Bella a széles teraszra állított nyugágyban napozott. Lehunyt szemmel pihegett a napernyő alatt. Elaludt? – morfondírozott magában Rodolphus, ahogy figyelte a lehunyt szempillák könnyed rezgését Bella nyugágya délkelet felé volt állítva, hogy ne süssön a szemébe a lenyugvó nap. A kert felé nézett. Rodolphus a korlátra könyökölt és lepöccintette a cigarettájáról a hamut a kert felé. Bella korábban egy könyvet olvasott ott feküdt a mellette levő asztalkán, megtörve az adott oldalnál. Megcsapta az orrát a mentolos cigarettafüst és könnyedén felköhintett.

• Nos? Még mindig válni akarsz? – kérdezte felé fordulva Rodolphus. Bella elvörösödött a kérdés hallatán, és sietve lesütötte a szemét.
• Nem – mondta és gyorsan a kezébe vette a könyvet, hogy elrejtse mögötte égő arcát.
• Ühüm – szippantott mélyeket Rodolphus. Jaj csak ne azt jelentse már megint, hogy Mirandához készül! – fohászkodott Bella, látva, hogy Rodolphus a kezében tartott cukorkásdobozzal játszik.
• Ma kisebb társaság jön hozzám – szólalt meg Rodolphus, szemét a távolba meresztve. Bella bámulta a férje széles hátát, a fenekén megfeszülő szövetnadrágot, a bőrcipőt a lábán. Rodolphus egyik lábát könnyedén a másik mögött átvezetve megtámasztotta a cipője orrán. Laza elegancia. Hát lehet valaki nem szerelmes ebbe a férfiba? Bella elhúzta a száját. Kisebb társaság? Hölgytársaság?
• Sakkpartit rendezünk csak néhányan. Voldemort is jön, ha érdekel – fújta ki már-már haragosan a füstöt Rodolphus.
• Nem akarom megzavarni a kanbulitokat, mert gondolom ez az lesz! – lapozott dühösen Bella. Ugyanakkor megkönnyebbült, tehát Miranda nem lesz itt! Már annyiszor megfordult a fejében vajon Miranda szokott-e a férjéhez járni, aludt-e itt a férje ágyában a Lestrange-kastélyban, amíg ő távol volt, a Roxfortban. Bella megborzongott ahogy a férfi ránézett. Már tudta milyen az íze. Mentol és whisky különös keveréke. Nagyon finom íze volt a csókjának. És máris hiányzott. Legszívesebben felpattant volna és kéretlenül is a férfi nyakába veti magát, hogy csókolja csókolja, míg el nem ájul az oxigénhiánytól. De nem merte. Rodolphus mindig megtartotta a tisztes távolságot. Sosem volt bizalmaskodó. Most sem. Most is csak áll ott a kovácsoltvas korlátnak dőlve és bámul rá, azokkal a megfejthetetlen szemeivel. És mentolillatot ereget a levegőbe. Rodolphus vagy átkozottul nagy nőcsábász vagy állandóan fokhagymát eszik. Bella nem tudta eldönteni, de abban biztos volt, hogy a börtönbeli jeleneteket leszámítva, Rodolphusnak nagyon kellemes illata van.  Bella zavartan igazította a lábszárára a napozóköntösét. Alatta csak egy bikini volt rajta, Rodolphus nyilván tudja is. De a férfi mindig mesterien elrejti az érzéseit, a gondolatait. A füst még jobban ködösíti előle az arckifejezését, a pillantását.
• Átkozottul meleg van ma – tette csípőre a kezét Rodolphus s fújtatott ahogy végignézett a birtok felé.
• Akkor miért van rajtad hosszú ujjú ing!? – kérdezte fölényesen Bella.
• Nekünk – s Rodolphus megdörzsölte a bal karját, félig önkéntelenül. – Nem illik ingujjra vetkőznünk, vagy  inkább nem szerencsés – húzta fanyar mosolyra a száját Rodolphus. Bella fürkészve nézte a férje ingjét, mintha abban bízna meglát bármit is a férfi bőréből. De az ing teljesen takart.  Sosem látta még a férjét meztelenül. Elképzelni sem tudta, hogy néz ki Rodolphus ing és nadrág nélkül.
• Milyen érzés Voldemort hívének lenni? – kérdezett rá érdeklődő tekintettel Bella.
• Strapás egy meló – tette a tenyerét a korlátra Rodolphus és hüvelykujjával könnyedén megpöccintette a cigarettáját, a hamu könnyedén szóródott, a szellő hátára kapta, s lassan ereszkedő röppályára állította. Bella elgondolkodva követte az apró hamuszemcséket, s figyelte, ahogy a férje hanyagul a korlátra támaszkodva pöccintgeti a cigarettája végét.
• Gondolom ezt Voldemort előtt nem panaszolod – mosolygott hűvösen Bella. Rodolphus viszonozta a mosolyát. Egy pillanatra mindketten megragadták a pillanatot. Ahogy egyetértve mosolyognak egymásra. Bella  a napernyője alatt, a hajába tolt napszemüveggel, fiatalosan, karcsú testtel, a térdig érő enyhén áttetsző ruhában, mely alól kisejlik a bikini vonala. Merlinre! Átkozottul kellene ez a nő!

Bella egy gondolatnyi ideig úgy érezte, hogy Rodolphus szemében vágy lobban, amelytől egyszerre rettent meg és jött izgalomba, de mielőtt megállapíthatta volna, hogy jól látta, ez az érzés már el is tűnt.

• Voldemort ritkán kíváncsi mások véleményére – jegyezte meg szűkszavúan Rodolphus. – Azt hiszem Voldemort mellett az a legjobb dolog, hogy nem kell szüntelen döntéshelyzetben lenni. Csak parancsokat kell teljesíteni. Nem kell elgondolkodni a helyességükön, nem kell választani. Egyszerűen csak tenni kell.
• És ha nem értesz egyet vele?
• Olyan nincs – rázta a fejét elnézően Rodolphus.
• Miért jó, hogy nem kell döntened? – vonta össze a szemöldökét értetlenül Bella.
• Az életben annyi mindenről kell dönteni, te ezt még nem látod át. Eddig a szüleid döntöttek helyetted, most…ha szabad ezt mondanom én döntök helyetted – mosolygott rá szinte bocsánatkérően Rodolphus. Bella nem tudott most haragudni a férfira, Képtelen volt rá. Pedig tiltakoznia kellett volna, hevesen fellázadni, hogy nem igaz! Igenis van döntése! Elvégre ő választotta azt, hogy férjhez ment. Aztán mielőtt megszólalhatott volna ráébredt, hogy ez nem is igaz. Elsősorban a szülei egyeztek bele, akkor éjszaka. Aztán Dorea. És Végül: Rodolphus. Tényleg nem csak az ő döntése volt. Sőt innen nézve, szinte statisztaszerepe volt az egész frigy megkötésében. Igaz. Azt is valahol a feje felett döntötték el. A felnőttek. Mint Rodolphus. – Tudod Bella – szippantott mélyet a cigarettájából Rodolphus. – Egy idő után besokallsz az egésztől! Hogy mindig döntéskényszerben vagy, hogy állandóan válaszutak előtt állsz, és el kell döntened hogy melyik a helyes út, hogy merre indulj tovább. Sose akarj felnőni, mert onnantól vége a gondtalan életnek, amit most élsz.
• Úgy találod gondtalan az életem jelenleg? – nevetett fel bágyadtan Bella és letette a lábát a terasz kövezetére.
• A legnagyobb problémád az, amiről én döntöttem – felelte komoran Rodolphus. – És hidd el, nem érzem azt, hogy ez a legjobb döntésem, de most azt érzem ez a helyes út.  Sajnálom, ha elégedetlen vagy a jelen döntésemmel, de hidd el kettőnkért teszem. Ez most lehet nagyon hülyén hangzik és talán épp az ellenkezőjét érzed. De ha egy kicsit több bizalommal lennél az életkoromból adódó tapasztalataim iránt, talán könnyebben elfogadnád a döntést, amit rólad, de valóban nélküled hoztam meg – pöccintette át a korlát felett a cigarettacsikket a kertbe Rodolphus. Bella némán követte a csikk pördülő ívét. Emésztette a hallottakat.  De képtelen volt felfogni, hogy mit jelent mindez.
• Ne haragudj, azt hiszem nem tudlak követni – rázta a fejét Bella, s felállt. Rodolphus a fejét ingatva lépett hozzá és Bella karjára téve a tenyerét a lány feje búbjára szorította a száját. – Lehet, hogy tényleg nagyon gyerek vagyok még – dőlt kissé Rodolphus mellkasának Bella. Most, hogy mezítláb állt Rodolphus mellett szinte sokkoló volt, hogy mennyivel alacsonyabb a magas erőteljes férfinál. Szinte eltörpült mellette, pedig Bella eddig sosem tartotta magát alacsonynak.
• Kicsim a fiatalság nem hátrány. Csak élethelyzet. És szeretném neked kellemessé tenni ezeket az éveket, engedd át nekem a döntéseket és meglátod, hogy ha elfogadod, boldogabb leszel – paskolta meg könnyedén Bella kínálkozó formás fenekét Rodolphus. Játékos érintésnek szánta, de ahogy tenyere a telt domborulatra siklott és a lány feszes lányos feneke a tenyerébe simult, hosszabban időzött el az ujja az élvezetes formákon, mint szerette volna.
• Khm…este lehet sokáig zajongunk – köszörülte meg a torkát Rodolphus gyorsan és belépett a folyosóra a forróságról.

Rodolphus az elefántcsont sereggel volt. Rabastan hunyorgott rá a sakktábla felett. Ő volt a feketével. A két testvér egymás ellen sakkban. Rodolphus eddig mindig a fekete figurákkal volt, de ma valamiért mégis a világosat választotta. Nem akart belemenni abba az eshetőségbe, hogy döntésében nagy mértékben befolyásolta Bella, és Bella kedvenc színe. Rabastan előre lépett a fekete futárral.

• Megszívtad! – szűrte zárt szájjal Rabastan.
• Sakk-matt?! – bámult a mezőre kidülledő szemmel Rodolphus. – Apám! Levertél! Nem hiszem el! Hol jár a fejem?
• Azt mi is szeretnénk tudni – szúrta közbe  Avery röhögve.
• Ezt hogy érted? – nézett rá támadón Rodolphus.
• Azt sem vetted észre, hogy Voldemort csalt – vihogta Rabastan.
• Nem! – nézett a sarokban nyugodtan összekulcsolt kézzel ülő alakra Rodolphus.
• De igen, itt voltak – mutatott a talárja ujjába Voldemort és kihúzott néhány bástyát, gyalogot és lovast, miközben mosolyogva Rodolphust figyelte.
• Nem hiszem el! Szivattok! – emelte fel az elefántcsont királyt Rodolphus a sakktábláról és a bátyjához vágta. Rabastan nevetve kapta el a figurát. – Ma sorozatban megvertetek! Nem ér! Én vagyok a házigazda! Legalább egyszer hagynotok kellett volna nyerni, már csak illemből is!
• Hahó! Mi vagyunk a rosszfiúk, mi nem szoktunk engedni a huszonegyből elfelejtetted? – intett Avery teli vigyorral a képén. Voldemort kézintésére elcsendesedett. A Nagyúr az előcsarnok felé nézett. A lépcsőn fehér ruhás hölgy jelenése suhant. Rodolphus hátra dőlt a székén, hogy kilásson, mi kötötte le a Nagyúr figyelmét. Bella fejezte be magányos vacsoráját az étkezőben és most indult meg az emeletre, lefeküdni. Rodolphus futólag a Nagyúrra nézett, és értette a kék szemek fényében a néma kérést.
• Bella! – kiáltott a lány után Rodolphus és hátratolva a székét kifutott az előtérbe, hogy maradásra bírja az asszonyt. Avery Rabastant bökdöste és a két férfi  kacsintva összenézett. Bella a lépcsőn megfordulva visszanézett a férjére.
• Tessék Rodolphus? – kérdezte hűvös tartással Bella.
• Ha van kedved, megihatnál velünk… egy pohár pezsgőt – csábította le a feleségét Rodolphus. A pezsgőt minden nő szereti. Bella miért lenne kivétel?
• Megünnepled a totális napi vereségedet? – húzta fel gúnyosan a szemöldökét Bella. – Úgy hallottam katasztrofálisan játszottál!
• Valóban, gyere! – intette le magához a lányt Rodolphus. Bella hátrasimította a haját, végül beleegyezően megfordult és átcserélte a kezét a korláton.
• Rendben, de csak egy pohár! Tudom, hogy többet nem viszel a karodba sehova! – ért le a férjéhez a földszintre Bella. Rodolphus a karjára vonta a lány kezét, hogy belekaroljon és együtt lépjenek a szalonba.
• Jó estét Bella! – köszöntötte Voldemort uralkodói stílusban.
• Nagyuram – hajtotta meg magát pukedlibe félig játékosan Bella. – Most hogy ismét a közelében lehetek máris jó az estém – bókolt a férfinak gonoszul Bella közben Rodolphusra sandítva. Érezte, hogy a férfi megfeszül az érintése alatt. Voldemort elkapta a lány ravasz mosolyát és belement a játékba.
• Ebben az esetben megkérem, hogy ide mellém üljön a pamlagra, hogy egészen közelről élvezhessük egymás jelenlétét – paskolta meg hosszú fehér ujjaival az ülést maga mellett Voldemort.
• Csak ha a gyámom engedi! – biccentette Bella a fejét Rodolphus felé. Voldemort összepréselte a száját, nehogy hangosan felnevessen. Bella szemtelen és pajkos.
• Ha egy felnőtt nőnek gyámra van szüksége akkor vagy nagyon gazdag vagy nagyon szép – viszonozta Bella ravaszkás tekintetét Voldemort.
• Bellára mindkettő igaz immár, úgyhogy kétszeres védelmem alatt áll – szólt közbe nyersen Rodolphus. – és tegyük hozzá, hogy még nagyon fiatal Nagyuram.
• Ekkora támogatásra szorul Bella? – húzta résnyire a szemét Voldemort.
• Én ugyan nem érzem szükségét, de úgy látszik ezekbe a dolgokba nekem…nincs beleszólásom – vonult át a szobán lengő szoknyával Bella és helyet foglalt Voldemort mellett. Rodolphus erősebben szorította össze a fogait. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy Bellát és Voldemortot kettesben látta. Voldemort gyengéden magához vonta Bella kezét és hűvös lehelletével beterítette a lány kézfejét. Bella a kézcsók alatt Voldemort különös vörösbe játszó szemeibe nézett. Rodolphus türelmetlenül csettintett a házimanónak, aki a pezsgőspoharakkal beegyensúlyozott a szalonba. Voldemort Bella felé emelte a pezsgőspoharát.
• Igyunk arra, hogy a kudarcok erősítenek, a sikerek szárnyakat adnak, a szép nők viszont mindezt jelentéktelenné teszik a szemünkben – Rodolphus csendesen hajtotta fel a pezsgőt, de szinte szétroppant a kristály, ahogy a tálcára csapta.
• Akarsz játszani Bella? – mutatott a sakkverseny színterére Rodolphus.
• Ahogy magad is emlékeztettél Rodolphus, mindenki maradjon a saját korosztályánál, fájdalom, az én korosztályomnak nincs rajtam kívül képviselője ezen az estén – sóhajtott fel gyermeki hangsúllyal Bella és lebiggyedt ajkakkal dőlt hátra a kanapén. Ahogy hátracsúszott a lábát könnyedén lóbálhatta a levegőben. – Nálam idősebb és okosabb férfiakkal játszani…biztos vereség – látta be Bella csalódottan. Voldemort elvette a lánytól az üres pezsgőspoharat.
• Tölthetek még egy pohárral? – kérdezte előzékenyen.
• Nem, Bellának elég lesz ennyi mára! – szólt közbe Rodolphus mielőtt a lány megszólalhatott volna és sietve maga tüntette el Voldemort kezéből a felesége pezsgőspoharát. Bella durcásan nézett fel a férfira és szokásához híven, ha elrontották a játékát most is az ajkát kezdte csipkedni. Rodolphus megállt Bella felett a kanapé másik oldalán. Szíve szerint rászólt volna a lányra, hogy fejezze be ezt az ingerlő szájcsipkedést. – Nagyuram? Egy újabb sakkjátszma? – érdeklődött Rodolphus. Persze ravaszul a felesége mellől akarta elrángatni a férfit, de ezt mélyen titkolta volna mindenki előtt.
• Miért is ne? – emelkedett fel Bella mellől Voldemort. – Kisasszony, ha megbocsát!
• Asszony! – szűrte a fogai közt metszőn Rodolphus.
• Ó, hát persze! Mindig elfelejtem! – dörzsölte meg a homlokát Voldemort.
• Azt veszem észre – mormolta az orra alatt Rodolphus. Rabastan és Avery majd megfulladtak a visszafojtott nevetéstől, de Rodolphus csak azt érezte, hogy az indulatoktól kivörösödik a feje. Voldemort csatlakozott hozzá a sakkasztalhoz, de Rodolphus nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy a felesége is a teremben van. Tekintete szüntelenül a lány felé kalandozott. Bella ásítozva hallgatta Rabastan és Avery beszélgetését. Bella felhúzta a lábát a kanapéra.
• Bella, ha álmos vagy, menj feküdj le! – szólt rá Rodolphus, látva, hogy a lány kényelembe helyezi magát.
• Ágyba parancsolsz? – lebegtette meg a cipőjét a lábujjain, ahogy kibújt belőle.
• Nem! – mordult rá Rodolphus és ismét a játékmezőre nézett. Bella nyújtózkodva lengette a lábát a kanapén, miközben le-lecsukódó szemhéjjal a halálfalókat bámulta. A feje felett kattogott a falióra, időnként lehunyta a szemét. A férfiak kártyára váltottak, négyesben ülték körbe a kártyaasztalt. Rodolphus azonban fél szemét mindig a lányon tartotta.
• Bella, ne itt aludj! – szólt rá Rodolphus, amikor Bella a karjára hajtotta a fejét a kanapén.
• Nem alszom – motyogta Bella. Elálmosította a pezsgő, könnyedén és észrevétlenül jött az álom. Most végre láthatta elalvás előtt a férjét, ahogy a kártyaasztalnál ül, és cigarettázik.  A mély férfihangok  mintha édes altatót mormolnának. A kártyánál csendben figyelték egymás reakcióit minden lapnál. Rodolphus lapot kért, drágaköves karikagyűrűje átcsillogott a füstön keresztül is, nagyon jól állt a gyűrű a férfinak. A két testvér ült egymás mellett. Rodolphus szándékosan úgy helyezkedett, hogy rálásson a feleségére. A Lestrange fiúk mindketten magasak voltak, sötét hajuk és kék szemük összetéveszthetetlen volt, pedig voltaképpen ugyanilyen volt Voldemort is, csak a Lestrange fiúkkal ellentétben Voldemort testalkata karcsúbb, vékonyabb. Rodolphusnak és a bátyjának viszont egyformán úszó testalkata volt. A legjobban a vállukon látszott a rendszeres fizikai erőnlét. Bella álomba merülve álmodozott a férje széles izmos válláról, s csak későn döbbent rá, hogy a mentolillat, és az erős karok valóban átkarolják.
• Vége a játszmának? – mormolta álmosan Bella, Rodolphus mellkasára bukó fejjel.
• Most jön a legjobb rész – búgta neki Rodolphus és felemelte a kanapéról félálomban lévő feleségét.
• Jó éjszakát Bella! – szóltak oda a férfiak az asztal mellől, de Bella olyan édesen aludt a férje karjaiban akár egy gyerek, aki túl sokáig volt fenn.

 Szemükkel követték a sötét alakos erős férfit, aki a fehér ruhás lányt vitte az emeletre, a hálószobába. Bella hosszú fekete haja és fehér szoknyája a levegőben lobbant Rodolphus minden lépésénél. A fiatal törékeny lány és az ereje teljében lévő férfi, nagyon szép párt alkottak. S ez a pillanat jobban kifejezte kapcsolatuk mikéntjét mint a szavak. Az ifjú Bella még a férje védelmére és támogatására szorul és Rodolphus kész volt ezt a feladatot magára vállalni. A házasságba mindketten azokat a tulajdonságukat hozták, ami az előnyükre vált. A szép és fiatal lány, aki még irányításra szorul és a magabiztos középkorú férfi, aki a biztonságot és a támaszt nyújtja neki. A nagy korkülönbség még erősebben jelképezte a férfi és nő között ősidők óta létező természetes különbségeket, melyek eszményivé varázsolták két ember kapcsolatát. Rodolphus komótosan vette a lépcsőfokokat, a vállával belökte a hálószobaajtót és letette az ágyra a nőt, betakarta, s az ágy támlájára támaszkodva nézett le az alvó szépségre. Bella elégedetten gömbölyödött az ágyába. Rodolphus könnyedén Bella éjfekete hajából egy tincset az orra elé húzott és beszippantott a mély lótuszillatot. Lehunyt szemmel élvezte az erős virágillatot. Rodolphus hosszan nézte a lány telt ajkait, végül nagy sóhajjal lehajolt és könnyedén hozzáérintette a száját. Bella álmában nyüszögve tiltakozott álmai megzavarása ellen, amin Rodolphus futó arcrezzenéssel elmosolyodott.

A haját túrva ért vissza a férfitársasághoz. Voldemort és Rabastan egyforma megmagyarázhatatlan mosolyszerű fintorral néztek rá.

- Bocsássatok meg! – ült vissza az asztalhoz Rodolphus és töltött magának egy pohár whiskyt. – Nem bírtam már tovább nézni, hogy ott kuporog abban az elgémberedett testhelyzetben a kanapén – mentegetődzött zavartan. Egyébként mit magyarázkodik ő itt? Ez az ő háza! Akkor viszi fel a hálószobába a feleségét, amikor akarja. Túl késő volt már Bellának. Ha Voldemort nem igényelte volna annyira Bella jelenlétét, Rodolphus biztos, hogy önszántából nem invitálja a feleségét. Ő nagyon jól tudta már, hogy az alkohol milyen hatással van a feleségére: Bellát pillanatok alatt elnyomja és így is lett. Már egy negyed órája ott szuszogott a kanapén.

- Persze, Rody! Megértünk ne aggódj! – vigyorogta Rabastan. A férfiak somolyogva sandítottak egymásra Rodolphus előtt. Egyiküknek sem kerülte el a figyelmét, hogy Rodolphus képtelen volt levenni a szemét Belláról, és amilyen gyengéden az alvó lányt a karjába vette, éppen nem azt a közömbös férjet sugallta, mint amit Rodolphus mindenáron láttatni akart.

Súgó 6 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2012.08.04. 19:48 callie Szia Sugi! Igen, azt hiszem ebben az egész Rodolphus storyban én is ezt szerettem meg a legjobban, hogy végre nem azt kell megmagyarázni, hogy Bella miért olyan zakkant és őrült és börtöntölteték stb. Hanem a fiatal korát is láthatjuk, amikor még fiatal, szerelmes, kicsit azért boldog is és álmodozós és előtte az élet, ami még annyi mindent tartogat számára. Jó egy kicsit erről az oldalról írni, és valahogy közelebb is áll hozzám most ez a téma. Mh, hát én is ezt bizonygattam, hogy a történelemben is annyi mindenki házasodott 11-13 éves lányokkal, igaz jól bele is haltak a szülésbe, na mindegy, szóval én is úgy gondolom, hogy ezek tisztes keretek és házasság meg minden, és elég lehangoló, de tényleg sok fiatal beleugrik a nemi életbe csak úgy fiatalon. Nem értem én hova sietnek az emberek, úgyis egy a végcél...és oda meg mindenki eljut nem kell aggódni, hogy vki kimarad belőle... Hát a gyerekpornót olyan valaki mondta, aki ezt éjjel-nappal a fülembe duruzsolhatja, úgyhogy fizikai jelenléte komoly hatással van rám, amikor rámjön az írói pánikroham, hogy most jó így vagy nem? vagy mi legyen? és itt malmoztam magamban hogy például azon az estén, amikor Rabastantól visszatér Rodolphus mihez is kezdjen magával. Este még úgy feküdtem le, hogy na jó holnap megírom az ágyjelenetet, aztán másnap felkeltem és rájöttem, hogy nem nem még érleljük egy picit a dolgot:) szóval ha nincs este és nem kellene aludni is néha, akkor tuti hogy már akkor megtörtént volna, mert akkor olyan hangulatban voltam, de másnap meg már nem és igazán... most valahogy jobb így...én úgy érzem...kell ez a kis ráhúzás, mert így jobban érezzük a rezgéseket, kiteljesedhet ez a kontraszt, amit Bella fiatalsága és Rodolphus felnőttsége ad. Nekem ez  téma nagyon tetszik náluk és ráadásul ez tényleg csak a sajátjuk az egész mardekár romantikus irodalomban, hiszen ekkora korkülönbség nincs még egy párosnál a mardekárban, Had élvezzék a pillanatot :) Eljön mindennek az ideje... Pussz: Callie 2012.08.04 15:08 sugi „ Szia! Ez a fejezet annyira édes! Bella számomra rendkívül szimpatikus, nem egy dühöngő őrült, hanem egy szerelmes lány/asszony. Rodolpfus érzéseit is jól leírtad, különösen, hogy szemmel tartotta a feleségét. Mindenkinek egy értelmű, hogy szereti. Ki mondta, hogy gyerekpornót írsz? Könyörgöm, régen is ennyi idősen házasodtak, legalább ott történt meg a dolog, manapság meg a legtöbb 13 éves csak úgy összefekszik valakivel. Szomorú, de igaz. Nálad rendes körülmények vannak, szerintem inkább példa lehet.  Pussz: Sugi

2012.08.04. 15:08 sugi Szia! Ez a fejezet annyira édes! Bella számomra rendkívül szimpatikus, nem egy dühöngő őrült, hanem egy szerelmes lány/asszony. Rodolpfus érzéseit is jól leírtad, különösen, hogy szemmel tartotta a feleségét. Mindenkinek egy értelmű, hogy szereti. Ki mondta, hogy gyerekpornót írsz? Könyörgöm, régen is ennyi idősen házasodtak, legalább ott történt meg a dolog, manapság meg a legtöbb 13 éves csak úgy összefekszik valakivel. Szomorú, de igaz. Nálad rendes körülmények vannak, szerintem inkább példa lehet.  Pussz: Sugi

2012.08.04. 09:26 callie Szia Hargita! Először is nagyon meglepődtem, amikor láttam, hogy  új hozzászólás érkezett, mert már idejét sem tudom, mikor volt olyan utoljára, hogy egy kommentnél több is érkezett egy fejezetemre. Úgyhogy gondolatban itt ugráltam, hogy de jó! Mh írásnál azért komoly logisztikát kíván most tőlem a történet, mert egyszerre kell éreztetni, hogy azért vonzódnak is egymáshoz, de közben megtartani azt a három lépés távolságot, amit Rodolphus mindenképpen fenn akar tartani ( vagyis én akarok fenntartani:))) mert rendre utasítást kaptam, hogy ne írjak gyerekpornót:))) Nos előttük is nehéz évek állnak, előttem meg nehéz fejezetek, mert bár csak a nyarakat írom le, azért néha én is úgy érzem, hogy ez a Bella sosem akar felnőni:))) Hogy megtalálják-e a boldogságot és meg is tudják-e tartani...azt hiszem éppen erről írok, úgyhogy a történetből kiderül:) Köszönöm, hogy írtál, szavakkal kifejezni nem lehet, hogy mennyire jól esett és milyen nagyon sokat jelent nekem. Üdv: Callie 2012.08.03 22:19 Hargita „ Szia Callie   Hát Rodolphus nagyon édes férj! És mennyire megható, hogy Bella fiatalkorát valóban nem szeretné tönkretenni, s nem nem vágyik rá. Nehéz évek állnak így előttünk :) Remlem, megtalálják egymás mellett a boldogságot ;)

2012.08.03. 22:19 Hargita Szia Callie   Hát Rodolphus nagyon édes férj! És mennyire megható, hogy Bella fiatalkorát valóban nem szeretné tönkretenni, s nem nem vágyik rá. Nehéz évek állnak így előttünk :) Remlem, megtalálják egymás mellett a boldogságot ;)

2012.08.03. 20:38 callie :D helyes. nos volt néhány bekezdés, amit egy-egy órán át írtam, újra és újra fogalmaztam, tudom lehet nem látszik meg a minőségen meg a fejezeten, de ezt a fejezetet most nagyon meg akartam írni, mert valahogy ez Bella és Rodolphus. Nekem ez a fejezet jelenti őket:) Örülök, hogy sikerült valamit átadnom abból amit éreztem és gondoltam velük kapcsolatban és tetszett :) Callie 2012.08.03 17:53 kim „ Húú ez anynira jó volt, folytit, hamarrr!

2012.08.03. 17:53 kim Húú ez anynira jó volt, folytit, hamarrr!

1