A Black ház sötéten magasodott az éjszakába. Dorea felnézett a homlokzat viktoriánus díszeire. Szép volt, elegáns, egyszerű. Dorea türelmetlenül kopogtatott be a kígyófejes kopogtatóval. Hálósipkás házimanó nyitott ajtót.

- Mrs. Lestrange! – hajolt meg mélyen a házimanó. – Minek köszönhetjük a megtiszteltetést?

- Vezess a gazdáidhoz! – felelte hidegen Dorea. A Black családban Dorea egy mintakép volt. Mélyen tisztelték és csodálták. Dorea Wizengamot tag volt már több mint húsz éve. El is felejtette milyen érzés ezen pozícióját a családban érzékelni. A Lestrange-ok lenéztek mindent ami hivatalos és törvényes. Ezért Dorea otthon aligha kapott elismerést. De itthon a vérei közt, rajongtak érte. Házipapucsban és hálóköntösben sietett elé a házaspár.

- Dorea! – csókolták arcon a belépőt.

- Druella! – viszonozta az ölelést hidegen Dorea.

- Későn jöttél, csak nincs valami baj? – kérdezte aggódó hangon Druella Black.

- Egy ajánlatom van számodra. Előnyös, nemcsak rangban, de gazdagságban és a jövőre nézve sikeresen és jövedelmezően is.

- Elég különös, ez egy ilyen kései órán.

- A lányotok kezét kérem, egy ifjú aranyvérű, gazdag varázsló megmentéséhez. Itthon van Bellatrix? – kérdezte sietősen Dorea.

- Egy fél órája ha aludni tért… - motyogta Cygnus Black a bajsza mögül.

- És ki lenne az az ifjú? – kérdezte mohón Druella.

- Rodolphus Lestrange kész hogy kezét nyújtsa egy fiatal és elbűvölő Black lánynak – mosolygott hidegen Dorea.

- A Lestrange-család? – a házaspár szeme összevillant. Pontosan tudták, hogy micsoda értékek lapulnak a Lestrange-széfben, hogy milyen impozáns kastélyuk van, hogy milyen előkelőek és gazdagok, s ami a legfontosabb az emelkedő politikai elithez tartoznak. Voldemort neve már szépen csengett ekkor az aranyvérűek társaságában és Rodolphus Lestrange-ról mindenki tudta, hogy Voldemort legközvetlenebb körébe tartozik. Mi sem csengett jobban egy aranyvérű család előtt.

- De hát miért nem teszi tiszteletét nálunk személyesen az ifjabbik Lestrange-fiú. Hiszen méltán jó fogadtatásban részesülne nálunk kérésével – simogatta bajuszát Cygnus Black.

- Sajnos nem áll módjában személyesen eljönni, de kezeskedem, hogy kívánsága őszinte és mélyről jövő – felelte rá rögvest Dorea. Ebben az egyben biztos volt. Rodolphus Lestrange pillanatnyilag az öreganyját is feleségül venné és meghágná, ha ez kell ahhoz, hogy életben maradjon. Egy szép szűz ehhez képest igazán csak örömére lehet.

- Ezt még meg kell tárgyalnunk – nézett össze a házaspár.

- Addig talán beszélnék Bellatrix-al. Ne fáradjatok, majd felébresztem én! – legyintett Dorea és előresietett a hálószobák felé. A házimanó mutatta neki az utat. Dorea csendben lépkedett a folyosón, s halkan benyitott a lány hálószobájába. Szép selyemhuzatú baldachinos ágy, a lány alakja kidomborodott a takaró alól a holdfényben. Sűrű fekete haja szétterült a párnán, arcát megvilágította a holdvilág. Szinte szoborszerűen fehér volt és szép és ártatlan. Békésen aludt. Egy lány ártatlan és békés álmaival. Dorea mély lélegzetet vett. Nem kételkedett Druella és Cygnus Black mohón vágyják a felemelkedést, a lányuknak Rodolphus Lestrange csodálatos party. Amilyenre nem is számítottak. Persze Rodolphus maga nem is gondolt házasságra soha de soha. De ha nincs más választása úgyis megteszi, csak hogy mentse az életét. Bele fognak egyezni a házasságba. Persze Dorea még nem tájékoztatta őket, hogy a frigyet még ma éjszaka meg kell kötni. Részletkérdés. Nem lesznek boldogok, hogy nem csilloghatnak a Lestrange-házasság pompájában és nem dicsekedhetnek el mindenkinek. De minden nem adatik meg az életben. Ezzel Dorea már régen tisztában volt. Vagy így, vagy sehogy. Ennek a szegény lánynak pedig az egész élete meg fog változni, most ezen az éjszakán. Alig hogy felébreszti. De ütött az óra. A folyosón kongva búgott az állóóra. Éjfél van. Ideje felébredni csipkerózsika.

- Bella! Ébredj! – súgta lágyan Dorea, s kissé megrázta a lány vállát. Felpattantak a hatalmas fekete szempillák és Dorea a sajátjához hasonló nagy, mélykék szempárba nézett.

- Nénikém! – nézett rá meglepetten Bella, s félkönyékre emelkedett az ágyban. Dorea elhelyezkedett a lány ágya szélén, s komolyan nézte a fiatal alig tizenhárom éves lányt itt az ágyban.

- Azért jöttem, mert ez az éj, nagy horderejű lehet a számodra – kezdte a bevezetést Dorea.

- Igazán? – ült fel csodálkozva Bellatrix és hátát a párnáinak támasztotta.

- Ha szeretnél tenni valamit a fekete mágia és az aranyvérűek ügyéért, akkor most itt az alkalom. Olyat tehetsz, amiért méltán elismerés illet majd és Voldemort közvetlen környezetéhez tartozhatsz – tálalta Dorea a helyzetet. Pontosan tudta a Black család mindazzal azonosult, amivel ő maga, mint Wizengamot tag képtelen. De ez most lényegtelen. Ennek a lánynak a vágyaira, az érzéseire és a heves fiatal politikai eszmevilágára kell hatnia. Eszményíti az aranyvér mozgalmat. Ezt tudja róla. S most itt a lehetőség, hogy maga is részese legyen. El lehet utasítani egy ilyen ajánlatot.

- Komolyan? – szorította meg a mellkasánál a takarója szélét Bellatrix és arca kipirult az izgatottságtól. – És mit kell tennem?

- Voldemort közvetlen közelében lehetsz, akár már holnap reggeltől, mint Rodolphus Lestrange felesége – mondta ki a legfontosabb hírt Dorea.

- Hogyan? – Bellatrix ámulva nézte a nagynénjét. Azt mondja, hogy Rodolphus Lestrange feleségül kéri őt?!  Persze látta már a férfit számtalanszor. Hiszen a nyári estélyeken ott volt az aranyvérűek körében. De számára Rodolphus Lestrange egy elérhetetlen idol volt. A férfi már harminchat éves volt, nem is foglalkozott olyan serdülő lányokkal, mint ő a jelentéktelen kis fiatal Bellatrix Black. Bella kételkedett abban is, hogy valaha voltak-e egymással szemközt azon az egy alkalmon kívül, amikor tizenkét éves korában bemutatták a társaságba és minden bizonnyal a férfival is kezet fogott legalább egyszer. Bellatrix hamarabb gondolt volna a Flint-fivérekre, vagy még Monstrora is, akik igen sűrűn kérték fel táncra a táncmulatságokon, na de éppen Rodolphus Lestrange aki soha egy pillantásra sem méltatta?!

- De hát hogyan és miért épp most, ilyen váratlanul? – hebegte Bella megilletődötten pislogva nagynénjére.

- Az élet útjai kifürkészhetetlenek kedvesem, egy idő után magad is megtanulod. A kérdés az, hogy akarod-e és vállalod-e ezt a feladatot és megtiszteltetést. Kész vagy-e hajadon életedet asszonyi sorsra cserélni? – mondta komoran Dorea. Bella dobogó szívvel ült a nagynénje előtt. Olyasmit kínált neki ezen az éjszakán, amiről álmodni sem mert. Rodolphus Lestrange magas férfi volt, jóképű, de hát mégiscsak fényévekre Bellától és a világától. Ő már felnőtt férfi volt, politikai ügyletekkel és hajózással foglalkozott. S most mégis éppen őt választotta? Ráadásul pont egy, Voldemort bizalmas barátai közül! Hát mi ez ha nem égi adomány! Merlin maga küldte a nénikéjét hozzá ezen az éjjelen, hogy minden megváltozzon. Bella tudta ezt! érezte! Már régen! Hogy rá nagy dolgok várnak, hogy minden váratlanul és furcsa módon köszöntenek rá. S romantikus lelki világához éppen ez a kései óra, az álmából ébredés valahogy még izgalmasabbá varázsolta az egész helyzetet. Persze, hogy tetszett neki, hogy mostantól nem a szülei parancsának kell majd élnie, hogy mostantól ő is feleség lesz, és úgy járkálhat az arisztokrata körökben, mint az anyja, mint Dorea, mint azok a nők akikre eddig felnézett és ahhoz a körhöz tartozhat ahova mindig is vágyott. Voldemort környezetéhez! S Rodolphus Lestrange Voldemort jobb keze! Bármit megadott volna ezért a lehetőségért!

- Igen vállalom – bólintott rá határozottan Bella.

- Jól van, gyere – húzta ki Dorea az ágyból.

- De hát még… fel sem öltöztem – hebegte Bella, sietve belebújva a papucsába.

- Erre most sajnos nincs időnk – siettette a lányt Dorea. A lépcső aljában már Cygnus és Druella várták. Dorea már a tekintetükből látta, hogy ráálltak a dologra. Túl jól ismerte már az embereket.

- Két kérdés: Bella kész-e a házasságra minden tekintetben? – kérdezte ridegen Dorea.

- Igen, a lányunk már házasulandó korba lépett – bólintott Druella jelezve, hogy Bella első havi vérzése már megvolt.

- A házassági szerződést sajnos csak később áll módunkban megkötni, minden egyéb hozomány és  más dologgal együtt. Meg kell értenetek a jelen helyzetben sietős a dolog – topogott cipőorrával a rá jellemző türelmetlenséggel Dorea.

- Hát persze! Csak szebb lett volna mindezt a maga útján…megszervezni az esküvőt és szépen megülve a nászt – sopánkodott Druella.

- A házasság így is törvényes lesz Druella annak minden előnyével – emlékeztette Dorea. – Rabastan és én leszünk a tanúk. Ne aggódjatok, a törvény őre én vagyok – felelte hidegen Dorea.

- Abban nem is kételkedtünk Dorea. Had csókoljam meg a kezed! – szorította meg az ujjait Cygnus. – Hatalmas lehetőség ez kislányom! Merlin szerencséje rád kacsintott! – szorongatta meg a lányát is búcsúzóul. Dorea egy köpenyt dobott a lányra és már vonta is magával a Lestrange-fogatba. Bella szőrmebojtos kopogós papucsában tipegett mellette. Szeme megakadt a Lestrange-címeren s felnézett  a komor fekete égboltra. Mostantól ez a címer lesz a sajátja, a Black címert feladva. Merlin! Mozgalmas ez az éjszaka. Bellán eluralkodott a várakozás izgalma. Ez a lányszöktetés az éjszakában, a sietős vágta a fogaton, mind olyan izgalomba hozta. Dorea a templom előtt állította meg a fogatot. Bella ki akart lépni, de Dorea visszatartotta.

- Mi maradunk! Csak az atyát vesszük fel – felelte Dorea és üdvözölte a papot, akit Rabastan tuszkolt be a fogatba.  Bella Dorea mellett ült  a pappal szemben. Rabastan azonban döbbenten nézte a feleségét. Természetesen felismerte Bellában felesége unokahúgát, de meg sem álmodta, hogy Dorea elintézte a dolgot és a saját családját áldozza be az ügy érdekében.

- S most hogyan tovább? – nézte Doreát Rabastan.

- Rodolphus feleségül vesz egy szüzet, reggel az ítélet előtt bemutatom a Wizengamot előtt a házassági anyakönyvi kivonatot és a vádat ejtik, Rodolphus Bellával hazatérhet – sorolta vázlatosan Dorea.

- Nem lesz baj? – ráncolta a homlokát Rabastan.

- Ismerem a törvényt Rabastan. Ismerem azt is, hogy ez ellen semmit sem tehetnek létező ügy volt létező ítélettel, törvényesen. Ne aggódj! – dőlt hátra egyenes derékkal Dorea.

Megállt a Lestrange-hintó és Rabastan lesegítette a hölgyeket. Bella hatalmas víztócsába lépett a macskaköves úton. A tócsában tükröződtek a csillagok. Milyen zord fekete most minden, milyen rémes ez az épület. A börtön épületéről már mállott a vakolat. Bella egy szál selyemhálóingben, a felé kapott köpennyel állt itt kint, fázósan húzta össze magán az éjszakai viseletet. Bella bedörömbölt a börtön vasajtaján.

-         Dorea Lestrange vagyok! A Wizengamot esküdtjeinek tagja, kérem engedjen be szeretnénk végső búcsút venni a rokonunktól Rodolphus Lestrange-tól.

-         De kérem hölgyem, a látogatást szigorúan megtiltották! – mentegetődzött a porkoláb.

-         Megtiltaná, hogy egy halálra ítélt végső búcsút vegyen a szeretteitől? – kérdezte sötét arccal Dorea.

-         Nem asszonyom, legyen a kívánságukra – bólintott szomorúan a férfi, s kinyitotta a kaput. Dorea határozott fellépéssel belépett a börtönbe. A többiek némán követték. Csendes volt a börtönudvar. A rabok mind próbálták felejteni a gondot, álmukban szabadnak lenni legalább. Dorea kabátjának két szárnya szét-szétrebbent, ahogy közeledett a folyosón. A pincében áporodott nedves dohszag áradt. Kinyitották előttük a rácsos kapukat. Dorea halvány biccentéssel jelezte, hogy köszöni a segítséget.

-         Magunkra hagyna hajnalig, hogy nyugodtan elbúcsúzhassunk? – kérdezte zord arccal Dorea. A börtönőr csak némán biccentett és becsukta a  vendégek után az ajtót. Itt voltak négyen érkeztek a halálra ítélthez.

Rodolphus a sarokba vetett szalmaágyon ült. Nem volt rajta bilincs, ahogy a belépőkre nézett meglepődve felállt. Rabastan beesett arcán komor elszántság ült, Dorea fáradtan de eltökélten állt, mellettük egy kopasz fejű csuhás alak állt kezét maga előtt összekulcsolva s Dorea mellett különös éjszakai papucsban, fekete nyári köpenye alól a bokájáig omló fehér selyemhálóingben egy hosszú fekete hajú lány állt, hatalmas szemeit egyenesen rá meresztette s a szemek mélyén különös fény lobogott. Nem is pislogott csak nézett rá rendületlenül. Rodolphus szeme egy ideig elidőzött a fiatal lány arcán, összeforrt a tekintetük egy pillanatra.

-         Az utolsó vacsorámat már elköltöttem kedves rokon – nézett a bátyjára Rodolhpus.

-         Akasztófa humor öcsém. De igazad van – felelte rá Rabastan és napok óta most először futott végig mosoly az arcán. Megkönnyebbült, de csak egy leheletnyit. Itt vannak, hogy utoljára tegyenek még valamit a fivére életéért. Ez már a végső pont, itt már csak a humor segíthet. Ezt Rodolphus jobban tudja mindenki másnál.

-         Itt áll mellettünk a szabadulásod kulcsa – indította a sógora tekintetét vissza az ifjú lányra Dorea.

-         Ezt hogy érted? – kapta a tekintetét Rodolphus ismét a Bellára, s most még alaposabban végigmérte. Bella elpirult a tapasztalt férfi tekintetétől. Rodolphus homlokráncolva nézte a lányt, ugyan mit tudhat egy kislány, ami megmenthetné őt a haláltól? Talán valami feketemágia? Az ifjú lány még mindig görcsösen markolta mellkasa előtt az összefogott fekete köpenyt, arca még gyűrött volt a párnától, haja mely olyan volt akár a legfinomabb selyem kissé sziszás volt az alvástól. Egyértelműen lerítt, hogy az ágyból rángatták ki.

-         Egy eset, mely az életed menti – Dorea meglobogtatta a pergament, amit a kabátja zsebéből húzott ki . – A halálra ítélt, aki szűz leányt vett feleségül a szűz ártatlan vérétől megtisztul vétke terhétől és új életet kezdhet – olvasta fel a felmentő szöveget Dorea.

-         Ideje a házasság jármába hajtanod a fejed öcsém – bólintott hozzá különös mosollyal Rabastan.

-         Mármint itt és most? S vele…? – nyögte Rodolphus nem is érezve, hogy megjegyzése sértő is lehet, majd megdörzsölte borostás arcát. Már napok óta nem volt lehetősége normálisan mosakodni sem, nem hogy borotválkozni. Még mindig az a szakadt ing van rajta, amiben elfogták a tengerben, sósan és izzadtan tapadt rá. Éppen nem egy menyegzői vőlegényöltözet. De hát Doreán kívül csak a hálóingbe bújt fiatal lány toporog itt. És éppen ő sem alkalomhoz illően van öltözve ebben a hálóingben. Komédiáznak ezek?

-         Mivel holnap már csak a kötélhez kísérhetnénk igen itt és most – felelte fagyosan Dorea. Dorea az unokahúga felé mutatott. – A leányt már ismered, Bellatrix Black, az unokahúgom – fogta meg a lány kezét Dorea és közelebb húzta Rodolphus felé. Rodolphus bizonytalanul lépett előre.

-         Igazán megtisztelő – biccentett a lány felé Rodolphus, majd Doreára nézve összevonta a szemöldökét és közelebb hajolva a fülébe sziszegte. – De A fenébe is ez a lány még nagyon fiatal! – sustorogta.

-         Életben akarsz maradni vagy sem? – csattant rá Dorea. – Mert három óra alatt örülhetsz, hogy találtam neked egy szűz lányt! Sajnos csak ennyivel szolgálhatok! – mérgelődött Dorea.

-         Mire vársz még öcsém! Itt a pap, két tanú és menyasszony! Minden, amit csak kívánhatsz az életedért cserébe, eléd hoztuk – toporgott idegesen Rabastan.

-         Egyik rabságból a másikba? – hunyorgott a bátyjára  gunyoros humorral Rodolphus.

-         Vagy a halálba – felelte hűvösen Dorea.

-         Igaz, kész vagyok házasságot kötni – bólintott tehetetlenül Rodolphus. Nem éppen így képzelte a szabadulását, de jobb mint a semmi. – Drága menyasszonyom? – hajtotta meg magát lovagiasan Bella előtt és a kezét nyújtotta a lánynak. Bella remegő kézzel tette a kezét Rodolphus tenyerébe.

-         Csak a lényeget tiszteletes úr – türelmetlenkedett Dorea sietősen. Mindjárt hajnalodik és neki még le kell papíroznia az egészet.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés