ítéletet Dorea próbálta enyhíteni, de már így is azt a határt súrolta, amit nem lett volna szabad. Részrehajlani. Dorea pontosan tudta, ha nem egy Lestrange-ról lenne szó, akkor nem hezitál ennyit, hogy aláírja a halálos ítéletet. De éppen egy Lesttrange-ról volt szó. S ő maga is Lestrange volt. Neki kétszeresen kínos volt az ügy. Ezzel az ő neve is mocskolódott. Még akkor is, ha ő nem felelhet minden családtagja tetteiért. Ezt a családot választotta! És milyen családot! Megérte a kétes fekete kereskedelem, fekete mágia és fekete tekintetek tüzébe kerülnie? Ezt akarta? Megért egy szenvedélyes percet is? Hogy most az egész Wizengamot előtt kell tartania magát, hogy a sógorát akasztófára küldi? Milyen világ ez? Miért kell a Lestrange-oknak ennyire semmibe venniük a szabályokat? A törvényt? Hát olyan nehéz úgy élni, hogy az tetszedjen a Wizengamotnak?

Dorea készített egy másolatot az esetről. Már kétszáz éve történt. De a jog azóta nem változott. Vagyis, ha abban az esetben a bíróság megváltoztatta a döntését, akkor most is meg kell. Dorea megállás nélkül kutatott az anyagok között, mire rálelt erre az ügyesetre. Tökéletesen passzolt Rodolphus ügyére. Csakhogy volt két hatalmas bökkenő. A kétszáz évvel ezelőtti esetben a férfi ifjú házas volt, és a kikötés is ez volt, hogy ártatatlan szüzek vére megtisztítja a bűnöst és az új élet reményében az ifjú házasok egymáséi lehetnek és élhetnek, a halálra ítélt felmentést kapott. Dorea a karórájára nézett. Elmúlt tíz óra. Pontosan tizenkét órája maradt az ítélet végrehajtásáig. Csakhogy hol talál ő egy éjszaka alatt egy szüzet, és egy papot?

Dorea reszkető kézzel rázta a tenyerébe a nyugtatópirulákat és hármat is bevett egyszerre. Már elmúlt negyven éves, ő sem lesz fiatalabb, de hogy egy Black lány idáig jusson, hogy a házassága romokban, a hivatása már nem okoz örömet, a gyerekeire sem ideje, sem energiája nincs, sőt hogy igazán az életben már semmi se érdekelje?  Valamikor, a Gringottsban…Merlinre! Azt hitte az élet csodákat tartogat számára, hogy a világot válthatja meg, hogy jobbá teheti az életet, igazságot szolgáltathat és becsületes és boldog lesz mindenki a varázsvilágban. Egy tinédzser naív álmai voltak. Tíz év kényszerházasság, özvegység és egy új házasság vége. Mert egyértelmű volt. Rabastan sosem bocsátja meg, ha hagyja, hogy a fivérét felakasszák. S Dorea már képtelen volt harcolni bármiért is ebben az életben. Már nem érdekelte semmi. Már belefásult a világba, a mocsokba, abba a sötét politikai fellegbe ami rányomta a bélyegét az életére, s amiben ott voltak ők is szorosan a férje, a sógora, és félő, hogy a gyerekeire is kiterjed.

Dorea fáradtan állt fel, hogy megmozgassa a lábait. Persze lenne egy lehetőség, egy lány…aki megmenthetné Rodolphus Lestrange életét. Egy mindenre elszánt ifjú fiatal lány, aki az unokatestvére és úgy hallotta mélyen elhivatott a fekete mágia és képviselői iránt. Aki bármit megtenne az aranyvér ügyében. Bármit! Hallotta már a családjában ezeket a beszédfoszlányokat. Ha…hajlandó lenne…akkor…igazán bekerülhetne az imádott és rajongott körbe. Persze a kérdés az, hogy mennyire fiatal még ehhez.

Dorea magára kapta fekete kabátját és intett a fiákeres kocsisnak, hogy mehetnek. A Lestrange-kastély dermesztően sötét és komor volt. Pedig gyerekek is lakják. Dorea nagyobbik fia már kiházasodott. Már csak a második házasságából született Lestrange gyerekek éltek velük. De alig lehetett látni őket. Dorea maga sem tudta, mikor hidegült el a családjától, mikor merült ennyire a Wizengamotba de úgy sejtette valamikor ott kezdődött, ahogy Tom Denem látogatásai egyre rendszeresebbekké váltak. Nem érezte jól magát a közelében, mert tudta, hogy rendszerbontó alak. Félt attól, hogy mire készül és hogy mit fog eredményezni ez a szoros barátság. Dorea tehát igyekezett elhatárolódni, s ez azzal járt, hogy egyre ritkábban tartózkodott a Lestrange-házban és egyre kevesebbet látta a gyerekeit és a  szabadkőműves politikába egyre inkább belefolyó férjét. Valójában két külön világban éltek. Dorea a rendet és a törvényt igyekezett fenntartani, Rabastan pedig éppen ezek ellen munkálódott. Talán amire most készül ez az utolsó fonal, amibe próbál belekapaszkodni, hogy megmentse a házasságát.

Kemény cipőkopogásra ébredt. Ó hogy ismerte már ezt. Határozott céltudatos és rideg koppanások. Dorea mindig így közlekedett. Hogy közben mindenkinek kiosztott valami munkát, rendre intett mindenkit és rettegésben tartotta a kastély összes lakóját. Doreának a gyereknevelés is ebből állt. Gyűlölte ezt a hangot. Irtózott minden lépésétől. Pedig valaha csodálta a nőt. A kitartását a fegyelmét, az önuralmát, a higgadt józan eszét. Most valahogy idegesítette mindez. Hova lett a szerelem az életükből?

-         Ha kész vagy tenni valamit a fivéred nyomorult életéért, akkor ébredj és gyere velem! – szólt be fagyosan Dorea. Rabastan felriadt.

-         Mit mondassz? – nyögte lepedékes hangon Rabastan.

-         Találtam megoldást. Egyetlen egyet. Nem többet. Vagy ez, vagy holnap reggel Rodolphus lógni fog – felelte hidegen, már-már közönyösen Dorea.

-         Hogy beszélhetsz erről így?

-         A bűnösöknek lakolniuk kell! Ez a törvény – felelte ridegen Dorea.

-         Hogy tud egy szép nő ilyen szörnyeteg lenni mint te Dorea!

-         Az élet senkit sem kímél, a törvény viszont rendet tesz – felelte Dorea. – Igyekezz nincs sok időnk! – sürgette a férjét Dorea. Rabastan a kancsóból öntötte a tarkójára a hideg vizet és felállt, hogy kövesse a feleségét a Lestrange-hintóba. Dorea sötéten nézett ki az éjszakába, ahogy végigdöcögtek London utcáin.

-         Mi a terved? – nézett rá Rabastan.

-         Egy mód van, hogy Rodolphus megmeneküljön, még az éjszaka feleségül kell vennie egy szüzet – felelte komoran Dorea.

-         Tessék?

-         Hallottad! Én hozom a szüzet, te szerzed a papot! Igyekezz ébreszd fel a papot! – lökte ki Rabastan előtt az ajtót Dorea, szinte még meg sem várta, hogy Rabastan kiszálljon, már tovább hajtatott.

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2012.08.04. 20:04 callie Szia Hargita! Mh most elgondolkodtam, hogy ki is a kedvenced Bella vagy Rodolphus? :)) Fogas kérdés. Dorea nagyon egyedi volt a teljes történetben, én nagyon szerettem őt anno a Roxfortban és Rabastan történetében is. Egészen más mint bárki más. Kicsit van egy enyhe átfedés Daphnéval, hiszen ő is nagyon korán és fiatalon nagyon sokra viszi. Csak azért mégis ég és föld a két nő érzelemnyilvánítása, megjelenése.  Dorea sosem volt a szavak és az érzelmek embere, pedig a maga módján mindig nagyon mély érzésű, hiszen amikor kellett mindig ott volt, mindig odatette magát, most is :) hát elgondolkodtam én is azon már, hogy milyen szuper ellentétet alkotnak Rabastannal. Hiszen Rabastan író, utazó, valahogy mindenképpen egy érzelmesebb alkat, lelkileg nyitottabb, és Dorea hozzá képest akár egy szikla, még a nap tüze sem hevíti fel. Köszi hogy írtál :) 2012.08.01 21:53 Hargita „ Sza Callie! A kedvenc szereplőm, végre, ím sorra került nálad! Dorea jelleme nem semmi, nagyon jól alakítgatod ezt a rideg szívű nőszemélyt. Hogy képes valaki ennyire az érzelmeinek a ki-nem-fejezésére? :)  Már olvasom is tovább, gondolom, ,mmeglesz az a szűz és a pap is :)

2012.08.01. 21:53 Hargita Sza Callie! A kedvenc szereplőm, végre, ím sorra került nálad! Dorea jelleme nem semmi, nagyon jól alakítgatod ezt a rideg szívű nőszemélyt. Hogy képes valaki ennyire az érzelmeinek a ki-nem-fejezésére? :)  Már olvasom is tovább, gondolom, ,mmeglesz az a szűz és a pap is :)