Mintha a szellő csiklandozná, valami könnyed cirógatás ébresztette. Bella homlokráncolva próbálta leseperni a zavaró tényezőt és a párnába fúrta az arcát, s könnyű sóhajjal mélyebbre fészkelődött az ágyban. De a különös simogatás csak nem akart véget érni. Bella kezével a vállához és a karjához ért, hogy elhessegesse az ébresztgető érzést, mire beleütközött egy emberi kézbe. Bella meglepődve pislantott fel. Nem a megszokott látvány fogadta. A leeresztett függönyök sötétkék és arany hímzésén már derengett a napfény. Besütött a nap, a keleti fekvésű hálószobába. Ami a férjéé. Aztán hirtelen minden bevillant. Az éjszaka, a szeretkezésük emléke, és az ágy másik oldalán, mellette Rodolphus fekszik. Bella hátára fordulva felnézett.

• Jó reggelt Mrs. Lestrange! – búgta rekedten Rodolphus.
• Hány óra? – ásítozott Bella.
• Még csak fél hét. Aludj szerelmem, de sajnos rám vár a kötelesség – vette le Bella karjáról a cirógató kezét és  a bal alkarjára csapott vele. – Nem akartam, hogy egyedül ébredj az ágyban – kacsintott rá Rodolphus és  Bella feje búbjára egy puszit nyomott.
• Ó! – mosolygott fel Bella meghatódva. Rodolphus sajnálkozva lépett le az ágyról és magára kapta a talárját. Már teljesen fel volt öltözve, még borotválkozni is volt ideje. Tehát már egy ideje talpon volt a férfi.
• Ha végeztünk visszajövök, csak egy rövid megbeszélés – húzta el a száját Rodolphus. – De a Nagyúrnak semmi sem szent, a házasélet különösen nem – forgatta meg a szemét Rodolphus. – Tartsd melegen az ágyat és fel ne öltözz! – hajolt még egy arccsókra a feleségéhez. – Sietek! – suttogta Bella hajába. Bella belélegezte a férje arcvizének illatát, Rodolphus friss mentolillatú leheletét.
• Itt van nálunk a Nagyúr?! – sikkantotta Bella.
• Aludj! – nézett rá vissza Rodolphus az ajtóból, s behúzta maga után. Bosszankodva dörzsölgette a jegyet a karján, miközben lerobogott az emeletről a szalonba.
• Késtél! – csattant rá megrovón Voldemort.
• Mi az, hogy késtem? A saját házamban vagyok és hajnalok hajnalán kellett kimásznom az ágyból! – morgolódott Rodolphus, de engedelmesen térdre borult, s lehajtotta a fejét. – Nagyuram! – hangja behódoló és alázatos lett.
• Az éjszaka megtámadtak egy aranyvérű nőt. Mugli származású varázslók voltak. Nem várjuk meg az aurorság és a Wizengamot lassú és hosszú folyamatának büntetését. Ami tudjuk, hogy igazán nem lesz kielégítő a számunkra. Arra esküdtünk fel, hogy védjük az aranyvérűeket. A saját törvényeink szerint.  És ez a tett megtorlást kíván.
• Igen Nagyuram – bólintottak a férfiak. Rodolphus a bátyja mellett térdelt, a féltérdre ereszkedett Rabastan is a combján kulcsolta össze ujjait, ahogy merőn hallgatta a nagyurat. Középső ujján vastag sötét tintapaca volt. Nem is kérdés, az íróasztal mellől jött. Tehát ismét könyvet írt egész éjszaka.
• Álljatok fel híveim! – intett nekik kegyesen Voldemort. – A három mugli férfi az éjszaka folyamán a Temze partján megerőszakolta Mr. Nott feleségét – mutatott a sarokba Voldemort. Avery, Rabastan és Rodolphus is az adott irányba nézett.  – Kész belépni közénk, így bizalmunkba avathatjuk, hogy megtoroljuk a sértettet… Még ma három mugli fejét akarom látni holtan! Amikor a… – zihálta magából fojtott indulattal Voldemort. De mondandóját félbehagyta és dermedten a nyitott ajtó felé nézett. A szalonba neglizsében, kibontott hajjal, köntösben és mezítláb belépő jelenésre. A szalonban lévők  merőn nézték Voldemortot, aki mindenről megfeledkezve szinte odafagyva a fekete bőrfotelba csak bámult egy irányba. Rodolphus ocsúdott fel elsőként és ő is követte a Nagyúr tekintetét. Kibillenve a szerepéből a megszeppent lányhoz sietett.
• Rodolphus? Mit műveltek itt? – nézte a sötét talárba öltözött férfiakat.
• Csak egy kis megbeszélést tartunk – tuszkolta ki az ajtón a lányt Rodolphus.
• Reggel fél hétkor? – pislantott rá nagyokat Bella. – Azt hittem a titkos összejövetelekhez az éjszakai időpontok a kedvezőbbek – állapította meg Bella.
• Menj fel az emeletre! – noszogatta Rodolphus, de tudta, hogy elkésett.
• Hagyd csak Rodolphus! – tolta félre az útból a férfit Voldemort.  Rodolphus tehetetlenül és kelletlenül, de elhúzódott a feleségétől, akit a testével próbált takarni a kíváncsi férfitekintetek elől. Kénytelen kelletlen a háttérbe szorult. Voldemort mohó tekintete az áttetsző hálóköntöst fürkészte. Teljes pompájában állt a lány előtt. Magas, nyúlánk alakja, hűvös kék szeme, és sápadt vonzó férfiarca csak fokozta az egyénisége sugárzását. Voldemort uralkodói mozdulattal nyúlt a lány álla alá, s enyhe érintéssel felfelé billentette a lány fejét, hogy az egyenesen a szemébe nézzen. Bella megigézve nézett fel a férfira.
• Nagyuram – rebegte, s mély főhajtással pukedlibe ereszkedett.
• A fiatalság behódolása – mosolygott rá hűvösen Voldemort. – Látjátok barátaim! Mekkora kincs ez! Amit felnőtt fejjel már nem lehet felfogni. A fiatalság erényei: rugalmasság, alkalmazkodóképesség, és a legértékesebb az engedelmesség. A gyermekkorból eredő tulajdonságaink. Egy vezető sem kívánhat többet. Vagy szebbet! – mérte végig mohón a lányt Voldemort. Rodolphus megfeszült az utolsó megjegyzés hallatán. Rabastan hátulról lefogta a fivére karját, de tudta, hogy elkésett. Rodolphus lobbankékonyan védte, ami az övé.
• Menj a szobádba Bella! – csattant fel sziszegő feszültséggel Rodolphus és kiszakítva magát bátyja szorításából a különös páros közé akart lépni. Bella elszakította a tekintetét Voldemorttól és a férjére nézett. Megpróbált hátrálni, de Voldemort elkapta a csuklóját. Bella ajkai szétnyíltak és hevesen kapkodott levegő után. Voldemort maga elé húzta a lány bal karját és tenyerében tartva a lány csuklóját felfordította, s hűvös szemét végighordozta a lány alkarjának sápadt bőrén. Szemével végigkövette a kék erek futását a halvány bőr alatt. Mutatóujját végighúzta a lány karján, körme csíkot karcolt a lány bőrébe. Bellán hideg borzongás futott végig az érintésre.
• Milyen bársonyos! – mormolta szinte ridegen Voldemort. Résnyire húzott szemekkel fürkészte Bellát és a védelmére igyekvő ingerült Rodolphust. – Értsem úgy, hogy ezek szerint az ifjú Bellatrix  Lestrange végre fiatalasszonyi életet él? – kérdezett rá kendőzetlenül Voldemort. A szavak szépek voltak, a tartalom azonban egyértelműen bizalmas és indiszkrét.
• Nem vagy köteles válaszolni Bella! – szólt közbe gyorsan Rodolphus, megelőzve a feleségét és a két egymással szemben állóhoz lépve maga ragadta meg a felesége karját és szinte kitépte Voldemort kezéből.
• Nyugalom barátom! Az ifjú és szép hölgy a tiéd. Ez nem is kérdés. Ráadásul immár testestül-lelkestül – húzta fanyar mosolyra az ajkát Voldemort. – Kiolvastam már ezekből a gyönyörű kék szemekből.
• Nagyúr, engedélyt kérek a távozáshoz, hogy felkísérjem a feleségemet! – erőltette meg magát Rodolphus, hogy a gyűléshez híven ne billenjen ki a szerepéből.
• Megadom az engedélyt…örülök, hogy láttam, Bellatrix! – biccentett a lánynak Voldemort. Rodolphus sietve karolta át a feleségét és kitessékelte a szalonból.
• Mondtam neked, hogy ne gyere le! – suttogta Rodolphus, ahogy a lánnyal felfelé siettek az emeleten.
• Hangokat hallottam, és hiányoztál! – bújt hozzá Bella odaadón.
• Mit csinált veled? – nézte aggódón a felesége karját, melyen alig észrevehető hámsérülés látszott. Voldemort körmének  karca. – Vigyázz vele, mert amit ő tesz, az mindig maradandó! – csapkodta a saját karját Rodolphus. – Már bánom, hogy valaha is beszéltem Voldemorttal arról, hogy esetleg felvenne-e téged a halálfalók közé.
• Miért? Tudod, hogy ez a leghőbb vágyam! -  fordult vele szembe Bella.
• Ne veszekedjünk! – kérlelte Rodolphus, s behúzta maga után a lányt a hálószobába.
• Nem veszekszem veled, csak tudni akarom, miért gondoltad meg magad, miért nem támogatsz most már? Miért nem tetszene az, ha belépnék közétek?
• Megváltoztak a dolgok –felelte kitérően Rodolphus és idegesen a hajába túrt, ahogy kulcsra zárta a hálószobaajtót maguk mögött.
• Ezt meg hogy érted? – kérdezett rá megütközve Bella és a karját keresztbe fonta maga előtt.
• Kettőnk közt – felelte kényszeredetten Rodolphus.
• Azért mert lefeküdtem veled, már nem támogatod, hogy melletted én is  Voldemort híve legyek? – kérdezte élesen Bella.
• Nem…nem ezt akartam mondani – járkált feszülten Rodolphus a hálószobában. – Eddig nem zavart semmi. De… most, hogy kialakult közöttünk mindez…Bella ne nehezítsd meg a dolgom kérlek! Értsd meg, nagyon fontos nekem, hogy velem vagy. Hogy hozzám tartozol. Hogy igazán a feleségemnek nevezhetlek. A rohadt életbe is nem akarlak elveszíteni!
• Most attól félsz, hogy egy bevetésen meghalok és ezzel talán elszáll a fejed felől a védelem? – csattant rá dühösen Bella.
• Nem – rázta a fejét Rodolphus. – Attól a védelmed még amúgy is érvényes rám nézve. Én attól féltelek… ami egyre erősebben érzem, hogy elkerülhetetlen… - nézett Bellára szomorúan Rodolphus.
• Mi? – kiáltotta értetlenül Bella.
• Nem látod, hogy néz rád? Basszus Bella majd megőrülök tőle, amikor végigmér. Mint egy zaftos hússzelet a tányérján! Úgy néz rád! És ha nem lenne a vezetőm komolyan felképelném érte!
• Túlzásokba esel!
• Nem Bella. Megjelensz a színen és Voldemort elhallgat, mindenki más lényegtelen a számára. Most egy ujjal sem érhet hozzád, mert a feleségem vagy. De…- Rodolphus lehunyta a szemét és a tenyerét az arcába temette. – De ha belépsz közénk…sajnos ezek a dolgok megváltoznak. Ne lépj be!
• Rodolphus!
• Ha azt parancsolja, hogy feküdj az ágyába, lefekszel vele? – mordult rá Rodolphus.
• Sosem kérne ilyet! – kiáltotta hevesen Bella
• Ő is férfi!  
• De nem olyan mint te!
• A Kurva életbe is ne hasonlítgass össze vele! Én a férjed vagyok! Ő neked most még senki!
• Ez nem igaz!
• Ó nem? Miért mit érzel iránta?! Tessék akkor valljál színt! Hiszen úgy bámuljátok egymást, mintha senki más a világon se lenne! Köztük én se! A feleségem vagy! Ha belépsz a halálfalók közé akkor viszont Voldemort szolgái leszünk! Azt tehet veled is és velem is amit csak akar! Vagy te is ezt akarod? Ezt? Ha Voldemort azt követeli váljunk el megteszed? Akkor is ha tudod hogy ezt mit jelent? Rám nézve? Vagy már alig várjátok a halálomat? Soha nem fog feleségül venni remélem tisztában vagy vele! Ha Voldemort szajhája akarsz lenni, akkor jó úton haladsz felé!

Rodolphus ordítása utáni csend szinte fülsértő volt. Rodolphus kivörösödött fejjel, kidülledt erekkel, dühtől elvakultan és féltékeny remegéssel haragosan bámulta a feleségét. Még soha nem veszekedtek. S most éppen Voldemort miatt megtették. Bella már nem rá nézett, és nem kiáltozott vissza neki, csak sírt ott a szoba közepén. Egyre vigasztalhatatlanabb zokogással.  Rodolphus remegő kézzel, idegesen rántotta fel az ablakot, hogy friss levegőt engedjen a szobába, majd a hajába túrva nézett vissza a síró felesége.  Már elszállt az indulat, az idegesség, a düh a féltékenység, a harag.

• Bella! Szívem… - lépett a lány felé Rodolphus megenyhült hangon. – Ne haragudj, nem ezt akartam, mondani, nem így akartam mondani…csak… a francba is annyira féltelek – karolta át a síró lányt békülékenyen Rodolphus. Bella belezokogott az ölelésükbe, s Rodolphus ingjét megmarkolva sírt, könnyei Rodolphus mellkasára hullottak, áztatták a férfi fehér ingjét. – Ismerem Voldemortot. Amióta belépett a varázsvilágba. A barátja vagyok. Jobban ismerem az érzéseit és gondolatait, mint bárki más. És tudom, hogy az engedékenysége, hogy egy nőt felvegyen közénk…Bella ez…nem ok nélkül van. Hiba volt, hogy feleségül vettelek, mert egyszerre a Nagyúr látóterébe kerültél, olyan közel és szorosan hozzá, ami engem is megrémít. Én hívtam fel rád a figyelmét! Azzal, hogy feleségül vettelek.
• Nem volt hiba Rodolphus. Szeretlek! Csak téged! Miért nem hiszel nekem? – sírta Bella.
• Jaj Bellám! Annyira fiatal vagy még! – simogatta a lány hátát gyengéden Rodolphus s leült vele az ágyra. – Az élet nem ilyen. Főleg a varázsvilágban, főleg aranyvérűek közt és főleg Voldemort híveként. Ha belépsz…ha Voldemort igazán akar… nem is fogsz gondolkodni…olyan mintha hipnózis alatt lennél, csak teszed, amire kér. Maradj ki! Kettőnkért, a házasságunkért! Értünk! Vagy ha jobban tetszik azért, mert én kérlek rá!
• De hiszen te is akartad!
• Amikor még azt hittem azért jöttél hozzám, hogy Voldemort közelében lehess! Nem értesz meg? Én meg akartam adni a lehetőséget, hogy egy nyitott házasságban mindketten boldogok legyünk. Te…Voldemorttal…én…lényegtelen, aki éppen adódik. Nem akartam rád kényszeríteni magamat és azt, hogy vagy engem vagy senkit sem fogadhatsz az ágyban. Az ágyadban ami csak a tiéd, ami nem a hitvesi ágyunk. Azt hittem elég az, ha a házasságunk papíron létezik. De ettől még boldogok lehetünk egymás mellett, egymástól függetlenül. De most már…Meggondoltam magam, mert most már tudom, mit veszíthetnék. Téged, és talán a szerelmünket is. Önző dolog az, ha a férjedként csak magamnak akarlak? – kérdezte csendesen Rodolphus.
• Nem, ellenkezőleg! – bújt hozzá elmosolyodva Bella.
• Voldemort egy nagyon ravasz ember ám Bella. Azért akar felvenni a tagok közé, mert téged akar és tudja, hogy csak így szerezhet meg! Láttam hogy néztek egymásra! És őszintén mondom, hogy féltékeny  vagyok. Mert rám sosem nézel így!
• Mert ő a vezető ez teljesen más!
• Akkor is egy másik férfira nézel így és nem rám! Úgy érzem, hogy a közelébe sem érhetek, és hozzá képest semminek tartassz!
• Ez nem igaz! Szeretlek és én nem Voldemortnak, hanem neked akarok gyereket szülni! – felelte rá Bella. Rodolphus megdermedt egy pillanatra. Bella hozta szóba a témát. Csak így, váratlanul. S Rodolphus nem tudta mit reagáljon. Kezével lágyan átsimította a felesége combját
• Bella ez... – kezdett volna a tiltakozásba Rodolphus.
• Ejts teherbe Rodolphus! Most! Annyira akarom! Gyereket akarok tőled! – vetette át a lábát Bella felhevülten Rodolphus derekán és szembe ült vele a férfi ölébe, s ajkát a férfi nyakához szorítva megszívta az férfias arcvíz illatú bőrt. Rodolphus testén végigsöpört a vágy. Küszködött a szemére ereszkedő köd ellen.
• Bella – fogta le a lány karjait, s próbálta a csípőjét elhúzni a lány ölétől. – Ezt majd még megbeszéljük rendben?  Most… vissza kell mennem a többiekhez, ugye megértessz? Kérlek, engedj! – nyomta az ágyra a lányt és sietve felállt, az ajtóhoz rontott elfordította a kulcsot és kimenekült a szobából.

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2012.08.25. 20:23 callie Szióka! Nem kell itt még kitenni az elakadásjelző lámpát szerencsére. :))) Mh Voldemort eléggé vegyes most az én szememben, persze ő mindig is ellentmondásos személyiség volt, szóval ez tőle szinte már természetes. A többihez semmit sem reagálok, mert még elárulom a meglepetést és önspoilerezek :))) Majd a folytatásban kiderül. Pusszantás: Callie 2012.08.25 19:20 sugi „ Szia! Tényleg nem akadtál el :) Ez egy tökéletes kezdése a házaséletüknek. Őszintén, nem kedvelem igazán Voldemortot, tényleg túlzásokba esik néha. Bella megdöbbentett. Gyereket akar, ez igazán megindító, én eltudom képzelni. Cuki lenne egy Lestrange bébi. Pussz

2012.08.25. 19:20 sugi Szia! Tényleg nem akadtál el :) Ez egy tökéletes kezdése a házaséletüknek. Őszintén, nem kedvelem igazán Voldemortot, tényleg túlzásokba esik néha. Bella megdöbbentett. Gyereket akar, ez igazán megindító, én eltudom képzelni. Cuki lenne egy Lestrange bébi. Pussz